Az izraeli ejtőernyős

Kevés olyan nemzeti hadserege van a világnak, mely akkora népszerűségnek örvend hazájában, mint az Izraeli Véderő (ami a zsidó állam hadseregének, a Tzahalnak (fonetikusan és magyarosan: a Cáhálnak) hivatalos, és egyúttal kicsit eufemisztikus elnevezése). Ezen belül is kiváltságos helyzetben vannak a Tzanhanok, az izraeli katonai ejtőernyősök, akik hatvanegynéhány éve gyakorlatilag egyfolytában háborús körülmények közepette csiszolhatják elhanyagolhatónak amúgy sem mondható bevetési és, khm, problémamegoldási technikájukat.

A rómaiaktól kezdve a középkori keresztény uralkodók jelentős hányadán keresztül a Harmadik Birodalomig, mintegy kétezer éven át mindenki, aki adott magára, a zsidókba törölte a lábbelijét; úgy hatvan évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy ennek végleg vége. És aki esetleg még mindig azt hinné, hogy a Dávid-csillag és a menóra alatt csak jajveszékelni és sopánkodni lehet, az – a poszt elolvasása után – egészen másként látja majd a dolgokat.

Az első ejtőernyős csapatokat (Hativat ha Tzanhanim) 1948-ban, Izrael Állam megalakulásának évében szervezték meg. Az alapítók között számos, a második világháborút megjárt veterán található, akik Csehszlovákiában, a brit hadseregben, vagy éppenséggel az amerikaiban szerezték meg szárnyas jelvényeiket. 1954-ben Moshe Dayan tábornok úgy dönt, hogy az akkor a 890. Zászlóaljban szolgáló ejtőernyősöket a híres 101. Egységhez vezényli, mely az arabok elleni megtorló akciók végrehajtója volt a Közel-Keleten. Így jön létre a 102. (más források szerint a 202.) Egység, mely a majdan megalakuló ejtőernyős dandárok bölcsőjévé válik. Ennek első parancsnoka Ariel Sharon ezredes, későbbi miniszterelnök.

1956-ban, a Sinai félsziget ellen indított izraeli támadáskor (melynek folytatása később a “Szuezi Válság” gyűjtőnevet kapja) a 102-esek rekordidő alatt elfoglalják a Mitla-hágót, mely a későbbi izraeli sikerek egyik záloga volt az egyiptomiakkal szemben. Egy évre rá már két légideszant-dandár áll bevetésre készen; az egyik dandár azonnal hadra fogható, míg a másik tartalékos (ami – teszem hozzá gyorsan – Izraelben egyáltalán nem a “másodosztály” szinonimája).

Az 1967-es – “hatnaposnak” becézett – háborúban az ejtőernyősöket az ország keleti határvidékén  vetik be, és gyakorlatilag ők foglalják el a Golán-fennsíkot. Legnagyobb fegyvertényüknek azonban Jeruzsálem visszavételét tartják, melyet az Arab Légió elit egységei védenek. A védők 54%-a a helyszínen életét veszti…

1968 és 1973 között – noha elméletileg ebben az időszakban béke van – Dayan tábornok kedvencei átlag kéthavonta rajtaütnek a palesztinokon. Mutatóba íme három eredmény: 1968 – a PFSZ jordániai főhadiszállásának felszámolása (258 megsemmisített ellenséges katona másfél órán belül); ugyanezen év decembere – a bejrúti repülőtéren veszteglő arab polgári és katonai repülőgépek felrobbantása; 1969 – az Egyiptomban felállított legújabb szovjet radarállomás levegőbe repítése.

1973 a Jom Kippur-i háború éve. A kezdeti szorongatott helyzet után Izrael megrázza magát és harcba küldi ejtőernyőseit: a 31. Dandár a Golán felé veszi útját, míg a 29. átkel a Szuezi csatornán. Minimális veszteségek árán megfordítják a hadiszerencsét: az arab csapatok visszavonulnak.

Az 1976. július negyedikén történtekről könyvek íródtak és filmek készültek. A történet dióhéjban: négy Lockheed Hercules C-130-as szállítógép, fedélzetén a Yoni Netanyahu alezredes által vezetett ejtőernyős kommandóval (aki maga is a golani háború 30%-os rokkantja volt), 5000 kilométeres út után leszáll az ugandai Entebbe repülőterén, rajtaüt az ott veszteglő, terroristák által eltérített Air France 139-es járatán, és több, mint 200 túszt kiszabadít. Ez volt a Thunderbolt (“Villámcsapás”) hadművelet, melynek lebonyolítása során egyetlen izraeli katona veszíti életét: maga Netanyahu alezredes, a Sayeret Matkal parancsnoka, a későbbi miniszterelnök fivére. (Ajánlom irodalomként William Stevenson: 90 perc Entebbében; Fabula kiadó, 1990, 256 pp, ISBN 963 7885 04 8).

