Az Idegenlégió múzeuma

A hagyományőrzés, az elődök megbecsülése, emlékük ébrentartása a földkerekség mindegyik, magára valamit is adó katonai alakulatának egyik legmarkánsabb jellemzője. Aki járt már egy komolyabb brit vagy francia laktanyában, az tapasztalhatta, hogy a házimúzeum formális és informális megbecsültsége vetekszik a törzsfőnöki irodáéval, s a hivatalos delegációk kötelező programpontjai közül nem hiányozhat egy rövid séta a történelmi ezredzászlókat, régi egyenruhákat és a többé-kevésbé dicsőséges ütközeteket felelevenítő tárlók között.

Mai posztunk a Tiborublog kulturális-ismeretterjesztő-idegenforgalmi szálát erősíti azzal, hogy röviden bemutatjuk a világ egyik leghíresebb fegyvernemének (alakulatának? magasabbegységének?) múzeumát.



Mielőtt sort kerítenénk magára a múzeumra, nézzünk körül egy kicsit a helyszínen.

Aubagne-ban járunk (ejtsd: Obánny), ebben a dél-franciaországi városban, amely már vagy húsz éve gyakorlatilag összenőtt Marseille-jel, tehát még GPS nélkül sem boszorkányság rátalálni.

A településre magára most nem pazarolnék több szót, noha biztosan lesz olyan olvasó, aki nehezményezni fogja, hogy sem a háromszáz feletti körforgalmi csomópontjáról nem beszéltem, sem pedig arról, hogy a helybéliek jó egy éve megvalósították azt az ötletet, aminek felvetésén egész Budapest hónapok óta csak röhögni tud: Aubagne-ban és vonzáskörzetében (szám szerint 11 faluban) ingyenes a tömegközlekedés. A helyi közlekedési vállalat szellemes mottója itt látható: szabadság, egyenlőség, ingyenesség.

És még csak le se csuktak senkit, végkielégítések terén meg kifejezetten le vannak maradva.

Szóval minderről nem beszélünk, arról viszont annál inkább, hogy 1962 óta Aubagne-ban (egészen pontosan egy hajdani légiós ezredesről, a krími háborúban mindenféle hőstetteket véghezvivő Raphaël Viénot-ról elnevezett laktanyában, a Quartier Viénot-ban) található a francia idegenlégió központja és főparancsnoksága (jelvényük itt balra felül, a hétlángú kézigránáttal) ráadásul a légió legpatinásabb egysége is, az 1841-ben létrehozott, napjainkban főleg már csak koordinációval foglalkozó 1. Idegen Ezred (1er Régiment Étrangèr), melynek jelvénye itt jobbra látható.

Csak érdekességként említem azon nagyon keveseknek, akik nem olvastak elég Rejtőt, hogy 1843-tól 1962-ig a légió központja az algériai Sidi-bel-Abbés-ban volt, de miután a franciák feladták az észak-afrikai területeiket, a vezérkart áttelepítették Aubagne-ba, majd (mivel a légiósok még az átlagos katonáknál is érzelgősebbek tudnak ám lenni), a Camerone-i ütközet századik évfordulóján fogták a nyolcvan tonnás emlékművet és azt is átszállították a Földközi-tengeren az új alakulótérre. Az emlékmű egy földgolyót ábrázol, amely pálmaágakon pihen és négy, különböző történelmi egyenruhába öltözött idegenlégiós vesz körül. A két felirat: Honneur et fidelité (Becsület és hűség), illetve La Légion a sés morts (A Légió a halottainak).

Nem szoktam személyes vonatkozású illusztrációkkal fárasztani az olvasókat, de most kivételt teszek. Az itt alul látható két kép pár évvel ezelőtt készült, amikor hivatalos ügyben arrafelé is jártam, s Calvi után többek között útba ejtettem Aubagne-t is. Azért tettem be őket, mert ezen a másodikon a hősi halottak emlékének szentelt szoboregyüttes másik oldala is látszik, míg a most, két hete készült fotón csak a múzeum felé néző részt sikerült megörökítenem; civileknek tilos az alakulótérre lépniük.
Amint látható, az alakulótér azóta új borítást kapott. Ez nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy micsoda díszmeneteket szoktak ezen levágni; a burkolat élettartama meglehetősen rövid.

Most pedig térjünk rá fő témánkra, a múzeumra.

