A St. Louis-i titkos kód

Nem gyakran fordul elő, hogy a világ talán leghíresebb (és legprofibbnak kikiáltott) bűnüldöző szervezete, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyilvánosan elismerje: beletört a bicskája egy nyomozásba. Nos, most ez történt. Egy 12 évvel ezelőtti emberölés kapcsán a Hoover-fiúk a nyilvánossághoz fordultak, mert (emberi és anyagi erőforrásokat nem kímélve) ennyi időn át hiába próbáltak megfejteni egy titkosírást. Itt az idő, hogy a Tiborublog és a BlogRepublik olvasói segítsenek amerikai kollégáiknak.


1999. június harmincadikán talátak rá a 41 éves Ricky McCormick elföldelt holttestére, zsebében egy 30 soros, kódolt üzenetnek tűnő feljegyzéssel. A néhairól családja és környezete gyermekkora óta tudta, hogy imádja a fejtörőket és saját, külön bejáratú titkosírást dolgozott ki magának, amivel naplót is írt. A nyomozók vélekedése szerint a rejtélyes dokumentum jelentheti a gyilkosság kódját, illetve tartalmazhatja az indítékot, esetleg az elkövető személyére utaló információkat.

A sheriffhivatal és az FBI mindent megpróbált: igénybe vette a saját profi kódfejtőit, a hadsereg és a titkosszolgálatok legpallérozottabb elméihez is fordult, az Amerikai Kódfejtők Szövetségét is felkérte a desifrírozásra, de mindeddig eredménytelenül. Ultima ratióként most a közvéleményt, az amatőr titkosírás-rajongókat, rejtvénykedvelőket és a kémsztorik lájkolóit kérik, hogy segítsenek.

Az amerikai illetékesek egyben biztosak: a titkosírás érdemi információt hordoz, átverésről, hoaxról vagy poénból és találomra odafirkált jelekről nincs szó!

Kedves olvasó! Itt a lehetőség, hogy megmutassuk a magyar agy közismert felsőbbrendűségét! Nézzétek át ezt a kétoldalas dokumentumot, és próbáljatok választ adni a következő három kérdésre:

1.) Milyen nyelven íródott?

2.) Milyen kódot használt a szerző?

3.) Mi a szöveg tartalma?

A megfejtést (és más ötleteket, javaslatokat) erre a címre lehet beküldeni. Pénzjutalom nincs ugyan kitűzve, de nem tévedek sokat, ha úgy vélem, hogy a megfejtő az amerikai polgárok adódollárjaiból elutazhat a Nagy Vízen túlra és személyesen fogadhatja a jenki bűnüldözők forró köszöneteit.

Sok sikert!

Ápdét! Balázs83 kolléga kibogarászta a net bugyraiból a levél átírt (tehát jobban olvasható) verzióját. Köszönet neki, és akkor lássuk a medvét:

75 hozzászólás

 1. tib0ru — 2011-04-09 15:04 

Nem nagyon szoktam wikipédiás szócikkeket belinkelni, de most kivételt teszek, mert egészen jó összefoglaló olvasható itt (sajnos csak angolul):

http://en.wikipedia.org/wiki/Ricky_McCormick_murder_notes

 2. Papírzsepi — 2011-04-09 18:09 

Jó poszt. Kellene már írni egy nagyobb anyagot a titkosításról. Tervezem is, de sajnos csak mérsékelten értek hozzá. Ahhoz legalábbis nem eléggé, hogy megfejtsem ezt a McCormick-cuccot. Pedig pár tipikus módszert rátoltam, de semmi…

 3. pasi — 2011-04-09 18:31 

Jó kis átverés ez balekok részére! Nem nagy ötlet ilyet bedobni, de biztosan sokan beveszik és most törik az okos kis buksijukat. :-)))

 4. tib0ru — 2011-04-09 19:00 

Ha átverés, akkor miért csinálták, mi a céljuk vele 12 év után? Az FBI nem az a mókamester-típusú szervezet, amelyik poénból a nyilvánossághoz fordul.

Tőlem nem állnak távol az összeesküvés-elméletek, de ezzel kapcsolatban nem jut egyetlen konteó sem eszembe :-)

 5. Papírzsepi — 2011-04-09 19:48 

Akkor segítek. Az FBI kitalált egy új titkosítási módszert, és most azt tesztelik, hogy eléggé-biztonságos-e.
Azt persze, hogy az informatika és a nyílt kulcsú titkosítás mellett ennem mi értelme lenne, már nehezebb kérdés. De lehetnek az új módszernek igen előnyös tulajdonságai, melyek miatt van létjogosultsága.
Eszerint az elképzelés szerint persze a kiszivárogtatott kódnak nincs köze semmihez, főleg nem a 13 évvel ezelőtti halálesethez.

 6. Gloria Mundi — 2011-04-09 20:29 

Hát, ez igazságtalan, én nem látok egy képet sem! Hogy fejtsem meg így? :P
Grat a millió olvasóhoz!

 7. tib0ru — 2011-04-09 20:35 

A gratulát köszi, a képekkel pedig nem tudom, hogy mi lehet a probléma, én látom… Frissíts egy nagyot!

 8. tib0ru — 2011-04-09 20:37 

Ez egészen pofás konteó, köszi :-)

A probléma csak az, hogy (ebben az esetben) a legenda nem megfelelő, mert két kattintással és három telefonhívással lecsekkolható, hogy annó valóban volt-e ilyen doksi az áldozat zsebében.

