Königsberg – orosz kavics az EU cipőjében

Egy kereskedelmi tévé általános műveltségi vetélkedőjén ötezer forintos kérdés lehet a következő: határos-e az Orosz Föderáció Lengyelországgal? Futó pillantás Európa térképére, s a játékos (szemügyre véve a két államot elválasztó, a Lukasenka elnök neve által fémjelzett és virágzó Belaruszt), magabiztosan, mellét kidüllesztve vágná rá: nem!

Vágó István rosszallóan forgatná a szemeit, játékosan felemelné mutatóujját és szigorúan közölné özvegy Szoboszlai Kálmánné nyugalmazott zongoratanárnővel, hogy jövedelem-kiegészítési próbálkozása ezúttal sajnálatos módon csődöt mondott.

Európában (s főleg ennek keleti felén) igazán nem kell a szomszédba menni, ha az ember zaklatott, véres és abszurd drámába illő történelemről akar olvasni (gondoljunk például a már közhelyszerű Munkácsra, melynek lakói az utóbbi 93 évben egymás után öt ország állampolgárságát is magukénak tudhatták, és egyiknek jobban örültek, mint a másiknak, de most nem erről fogunk beszélni). Az elmúlt évszázadokban tőlünk jóval északabbra sem unatkoztak az emberek; Kalinyingrád (az egykori Königsberg) egyik élő példája ennek, valamint állatorvosi lova a szégyenteljes és undorító nagypolitika minden mocskos következményének.

A Pregola folyó vidékét a 13. században a Dél-Erdélyből farkukat a lábuk közé húzva éppen távozni kényszerülő Teuton Lovagrend (Ordo Domus Sanctæ Mariæ Teutonicorum Ierosolimitanorum, de latinosok majd megmondják, ez így helyes-e) foglalta el, akik a folyamatos imádkozás mellett az akkor még pogány porosz törzsek térítést tekintették legfontosabb regionális céljuknak (már ha a folyamatos zsákmányszerzéstől és az istentelen helyi vagány csávók lemészárlásától nagyvonalúan eltekintünk).

Miután a feladatot sikeresen, Isten nagyobb dicsőségére végrehajtották (magyarán: a poroszok negyven százalékát megkeresztelték, másik negyven százalékának halált okozó súlyos testi sértések tömkelegét okozták, a maradék húsz százalékot pedig visszazavarták a rengetegbe), államot alapítottak, melynek fővárosa helyéül kinézték maguknak a Pregola balti tengeri torkolatát. A települést Königsbergnek, azaz Királyhegynek nevezték el, az aktusnál állítólag jelenlévő II. Ottokár cseh uralkodó tiszteletére.

Mivel a teutonok sosem arról voltak híresek, hogy huzamosabb ideig képesek lettek volna a seggükön ülni, a rákövetkezendő kétszáz évben számos háborút vívtak a szomszédos litvánokkal, oroszokkal és lengyelekkel (na meg egymás torkát is marcangolták, ha egy pillanatnyi szervezési malőr miatt nem volt ellenség a horizonton), minek következtében harcias államuk lassan, de biztosan szanaszét porladt.

Noha maga a város az észak-német kereskedelmi társulás, a Hanza-szövetség aktív tagjává vált, a 15. század közepére a vidék (immáron Porosz Hercegség néven) a lengyel korona fennhatósága alá került. A militarista szellem (úgy is, mint Geist) azonban végleg beleivódott a porosz talajba és levegőbe, továbbá az itt élők genetikai törzsállományába, minek következtében a „poroszos” jelző napjainkig fennmaradt, ha egy igazán poroszos dolgot korrekt és félre nem érthető módon szeretnénk verbálisan jellemezni.

1701-ben porosz királlyá koronázzák I. Frigyes brandenburgi választófejedelmet (egészen pontosan – állítólag – ő maga helyezi a saját fejére az új koronát), majd Königsberg Poroszország keleti részének fővárosa lesz. Valódi nagyhatalmi évtizedek következnek, amiben egy másik Frigyes (a második, avagy a Nagy, itt balra) oroszlánrészt vállal: az állam területét gyakorlatilag megduplázza, és (számtalan más eredményen túl) az ő nevéhez fűződik az a pikáns helyzet is, amikor például a poroszok a britekkel szövetkeztek az osztrákok, a franciák és az oroszok ellen.