A legfontosabb előzetes tudnivaló, hogy a múzeum szabadon és ingyenesen látogatható, ha az ember van annyira szerencsés és látogatása tervezett időpontja nem ütközik egyetlen hivatalos programmal sem. A légió múzeumának ugyanis vannak élő funkciói is – ezekről egy kicsit később. Hétfőn és csütörtökön ne menjetek, mert ezek a zártkörű napok.

A bejáratnál közvetlenül egy parkoló várja az érdeklődőket; külföldi rendszám abszolút nem akadály. Jó vicc – mondhatjátok -, elvégre mégiscsak annál az Idegenlégiónál vagyunk, amelyben jelenleg is 132 nemzetiség teljesít szolgálatot…

A parkoló körül kiállítottak pár katonai járművet, amelyek egykoron a Légiót szolgálták. Ilyenkor szokott felsóhajtani az ember: hej, ha ezek a kocsik mesélni tudnának…

A legfrissebb (2007-es) statisztikák szerint a közel nyolcezer fős testületnél (leszámítva a kivétel nélkül francia tiszteket és főtiszteket, vagyis mintegy 420 főt) a tiszhelyettesi és a sorállomány származásának földrajzi megoszlása a következő:

Fekete-afrikaiak: 6 százalék
Arabok: 6 százalék
Ázsiaiak: 9 százalék
Közép- és dél-amerikaiak: 10 százalék
Nyugat-európaiak és észak-amerikaiak: 13 százalék
Szlávok: 14 százalék
Szlávokon kívüli közép- és kelet-európaiak: 18 százalék
Franciák: 23 százalék
Egy másik érdekes statisztikai sor (noha az adatok már lassan ötven évesek) az 1831 és az 1961 között a Légióban szolgált mintegy 600.000 külföldi nemzetiségi megoszlása; csak az első húsz helyezettet ismertetem:

1.) Németek: 210.000
2.) Olaszok: 60.000
3.) Belgák: 50.000
4.) Spanyolok: 40.000
5.) Svájciak: 30.000
6.) Lengyelek: 10.000
7.) Oroszok: 6.000
8.) Osztrákok: 5.000
9.) – 10.) – 11.) Magyarok: 4.000
9.) – 10.) – 11.) Görögök: 4.000
9.) – 10.) – 11.) Csehek: 4.000
12.) – 13.) Hollandok: 3.000
12.) – 13.) Jugoszlávok: 3.000
14.) Luxemburgiak: 2.300
15.) – 16.) Britek: 1.500
15.) – 16.) Románok: 1.500
17.) Portugálok: 1.300
18.) – 19.) Dánok: 1.000
18.) – 19.) Törökök: 1.000
20.) USA: 700

Kiegészítő információként ehhez csak annyit, hogy hazai állampolgárok elméletileg nem vehetők fel sorállományúnak, de ha egy francia belgának, svájcinak, luxemburginak vagy akár kanadainak állítja be magát felszereléskor, senki nem fogja firtatni, hogy igaz-e, amit mond. Ez talán magyarázza a „belgák” és a „svájciak” aránytalanul magas számát a fenti listában.

A múzeum ajtaján belépve rögtön forduljunk jobbra; ez a Díszterem (La Salle d’Honneur), melynek központi helyén ez a hatalmas asztal látható. Ez a bútordarab különös jelentőséggel bír minden légiós életében, hiszen ennél az asztalnál írják alá az öt évre szóló első szerződésüket (ez meghosszabbítható), az alapkiképzés után itt veszik át a kinevezést a Légió tíz harcoló alakulatának valamelyikéhez, illetve leszereléskor ugyancsak itt kapják kézhez az obsitlevelüket és a hőn áhított magaviseleti tanúsítványt (certificat de bonne conduite), melyek birtokában gyorsított eljárással megszerezhető a francia állampolgárság…
Ez a terem tehát távol áll attól, hogy mezei múzeumi kiállításként funkcionáljon, noha roppant érdekes dolgokra lehetünk figyelmesek, ha a falat bámuljuk.

Itt van például a Légió legtöbbször kitüntetett három hősi halottjára emlékeztető fali tárló. Ez a három legény 1959 májusában adta életét Északnyugat-Algériában, az El-Ansarissz hegységben, Franciaországért. Ha közelebb megyünk, el tudjuk olvasni a három nevet: Adjudant Szuts, Adjudant Tasnady és Adjudant-Chef Valko.

  • Az adjudant rendfokozat kábé főtörzsőrmester, az adjudant-chef pedig nagyjából zászlós.