 9. Gloria Mundi — 2011-04-09 20:39 

A rókánál nem látom, az operánál meg igen …
De nem fogom megfejteni, ez nem nekem való játék :)

 10. Papírzsepi — 2011-04-09 20:49 

Továbbfejlesztem. Persze, hogy volt áldozat létezett, volt is nála valamilyen papír, rajta valamilyen szöveg, jó alaposan kódolva. Amit már régen meg is fejtettek. Mondjuk a jó gulyásleves receptje volt, tehát a nyomozás szempontjából lényegtelen.
Ám valakinek az az ötlete támadt, hogy fel lehetne az esetet használni legendaként.
Csak kicsit kellett hamisítan itt-ott, ez igazán nem probléma. A megrendelő persze a CIA, de a legenda miatt kellett ugye az FBI bevonása is. A kód pedig a számítógéppel kevésbé ellátott (pl. Észak-Koreai) ügynököknek kell, és mondjuk újságokon át működtetnék…

 11. Gloria Mundi — 2011-04-09 20:56 

Vigyázz, tiboru, itt valaki le akar körözni gyanakvásból :)

 12. Papírzsepi — 2011-04-09 20:59 

Ja, és persze gratula az origó címlaphoz!

 13. tib0ru — 2011-04-10 00:16 

Nem rossz… Isten hozott a klubban :-)

 14. tib0ru — 2011-04-10 00:17 

Hohó, azért addig még van!

:-)

 15. wmark — 2011-04-10 01:50 

Érdekesnek tűnik, de vannak benne szabályosságok :) A szavak vége ‘E’-vel van jelölve, a többi szöveg eléggé rövidítés-szerű, tehát a magánhangzók kihagyásával, képzett szavakat, minden szó a kihagyások után valamely jellegzetességeivel rövidítve lett (szerintem), amiből felismerhető.[Gépeknek piszok feladat, mivel lehetetlen minden szóra más algoritmust írni, még nagy kapacitással is durva lenne végigmenni az egészen]. Pl: htlse–> htls–>hotels, flrse prse/ cd se prse= first person/ second person, wld= would, mrde=murder, sgnentrse= signature/-s? viszont pár szóra ha rákerestek az óangol nyelvkönyvben, egészben megtalálhatóak:pl http://books.google.com/books?id=h0RSfnHNdKUC&pg=PA317&lpg=PA317&dq=ncbe old english&source=bl&ots=OffoKsCRiJ&sig=bj1x-jkO1xiPg5S1Hx_33p8wtOM&hl=en&ei=5piVTZroNMvXiAKIxumcCQ&sa=X&oi=book_result&ct=result&resnum=1&ved=0CBcQ6AEwAA#v=snippet&q=tene&f=false
pl tene, mxne egész szavak (ilyenkor viszont megdőlne az e=szóvégződés..:/)
-26MLSE74SPRKSE29KENOSOLE173RTRSE-
ez pedig egy címre hasonlít 26 milesSE74forestparkSE29kentucky173quaerter/route?
az “SE”-ket pl vegyük vesszőnek, úgy értelmesebb. Ha google earthbe beütitek kentuckyt és forest parkot, akkor kb 26 mérföldre kentucky állam északi határától van egy ilyen település :) (már ohioban) most késő este ennyire futotta, már a betűket sem látom :/

 16. wmark — 2011-04-10 01:53 

persze kicsit nem ártana jobban ismerni a fazont, milyen tanulmányokat végzett, hobbija, merre járt stb, akkor egyszerűbb lenne. Másrészt: a szöveg elrendezése is hordozhat információt, az egymás alatti sorokban nem nagyon van elcsúszás, ha megnézitek. Üdv,

 17. wmark — 2011-04-10 02:02 

Na, erre rákerestek google earthben, (kentucky, forest park, route 173), akkor kiad pár találatot, nem sok ilyen utca van az egész államban ilyen házszámmal :):
számszerint 8…

 18. tib0ru — 2011-04-10 08:14 

Érdekes… És persze hajrá!

 19. Professor Pizka — 2011-04-10 09:26 

a kérdés onnantól kezdve szerintem nagyban egyszerűsödik, hogy St.Louis-ban van az egyesült államok legnagyobb városi parkja, amely a New York-i Central Parknál is nagyobb. A neve: Forest Park… átszeli a Forst Park Parkway, amelynek folytatása a Forest Park Ave. A vele párhuzamos Laclede Ave egyik kies téglarakására nézett a koliszobám ablaka :-)
Kentucky nevű utca nem rémlik a környéken. A Forest Park Ave. viszont elég hosszú, Clayton városrészben milliárdos ingatlanfejlesztések vannak mellette, a belváros felé viszont van egy rendezőpályauvar és egy hatalmas gabonatároló, egy csomó romos, téglából épül gyárcsarnokkal, ahol McCormick-hoz hasonló fazonokból sok fordul elő. Magyarul:gettó.

 20. Professor Pizka — 2011-04-10 09:45 

Az amerikaiak előszeretettel adnak meg égtájakat, ha magyaráznak valami irányt vagy címet. Az E és SE betűk jelenthetnek akár keletet, délkeletet. Igaz, ekkor a 26 és 74 túl nagy távolságot jelent, mert az már a Missisipi másik partján, Illinois államban van (legalábbis a 26, a 74 mérföld a forest parktól kelet-délkeleti irányban nagy valószínűséggel egy kukoricaföldet jelöl vagy valamelyik falucskát arrafelé. Ha belerakunk egy tizedesvesszőt, már más a helyzet, de nekem takarítanom kell most és nem desifrírozni, úgyhogy majd máskor folytatom :-)
Azt még megnéztem, hogy St Louistól északra találják meg, arrafelé nem nagyon van semmi, érdekes kérdés hogyan került oda. Észak STL, ami a legközelebbi városrész szintén nagyrészt feketék lakta gettó.

 21. Zig Zag — 2011-04-10 10:09 

Hosszó keserű harcz után sikerült végre regisztrálnom!

 22. Professor Pizka — 2011-04-10 12:06 

Glory and six virgins shall be thy reward brave Man of the Gorlo!

 23. Professor Pizka — 2011-04-10 12:15 

figyelemre méltó az RCB és az NCB karaktersor ismétlődése. Arra próbálok rájönni, hogy logikai funkció vagy pedig gyakori angol szavak helyett van (létige, névelők). Abban egyetértek hogy valószínűleg nem szabályos karaktercserés titkosítással van dolgunk, ez a létigés verzió esélyeit csökkenti.

