A GSG-9 – második rész

A német szövetségi határőrség rendőrség terrorellenes kommandójának megalakításáról és az alaptudnivalókról szóló első rész után most – ahogy az agrármarketing profijai mondanák – kukkantsunk be egy kicsit a cég hátsó udvarába, ahol a majorság néha bizony a trágyadombon kapirgál.

A GSG-9 túl sokáig nem maradhatott a háttérben; 1977 harmadik évnegyede a „Német Ősz” eposzi jelzővel vonult be a terrorelhárítási évkönyvekbe. Pár hónap leforgása alatt olyan események következtek be a Vaterland nyugati fertályán, amelyek egy közepes földrésznek is a becsületére váltak volna.


Szeptember ötödikén a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) különítménye elrabolja Hanns-Martin Schleyer iparmágnást, a Német Munkaadók Szövetségének elnökét. Most tekintsünk el attól az apróságtól, hogy Schleyer úr annó SS-Untersturmführerként szolgálta Adolfot és a Harmadik Birodalmat, elvégre egyetlen különleges alakulat sem disztingválhat az áldozat előélete függvényében. Minden követ megmozgattak, de nem sikerült a nyomára bukkanniuk, ezért elég frusztráltak voltak (már csak azért is, mert a terroristák a sofőrön kívül három rendőr-kollégát is agyonlőttek az akció során, s ez – amióta a világ világ – nagyon komoly motiváció egy eredményes felderítéshez).

Október 13-án a Lufthansa Boeing 737-es, LH-181-es járata (amely a Landshut nevet viselte) a klasszikus Palma de Mallorca – Frankfurt viszonylatban vinné haza a (nyugat)német munkavállalók másnapos, ropogós vörösre égett tömegeit. A felszállás után az utasok meg sem tudják rendelni az első snapszot, amikor Zohair Jusszef Akasse (“Mahmud kapitány”) vezetésével négy palesztin terrorista (két férfi és két nő) eltéríti a gépet és egy erős jobbkanyarral Rómába kényszeríti. Itt fegyelmezetten tankolnak egyet, majd gyorsan előterjesztik a követeléseket: a stuttgarti Stammheim fegyházban fogva tartott tucatnyi RAF-os szabadonbocsátását, valamint 15 millió dollár költőpénz átadását kérik a 85 utas és a hatfős legénység, valamint a gép visszaadásáért cserébe.

Mivel Bonnak az üzlet feltételei nem igazán voltak ínyére, elzárkóznak annak nyélbeütésétől; a gép ide-oda röpköd a Közel-Kelet különböző légterei között (Ciprus érintésével Bejrút, Bahrein, majd az Egyesült Arab Emirátusok következik). 16-án agyonlövik Jürgen Schumann kapitányt (itt jobbra), akinek egy – rádión leadott – rejtett üzenetben sikerült a hatóságok tudomására hoznia pár alap-információt az elkövetőkről. Azt már csak érdekességként mondom, hogy ezt a nagyon kényes hírt az akkori dubai védelmi miniszter szivárogtatja ki újságíróknak, s a terroristák a rádióból értesülnek Schumann tettéről; ezt honorálják később egy golyóval.

A kapitány amúgy leléphetett volna, hiszen Dubai után, az adeni leszálláskor és tankoláskor elhagyja a gépet, de (karakánságból, a gép és utasai iránt érzett felelősségtől áthatva) visszatér; Mahmud pedig ekkor lövi fejbe.

Riszpekt neked innen is, Jürgen Schumann kapitány; reméljük, odaát olyan gépeken repülhetsz és annyit, amilyenen és amennyit csak akarsz!

Szóval Adenben megint teletöltik az üzemanyagtartályokat, és 17-én (immáron Jürgen Vietor másodpilóta irányításával, itt jobbra) a szomáliai főváros, Mogadishu felé indulnak.

A bonni szövetségi belügyminisztérium vezetői lázas telefonálásba kezdenek, miközben természetetsen riasztják a GSG-9-et is. Helmut Schmidt kancellár személyesen többször is beszél Sziad Barré szomáli elnökkel (itt balra lent), és miután tisztázzák, hogy merre hány óra, az afrikai államfő bólint: felőle jöhetnek Wegenerék, csak aztán nagyon vigyázzanak ám magukra.

Blogunk nem gyakran foglalkozik hidegháborús nagypolitikai elemzésekkel, azt azért ebben az ügyben nem árt tudni, hogy mi is késztethette Barrét erre a lépésre. Nos, akkoriban már folyt az Ogadeni háborúnak nevezett csetepaté Etiópia és Szomália között. Ami Etiópiát illeti, talán elég, ha annyit mondunk, hogy akkoriban a Moszkvából és Havannából importált, tudományos szocializmusnak nevezett valamit próbálgatták, Szomália meg inkább a Nyugat és Kína felé kacsintgatott.