Igen, a Légió három legkidekoráltabb hősi halottja magyar; mindhárman 1926-os születésűek voltak, mindhárman 1945-ben írták alá az első szerződésüket, s a második szerződésük lejárta előtti évben haltak hősi halált valahol a berber hegyekben. Ők az egyedüli sorállományúak, akik a múzeumban ily módon nevesítve vannak, pedig biztosak lehetünk abban, hogy akadt azért még jó pár keménytökű gyerek az elmúlt évtizedekben.

A Díszterem bejárattal szembeni végén egy elkülönített, lezárt rész látható, amit csak ünnepélyes alkalmakkor nyitnak meg, s akkor is kizárólag légiósok előtt. Ez a Légió Kriptája (La Crypte de la Légion Étrangère), ahol különös gonddal őrzik Danjou százados emblematikus műkezét, az 1863-as Camerone-i ütközethez kapcsolódó több emléktárgyat, valamint a csatatérről származó földet, melyet légiósok vére öntözött. A kripta falain aranybetűkkel azon tisztek neve olvasható, akik a Légió megalakulása óta hősi halált haltak (most tartanak a 903-as sorszámnál).

Ahhoz, hogy az eddigi harcok során életüket vesztett tiszthelyetteseket és sorállományt is feltüntessék, egy kicsit nagyobb terem kéne, ugyanis a hivatalos statisztikák szerint az elmúlt 179 évben valamivel több, mint 36 ezer idegen halt meg a Légió zöld-piros (valamint Franciaország kék-fehér-piros) lobogója alatt. A legtöbben természetesen Indokínában, 1945 és 1954 között: 9.092 sorállományú, 1.082 tiszthelyettes, na és 309 tiszt (ez utóbbiak, mint már említettem, kötelező módon franciák).

Ezen a tablón a légiósok által elnyert hadikeresztek (croix de guerre) sorakoznak. A kitüntetések színkódját, az ezek szalagjain látható pálmaágak és a különféle színű csillagok bonyolult szimbolikáját most nem magyaráznám. A lényeg: a hadikeresztet nem kifejezetten irodai munkáért osztogatják, és az is kurvára ritka, hogy valaki azért kapja meg, mert segített az ezredparancsnoknak építkezni.

Ez itt már az emeleti rész; újabb üveges tárlók segítségével végigkövethetjük a Légió történelmét, az 1831-es megalakulástól kezdve napjainkig; egyenruhák, fegyverek, térképek, felszerelési tárgyak, dokumentumok, relikviák. Ez a fotó a horogkeresztes zsákmányzászló mellett Leila Hagondokoff-ot (a későbbi du Luart grófnőt) ábrázolja, aki orosz arisztokrata létére az 1. Idegenlégiós Lovas Ezred patrónusa lett, még a második világháború idején. Az egészségügyi területen több évtizedig dolgozó grófnőt tiszteletbeli légiósnak is kinevezték. Rajta kívül eddig egyetlen nőről tudok, aki hivatalosan is a francia Idegenlégió külföldi tagja volt: a brit Susan Traversről van szó, aki a második világháborúban egy katonai mentőautó sofőrjeként (és természetesen több tiszt, khm, barátnőjeként) végigjárta a hadszíntereket a légiósokkal együtt Finnországtól Szírián keresztül Kongóig. A háború után zászlósként (adjudant-chef) felbukkant Indokínában és Algériában is. 2003 decemberében, 94 éves korában halt meg, a croix de guerre és a Becsületrend büszke tulajdonosaként.

Ez itt az alapító okirat márványba (vagy elefántcsontra? Bevallom, nem mertem megfogdosni) faragott másolata; I. Lajos Fülöp 1831. március 10-én írta alá azt a királyi rendeletet, melynek értelmében a Légió (akkor még egyetlen ezreddel, ezen belül hét zászlóaljjal) megalakult.

Miután végeztünk az emelettel is (és megúsztuk a lebukást, mert talán nem mondtam, de itt bizony tilos fotózni…), ballagjunk le a múzeum shopjába, ahol mindenféle olyan apróság megvásárolható, ami a magamfajta gyermeteg lelkű pasiknak szívdobogást okoz: emblémás pólók, zászlók, kitűzők, bögrék, nyakkendőtűk, de vannak könyvek, folyóiratok, bicskák, zenei CD-k, matricák, sörnyitók, térképek, képeslapok is. A bevételből a múzeum bővítését tervezik. Naná, hogy ilyen nemes cél érdekében az ember a zsebébe nyúl!