 24. Papírzsepi — 2011-04-10 12:37 

Lehet helyettesítéses kód is, de annak alapverzióit 5 perc alatt feltörik (és nem túloztam az idővel), a komolyabbaknál meg a desifrírozás a lassú. Esetenként gépet is igényelhet, és ez nem logikus. Ráadásul ezeket is feltörik, de az üzenet túl rövid a korrekt analízishez.
Nem hiszek a szótár-jellegű kódolásban, és az idegen alkalmazásában nyelvben sem. Bár az első felében olyan, mintha nem lenne szóköz, ami pár nyelvre szűkíti a keresést – de ehhez tudni kéne, milyen nyelveken beszélt emberünk.
Aztán lehet szórakozni azzal, hogy csak minden valahányadik betűnek van szerepe, a többi véletlen. De ez sem tűnik logikusnak – jegyzetként miért bővítené az üzenetet valaki.
Azért mondjuk egy gyakorisági analízis segítene kizárni a legkézenfekvőbb verziókat. Ám én mégis a manus részletes megismerésével indítanék, mert az ő gondolkozásában, tudásában van a megoldás kulcsa is.

 25. Professor Pizka — 2011-04-10 12:50 

Azzal indítottam :-)
Sima STL gettónéger, otthagyta a középiskolát, ezek arrafelé tömegesen fordulnak elő (STL lakosságának nagyjából a fele fekete) amíg bír, tróger valahol aztán a legtöbb alkesz lesz vagy rákap a crackre, lerokkan kap annyi pénzt amiből nagyjából nem hal éhen, aztán kb. ennyi idősen meghal. Ha a pasasnak nincs a zsebében ez a papír, hamarabb lezárták volna az ügyét mint Amszterdamban egy bicajlopást. Írni-olvasni tudott, anyanyelve az AAEV, az African american Vernacular English, a helyesírása annyira távol van a sztenderd angoltól, hogy akár a kód megfejtésébe is bezavarhat, minden bizonnyal beszél valamennyire spanyolul, noha STL-ben még nem túl jelentős a latino jelenlét a többi (déli és parti) nagyvárosokhoz képest. A világról valószínűleg annyi foglama volt, amennyit a tévében látott. Utazni nemigen tudott, a repülőtérre be sem engedik.

 26. Papírzsepi — 2011-04-10 13:05 

Na jó. Akkor tehát a sima helyettesítést kizárhatjuk, mert már megtörték volna. Kivéve talán az látnok-kód-szerű megoldásokat, de ehhez túl rövid az anyag. Az ismétlődések egyébként erre utalnának, de a sok E végződés és profi kódfejtők kudarca miatt kizárom.
Az idegen nyelvek is kizárhatók.
Nincs gépi segítség, mert kézzel van írva. Tehát aránylag egyszerű módszert keresünk.
A maszkolásos technikák kizárhatók, mert a szöveg nem négyzethálós (kicsit se).
Lehet betűcsere, de ezt a gyakorisági analízis alátámasztaná, és már feltörték volna. Tehát ez is kizárható.
A feketéknél divat volt (főleg a börtönökben) többszörös kódolást alkalmazni, de az látszólag értelmes szövegnél fontos. Ez meg nem az.
A szócsere felejtős, szótárat igényelne.
Viszont sok a zárójeles rész, ami írásban, jegyzeteknél ennyire azért nem jellemző. Olyan, mintha a zárójeles rész lenne a kulcs. De gondolom ez másnak is szemet szúrt, tehát kizárom.
Korreláció-gyakorisági vizsgálathoz az anyag rövid, de utalna erre-arra.
Amúgy olyan, mintha az 1. és a 2. oldalt nem is ugyanaz írta volna. Vagy legalábbis nm egyszerre, nem ugyanabban a lelki állapotban és nem ugyanazzal a céllal. Talán nincs is közük egymáshoz.

 27. Papírzsepi — 2011-04-10 13:05 

Na jó. Akkor tehát a sima helyettesítést kizárhatjuk, mert már megtörték volna. Kivéve talán az látnok-kód-szerű megoldásokat, de ehhez túl rövid az anyag. Az ismétlődések egyébként erre utalnának, de a sok E végződés és profi kódfejtők kudarca miatt kizárom.
Az idegen nyelvek is kizárhatók.
Nincs gépi segítség, mert kézzel van írva. Tehát aránylag egyszerű módszert keresünk.
A maszkolásos technikák kizárhatók, mert a szöveg nem négyzethálós (kicsit se).
Lehet betűcsere, de ezt a gyakorisági analízis alátámasztaná, és már feltörték volna. Tehát ez is kizárható.
A feketéknél divat volt (főleg a börtönökben) többszörös kódolást alkalmazni, de az látszólag értelmes szövegnél fontos. Ez meg nem az.
A szócsere felejtős, szótárat igényelne.
Viszont sok a zárójeles rész, ami írásban, jegyzeteknél ennyire azért nem jellemző. Olyan, mintha a zárójeles rész lenne a kulcs. De gondolom ez másnak is szemet szúrt, tehát kizárom.
Korreláció-gyakorisági vizsgálathoz az anyag rövid, de utalna erre-arra.
Amúgy olyan, mintha az 1. és a 2. oldalt nem is ugyanaz írta volna. Vagy legalábbis nem egyszerre, nem ugyanabban a lelki állapotban és nem ugyanazzal a céllal. Talán nincs is közük egymáshoz.

 28. Capt Crematory Jack — 2011-04-10 13:34 

A szöveget egészben kell látnod magad előtt, nem szavanként elemezve, különben soha nem jön rá senki se. Hiába vettél fel “kórtörténetet”. Az apró részletek az egészben fellelhetők. De gondolom ezt már úgy is tudjátok.

 29. tib0ru — 2011-04-10 14:18 

Az a sok E betű nekem is szemet szúrt. Az egy dolog, hogy az angolban is ez viszi a gyakoriságprímet közel 13%-kal, de a Ricky-féle dokumentumban ez sokkal többször fordul elő – igaz, nem számoltam utána.