A porosz államigazgatásnak, hadvezetésnek és szervezettségnek köszönhető többek között a (kifejezetten porosz befolyásoltságú) Német Császárság 1871-es megalakulása (noha számos, 19. és 20. századi európai lakos a „köszönhető” szó helyett tutira más kifejezést használna az eseménnyel kapcsolatban). Biztosan hallottátok már azt a mondást, hogy „Poroszország egy olyan hadsereg, amelynek állama van” (nem biztos, hogy pont így szól, de ez az értelme), és arra is mérget mernék venni, hogy olvasóink túlnyomó hányada tudna minimum öt percet szabadon beszélni Otto von Bismarck kancellárról, ezért erre nem is pazarolom a bájtokat és a pixeleket. Riszpekt neki.

A két világháború között Kelet-Poroszországot egy lengyel szárazföldi folyosó (a nevezetes Danzigi Korridor) vágta el anyaországától; 1920-tól kezdve az itt lakók kizárólag lengyel területen keresztül érhették el Németországot.
Adolf minden követ megmozgatott, hogy népszavazást írjanak ki a korridor lakói között avégből, hogy azok dönthessenek: Lengyelországot vagy Németországot választják, de lengyel barátaink – érthető módon – erről hallani sem akartak. 1939. augusztus 31-én Hitler csapatai már nem szaroznak holmi népszavazással: a szelíd tekintetű Alfred Naujocks (itt balra) lezavarja a gleiwitzi provokációs műveletet és kirobbantja a második világháborút, a Reich csapatai bevonulnak a régióba, a Harmadik Birodalom szerves részévé téve Königsberget és tokkal-vonóval az egész kelet-porosz tartományt.

1945 elején, a Vörös Hadsereg előrenyomulásának hírére a németek (Karl Dönitz tengernagy irányításával) megszervezik a világtörténelem legnagyobb kitelepítési mentőakcióját; a Hannibál fedőnevű művelet négy hónapja alatt a Kriegsmarine (saját hajóállománya, valamint több száz kereskedelmi vízi jármű segítségével, a Luftwaffe és a Wehrmacht támogatásával) körülbelül másfél millió polgári személyt és 400 ezer katonát szállít el tengeri úton Kelet-Poroszországból a vélelmezett, majdani nyugati megszállási területekre, a német-dán határ közelébe, illetve magába Dániába; Königsberg 400 ezer lakosából 330 ezer örökre távozni kényszerül szülővárosából. Ha hinni lehet a statisztikáknak, a közel kétmillió menekülő közül alig húszezren haltak meg (a szovjeteknek három hajót sikerült csak elsüllyeszteniük a 125 nap alatt), ami alig haladja meg az 1%-ot; bármelyik stratéga előre aláírna egy ilyen járulékos veszteség-tervet, azt hiszem. És megkockáztatva a fasiszta bélyeget, igenis leírom: tisztelet a Kriegsmarine-nak és Dönitz tengernagynak a Hannibál hadműveletért!

1945-ben a győztesek Kelet-Poroszországot kikiáltják a fasiszta imperializmus és a német militarizmus egyedüli bölcsőjének (földrajzi atlaszaikból biztosan hiányoztak a Bajorország-térképek), s mint ilyet, feldarabolásra ítélik: déli kétharmadát fájdalomdíjul megkapja Lengyelország (nagyjából ebből lett a későbbi Warmia-Mazúria Vajdaság), az északi, maradék 15 ezer négyzetkilométert (Königsberggel együtt) a Szovjetunióhoz, közelebbről a tőle mintegy 600 kilométerre északkeletre fekvő Orosz SzSzK-hoz csatolják A város túl germános és royalista nevét 1946-ban Kalinyingrádra változtatják, Mihail Ivanovics Kalinyin akkor elhunyt szovjet államfő (itt jobbra, ezzel a helyre kis szakállal) tiszteletére. Mit is mondhatnánk: legalább az alliterációra odafigyeltek.

A negyvenes évek második felében erőszakkal a későbbi NDK területére kényszerítik azt a kevés németet, akik (pillanatnyi elmezavarukban, vagy javíthatatlan optimizmusuk miatt) nem távoztak Dönitz admirális hajóival; a kalinyingrádi körzet megye kerület (Калинингрaдская oбласть, ahogyan azóta nevezik) gyakorlatilag elnéptelenedik. A parlagon heverő földek megművelésére, valamint a városokban a háború után véletlenül még megmaradt és használható ipari létesítmények működtetésére orosz és belarusz családok százezreit hozzák. „Orosz földre orosz embereket!” – mondhatta öntudatosan Sztálin. Hát igen, láttunk mi is hasonló megoldásokat – tehetjük hozzá csendesen.
45 éven keresztül nem volt különösebb jelentősége, hogy a körzet nem határos Oroszországgal, de a balti államok 1991-es függetlenségét követően Kalinyingrád ismét elszigetelődött anyaországától, ráadásul pár éve NATO-, valamint EU-tagállamok veszik körül.