És persze vörösbort is vettem; az üvegen tisztán látható a hétlángú gránát, a hátsó címke szerint pedig  a bort (amely talán nem véletlenül az Esprit de Corps, vagyis a Testületi Szellem Csapatszellem nevet viseli) az egykori, most már nyugállományú, főleg rokkant és/vagy súlyosan megsebesült légiósok által termesztett szőlőből ugyancsak ők állították elő. Ezek a hadfiak a Légió által fenntartott szociális otthonban élnek, az Aubagne-tól nem messze található Puyloubier-ben, ami híres szőlőtermő vidék…

Mert a Légió egyik (ha nem éppen a legfontosabb) alapszabálya a következő: Nem hagyod hátra (magukra) a tieidet (a társaidat) sem a harcban, sem az életben!

És merengjünk csak el egy pillanatra: katonaként ennél többet ki is kívánhatna magának..?

Ha arra jártok, ne hagyjátok ki a Légió múzeumát!

16 hozzászólás

 1. DonGal — 2011-08-07 12:57 

Üdv!
Nagyon tetszett a cikk és azt szeretném kérdezni, hogy pár részletet átvehetnék-e a saját portálomba, téma és eredet megjelöléssel?
Üdv:
Gálosi Gergely

 2. tib0ru — 2011-08-07 17:05 

Szia!

Természetesen átveheted, a forrás megjelölésével.

Üdv,

tiboru

 3. veszettkutya — 2012-06-18 08:55 

Üdv Tiboru.
Volt szerencsém pár hetet eltölteni a fent említett
intézmény falai közt,óriási élmény volt.
Ha hülyeséget kérdezek,kéretik nem kinevetni,
de a hétlángú gránát nem hétágú lótuszvirág?
Mintha valahol ezt hallottam (olvastam?) volna valahol,
bár könnyen lehet,hogy tévedek.Második kérdés:
Melyik vagy Te a képen??? Megöl a kíváncsiság,és szeretném
tudni,ki az,aki ilyen jó posztokat ír.:D
Üdvözlet és gratula

 4. tiboru — 2012-06-18 09:52 

Szia!

Köszi az elismerő szavakat! A gránát az tutira gránát :-). a képen pedig az az arc vagyok, akinek volt pofája kigombolni a zakóját abban a kurvanagy melegben :-)

 5. tiboru — 2012-06-18 09:52 

“zakóját” persze egy té, csak ugye múlt idő :-)

 6. veszettkutya — 2012-06-18 17:04 

Köszönöm a választ.
Egy “valahol”-t tekints semmisnek.:D
Üdv

 7. gerilla — 2013-01-23 21:33 

Szia!

Nem akarok okoskodni, de az adjudant rangot helytelenül értelmezed!

Ők nem a magyar főtörzsök megfelelői! Azok kapják, akik képesek tiszti beosztást ellátni!Esetünkben szakaszparancsnokként funkcionálnak!

Bár nem tisztek, de a Magyar Honvédség hadnagyai és főhadnagyai által betöltött munkakört látnak el!

 8. tiboru — 2013-01-23 23:08 

@gerilla:

A posztban nem az adjudant *beosztását*, hanem *rendfokozatát* feleltettem meg a magyar főtörzsnek. A rendfokozat márpedig a magyar főtörzshöz passzol, akárhogy is nézzük (már ha ilyen megfeleltetés egyáltalán működhet), mint a harmadik tiszthelyettesi (altiszti) rendfokozat a sorban :-) Persze a főtörzs felett van még három zászlósi rf, az adjudant fölött meg már csak kettő (adjudant-chef és a becsapós elnevezésű major).

Tudjuk, hogy a beosztás és a rendfokozat két különböző dolog; nem vitatom, hogy az adjudant-ok szakaszpékák is lehetnek, noha azon 8-10 adjudant közül, akiket nekem volt alkalmam személyesen ismerni az elmúlt években (szárazföldi hadsereg, LE és csendőrség vegyesen), egyetlenegy volt szakaszparancsnok, vagy négy pékáhá, a többiek rajparancsnokok voltak.

 9. amerigo — 2013-02-07 01:49 

Hali

Van egy Monument aux morts Bonifaccion is, ugy hivják Mon.aux morts de Saida, az algériában elesett katonáknak (nem csak a légiósoknak) állit emléket, de a Korzikai kivonulásig a légió gondozta.

