Az argentin Buzo Táctico

A dél-amerikai kontinens spanyol nyelvű része eddig valahogy kimaradt a különleges egységekről szóló sorozatunk látóköréből. Az az igazság, hogy Latin-Amerika valahogy nem ugrik be az embernek, amikor speciális alakulatokról esik szó, pedig a szóbanforgó földrész bírt ám katonailag meghökkentő megoldásokkal szolgálni az elmúlt ötven évben – elég, ha Pinochet tábornokra, vagy számtalan diktátor kollégájára gondolunk, akik a múlt század hatvanas éveitől kezdve a legváratlanabb helyzetekben ragadták magukhoz a hatalmat és tették világszerte ismertté a katonai junta jelzős szerkezetet.


Nem akarunk megbántani senkit, de sokáig úgy tűnt, az újlatin nyelvekben lehet valami, ami megfertőzi az így beszélőket egyfajta – katonai szempontból kontraproduktív – vírussal. Ennek hatására ezek a népek csak a military-fíling feminin vetületére fogékonyak: szép egyenruhák, csillogó-villogó külcsín, pattogó indulók, esetenként a védekezésre képtelen civil lakosság megfélemlítése és stadionokba terelése, továbbá helikopterből kidobása az óceán fölött; ha viszont komolyra fordul a helyzet, egy tökösebb ellenséggel szemben nem bírnak nagyot alkotni.

Ennyit elöljáróban. Sorozatunk második dél-amerikai szereplője kicsit mintha árnyalná az előző, katonai szempontból borús képet; az argentin hadsereg díszei ők, a katonai rohambúvárok, a magyar fülnek kicsit pikánsan hangzó Buzo Táctico (a továbbiakban: BT), akik (az előzetes amatőr nyelvészeti vélekedéssel ellentétben) nemcsak harcászati elkötelezettségű melegek lehetnek.

Bolygónk nyolcadik legnagyobb területű államaként Argentína joggal várhatna nagyobb odafigyelést és törődést a világtól, de – hogy őszinték legyünk – minden jel arra utal, hogy a világ szarik rájuk; a tangó, Diego Armando Maradona és az osztályon felüli marhahús jöhet (na jó; eredetileg Che Guevara is ott született…), a többi argentinikumra meg senki sem kíváncsi.

Különösen így volt ez azokban a csodálatos hatvanas években, amikor is a nem csekély számú, ott bújkáló náci háborús bűnösön, valamint a kitartóan rájuk vadászó izraeli kommandókon kívül elég kevesen figyeltek oda erre a csodálatos országra. Ez nagyon fájhatott a katonai vezetőknek, mert 1963-ban elhatározták, hogy nekik is kellenek korszerű különleges egységek, méghozzá izibe’!

A buenos airesi Nagyvezérkar témába vágó ülése olyan lehetett, mint egy különösen jól sikerült francia bohózat Louis de Funés főszereplésével: ott hadonászott az a rengeteg tábornok, kiáltoztak, vitatkoztak, mert mindegyik haderőnem magának akarta a még csak papíron létező alakulatot. A végén persze jó kis kompromisszumos megoldás született: minden haderőnem (sőt, mindegyiken belül több fegyvernem is) kapott ígéretet, hogy lehetnek saját speciális egységeik. A kicsit (?) káoszszagú helyzetet tovább árnyalta, hogy akkoriban a szárazföldiek az USA-val, a légierő a jenkikkel és Franciaországgal, míg a haditengerészet a britekkel és az olaszokkal ápolt különösen jó kapcsolatokat.

A haditengerészet elhatározta, hogy saját újsütetű különlegeseit a tengeri szabotázs valódi specialistáivá képezi, márpedig ehhez a szakmához egyrészt fel kellett használniuk az 1952 óta létező, és az olaszok által egykoron kiképzett tengerészgyalogsági kommandó legjobb szakembereit, másrészt pedig a világ legjobb szakirányú egységéhez kellett bekopogniuk. Igen bizony: megkérték szépen a Special Boat Service-t (SBS – Különleges Hajós Szolgálat, az SAS testvéregysége Őfelsége II. Erzsébet hadseregében), hogy segítsen nekik életet lehelni a tizenegy éve vegetáló alakulatba. A britek pedig már akkor is úriemberek voltak és (az SAS közreműködésével) segítettek.

Ez a lépés azt a katonailag roppant pikáns helyzetet eredményezte, hogy amikor 1982 tavaszán a Falkland háborúban a két ország egymásnak feszül, az argentin APBT (Agrupación de Buzos Tácticos, vagyis Harcászati Búvárcsoport) és a brit SAS/SBS ugyanazon alapelvek szerint, gyakorlatilag azonos kiképzésen átesett szakemberei akarták elvágni egymás torkát. Amint azt ma már tudjuk: a britek nagyobb hatásfokkal tudták érvényesíteni ezirányú elképzeléseiket.