Barré tehát (noha biztosan volt még legalább harminc érve a döntése mellett) azért is egyezett bele a nyugatnémet kommandó bevetésébe, mert ezzel is jelezni kívánta, hogy mennyire nem ért egyet azzal a palesztin és RAF-os vonulattal, amelyek mögött csak a nagyon hülyék nem bírták felfedezni a KGB/GRU, illetve Castróék lelkes támogatását.

No, de vissza a wagneri hangulatú Feuerzauber, vagyis Varázstűz (vagy inkább Tűzvarázs) fedőnevet viselő művelethez.

A géesgések egy légiszállítású különítménye már Ciprus óta követi az eltérített gépet, de őket első körben hazarendelik, miután a palesztinok az Arab-félsziget felé veszik az irányt. Egy másik, harminc fős bevetési egység (magának Wegener ezredesnek az irányítása alatt) 17-én reggel egyenesen Dubaiba repül, ahol első körben dumcsiznak egyet a brit SAS – speciálisan ebből a célból odautazott – szakembereivel, majd – a Schumann-információ kipofázása miatt vélhetően nem kicsit lelkiismeretfurdalásos helyi kormány által rendelkezésre bocsátott Boeing 737-esen – gyakorolnak egy verset és várják a felszállási utasítást.

Az már-már konteószámba megy, hogy (egyes akkori hírek szerint) a harminc kommandós között volt két olyan arc, akik – noha természetesen anyanyelvi szinten beszélték a németet, sörivásban bármelyik bajor játékos vetélkedőn döntősök lehettek volna és külső aspektusuk alapján harmincöt évvel korábban szemrebbenés (és minden különösebb fajvizsgálati procedúra) nélkül felvették volna őket a Leibstandarte törzsgárdájába – nem büszkélkedtek kifejezetten teuton vagy viking ősökkel.

Hogy még világosabban fogalmazzak: a Bonn és Tel Aviv között fennálló, roppant kényes és mindkét fél által nagyon diszkréten kezelt viszony kézzelfogható bizonyítékaként állítólag két legény a Sayeret Matkal állományából – szigorúan megfigyelőként – ugyancsak részt vett az akcióban. Ezt utólag persze úgy a nyugatnémet, mint pedig az izraeli kormány koholmánynak minősítette. Az SAS tevékeny közreműködését is tagadták Londonban és Németországban is, a fene se tudja, mi a teljes igazság. De nem is lényeges, szerintem.

A bevetési parancs október 17-én este nyolc órakor érkezik meg; a GSG-9 emberei beszállnak a Luftwaffe egy gépére, amelyről értő kezek gyorsan eltüntették a vaskeresztre hajazó logót és elindulnak Mogadishu felé.

Helyi idő szerint október 18-án 00.05-kor a harminc kommandós (hat, egyenként ötfős csoportba rendeződve) megtámadja a kifutón ácsorgó gépet, mialatt egy szomáli bevetési egység – a reptér irányfényeinek ki- és bekapcsolgatásával, valamint egy kisebb tűz meggyújtásával – eltereli, illetve leköti a már elég fáradt és feszült terroristák figyelmét. Egyszerre négy nyílászáró berobbantásával behatolnak az utastérbe, és olyan taktikai fogások alkalmazásával, amelyek méltóvá teszik őket a nagy elődökhöz, összesen hat perc leforgása alatt pontot tesznek az ügy végére: három eltérítő összesen 27 golyót kap a fejébe, illetve a mellkasába, s csak a negyedik, egy 24 éves nő (Suhaila Andawes) éli túl az akciót, s ő is csak azért, mert sírógörcsbe fetrengve bezárkózott a budiba. Ő mellesleg a mai napig – köszöni szépen – jól elvan Norvégiában; itt balra látható egy 4 évvel ezelőtti fotón, és meg sem látszik rajta az a három év, amit a rá kimért 12-ből leült Németországban…

A németek itt próbálták ki először a britektől kapott speciális hang-fény-gránátokat, amelyek beváltották a hozzájuk fűzött előzetes reményeket.