Itt pontosítanék egy, a sajtóban és a közbeszédben gyakran rosszul használt fogalmat: Kalinyingrád nem enklávé, hanem exklávé. Hogy mi a különbség? Nos, San Marino az a klasszikus enklávé (Olaszországba ékelődik egy önálló állam), Königsberg pedig exklávé (a politikai földrajzban olyan államterületet jelölnek ezzel a szóval, amelynek nincs területi folytonossága az anyaországgal, mert más állam(ok) választjá(k) el attól).

Exklávé volt annó Kelet-Pakisztán (a mai Bangladesh), amelyet Nyugat-Pakisztántól India és 1600 kilométer választott el. Gibraltár vagy Alaszka nem jó példák, mert ott a tenger bekavar egy kicsit a teóriába.  Na meg a nemzetközi vizek, de – amint azt a szakértőktől is tudjuk – többféle értelmezés létezik.

Másképpen és nagyon röviden: az enklávénak nincs anyaországa (ő maga egy ország), és egy másik állam területébe ágyazódik be, míg az exklávénak van anyaországa, de nem határos vele.

Vannak olyan területek, amelyek – bizonyos értelmezésben – egyszerre enklávék és exklávék is; ilyen például a Svájcban található Campione város, amely olasz terület, de például svájci frankkal fizetnek. Mondhatnám Hegyi Karabahot is, de nem szeretném sem azeri, sem örmény olvasóink százezreit elriasztani és/vagy magunkra haragítani; láttuk a Zrínyin pár évvel ezelőtt, hogy milyen következményei lehetnek az ilyesminek…

A furcsa állapotnak (más-más okok miatt) sem Moszkva, sem Brüsszel nem örül, de a helyzetet kezelniük kell. Jójó, most biztonságpolitikai szakértők ráncolhatják a homlokukat, hiszen Moszkvának (oké, az SZVR-nek és a GRU-nak) azért nem árt, ha van egy ilyen, de amennyire örülhetnek a hírszerzők, annyira bosszankodhatnak a bűnügyesek. A helyi lakosság anyagi helyzete ugyanis távolról sem nevezhető rózsásnak: ötven éven keresztül a legnagyobb munkáltató a hadsereg volt, de ezt a szerepet mára a szervezett bűnözés vette át: csempészet, emberkereskedelem, fegyver- és kábítószer-üzletek, hasadóanyag-biznisz, egyszóval minden, amiben pénz van. Orosz-EU, illetve orosz-NATO szakbizottságok tucatjaiban 20 éve téma az orosz exklávé és mintegy egymillió lakosának sorsa; majdcsak kitalálnak valamit, ami mindenkinek jó.

A königsbergi hidakról most nem értekeznék; akit érdekel, keressen utána a legjobb barátja segítségével, Euler és a város nevét bepötyögve. Esetleg a gráfelméletét, de ez ne riasszon el senkit: maga a sztori jópofa.

A város, illetve a terület híres szülöttei között megemlítjük Walter Funkot (Hitler gazdasági miniszterét és a Reichsbank elnökét, aki életfogytot kap Nürnbergben, de kilenc év után kiengedik), Immanuel Kant filozófust, E.T.A. Hoffmann multifunkcionális klasszikus művészt, Madame Putyint (igen, ANNAK a Putyinnak a neje, amúgy Ljudmilla), Madame Rabint (igen, ANNAK a Rabinnak a neje, amúgy Lea), és Gustav Kirchhoff fizikust (a róla elnevezett törvények miatt a mai napig rossz érzésem van, de már nem tudom, miért…).

Derűlátóbb elemzők szerint a régiónak nemcsak múltja, jövője is van; 2005-ben Putyin elnök döntése nyomán (hol is született a becses neje?) Különleges Gazdasági Övezetté nyilvánították, ami kiemelt befektetési célponttá tette; egyesek máris a hong-kongi vagy a szingapúri példáról vizionálnak. Ez természetesen még messze van, mindenesetre a BMW máris összeszerelő üzemet nyitott a városban, s számos multi fontolgatja megjelenését. Úgy látszik, azoknak lesz igazuk, akik Kalinyingrádot az EU és Oroszország közötti kapcsolatok lakmuszpapírjának, az együttműködés laboratóriumának tekintik. Mindannyiunk érdeke, hogy a kísérlet sikerüljön.

Zárásként három königsbergi épületet mutatok. Az egyik az újdonatúj ortodox katedrális, a másik a helyi szovjet (tanács) épülete, a harmadik a régi katolikus dóm. Nem mondom meg, melyik-melyik, hadd törjétek a fejeteket. A helyes megfejtők között negyedéves előfizetéseket sorsolunk ki.