Kerestem egy normál betűkre átírt verziót, mert Ricky nem volt az a kalligráfus-típus és fárasztó az írása, de nem találtam… Valaki?

Más.

Most, hogy rákerestem a betűgyakoriságokra, érdekességként elmondom, hogy a magyar betűgyakoriság-lista első tíz helyezettje a következő: eatln skomz, míg az angolé ez: etaoi nsrhl.

 30. BeNZiNke — 2011-04-10 14:26 

mivel a második levél láthatóan gyorsan és kapkodva lett írva ami tudható az elkövetőről, nem hiszem, hogy nagyon összetett kódról lenne szó. Feltünő a magánhangzók hiánya, de ennek ellenére nem hiszem, hogy az egyes mássalhangzók magánhangzókat takarnának, inkább mint a középkori írásoknál, egyszerűen a magánhangzók ki vannak hagyva. Gyanúsak sok az SE, ennek többlet jelentése kell legyen.

 31. tib0ru — 2011-04-10 16:47 

Ápdét! A posztban már látható a titokzatos levél normál (gépírású) változata, a könnyebb olvashatóság érdekében!

 32. mig8 — 2011-04-10 20:54 

Azért én ezt az átírást fenntartásokkal kezelném. Pl az első lap utolsó előtti sorában, a sor végén van egy ismétlődő WLD karaktersorozat, amely közötti jel az átírásban “~”, ugyanakkor simán olvasható “N’-nek is.

 33. JonnyBunko — 2011-04-10 21:05 

sziasztok
ugy erzem, hogy az iment update-elt normal gepirasu atirasban elteresek vannak, illetve ugy erzem, hogy itt-ott maskep is lehet(ne) ertelmezni a levelet:

elsö szöveg
1. sor: a “mune” szoban lehet az “u” egy K betü is
3. sor: az utolso elötti szo vegen nincs F
4. sor: a kezdet igy szol AL-*PR…
5. Sor: a CITRSE szoban lehet az “I” egy L is.. szerintem, vagy T

masodik szöveg
2. sor: VLSE MTSE-CTSE-WSE-FRTSE
3. sor: kezdet “PNRTRSE..”stb
4. sor: a kerdöjel helyen szerintem P van
9. sor: az elsö X helyen szerintem R van
11. sor: az N betü utan közvetlen egy V betül all szerintem (az egesz szövegben nincs sosem két db. N betü egymas mellett)
12. sor kezdet: 651 MTLSE …stb.
16. sor: LSPNSE N G-SPSE MKSE R B SE N CBE AV XLR

tovabba nem tudom, hogy ez mennyire segit – gondolom nem en vagyok az elsö, akinek ezek a dolgok feltüntek – de egy par eszrevetel:
a) az egesz szövegben sosem fordul elö “J”, “Q” vagy “Z”
b) feltünöen sokszor latni a következö kombinaciokat
– WLD N CBE (többnyire sorok vegen)
– N CBE,
– R CBR N,
– INC
c) borzaszto gyakori az N-betüs kezdes, illetve a betükömbinaciokban az “SE” (esetleg kategorikus bontashoz szükseges. nem tudom… ;(
d) az ugymond “feltünes nelküli” betükombinaciok közepette szignifikansan sok kombinacio fordul elö “L” betüvel. -talán egy gyakori maganhangzo megfelelöje?

pacsi mindenkinek

 34. JonnyBunko — 2011-04-10 21:38 

…vagy egyszerüen csak egy halandzsa rap-szövegröl van itt szo, keremszepen…:D

 35. paithana — 2011-04-10 21:56 

nem ártana tudni, milyen volta fickó. Pl drogozott-e. Mert ha igen, simán lehet egy zizi agy szüleménye az egész és az égvilágon semmi értelme.
Lehetett ez a fickó agymenése is, mint másoknak az, hogy ufot láttak, vagy minden repedésre a betonon rá kell lépniük, stb, tehát simán lehetett az egész egy elképzelt világ, aminek nem az volt a lényege, hogy valamit titkosítson az írásával, hanem az, hogy azt higgyék, hogy valamit titkosít.
Az is érdekes, hogy miért hagyták a zsebében ezt a cetlit. A tárcája megvan? Ha nincs, miért maradt ott papír? Lehet ismerte a gyilkos annyira, hogy nem vette a fáradságot kivenni a zsebéből, vagy egyáltalán alaposan átkutatni az embert, mert tudta, hogy bolond. Ha megvan a tárca, akkor ez a verzió nem él.
Már többen írtátok, hogy nem lehetett bonyolult a dolog, mert kézzel írta, tehát fejben konvertált. Ezért gondolom, ha 13 évig nem tudták megfejteni a világ legjobb kódfejtői, akkor nincs kód. Én erre szavatok: a fickó zizi volt, hülyeségeket irkált egy papírra mi meg megpróbáljuk megfejteni, holott egy sérült elme szüleménye az egész

 36. tib0ru — 2011-04-10 22:06 

@JonnyBunko
@paithana

El is fogadnám az okfejtéseteket arról, hogy lehet, nincs is értelme a szövegnek, ha a hivatalos FBI-álláspont nem hangsúlyozná, hogy biztosak abban, hogy van jelentés… Valamit biztosan tudnak, amit nem osztottak meg a nyilvánossággal…

 37. miamai — 2011-04-10 22:38 

Jó estét!
Ha akadna valaki, aki ismeri ezt a szlenget, amit ez a barátunk (vagy a környezete beszél) és megpróbálná hangosan felolvasni a “szöveget”, talán felismerhetővé válna néhány értelmes szó. Én megpróbáltam, de mivel sajna nem beszélem az ottani nyelvjárást – hát csak kiragadott próbálkozásokra futotta:
Pl.: Note 1. első szavai: “mind money me” = azaz nehogy kihagyjatok az osztásból, vagy legyen gondotok a nekem járó lére. Az M itt különösen is erősen van írva.
Alulról az 5. sortól lefelé:
“first (vagy false) price on … 71”
“couldn’t see price on … 74”
“price and see price on … 75”
“if you come … sole murder loose total would or wouldn’t …”