Az APBT-t hierarchiailag a Haditengerészeti Műveleti Főparancsnok alatt működő Tengeralattjáró Parancsnokság irányítja, de nagyon nem szól bele a dolgokba. A rohambúvárok természetesen teljes ejtőernyős kiképzést is kapnak, és külön odafigyelnek a robbanóanyagokkal való bánásmódra. Mivel biztosan unalmas lenne egész nap vízben lubickolni, a szárazföldi tudnivalókat is elsajátítják, különös tekintettel a nem-hagyományos hadviselés, a dzsungelharc és (mostanában) a terrorelhárítás fogásaira. 1984 óta az argentin gyors reagálású erők (Fuerza Conjunta de Desplazamiento Rápido) megkerülhetetlen részét képezik.

Pontos létszámuk természetesen államtitok, de szakértők hat-nyolc, egyenként 16 fős műveleti szakaszról, illetve négy (4-4 fős) támogató rajról beszélnek. Ahogyan az el is várható egy ilyen fegyvernem képviselőitől, kedvenc helyváltoztatási eszközük nem a harckocsi vagy a kerékpár, hanem az ESDA típusú mini-tengeralattjáró, amely 400-420 kilónyi hasznos súlyt órákon keresztül képes 15-20 km/órás sebességgel, viszonylag csendesen szállítani. Ez a terhelhetőség gyakorlatilag két búvárt és ezek komplett felszerelését jelenti, mert  egy átlagos BT a saját (80-90 kg-os) súlyán kívül további 50-80 kilót is magával hurcol kis járgányán.

Jelentkezéseket kizárólag a haditengerészettől fogadnak el (ezt nevezik haderőnemi sovinizmusnak, azt hiszem…). Egy átlagos tengerészgyalogos további 10 hónapot kell végigszívjon a BT tanfolyamán ahhoz, hogy végleges felvételt nyerjen.

Ahogyan azt említettük, a BT a Falkland-szigeteki háború veteránjainak minősülnek, s erre roppant büszkék.

1982. április elsején 23.00 óra körüli időpontban, az argentin részről Rosário-nak fedőnevezett művelet keretein belül a BT volt az első argentin alakulat, amely tagjainak lába a szigetek szárazföldjét érintette. Hírszerzési és realizálási feladattal érkeztek; nekik kellett előkészíteniük a terepet a másnap 00.15-re tervezett általános partraszálláshoz.Az első munkacsoport a Santa Fé nevű tengeralattjáróról rugaszkodott el, motorcsónakokkal. Tipikus, a különlegesekre általában és világszerte jellemző feladatot is kaptak: Port Stanley repülőterét és a helybéli Royal Marines laktanyát kellett elfoglalniuk és tartaniuk a fő erők megérkezéséig.A második munkacsoport a Santisima Trinidad (Szentháromság – tipikus, inkvizíciós fílinget hordozó elnevezés) rombolóval érkezett, azzal az utasítással, hogy magát a kormányzót (ahogyan azóta is emlegeti az argentin sajtó: el gobernador usurpador Rex Hunt [Rex Hunt, a (trón)bitorló kormányzó]) fogják el. Az itteni összecsapásban három BT életét is vesztette.Hajnali három körül megérkezett a fél argentin hadsereg és legyűrte a mintegy négy tucatnyibrit tengerészgyalogosból és kábé harminc, roppant  lelkes (és kicsit részeg) brit önkéntesből álló véderőt.Itt balra egy igen ritka pillanatot kapott el egy buenos airesi hadifotós: brit Marines-eket fegyvereznek le argentin búvárok.Persze a pünkösdi királyság fix 75 napig tartott, többek között a brit ejtőernyősöknek köszönhetően, de ez nem “lokális háborúk” címkéjű poszt, úgyhogy itt be is fejezem a Malvinas-kitérőt és visszatérek a BT-hoz.

A rohambúvárok (még a békés hetvenes években) minden okosságot ellestek brit testvérszervezetüktől, ezért kiképzésük is nagyon hasonló. Ők is buzgón gyakorolják azt a módszert, amit a szakirodalom E & RE-nek (exit and re-entry) rövidít. Ennek az a lényege, hogy a vízszint alatt 3-5 méterre tartózkodó, tehát merülésben lévő tengeralattjáróból felszerelésestől kiúsznak, végrehajtják a feladatot, majd ugyanilyen módon visszaúsznak, s ezt követően a lóerők közé csapva elnavigálnak.