A kommandó tagjai közül egyetlen egy fő sérül meg könnyebben, továbbá egy stewardess (Gabrielle Dillmann), aki később képzőművészként tevékenykedik Berlinben, és meggyőződésünk, hogy álmában azóta is, legalább hetente egyszer újból át- és átéli a történteket, és a lányát (ha van neki) jó párszor felpofozta, amikor az kijelentette, hogy légikísérő szeretne lenni. Itt jobbra fent Gabrielle látható ma, illetve egy akkori képen, amikor átvesz valami komoly kitüntetést a kancellártól.

Az akció következménye volt, hogy a hírek hallatán három RAF-os (Andreas Baaderrel az élükön) a stuttgarti börtönben öngyilkos lesz, valamint Schleyert is kivégzik az elrablói. Ja, és a nyugatnémet kormány ekkor jelentette ki ünnepélyesen és a nagy nyilvánosság előtt, hogy (Izraelhez hasonlóan) többé semmiféle tárgyalásba nem fog bocsátkozni egyetlen terroristával sem, történjék bármi is a jövőben. Meglátjuk.

A következő, említésre érdemes sztori valójában be sem következett. 1979 novemberében ugyanis, amikor a hírhedt iráni túszdráma elkezdődött, a németek felajánlották az USA-nak, hogy pár GSG-9-es felderítőt bejuttatnak Teheránba, hogy nézzenek körül az elfoglalt amerikai nagykövetség környezetében (azt nem mondták, hogyan…), de rövid hezitálás után Chuck Norris a Delta Force ezt az ajánlatot udvariasan visszautasította. Lelkük rajta; lehet, hogy ha beleegyeznek, nem tartott volna 15 hónapig az áldatlan állapot.

1982-ben egy nem túl látványos, de annál hatásosabb műveletet bonyolítottak le a Frankfurt melletti erdőkben: az elhárítás alap-információira támaszkodva pár rutinos megfigyelőt a szó szoros értelmében beástak a földbe, akik egy teljes héten keresztül üvegbe pisiltek és nem nézték a Bundesliga egyetlen meccsét sem. Az embertelen kegyetlenségű áldozat végül meghozta gyümölcsét: a megfigyelés alá vont rejtekhelyekre megérkeztek a RAF-osok, akiket elfogtak, majd egy csomó olyan dokumentumra (főleg térképekre), robbanóanyagra
és fegyverre bukkantak, amelyekből lehetett következtetni, hogy mely németországi amerikai támaszpontok és létesítmények ellen terveztek merényletet a frakciósok.

1993. június 27.-én bekövetkezett az, amivel minden speciális egységnek farkasszemet kell nézni legalább egyszer (de a jobbaknak akár havonta-kéthavonta is): a bulvársajtó, vállvetve a magukat emberi jogi aktivistáknak nevező csoportokkal hóhérnak és kegyetlen, vérivó szörnyetegeknek bélyegezte őket egyik (szó ami szó: nem a legsikerültebben lebonyolított) akciójuk miatt. Lássuk, mi is történt ezen a napon egy háromezer lakosú, észak-nyugat-mecklenburgi kisvárosban.

Ahogy a költő mondaná, hírnök jő s pihegve szól: két körözött terrorista felbukkanása várható a Bad Kleinen-i vasútállomáson. A hatóságok roppant komolyan vették az elhárítás Klaus Steinmetz nevű csúcstéglájától származó információt, amit mi sem bizonyít fényesebben, mint hogy a 36 fős GSG-9-különítményen kívül még további 34 nyomozó, valamint 24 rohamrendőrt vezényeltek a helyszínre.

Steinmetz azóta, hogy az akció után kábé tízezer bulvárcikkben olvashatta a nevét és státuszát, immáron természetesen más néven élvezi a német szövetségi tanúvédelmi program minden előnyét és hátrányát. Klaus barátunk NEM beépült fedett nyomozó volt, amint azt sok helyütt olvasni lehet, hanem igazi, vérbeli, nem kevés Deutschmarkért dolgozó informátor; V-Mann, vagyis Vertrauen-Person, ahogy a germán terminus technicus szól, magyarul: bizalmi személy. Csak mondom.

Nem jártam még Bad Kleinenben, még kevésbé ennek pályaudvarán, de igencsak nehezemre esik elképzelni, hogy – ha jól számolom – 94 (kilencvennégy!) rendőr feltűnés nélkül, helyi szántóvetőnek, rőzseszedő anyókának és halásznak álcázva tud föl s alá járkálva föl s alá járkálni, azt mímelve, hogy a helyi személyvonatot várják órákon keresztül.

Mindegy; bárki mondhatja, hogy 16 évvel az események után könnyű okosnak lenni. Tény, hogy a géesgések nem örültek a kisebb háború megvívásához is elegendő külső létszámnak, s aggályaiknak hangot is adtak, de a politikusok már akkor is jobban értettek a terrorelhárításhoz, mint a hülye fegyveresek: Bonn döntött és be lehet fogni.