Persze, tudom, ez túl egyszerű lenne, de azért megmozgatta a fantáziámat…

 38. paithana — 2011-04-10 23:02 

Háát végül is a vegyi fegyverekről is biztosan mondták, hogy irakban vannak..:)Igaz nem FBI, hanem CIA.
De ahogy olvasom miamai hozzászólását, amit jó lépésnek tartanék, ha mi lennénk az elsők, és egy csomó ottani szaki már nem próbálta volna megoldani.
Lehet ez egy olyan teszt, amivel visszautalnék a navajo nyelvre: majd ezzel a trükkel könnyen, mindenféle gépesítés nélkül lehet olvasni és egy esetleges bazi nagy áramszünet esetén is lehet használni, hiszen azt a nyelvjárást nem nagyon ismerik még a helyiek sem, nemhogy a külföldiek.

 39. JonnyBunko — 2011-04-10 23:03 

@wmark
mindent innen szedtel es ugy adod elö, mintha a sajat gondolataid lettek volna. :
http://boards.straightdope.com/sdmb/showthread.php?t=602695

simlis gyerek…

 40. paithana — 2011-04-10 23:16 

Ja és tudtam, hogy ennek a rejtélynek is lesz magyar vonatkozása:)Miamai ötletén továbbmenve a mind money me értelmezés után jön egy RSE-N-S-M-KNARE jelsor.
Ebből a lehet kiolvasni egy rövíditést, is, ami értető :”RCNS me”-ként is.
Na most az Riverbend Christian Nurseri School (RCNS) Acrivites menüjében egyetlen hozzászóló van: Kovacs.:) NA itt a magyar vonatkozás !:)
Komolyra: a RSE-N-S-M-KNARE lehet are see(or say) and see(or say) me vagy RC nem lát engem: RC not see me.
Esetleg a S lehet a “see” a SE meg a “say”?

Szerintem a megoldás homlokracsapós lesz, ha kiderül egyáltalán mi az.

 41. paithana — 2011-04-10 23:24 

Folytatva az előzőt: RSE-N-S-M-KNARE: RC nem beszél(t) nekem…..(a “knare” hogy hangzik négerül?)

 42. tib0ru — 2011-04-10 23:39 

Szia! Örülök, hogy látlak :-)

Ha tényleg ennyi “price” olvasható ki belőle, akkor a fazon lehet, hogy valóban üzletelt valamivel (nagy valószínűséggel kábszerrel). És akkor ez lehet az a háttérinformáció, amit nem hoztak nyilvánosságra, de ami miatt a hatóság emberei biztosak abban, hogy a dokumentumnak van értelmes jelentése.

 43. tib0ru — 2011-04-10 23:41 

Tudom, hogy nem szép dolog a külső után ítélkezni, de Rickyt a feje alapján lazán meg lehetne (meg lehetett volna) mérni 3-5 évvel…

 44. paithana — 2011-04-10 23:52 

Egy kérdés: Hol írj az FBI hivtalosan, hogy biztosak benne, hogy az írásnak van jelentése?
Utánaolvastam és ezt írják: could reveal— azaz feltárhatja vagy képes lehet feltárni.
Pedig már majdnem megfejtettem:)

 45. tib0ru — 2011-04-11 01:12 

Valahol olvastam, de most hiába próbáltam utánakeresni, nem találom… Olyasmire emlékszem, hogy az FBi (vagy az ACA..?) biztos abban, hogy a kód értelmes szöveget rejt…

 46. Papírzsepi — 2011-04-11 05:29 

…Persze, hogy biztosak benne, mert már 12 éve visszafejtették, és a jó gulyásleves receptje az. De most ezt az írást használják arra, hogy tehetséges ifjú munkaerőket toborozzanak a céghez. Pár éve egy (izraeli tulajdonú – tudtam, hogy végül csak sikerül belekevernem!) SW-cég is egy C-kóddal plakátolta ki Budapestet, abban volt elrejtve, hogy hol kell az állásra jelentkezni. Ez megtetszett az amerikaiaknak.
Tehát azért nincs pénzjutalom kitűzve, mert aki megfejti a szöveget, annak zsíros állást ajánlanak helyette. És persze tényleg nem túl bonyolult a kód, hisz ez csak egy beugró…

 47. stoppos — 2011-04-11 10:57 

Zsepi annyira aktív mostanában, hogy az már gyanús. Lehet, hogy NEKIK dolgozik? :)

 48. tib0ru — 2011-04-11 11:55 

Na tessék, most dekonspiráltad!

 49. Papírzsepi — 2011-04-11 13:11 

Tudod közeledik a pollenszezon, és gyakorlok az intenzívebb használatra….
[Csak, hogy ne dörgöld az orromra, hogy mindenbe beleütöm az orromat…]

 50. stoppos — 2011-04-11 13:30 

Nem fogom, nem tehetem. Hisz konteósnál alapkövetelmény az orrbeleütés. :)

 51. paithana — 2011-04-11 18:52 

Bár nem idevág, de ezt olvastad?
http://inforadio.hu/hir/eletmod/hir-426278
http://vault.fbi.gov/hottel_guy/Guy Hottel Part 1 of 1/view

 52. tib0ru — 2011-04-11 18:58 

Valamit hallottam róla, de a dokumentumot még nem láttam, köszi!

 53. stoppos — 2011-04-11 20:11 

Na most meg az UFO-kal jönnek. Nagyon furcsa most a FBI.