20 hozzászólás

 1. nagymoha — 2011-10-15 13:53 

Tisztelt, Kedves Tiboru!

Régóta olvasom a blogját/blogodat, most vettem a fáradtságot és regisztráltam.
Cak gratulálni tudok és szeretnék a bloghoz, a fenti cikkhez!
Remek a stílus és a tartalom!

 2. tib0ru — 2011-10-15 14:23 

Kedves nagymoha,

köszi az elismerést; remélem, a jövőben is számíthatok rád, mint olvasóra!

 3. UrsaeMinoris — 2011-10-15 17:14 

Jó cikk, bár az enklávé-exklávé vonalon van egy kis pontatlanság.
http://en.wikipedia.org/wiki/Exclave
Gibraltár valóban nem jó példa, mert az tengeren túli terület, nem pedig része az Egyesült Királyságnak, így valóban nem exklávé.

Alaszka viszont pont annyira exklávé, mint Kalinyingrád, szárazföldön nem, viszont a tengeren keresztül elérhetö az anyaországból.

Ami viszont egyértelmüen téves az ez az szakasz:
“az enklávénak nincs anyaországa (ő maga egy ország)” – ez nincs szükségképp így. Valóban lehet önmaga is egy ország (mint az idézett példák, San Marino, Lesotho), de lehet egy másik ország exklávéja is – ilyenre példa mondjuk a spanyol Llíva Franciaországon belül, vagy a nagyon vicces belga Baarle-Hertog Hollandián belül, ami nem egy, de rögtön 24 (!) darab exklávé – és egyben enklávé. Érdemes a térképen közelröl is megnézni a határokat. :-)
http://www.maplandia.com/belgium/baarle-hertog/

 4. GloriaMundi — 2011-10-15 17:29 

Már kezdtem azt hinni, hogy értem, erre belezavarsz :-P

 5. GloriaMundi — 2011-10-15 17:32 

Éljen ETA Hoffmann! :-) Egyébként ez most nem is volt annyira katonás poszt, még én is követni tudtam …

 6. UrsaeMinoris — 2011-10-15 17:40 

Nem csodálom. :-)
De a hivatkozott Wikipédia cikk elég érthetöen elmagyarázza a kérdést (illetve megnéztem, a magyar változat is egész tisztességes: http://hu.wikipedia.org/wiki/Enklávé_és_exklávé ).

 7. tib0ru — 2011-10-15 18:43 

Enklávé-exklávé vonalon annó az egyetemen is egymásnak ellentmondó teóriákat hallottam, pedig ott aztán tényleg a geopolitikai és geostratégiai okosak nyomultak két teljes féléven keresztül :-)

 8. tib0ru — 2011-10-15 18:54 

Ja: a wikit (pláne a magyart) azért nem tekintem megfellebezhetetlen forrásnak. Llíva (szerintem) nem enklávé IS, hanem csak exklávé. Továbbra is fenntartom, hogy az enklávénak nincs anyaországa.

A párhuzamod Alaszkával azért nem jó, mert a Balti-tengeren nincsenek nemzetközi vizek, míg a Csendes-óceánon igen.

 9. tib0ru — 2011-10-15 18:56 

megfellebBezhetetlen, na…

 10. Eltiron — 2011-10-15 19:41 

A többi blogodon is tépem eleget a számat, akkor ide is kanyarítok egy kommentet. A poszt lényegi részéhez nem akarok hozzászólni, mert nem igazán az én asztalom, csak annyit, hogy a teuton/német lovagrend kissé másról szólt, mint amit leírtál. A pogány porosz törzsek megtérítése a kezdete volt a lovagrendnek, így lett egy bázisuk az északnyugati “térítő” (valójában zsákmányszerző) hadjárataikhoz, akit érdekel a téma bátran merüljön el Henryk Sienkiewicz regényeiben.
Amúgy megint roppant olvasmányos és informatív írás született, kösz!

 11. GloriaMundi — 2011-10-15 21:47 

Asszem, én most megmaradok a legfapadosabb változatnál, és már így is műveltebb leszek, mint a többség :-)

 12. Vnbetyr — 2011-10-17 07:51 

A városról még egy érdekesség:

“Königsbergi hidak. Euler-vonal. A XVIII. század 30-as éveiben Königsberg város polgárai a következő kérdést vetették fel: Königsbergnél a régi és új Pregel összefolyásánál a Pregel folyó egy szigetet alkot, s itt annak idején 7 híd állt. Milyen sorrendben kell az egyes hidakon áthaladni, hogy minden hídon egyszer és csakis egyszer menjünk keresztül? (1. ábra.)