Amikor a két terrorista (Birgit Hogefeld és Wolfgang Grams – itt kétoldalt ők láthatók; Grams a szakállas fazon, nehogy összetévesszétek Birgittel) megérkezik, Steinmetz (az eligazításnak megfelelően) diszkréten, ámde sietve távozik, majd kezdetét veszi az akció. A kicsit fejetlenül induló művelet rögtön tragédiába torkollik: Hogefeldet elkapják ugyan, még mielőtt bármi kárt is tudna tenni a rárontókban, de Grams gyorsabb: halálosan megsebesíti az egyik kommandóst, a 25 éves Michael Newrzella tiszhelyettest (alul balra, a mosolygós árja típus).

És innen kezdve kétféle fő verzió létezik.

Az egyik (a hivatalos) úgy szól, hogy mivel Grams a felszólításnak nem tett eleget és nem dobta el a fegyverét (alverzió: nem mutatta meg, hogy a teste alá szorult kezében van-e lőfegyver vagy nincs), a Szolgálati Szabályzat, a Rendőrségi Törvény meg a GSG-9 Intézkedéstaktikai Útmutatójának vonatkozó pontjai alapján szitává lőtték, oszt’ jónapot.

A másik (Grams családja, az általam is már említett sajtó, valamint a mindig jelen lévő ásvány-, növény-, állat- és embervédők által fennen hangoztatott) változat szerint a társuk lelövését végignéző bevetésiek nem tudtak parancsolni érzelmeiknek és gyakorlatilag kivégezték szegény, szerencsétlen, már a földön, pontosabban a vágány melletti kavicságyon heverő és ártalmatlanná tett Wolfgangot (akit itt jobbra próbálnak újraéleszteni, istennek hála sikertelenül).

Volt ügyészi meg főügyészi vizsgálat, tényfeltáró, anyámkínja; szegény terrorista családja utólag végigcsinált mindent, ami jogállamban elképzelhető (még a Nemzetközi Bírósághoz is fordultak igazukért), de végül mindenhonnan elhajtották őket, a GSG-9 imázsára viszont sár fröccsent, amit nagyon nehéz volt lemosni.

Az azóta eltelt időszakban számos esetben bevetették őket, de igazán nagy publicitást egyik akciójuk sem kapott – s ennek talán ők örülnek a legjobban. 2002 óta hivatalosan tilos nekik külföldi melóban részt venniük, de elég sok eszement, erőszakos alak szaladgál a Vaterlandban is ahhoz, hogy ne unatkozzanak.

Zárásként még emlékezzünk meg a bagdadi német nagykövetség biztonsági személyzetéhez tartozó két munkatársukról, akik 2004. április hetedikén vesztették életüket egy Falludzsa melletti fegyveres rajtaütés következtében, miközben egy diplomatakonvojt kísértek: Tobias Retterath (jobbra) és Thomas Hafenecker (balra), akiknek fotója és pár személyes cucca ott látható a GSG-9 házi múzeumában, Michael Newrzella képe mellett.

Nyugodjanak békében.

12 hozzászólás

 1. gloriamundi — 2012-02-22 14:46 

Hogy csinálod, h ezek a cikkek is tele vannak humorral?
Az azért nem semmi, h a terroristanő hisztivel megúszta… Mégse annyira rossz nőnek lenni ebben a “szakmában”, ha ez hatott. De hogy élheti világát Norvégiában, mintha mi se történt volna?
Az érdekes, h nem akciózhatnak külföldön, mi van, ha nem Németo.-ban van németeket érintő túszejtés?

 2. Bigjoe(HUN) — 2012-02-22 18:45 

Ez is nagyon jó!
Hiába a határőrség az határőrség, vagy GSG.
Érdekes lehetett úgy újraéleszteni a gyanúsítottat, hogy közben néhányan arra várnak, hogy újra lelőhessék, foglalkozási ártalom?

 3. gaabor — 2012-02-22 22:25 

Hallottam valami olyan sztorit is, hogy – nem tudják miért – néhány GSG-s aznap látogatott meg egy német börtönt, amikor ott néhány RAF-os öngyilkos lett, ha jól emlékszem vadászpuskával hátulról. Erről hallott valaki?