Szerintem a parancsnokság nem 62 óta van Aubagne ban, csak a Vienot laktanyát akkor vették át, (illetve nevezték át a Bel Abbesi után), meg odaköltözözz a B Abbesi Salle d’Honneur és ebből nyitottk a muzeumot… a 70 es évek végéig Korzikán állomásozott a derékhad, Bonifaccion meg a Corte-i citadellában, 72-77 ig ott alkotott a GLE- Groupement de la Légion Etrangere, ami két részből állt, a GOLE- Groupement opérationnel de la LE ami tk. a harci századokat foglalta magába, meg a GILE Groupement d’Instruction de la LE, ami a kiképző alakulatokat. Szerintem, de nem biztos, a GLE vel együtt a parancsnokság is ott állomásozott , 76 végén a kiképzés átment Castelba, ez lett később a 4. RE, ugy emlékszem a 1 RE ezidő körül ment át végleg Aubagne ba, de csak 84 ben jött létre a COMLE, a 2 REi még Korzikán alakult újjá, 80 ban megkapta a mai gépesitett lövészezred formáját, aztán 83 körül elmentek Libanyomba Bonifaccióról és már Nimes be mentek haza.

 10. amerigo — 2013-02-07 01:59 

Én az adjutant-ot zászlósnak forditanám, az nézőpont kérdése, hogy a franciáknál hiányoznak fokozatok, vagy itt van több. Amennyire tudom, major-t általában az olyan őskövólet törzszászlósok kapják, akik már Camerone nál is szolgáltak.

Az érdekes viszont, hogy a francia wiki szerint adjutanttól felfelé mon lieutenant a megszólitás a “lovasságnál” ezt ha eszembe lesz megkérdezem egy REC es adjutanttól.

A wiki is azt irja, adj. section v. peloton pk.

 11. tiboru — 2013-02-11 17:50 

@amerigo:

Köszönjük az izgalmas kiegészítéseket! Még jöhetnek!

 12. amerigo — 2013-02-12 09:33 

Ez egy érdekes időszak amugy, az a Korzikai, a multkor az indexen kezdett valami kijönni belőle, fent volt Szecskó Tibor is…aztán kihalt
Van egy blogocskám nekem is, csak amolyan hobbi, de ha idecsatolhatom, van egy rövid összefoglaló- nem én irtam, egy volt légiós srác, szerintem lehet hogy a szakdolgozatához,- a három magyar altisztről.
http://legiokultura.blogspot.hu/2011/09/harom-magyar-altsizt.html
Van pár érdekes irás még, közvetlenül egy volt algériai veterántól, Bel Abbesről, a Korzikai áttelepülésről, forditása Camerone ról, meg olyan daloké amiket én nem tudtam volna leforditani. Éppen ha valaha a tematikádba illenének, szerintem átemelheted nyugodtan azokat- értékesek- csak a nevét tüntesd fel…ha már nem akar könyvet irni, legalább ezt a pár irását olvassa aki éri :)
Ez amugy szivfájdalmam, de nem nagyon forszirozom, megértem, hogy ami nekünk történelem, az neki a fiatalsága, barátok, veszteségek…senki nem szereti közszemlére tenni. Pedig ő ,meg Szecskó Tibor (illetve a baráti körük) valami hihetetlen történelmi adattár lenne.
Persze a Tibor számtalan könyvet irt, a téma legelismertebbje nyilván, de érdekes lenne egy szubjektiv könyv az ő szemszögükből .
Gondolom hogy lenne mit irnia az aktiv szolgálatáról is—2 év szolgálat után már őrmester volt Algériában, nem is tudom, ez manapság lehetséges-2, ha csak azt nézzük, 3-4 hónapos alapkiképzés, utána a tizedesképző, utána az őrmester iskola, tán időben se férne bele.
Itt csinálok reklámot, állitólag készül velük egy dokumentumfilm, meg egy könyv (lehet hogy te ismered is a készitőket) azoktól, akik a BBC History magyar kiadásában irtak róluk (egy háromrészes cikksorozat volt, 56 srácok a Légioban vagy ilyesmi cimmel)
Azért reklámozom, mert hátha itt a lányok, fiuk rámennek ha kijön a könyv, már csak az “öregek” miatt is 1000x értékesebb lesz, min ezeknek a hároméves szökevényeknek a hülyeségei, akik miatt te is kerülted a témát egy ideig.
A cikkben van egy kép, éppen bontják a Halotti emlékművet, a két emlitett ancienről is…a történész srácot aki irta, ugy hivják Nóvé Béla. Basszus, legalább ő fogta magát és kiment a legjobb forráshoz, ugyhogy mindenképp megérdemel egy like ot :)