A kérdésre csak tagadó válasz adható: a hidakat nem lehet a kívánt módon bejárni. Ezt szeretnénk most belátni.”

Forrás:

http://www.tankonyvtar.hu/konyvek/matematikai-mozaik/matematikai-mozaik-081029-1

 13. stoppos — 2011-10-17 12:23 

Ehhez az exklávé enklávé dologhoz csak annyit, hogy szerintem az lenne a megoldás, ha felrobbantanánk a faszba mind. :)

 14. siege — 2011-10-17 22:31 

Érdekes és ismeretterjesztő írás.:) Exklávékról eddig nem is hallottam vagy ha igen franc se gondolta, hogy ilyen manapság még van.

Másrészről nem tudom mennyire illik a blog tematikájába de egy Ahmed Shah Massoud-os cikket nem akarsz írni?:D

 15. Kmicic — 2011-10-18 01:53 

Szorol szora szeretnem a magam neveben is megismetelni, amit Nagymoha irt.
Csak a tiboru blog miatt regisztraltam magam is most, miutan kb 3 honapja veletlenul raakadtam a blogra.
Varom a kovetkezoket!
Plusz> amellett, hogy a Hannibal sikeres volt, ide kapcsolodik- az altalam olvasottak szerint- legnagyobb ismert es dokumentalt “hajokatasztrofa”, a Wilhelm Gustlof elsullyesztese 1945 januar 30-an az orosz S-13-as tengeralattjaro altal. ( no ez most nevezheto u-bootnak vagy nem, az csak a nemetekre vonatkozik?) Ott, ha igaz, 10 000-ren vesztek oda a menekulok kozul. Erdekes regeny rola – ez persze szubjektiv velemeny Gunter Grass magyarul Raklepesben cimmel megjelent oneletrajyi ihletesu muve. Ha jol emleszem a vele terhesedesanyja volt ott a hajon(?) A tengeralattjaro parancsnoka a vodkat mindennnel tobbre ertekelo – micsoda meglepetes-Marinyeszko posztumusz 1990-ben !!!!!!!!! kapta meg eme hostetteert il. egy masik hajo, a Steuben elsullyesteseert a Szovjetunios Hose kituntetest.

 16. BenczeZsolt — 2011-10-18 08:37 

Sziasztok!

A tengeralattjáró kapitányokat nincs joga senkinek elítélni, mivel az (is) egy totális háború volt, ahol 1945-ben már rég etnikai alapon ment a mészárlás azon a fronton. (Ilja Ehrenburg-ot és humanitárius verseit talán nem kell bemutatni Tiboru idősebb olvasóinak – a többieknek meg ajánlott és utána diskuráljunk a totális háború erkölcsi alapjának szintjéről) (Azon tengerjáró parancsnokok, akik nem voltak hajlandóak elsüllyeszteni vörös keresztes lobogó (festés) alatt hajózó vizi eszközöket rövid úton likvidálta, precedenst teremtve, az NKVD. Szerintem a TT-33 hangjára sokakban megfogalmazódott a genfi egyezmény rövid felülbírálata, mivel amúgy is a győztes oldalon álltak. (A vadászat a vörös okira című mesterműben is elsőként a KGB-s tiszttel végzett az ősz szakállú)

 17. tib0ru — 2011-10-18 12:52 

Köszönöm az elismerő szavakat, maradjatok a Tiborublog szurkolói (és olvasói)!

 18. tib0ru — 2011-10-18 12:53 

És persze a kiegészítésekért is köszönet!

 19. gacsat — 2012-07-02 19:59 

“határos-e az Orosz Föderáció Lengyelországgal? ”
Volt hasonló kérdés: Hány országgal határos Oroszország? Elfogadták a rossz választ.
Kiegészítő kérdés: Hány országgal határos Kanada? Nagyítót elő!

 20. szalay3 — 2013-09-19 15:35 

Nagyon érdekes a cikk és jó is!
Nem tudom, ha már az ex és enklávékról van szó, hogy a legzavarosabb határ az indiai – bangladeshi határon van (kb észak kelet), ahol közel száz ilyen található viszonylag kis helyen és itt van a világ egyetlen hármas exklávéja (ha jól láttam így jönnek sorra: bangladesh, ebben egy indiai, ebben egy bangladeshi, majd ebben egy indiai exklávé. Nem tudom, hogy ilyen határt hogyan lehet őrizni, megtartani a status quo-t (egyik kedvenc együttesem) és egyáltalán hogyan lehet közlekedni ezen a tájon?

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.