A másik kedvelt eljárás az ellenséges kikötők (és az ezekben gyanútlanul horgonyzó hajók) víz alatti feltérképezése, aláaknázása, megfúrása, nyomkövetővel történő ellátása.

Ahogyan azt már említettük, ejtőernyős ugrásokat is végrehajtanak; érthető módon főként a vízbe történő érkezést (az úgynevezett nedves ugrást, a wet jumping-ot) gyakorolják rendületlenül.

Hogy még egy finomságot említsünk: a BT tagjai minden bizonnyal latin-amerikai bajnokságot nyernének rejtőzködésben (már ha létezne ilyen sport és ha ez bárkit  is érdekelne egy olyan földrészen, ahol már nettó háború is kitört a foci miatt); olyan terepen is képesek húsz perc alatt beásni magukat és több köbméternyi felszerelésüket, amelyen az avatatlan szemlélő még egy eldobott gyufaszálat is felismerhetőnek vélne: a nagyon déli Ushuaia havas hegyoldalain vagy egy szelíd, homokos partszakaszon. Itt a sétafikáló ember akkor sem venné észre őket, ha lazán rájuklép vagy a fejükre pisil, s csak akkor hördülne fel, amikor egy morcos és húgyszagú harci búvár az óvatlan turista torkának szegez egy kommandós tőrt.

A BT azóta is buzgón gyakorol; rossz nyelvek szerint úgy ismerik már a Falkland/Malvinas minden partszakaszát, mint a saját laktanyájuk alakulóterét. Hogy miért fektetnek ekkora energiát ebbe… nos, egyszer talán majd megtudjuk. Mindenesetre Argentínában kevés az olyan tüntetés, ahol ne tűnne fel a világoskék-fehér-világoskék nemzeti zászló, rajta a felirattal: Volveremos! Vagyis: visszatérünk!

Valami azért azt súgja, hogy a brit különleges egységek nem piszkítanak maguk alá rettegésükben.

18 hozzászólás

 1. matifou — 2011-09-19 15:07 

Haló! A “Ez a terhelhetőség …” kezdetű mondattal bajok vannak. Nyomdahibás asszem.

 2. tib0ru — 2011-09-19 22:18 

Jogos; kimaradt egy szó, de javítottam :-)

 3. ProfessorPizka — 2011-09-19 23:20 

Az már más kérdés, hogy az angol faszagyerekeket melyik utazási iroda vinné oda…

 4. tib0ru — 2011-09-19 23:26 

Konkrétan nem tudom, de biztosan HM-mel kezdődik a neve az utazási irodának.

 5. TucanusMaximus — 2011-09-20 08:38 

höhö, javallom is nekik, hogy nyugatra induljanak, mert szegény argentin búvároknak nem kívánom a pillanatot, amikor vmelyik korallzátonynál összefutnak a brazil haditengerészet spec. búvárjaival. Láttam többször az erőnléti kiképzésüket a recifei strandon, Maradona fénykorában sem bírta volna:)

 6. stoppos — 2011-09-20 16:28 

Tudom, hogy nálam aztán tényleg sokkal keményebbek, de akkor sem tudom őket komolyan venni. Pláne, hogy újraolvastam a foci háborút is. :)

 7. GloriaMundi — 2011-09-20 19:16 

A jótét lélek britek meg mindenkit kiképeznek, aki bekopog hozzájuk? Utána meg reszkethetnek, h a tanítványok ne múlják fölül a mesterüket …

 8. matifou — 2011-09-20 19:32 

Szerintem nem tanítanak meg mindent nekik. Csak mondjuk 99%-ot adnak át a tudásukból. Aztán ha olyan a helyzet mint a Falkland szigeteknél volt – hogy a volt tanítványok jönnek ellenük – akkor előveszik a maradék halálos 1%-ot.
Volt tanítvány, nincs tanítvány.

 9. GloriaMundi — 2011-09-20 22:23 

Hát, a 99% az már nagyon veszélyes … Persze, én se tudok mindent megtanítani a tanítványaimnak … Nem is akarat kérdése, egyszerűen van, amit csak hosszú évek saját tapasztalása tanít meg … És ebben a britek gondolom, tényleg verhetetlenek. (Vagy majdnem.)
De azért meglep, h ennyire készségesek ilyen spéci dolgok továbbadásában, amelyek végülis a saját biztonságukat érinti.