 4. gyepmester — 2012-02-22 23:40 

Remek cikk! Alig várom az esetleges folytatásokat!
Kölyökkoromban voltam párszor nyugatnémetországban rokonoknál, izgalmasnak találtam a hivatalos helyeken kirakott körözőplakátokat. Kicsit vadnyugati ízt kölcsönzött a postahivataloknak. Így utólag meg mernék esküdni hogy WANTED felirat is volt rajtuk, de ez azért nem teljesen biztos.

 5. taser — 2012-02-23 10:16 

Igen erre már mások is rájöttek. Azóta terrorfelszámolásnál első számú szabály, hogy ha van nő azt kell kilőni először.

 6. rogaldorn — 2012-02-23 13:27 

Hehe ez jó…szerintem az jogvédőket is szitává kellett volna lőni a GSG-sek nézőpontjából. Ez nem az ő szakterületük, hanem a GSG-é az emberi jogokat ők is szem előtt tartják…(halálhoz való jog)

 7. taser — 2012-02-23 14:38 

Úgy emlékszem pisztoly volt. De ami furcsa, hogy tarkón lőtték magukat. :) Mármint Baader meg a haverja. De tényleg,. Utána egy német rendőr be is mutatta, hogyan kell fogni a pisztolyt hogy tarkón tud magad lőni. A fura csak az volt hogy a pisztoly nem úgy feküdt a helyszíni fotón ahogy kellett volna neki
A pisztolyok a cellaküszöb alatt kialakított mélyedésekben voltak.
A német börtön építő ipar tiltakozott is, hogy oda aztán nem lehet csak úgy lyukat fúrni :) Ulrike Meinhoff meg egy szét tépett törölközőből font kötéllel kötötte fel magát ami megint nem volt életszerű

 8. taser — 2012-02-23 15:27 

Hát a két elveszett GSG fiú története se kerül be a dicsőséges akciók közé.
Ammanból kísértek egy diplomáciai konvojt Bagdadba amikor kb Falludzsa magasságában ” eltüntek “. A konvoj megérkezett Bagdadba és akkor veszik észre, hogy egy kocsi két emberrel hiányzik. Először még ember rablásként kezelik az ügyet majd Tobias Retterath holtestét három hét múlva megtalálják. Azt hiszem a társáé azóta sincs meg. A konvoj pk a követségieket hibáztatja akik állandó nyavalygásukkal meg hisztijükkel elvonták a figyelmét ( mondjuk ez nem mentesíti ,de számomra teljesen érthető). Minden esetre visszamennek Falludzsába körülnézni. Ez “körülnézés” olyan jól sikerül, hogy a környékbeli lázadók “elnézést kérnek ” a német kormánytól amiért amerikainak nézték a konvojt. Ez persze a halottakon már nem segít. R.I.P.

 9. tiboru — 2012-02-23 21:05 

Gondolom, egyedi esetekben (szigorúan a fogadó állam egyetértésével) kivételek azért lehetnek a tilalom alól…

Meg aztán ott van a kreatív értelmezés: szükség esetén nem a GSG-9 testületileg megy külföldre, hanem mondjuk nyolc emberük, egyénileg és szaktanácsadóként :-)

 10. rogaldorn — 2012-02-24 10:24 

Falludzsában nem szokás elnézést kérni ilyenek miatt…ott még mindig az erősebb kutya csóválja a lompost…:D

 11. taser — 2012-02-24 17:22 

Hát ezért írtam, hogy érdekes egy körülnézés lehetett. Talán az unokáink már tudni fogják :) Minden esetre ezt a bocsánatkérés sztorit a legtöbb német újság és az amerikai katonai lapok is lehozták, vagy qrva jó PR vagy tényleg volt néhány nevelő célzattal kioszott pofon agyonlőtt törzsfőnök kibelezett teve stb. Irakban el tudtak fajulni a dolgok. Falludzsa ostromát pld miért egy Fekete Víz nevű szabadcsapat jegyzi :)

 12. toldimiklos — 2012-04-19 21:23 

Hallottam olyan esetről,mikor a hős kommandós legények,egy szerencsétlen megtébolyodottat akartak kilőni,aki elbarrikádozta magát,és vaktában lövöldözött. Amint berontottak a házba ,a tébolyodott ledobott egy csikket,és ha jól emlékszem három kommandós legény rögtön meg is boldogult tőle,mivel benzinnel volt az alagsor fellocsolva.
Szóval még csiszolniuk kell egy keveset a kiképzésen! Amúgy nekem abszolut nem szimpatikus,hogy ezek gyilkolásznak,mikor tézerrel,gumilövedékkel,meg mondjuk egy vödör ragasztóval,vagy festékkel bárkit harcképtelenné lehet tenni,és élve elfogni.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.