 13. amerigo — 2013-02-13 09:21 

Egy srác mindig feltölti a Légion Etragere c. talán negyed v. félévente megjelenő ujságot, most az algériai háboruval foglalkozik, részletesen, igen jó képek vannak benne, a leirások is jók.
Van egy képe a monument felállitásáról Sidi Bel Abbesben, meg ami idevág a cikkedhez, van egy kurva (ezt le lehet irni?:) ritka kép (nekem) adj. Tasnády van rajta lt.col. Jeanpierre-el, aki amugy szintén a Légió legendája, rendkivüli tiszt volt, nem sokkal Tasnády előtt halt meg, ha jól emlékszem egy hadművelet közben kapott a helikopterben halálos sebet,a hivójele mint ezred pk nak le Soleil volt és a rádiósa igy jelentette le (ez is szállóige azóta) “Soleil est mort- a Nap halott. Tasnády nak meg nem kis hirneve volt, mikor meghalt, ezt irja egy szemtanu, Pierre Sergent egész hosszan irja le a Je ne regrette rien c. könyvében:
” Ezredes ur, Tasnády halott…ez nem lehet- mormolta az ezredes…ez lehetetlen…”
És azért, ez is a légio egy legendája, mert a három altiszt akinek betetted a kitüntetéseiket, szinte egyszerre haltak meg, ha jól emlékszem egy héten belül. A magyarok között elterjedt mindenféle urban legend, hogy az oroszok etc.

Az ujság egyébbként igy kezdődik, egy idézettel:
“Siddi Bel Abbesban, a szent helyükön, nem messze az Emlékezés Muzeumától, ahol ezer harcmezőről gyűjtött relikviáikat őrzik, négy felfegyverzett harcos áll őrt rendületlenül. Ez a négy légiós, a harcban elesett bajtársaiknak állitott emlékmű körül strázsál, róluk mindőjükről elmondható, hogy hűek voltak az általuk választott légiós fegyelemhez és tiszteletben tartották az adott szó becsületét, igy váltak ők Franciaország fiaivá, nem az öröklött vér, hanem a kiontott vér jogán ” Alphnse Pierre Juin Franciaország marsallja.

Két olyan dolog is van itt, ami mint kifejezés eggyé véált a Légióval, egyiknek siuncs köze a Lecső féle seggrepacsizós szökevényekhez, az egyik a L’honneur de la parole donnée- azaz az adott szó becsülete, ez annyit tesz, hogy mikor valaki aláirja az ötéves, önkéntes katonai szolgálatot, a Légió zöld vörös zászlaja alatt (avec honneur et fidelité- becsülettel és hűséggel) nem azt irja alá, hogy ha nem tetszik a rendszer neki, akkor 2-3 év mulva majd meglóg és turnézni kezd, mint topkiller. Nincs gond azzal ha valaki megszökik, csak akkor fogja be a száját, ne könyveket irogasson.
A másik kifejezés és ez szerepel a francia állampolgárságról szóló törvényben is a “le droit du sang versé” azaz a kiontott vér jogán, tehát aki megsebesül külföldiként Franciaország szolgálatában a harcmezőn, az ezen a jogon kérheti a francia állampolgárságot.

Nyilván ezen az alapon Tasnády, Szűtcs meg Valkó nemhogy franciák, minden város diszpolgárai, LZS úr meg legfeljebb egy szelet párizsi lehet.

Egyébbként kicsit visszatérve Tasnády ra, az unokaöccse, ugyanezen a néven, szintén szolgált a légióban- ha jól tudom őrmester lett- de manapság mindig megtalálják állitólag, hogy hogy meri azt a nevet használni :) Pedig alanyi jogon használja:P és ő is becsülettel leszolgálta az öt évet.

 14. tiboru — 2013-02-13 21:43 

@amerigo:

Szecskó Tiborral egy időben váltottam pár emailt, számomra óriási megtiszteltetés, hogy néha olvassa a posztjaimat!

 15. tiboru — 2013-02-13 21:45 

@amerigo:

Érdekes adalékok voltak, nagyon köszönöm, a többiek nevében is!

 16. jzf44 — 2013-09-11 13:47 

@amerigo:

Nekem Somogyi Lecső Zsoltról szóló könyvéből vannak információim, ezért lettem kíváncsi.
Lecső Zsolt nem szolgálta le az öt évet?
Nem sebesült meg?
Nem végezte el az altisztképzőt?
Nem kapta meg a Becsületrendet?

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.