 10. GloriaMundi — 2011-09-20 22:34 

érinti=érintik

 11. ProfessorPizka — 2011-09-20 23:25 

Tiborom a HMS Cancelledre vagy a HMS Cost Cuts-ra gondolsz? :-)

 12. ProfessorPizka — 2011-09-20 23:42 

Gloria, Matifou: elmesélek egy törénetet amely vagy hat éve esett meg velem Angliában. A kollégiumban lakott egy srác, aki ugyan londoni volt de a szülőfaluja a kolitól nem messze (vagy tíz kmre ) volt. Születésnap alkalmából azt találta ki, hogy menjünk el a szülőfalujába és ott igyunk. FEl is ültünk a buszra, amely iszonyú tekeredések után hat-hét falu érintésével odavitt minket, ittunk hajnalig. A szülinapos gyereket a szülőfaluja szülőkocsmájából elvitte a mentőt mert epét hányt (tequilás-tejszínes-epres koktél…) de mi is eléggé be voltunk sörözve és volt vagy hajnal kettő. Négy angol meg én. Kitalálta az egyik, hogy két faluval arrébb van egy pakisztáni fish&chips ami éjjel is nyitva van, aztán majd hazagyalogolunk. Na itt kezdődött az, amiért az egészet leírom. A négy angol gyerek, akiket ránézésre egy magyar sorozóbizottság se sorozott volna be, ezenkívül jó részegek is voltak, szépen alakzatba állt, majd lépést és távolságot tartva, egyenletes tempójú menetelésbe kezdett Shropshire dombjai között, az éjszaka kellős közepén. Egyenletes tempóban meneteltünk a kifőzdéig onnan pedig haza. Gyors de nem megerőltető, állandó tempóban, mindenféle vezényszó vagy ilyesmi nélkül. A srácok soha egy percig nem voltak katonák. Akkor értettem meg hogy volt képes ez a lökött nép uralni a világot és talpon maradni a IIVh-ban…

 13. stoppos — 2011-09-21 10:04 

Hát úgy, hogy ott volt köztük, meg a wermacht között a tenger. :)

 14. GloriaMundi — 2011-09-21 11:31 

Jó sztori :-) Egyébként érdekes ez az önkéntelen sorba-rendeződés, a bölcsiben és a játszótéren is megfigyelhető, már 2 éves körülieknél, h a kis motorokon sorba rendeződnek, az első megvárja, míg mindenki felzárkózik, aztán elkezdenek hajtani. Soha nem láttam, h ezt bárki idősebb vezényelte volna, ez benne van a génjeikben … :-) Nem csak a briteknek, jelek szerint :-P De lehet, h nekik inkább.

 15. ProfessorPizka — 2011-09-21 12:50 

A fene tudja. A németek amúgy ugyanilyenek, érdekes csata lett volna, hál’ Istennek soha se játszották le.

 16. pirosmate — 2011-10-07 00:41 

Apropó gének. Hosszú lesz és off-topic, bocsánat érte.

Afrikában túráztunk, két francia kanadai társaságában. Gyalogút, jobbra sziklafal, balra lejtő. Szemből páviánhorda. Aki látott már pávián basát (vezérhím) közelről, vagy legalább a tévében, az sejti, miről beszélek: ötven kiló izom, tízcentis metszőfogak, ingerült személyiség… Meg a hívei, sokan. Villám gyorsan bekerítenek a lejtő felől, legyező alakzatban. Acsargás. A négyfős homo sapiens különítmény erre visszanyúlt a barlanglakó ösztönig, és szavak nélkül is megtalálta a legelőnyösebb alakzatot és taktikát. (Egyikünk sem volt katona.) Az összesen hét diploma és öt nyelvvizsga lemállott egy másodperc alatt… Anélkül hogy egy szót váltottunk volna, a nagydarab, nálam egy fejjel magasabb kanadai fickó fogta a botját, és lépett előre kettőt a basa felé. Alfa hím vs. alfa hím, tiszta. Én, az újdonsült béta hím szintén felkaptam egy husángot, és balra lépve fedeztem a vezér oldalát, egyszersmind elállva a nőstényeink felé vezető utat. Akik magától értetődően öklömnyi köveket kezdtek szedni. Majd határozottan megindultunk az ösvényen, tartva a formációt. Négytenyerű rokonságunk vicsorgott, de kitért a konfliktus elől. Este a tűz mellett jót röhögtünk a dolgon, iddogálva, persze. Utólag mégis az életem egyik legérdekesebb élményemnek tekintem a szitut. Másodpercek alatt, puszta metakommunikáció útján visszavedletünk ősember hordává. Nesze neked civilizáció… :-D

 17. tib0ru — 2011-10-07 08:11 

Jó (és tanulságos) sztori, köszönet érte!

 18. rockkatona — 2015-11-11 16:48 

@ProfessorPizka: Én ezt inkább a németekből néztem volna ki, esetleg az oroszokból :D

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.