 54. tib0ru — 2011-04-12 00:22 

Hm, én is azt hiszem, hogy intézkednünk kell; ez a lepcsesszájúság nem vezet jóra…

 55. Titus Pullo Urbino — 2011-04-12 13:34 

Pár megállapítást tennék némi (párnapi) agyalás után:

1. Az elkövetők indítéka valószínűleg ismeretlen, a bosszútól kezdve a szándéktalan gyilkosságig bármi lehetett, így nincsen támpont arra nézvést, milyen körben kell a tettest keresni.
2. Mivel nincsen gyanúsított, ezért nincsen indíték sem, ezért a szövegben nincsen mit keresni, nincsen támpont.
3. Nincsen információnk arra, hogy ki volt ez az ember, mennyi volt az íkúja és mivel foglalkozott, amikor leírt egy szöveget angol nyelven, helyesen írta-e le? Volt-e katona, hol szolgált, ygerekkorában félt-e a szüleitől, apró jelek is lehetnek fontosak. Lehet, hogy a saját olvasatában lévő diszgráfiás zagyvalékot csak ő értette, bár ez nem valószínű.
4. A másik valószínűtlen dolog a szuperintelligencia, ebből a képből nem sugárzik akkora magas íkú, hogy a fél fbi-t megvezeti ez a “zseni”, ezt az alternatívát is elvetném.
5. Valószínűleg a profi kódfejtők azért nem értek eredményt, mert a sablonos megoldásokat kikerülte a szerző, kitalált egy sablontalan, egyedi kódot, aminek csak ő tudta a nyitját.
6. Drogozott az ember és volt börtönben is? Nagyon fontos lenne tudni az előéletét, mert könnyebb helyzetben lennénk, lehet, hogy egy “nigga sleng” kódolt börtönváltozatáról van szó.
7. Balról jobbra és fentről lefelé írt, a számokból és a dőlésből lehet következtetni, valamint az írásából megállapítható, hogy zavart elméje volt, persze ez lehet pillanatnyi zavar is és állandó is, ezért kéne ismernünk a normális írását is.
8. Én 99 % valószínűséggel mondom, hogy a rövidítések (NCBE, WLB, satöbbi, van belőle 10-12 is) jelentenek valamit, tehát nem helyettesítéses rendszerű a kód, amit ő kódolt be magának, ilyenről mi is ismerünk párat, szlengben, SZVSZ, ÁTGY, HET, HTB, BNRL, WTF, mittomén, ezt pár év börtönélet (vagy katonaság) kialakítja az emberben.
9. A megadott honlapon lévő kódfejtő példa és a többi is logikus, helyettesítéses, vagy más rendszerű kóddal megfejthető, pár óra, perc, vagy nap alatt, de mindegyiknek egy közös pontja van: logikus és kiszámítható. Ez az írás csak egy dologban logikus: betűszavakból álló történetről van szó.
10. Ha emberünk priuszos volt, nem kódfejtőknek kéne dolgozni az üzenetén, hanem pár frissen szabadult néger elítéltnek (lehetőleg ugyanabból a bv intézetből, ahol a célszemély is ült), aki ismeri a szlenget és a beígért tanúvédelmi megoldások után hajlandó kiköhögni a kódot.
11. Rossz helyen kapirgál az FBI, nem az internetezők fogják lerántani a leplet, ennél közelebb van a megoldás (fentebb részletezett) szerintem.
12.

 56. Papírzsepi — 2011-04-12 19:21 

Rendes körülmények között még talán egyet is értenék, de most nem feltétlenül.
Ugyanis nem tudjuk, hogy az emberünk tényleg egy börtönviselt, ostoba, félőrült, kábszerfüggő alak volt-e.
Én ebben nem vagyok biztos. Ha valakinek a titkosítás a hobbija, akkor nem hiszem, hogy olyan hülye lenne. Ha nincs indíték és gyanúsított, akkor a rendőrség nem nagyon ismerte, tehát nem egy börtöntöltelékről van szó.
Azt sem hiszem, hogy ez sima szleng és rövidítés lenne. Ehhez túl sok benne a zárójel, kettőspont, központozás. Bár ez is fura, szokatlan.
Azt sem hiszem, hogy üres krixkraxsz lenne az egész, mert javítások vannak a szövegben – tehát az biztosan valamilyen rendszert követ (elszúrta a titkosítást, majd rájött és javította!)
Abban viszont egyet értek, hogy ez nem szokványos kód. És valószínűleg egyedi. És abban is egyet értek, hogy az egész simán lehet egyfajta maszek gyorsírás, ahol szavakat- szórészeket rövidített valamivel. A sok központozás meg szó- és mondat-helyreállítás miatt kell.
A levél kb. tartalma vagy sokkal hosszabb összehasonlító anyag nélkül elég reménytelen a kitalálása, hacsak nincs valamilyen logikus rendszer a szódarabok helyettesítésében. Amúgy a sok hasonló betűtrió is erre a teóriára utal.

 57. mig8 — 2011-04-12 21:45 

Szerintem nem érdemes foglalkozni McCormick előéletével/elmeállapotával. Van egy kódolt írás és kész. A Bletchley Parkban se tudtak sokkal többet a kódolt üzenetekről…

 58. miamai — 2011-04-12 21:49 

:)))
(minden kilométerkőnél…)

Szóval, miközben nézegetem a szövegeket és olvasom a nálam sokkal okosabbak véleményét, belémvillant egy gondolat (no annyira azért nem bánt… de mégis)
Szóval, az ürgénket kb. 15 km-re (mérföldre?) a lakóhelyétől (szokásos tartózkodási helyétől) találták meg egy szántóföldön. Akár magától ment oda (kis kirándulás vagy egyéb üzleti okokból), és ott ölték meg, akár már holtan vitték oda, aki ezt tette, nagy valószínűséggel alaposan átkutatta, hátha talál a gyilkos valami számára fontos dolgot még nála (pénz, kábítószer, miegymás…) Ebben az esetben ezt a papírt nem hagyta volna az ürge zsebében, mert 1) ha el tudta olvasni, akkor félhetett, hogy kompromittáló dolgok vannak rajta.; 2) ha nem tudta elolvasni, kutakodás közben mégiscsak kivette a zsebéből, node hogy vissza is tegye – hát ezt nehéz elképzelni.
Szóval az a feltevésem, hogy a cédulákat nem az elhunyt, hanem a gyilkos(ok) hagyta(ák) hátra. És mondjuk valami ilyesmi áll(hat) rajta: “Így jár az, aki ….” (innen lehet tovább fejtegetni) vagy “hűjjje aki el olvasa”, vagy “ezt nektek kopók, gondolkodjatok rajta még vagy százhúsz évig”