1982. Ezúttal Libanon földjét tapossák az izraeli ejtőernyősök csizmái, hogy részt vegyenek a “Békét Galileában” hadműveletben. Katonai szempontból teljes a siker, politikailag viszont totális csőd. Nem a vörössapkás katonákon múlott… Itt jobbra egy tizedes látható abból az időszakból, már egy 5.56-os Galillal felfegyverkezve. Ha jól látjuk, hátizsákjában nem Sáronnak rózsája illatozik.

Izraelben a katonai szolgálat 39 hónap a férfiaknak, két év a nőknek. A kiképzés még a szakácsoknak is kemény, hát még az ejtőernyősöknek. A hangsúly a fegyverismereten, az éjszakai hadviselésen és a meglepetésszerű rajtaütéseken van. Az újoncoknak “ideális” gyakorlási lehetőség egy-egy – úgymond nevelő-megelőző célzatú – támadás a palesztin állások ellen. Az ejtőernyősök öt ugrás után kaphatják meg a jelvényt; az ötből legalább kettő éjszakai kell legyen. Egyenruhájuk csak a már említett vörös barettben különbözik a hadsereg többi alakulatáétól. Fegyverek tekintetében a Tzanhan mindenevő: megtalálható itt az amerikai M-16-tól az ex-szovjet AK-47-esen át a honi 5,56 mm-es Galil géppisztolyig minden. Ezen utóbbi szinte már teljesen átvette az idestova 35 éve használt Uzik helyét. 1981 óta az elsők között rendszeresítették a kevlárból készült golyóálló mellényt is, valamint a világ  – minden valószínűség szerint – legkisebb átmérőjű (majdnem azt mondtam: legviccesebb) rohamsisakját, amiről azóta szerencsére lemondtak.

Az izraeli hadsereg ejtőernyőseinek főnöke jelenleg egy kétcsillagos tábornok, aki egy vegyes (gyalogsági/ejtőenyős) magasabbegységet irányít. Alárendeltségébe tartozik egy ejtőenyős kiképző központ (a Marhom), mesterlövész-iskolával, légiszállítású támogató egységgel és terrorelhárító kiképzőközponttal együtt, akik valamennyien ejtőernyős kiképzést is kapnak. Rajtuk kívül még ott van egy tartalékos hadosztály, a 98. Ha Esh (“A Tűz”), melynek keretein belül a négy tartalékos dandáron kívül (sajátos megoldásként) aktív, tényleges ejtőernyős egységek is szolgálnak (a 35. “Repülő Kígyó” eje. dandár, három önálló zászlóaljjal; karjelvénye itt balra, kettővel feljebb látható).

Itt balra felül a 202-es Egység egyik embere a kilencvenes évekből, a Gázai övezetben végrehajtott őrjárat közben.

Pontos statisztikával nem rendelkezem ugyan, de így, első blikkre tényleg úgy tűnik, hogy Izraelben elég nehéz komolyabb politikai karriert befutni, ha az ember legalább pár hónapig nem szolgált valamelyik különleges egységnél, különös tekintettel az ejtőernyősökre. Erről a jelenségről amúgy ebben a posztomban is elmélkedtem egy kicsit…

Ez a pólófelirat persze csak poén; szerintem egyetlen izraeli ejtőenyős sem viseli. Legalábbis szolgálatban nem.

Mivel – megbízható nemzetközi statisztikák szerint – a katonai témájú blogok olvasóinak 92,87%-a a másik nem iránt is élénken érdeklődik, mai posztunk végére egy nem akármilyen női fotót csatolunk. A képen Elinor Yosef eü. tizedes látható (még a vörös barett elnyerése előtt), aki a tavaly nyáron azzal írta be magát örökre az izraeli ejések történelmébe, hogy ő az első arab származású nő ennél az elit fegyvernemnél. A teljesítmény még akkor is elismerésre méltó, ha azzal az apró kiegészítéssel élünk, hogy Elinor arab ugyan, de vallására nézve keresztény – igen, ilyen is van.

A képet szemlélő férfitársaimnak meg azt üzenem: igen, én is.

15 hozzászólás

 1. Vnbetyr — 2011-09-22 07:52 

Ifjúkoromban még Leila Khaled volt a kedvenc arab fegyveresem Sajnos, sohasem tudtam meg, hogy milyen vallású :)/.
Ahogy öregszem már az is számit!:D

 2. Vnbetyr — 2011-09-22 09:39 

A poszt, mint az összes többi is, kiváló!

Szerény kiegészités:

“1948 őszén alakult egy volt muszosokból álló önkéntes csoport Magyarországon.Először Csehországba küldték őket ejtőernyős kiképzésre.OTT ELEINTE MÉG A NAPIPARANCSOT IS MAGYARUL KAPTÁK.A mintegy huszonöt főnyi csoport alkotta azután az izraeli reguláris hadsereg ejtőernyős fegyvernemének magját.”
Gosztonyi Péter
A magyar honvédség a második világháborúban
Európa l992
307.o.