 59. Papírzsepi — 2011-04-12 22:32 

Engem ez az egész a Seuso-kincsekre emlékeztet. (Persze Tiboru jobban járatos a témában, majd megmondja a tutit)
Nekem mindenesetre furcsa ez az egész. Találnak egy hullát egy mezőn, semmi nyom nincs, amin elindulhatnának, csak egy kódolt papír. Ezen vagy van fontos adat, vagy nincs. Nyilván bevetnek egy sor erőforrást a megfejtésre, de nem sikerül, így az aktát lezárják. Eddig hihető.
Majd 12 évvel később a dolog ismét fontos lesz, mégpedig annyira, hogy a nyilvánossághoz fordulnak. Hm.
Ebből nekem az látszik, hogy azóta találtak valamit, ami sokkal fontosabb egy csóró fekete halálánál. Ami alapján azt mondják, hogy az üzenet tartalma értelmes és fontos – habár nem tudják, hogy mi az. Tehát többet tudnak, mint mi, de nem kötik az orrunkra. Ez gyanús. Mintha ez egy élő és aktuális ügy lenne.
Az egész olyan, mintha emberünk belekeveredett volna valami sokkal nagyobb volumenű dologba. Ám amatőr módon állt hozzá, így elég gyorsan eltették láb alól. Csak hát a fickó kódolósat játszott a szabadidejében, és mindent leírt. Így a jegyzetei fontos adatokat -bizonyítékokat – tartalmazhatnak a nagykutyára nézve.
Persze a bérgyilkosokat az értelmetlen cetli nem nagyon érdekelte, talán a tárcáját és a pénzét sem vették el: oda csalták a szántóföldre, lepuffantották az autóból és tovább hajtottak. Ez volt a feladatuk.
Mostanra a sokkal nagyobb dolog aztán beérett, összeállt a kapcsolat Rickyvel, és a továbblépéshez jó lenne tudni, hogy mit tudott ő. Talán nem is a cetli az érdekes, hanem az ugyanígy kódolt napló, aminek a tartalma ma is túl bizalmas lenne a nyilvánosságra-hozatalhoz….

 60. miamai — 2011-04-12 23:08 

Vigyázat, nemsokára jönnek a Habsburgok! :)))

Amúgy lehet benne valami igazság, mert (a belinkelt wikiből ollózva):
„The death was not labeled a homicide, there was no indication that anyone had a motive to kill McCormick, and no one had reported him missing… 12 years later … the FBI listed the death as a murder…”
Valami miatt éppen most lettek fontosak ezek a jegyzetek. Amúgy nem gondolnám, hogy ez a szegény McCormick oly fontos lenne a st louis-i FBI-nak…
Valahol valaki azt mondta (egy kódfejtő asszonyság), hogy ezek a jegyzetek értelmes szövegek és valamiféle lista – de azt nem tudja megmondani, hogy „grocery”, vagy valami „illegal goods” listája-e.
Az azért mégiscsak furcsa, hogy ott volt a zsebében… Hacsak tényleg nem betegségtől halt meg, mint ahogyan azt mindeddig gondolták…

 61. tib0ru — 2011-04-13 01:02 

Hehe, pont ma délután beszélgettem egy cimborával erről az ügyről, és jól megegyeztünk abban, hogy a nyilvánosságra hozott két oldal mögött lennie kell még – mondjuk – egy teljes naplónak. És ha nincs előrelépés a dekódolásban, lehet, hogy egy-két hónap múltán az FBI “rájön”, hogy előkerült még egy-két oldalnyi szöveg…

És abban is megállapodtunk, hogy Ricky azért valami miatt elég fontos lehet az FBI-nak; naponta találnak hullákat szanaszét, az esetek jelentős része megoldatlan marad, és nem is hallani róluk a megyehatáron túl. Ricky meg világhírű lett – mondjuk biztosan eltekintett volna ettől, ha választania lehet…

Az amúgy is homályos előttem, hogy mitől lett ez szövetségi ügy? Egy sima emberölésben a sheriffhivatal vagy a városi rendőrség illetékes. Kizárólag a titkosírás miatt csapott le rá az Iroda?

 62. tib0ru — 2011-04-13 01:03 

A boncjegyzőkönyvét is átböngészném…

 63. mig8 — 2011-04-16 08:15 

Ugyan nem szoktam konteókkal foglalkozni, de mi van akkor, ha Ricky nem az, akinek látszik? Ez eléggé megmagyarázná az FBI 12 éve tartó érdeklődését.

 64. Pikifu — 2011-04-21 16:42 

Ez az első kommentem, úgyhogy most ragadom meg az alkalmat, hogy Tiborunknak gratuláljak a bloghoz! Jó ideje olvasom a történeteket, mindíg visszajáró vagyok.

Ami pedig ide vonatkozik, az a jólfésült főhősünk naplója. Ha naplót írt, az nyilván megtörtént eseményeket rögzített, amit vissza lehet idézni és amivel azért csak össze lehet hasonlítani az írásokat. Egyébként nekem is az az érzésem, hogy kicsit elterelős fílingje van ennek a sztorinak…

 65. tib0ru — 2011-04-22 01:28 

Köszi!

 66. Andrew85 — 2011-04-22 11:15 

Sziasztok, én – megvallom – eredetileg csak emiatt a kód miatt találtam meg az oldalt, de amit eddig láttam, az tetszik :)

ON: A “betegségből gyilkosság” felvet egy olyat, hogy bedrogozták valami gyorsan bomló/felszívódó hallucinogénnel. Ez megmagyarázná azt is, hogy került a szántóföldre (ő akkor épp nem szántóföldet látott ott…), de kérdés, a halál beállta után mennyivel találták meg. Egyes ilyen vegyi anyagok akár pár óra alatt is teljesen azonosíthatatlan vegyületekre bomlanak.
A kódhoz: ha sima gyorsírás lenne, szleng ide vagy oda, már visszafejtették volna. Sejthetitek, hogy nem 200 szavas az FBI szlengszótára… Viszont ha mégis az, elképzelhető, hogy beszervezett ember volt, és ez egy kihallgatott beszélgetés jegyzete (alátámasztja a verziót a listaszerű rendszer is: párbeszéd).
A második jegyzet utolsó sora viszont olyan, mint egy levél lezárása/megszólítása (lehet, hogy teljes egészében fordítva íródott a levél? alulról felfelé, jobbról balra értelmezhető?)
Most ennyi telt tőlem…

 67. McCristal — 2011-04-25 16:06 

Sziasztok!
Először is, tiboru kiváló ez a blog, minden információt megad ami szükséges és ráadásul rettentő szórakoztató módon.
Másodszor egy olyan kérdésem lenne, hogy ti honnan szereztétek a kriptográfiai tudásotokat?? Én kezdő vagyok a témában sőt még csak 16, de nagyon érdeklődöm a titkosítás iránt.
Fogok esetleg valamit ezekből a módszerekből tanulni suliban, vagy csak egyetemen külön ilyen szakon???

Előre is köszi!

“Vissza-soha-Vissza-soha!

 69. Pascal — 2011-04-26 15:46 

McCristal, ezt nem nagyon tanítják, hivatalos formában, sehol sem, de az általános műveltséghez hozzátartozik, egyébként rengeteg anyagot találsz a neten, többek között a wikipedián (16 éves koromban egyébként megfejtettem egy Verne-regényben szereplő Vigniere-elven működő – pontosabban annak egy variánsán alapuló – ott “megfejthetetlennek” aposztrofált titkos szöveget).

A második világháborús Enigmának, illetve annak, hogyan törték fel – egy lengyel matematikus munkája alapján – a britek a német titkos katonai/haditengerészeti forgalmat ma már teljes folklórja van.

Ez a kód viszont annyira egyéni, hogy fentiek ismerete sem segít semennyit sem valószínűleg. Egyébként amit fenn megfejtési “ötleteket” olvasol, azok külföldi fórumokon már szerepelnek – azokkal meg az a baj, hogy egy-egy sorra egész jó megfejtést adnak (útirányok, telefonszám, stb.) de nincs olyan megoldás ami a teljes szöveget visszafejtené és mindenre magyarázatot adna.

Nagy fegyvertény lenne ezt itt megfejteni.

A konteók között nem találom, pedig magyarázat az FBI érdeklődésére, hogy az USA “hasfelmetsző Jack”-át gyaníthatják a titkosírás mögött: http://en.wikipedia.org/wiki/Zodiac_Killer

Persze ez is annyira valószínű, mint így keresik a tehetséges leendő munkatársakat.

 70. tib0ru — 2011-04-29 13:11 

Üdv!

Ha tetszik, akkor légy törzsolvasó!

 71. tib0ru — 2011-04-29 13:13 

Igen, és jót mulattam rajta :-)

Azon gondolkodtam ennek kapcsán, hogy manapság mire lehetne láthatatlan tintát használni. Már úgy értem: a hírszerzésben, nem kiskamaszok naplóírásában :-D

 72. tib0ru — 2011-04-29 13:24 

Szia, és köszi a blogot dícsérő szavakat :-)

Pascal kollégával egy kicsit vitatkoznék, mert a kriptográfiát tanítják, ha nem is úton-útfélen; ha jól tudom, pár évvel ezelőtt volt valami speciális tanfolyam a Nemzetvédelmi Egyetemen, ahová matematikusok és nyelvészek is jártak előadni, no meg az Országos Rejtjelfelügyelet is szervez (igaz, belsősöknek) szakoktatásokat.

A Zrínyin most is van rejtjelfelügyelő-képzés; igaz, ez azért más szakma, mint a kriptográfusé, de rokon terület :-)

 73. Pascal — 2011-04-29 16:24 

Annyira igaz, hogy időközben találtam – angol nyelvű – tananyagot, ha nem is saját de szövetséges :)
http://www.umich.edu/~umich/fm-34-40-2/

Pár pontosítás, ha már itt vagyok: Vigenere és nem Vigniere, a könyv:
http://www.scribd.com/doc/32166230/Jules-Verne-Nyolcszaz-merfold-az-Amazonason
a XII. és a XIII. fejezetben leírtak alapján (végét elolvasni nem ér).

És pár zodiákus levél. Ezeket megfejtették:
http://www.zodiackiller.com/VTHCipher.html
http://www.zodiackiller.com/ChronicleCipher.html
http://www.zodiackiller.com/ExaminerCipher.html

Ezeket nem (kódfejtők figyelmébe):
http://www.zodiackiller.com/340Cipher.html
http://www.zodiackiller.com/MyNameIsLetter.html
http://www.zodiackiller.com/ZButtonLetter.html

Érdekességnek, vessétek össze a legutolsó levél kis t-jét (not, aláhúzva például) a fenti notes oldal első sorában, ERtE szövegben levő keressztel? kis t-vel?
(ezt nem google-val találtam).

 74. McCristal — 2011-05-01 12:02 

Thank you everybody. Nagyon sokat segítettetek, elkezdtem tanulni és egész jól haladok. Még ugyan ehhez hozzá sem tudnék kezdeni, de azért már néhány könnyebbet megoldottam neten.
Szóval még egyszer köszönöm.

 Visszakövetés75. Hickory wood chips — 2017-07-16 04:42 

Hickory wood chips

A St. Louis-i titkos kód | Tiborublog

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.