 3. BIGJOE — 2011-09-22 17:08 

Ez nagyon jó : Guns & Moses..
Abban azért nem vagyok biztos, hogy nem hordják…

Grat herr Tiboru, talán rövidesen többet hallunk az Izraeli különlegesekről.
Hiszen holnap az Enszben.. utána kitudja mi lesz.
Góg & Magóg????

 4. tib0ru — 2011-09-22 17:09 

Köszönöm, a kiegészítésnek külön örültem!

 5. tib0ru — 2011-09-22 17:11 

Hát abban majdnem biztos vagyok, hogy mostanában a Cáhálnál nem nagyon adnak eltávot…

 6. matifou — 2011-09-22 19:31 

De jó! Lehetne poszter minden írás végén!
Erre már a Dél-Koreai írásnál is gondoltam ( azaz itt: http://tiboru.postr.hu/a-del-koreai-707-esek ).
Izé … Tiboru … azokat a képeket amin csajok vannak, nem lehetne kinagyíthatóra csinálni?

 7. matifou — 2011-09-22 19:40 

De jó! Lehetne poszter minden írás végén!
Erre már a Dél-Koreai írásnál is gondoltam egyébként.
http://tiboru.postr.hu/a-del-koreai-707-esek
Izé … Tiboru … azokat a képeket amin csajok vannak, nem lehetne kinagyíthatóra csinálni?

 8. matifou — 2011-09-22 19:41 

mindent kétszer mondok, mindent kétszer mondok

 9. dudi01 — 2011-09-22 21:04 

tib0ru

Én a helyedben odafigyelnék miket irkálok olyan nőkről akiknél Tar-21 van…

ui.:mint a lopott biciklit

 10. sznar10 — 2011-09-22 22:32 

Az Isten szolt ki beloled :-) Teljes mellszelesseggel melletted allok. Tiboru please konyorulj rajtunk.
Egyebkent is egy ilyen arab-izraeli ejes Istennotol en meg ennyi ferdehajlomot kepes vagyok elnezni. Az sem erdekelne ha az AK-47-re izgulna.

 11. proletair — 2011-09-22 23:10 

Az izraeli hadseregben szolgáló arab keresztény nő… ez így halmozottan hátrányos helyzetnek tűnik, de ugyan hol van ez Franz Kafkához képest:)

Az külön érdekes, hogy csak öt ugrás után hordhatja valaki az ejeszárnyat.

Sajna már nem emlékszem, hogy hol olvastam, de a Sharon féle szuezi átkelés miatt a vezérkarban sokakat kerülgetett a gutaütés, mert állítólag saját szakállas (majdnem azt írtam: pajeszos) akció volt. (de lehet hogy keverem valamivel, akkor bocs) Szintén rossz nyelvek szerint a 82-es balhé idején nem véletlenül lett valami építésügyi miniszterféle, hogy minél messzebb legyen a hadseregtől.

 12. GloriaMundi — 2011-09-23 16:09 

Fiúk, fiúk … Nekem olyan tűzrókám van, hogy az ilyen posztereket cenzúrázza. A srácok képei megjelentek, a lányé meg nem, hehe … A Chrome-ban azért megnéztem :-P
Erről egyébként Szenes Hanna jutott eszembe, szegény … Ha jól emlékszem, ő is kapott eje kiképzést a britektől. És állítólag nagy hatással volt a pasikra … Remélem, ez a lány (a plakátos) sokáig él épen és egészségesen.
Ja, és ha kis hazánkban így választanának miniszterelnököket, hát nem tudom, hol tartanánk …

 13. matifou — 2011-09-23 21:07 

Izraeli ejtőernyős ügyben eszembe jutott egy eset, amit annó a BHG ejtőernyős klubban halottam, ahol ifjúkori szabadidőm jelentős részét volt szerencsém eltölteni. Volt egy klubtársunk – András – aki rendőr volt, azon belül is a “komondor kommandó” néven elhíresült egység tagja. András mesélte hogy Izraelből jött hozzájuk egy delegátus, mindenféle – különösebben nem részletezett – szakmai ügyben. Hamar kiderült hogy András ejtőernyőzik szabadidejében, és – hogy hogy nem – a vendégek is ejtőernyőznek olykor. Az egyik csókával elbeszélgetett ezügyben, a vendég nagy tisztelettel hallgatta, mivel Andrásnak több ezer ugrása volt neki meg talán száz csupán. András egyre magabiztosabban érezte magát, mire elért a beszélgetés odáig hogy ki hol ugrott. Itt vette át a vezetést az izraeli vendég, mert András ugye főleg Gödöllőn ugrott, amivel nincs is semmi baj, de az izraeli javarészt azoknak a csatáknak a színhelyeit jelölte meg amiről a poszt szól.
Szóval azoknak az ugrásoknak a java éles bevetés volt.

 15. stoppos — 2011-09-26 09:27 

:D Bírom az ilyen enyhén beégős sztorikat.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.