Telefonkártyák – Őfelsége börtönei

Az emberi társadalomban a Tízparancsolat, illetve Hammurabi óta léteznek intézményesített tiltások és büntető törvények, s az ezeket megsértők negatív jogkövetkezményekkel számolhatnak; a kor, az aktuális erkölcs és szokások függvényében  az évezredek során az előírásokat megsértők végtagjainak számát mesterségesen csökkentik, testükben mindenféle folytonossági hiányokat idéznek elő, megfosztják őket az oxigén-, fehérje-, illetve vérellátás állandóságától, vagy olyan fájdalmat okoznak nekik, hogy csak na.

Jó (?) esetben a delikvenst mindössze személyes szabadságában korlátozzák, a mindenkori állam, illetve kormány rendelkezéseinek megfelelően; na, ezt hívják szabadságvesztésnek. A civilizált országokat jellemző, korszerű büntetésvégrehajtási alapelvek között szerepel azonban az, hogy a fogvatartott (ésszerű és törvényes korlátok között) érintkezhet a – remélhetőleg csak ideiglenesen – szabadlábon lévő családjával, ismerőseivel, bűntársaival, s ezen alapjog gyakorlásában csak módjával korlátozható.

A kicsit szószátyárnak tűnő bevezető után elérkeztünk napi posztunk témájához, ami ismételten a bloggazda egyik kedvenc gyűjteményéhez, a tematikus telefonkártyákhoz vezet.

Az Egyesült Királyság, illetve Őfelsége Kormányának Börtönszolgálata hosszú ideje híres arról, hogy az úgynevezett emberi jogokat irtóra komolyan veszi. Nem tisztünk állást foglalni a kérdésben, biztosan minden úgy jó, ahogy van; a poszt elsődleges témája azok a telefonkártyák, amelyeket a brit (angol, walesi és skót) börtönökben fogva tartottak kapnak a fentiekben vázolt emberi jogok gyakorlása érdekében. Miről is van szó? Minden olyan őrizetes, előzetesen letartóztatott, továbbá jogerően fogva tartott (nem tudom, figyelitek-e a terminus technicusok mesteri szinten történő használatát?), aki az Egyesült Királyság valamelyik büntetésvégrehajtási intézetében van, jogosult előre meghatározott időközönként (egy hónap – hat hét – két hónap) ingyenes telefonkártyát kapni Őfelségétől. Elvégre az nem várható el egy jogállami sittestől, hogy saját pénzen hívja fel bűntársait, utasítva azokat, hogy melyik esküdtet hogyan vesztegessék vagy zsarolják meg a tárgyalásig. Itt láthatóak a szóbanforgó eszközök. Klasszikus, visszafogott brit design: mágnescsík, semmi csicsa, száraz funkcionalizmus, a börtönrácsokra csak nagyon diszkréten emlékeztető grafika. A hátlapra itt is rá kéne vezetni a használó azonosítási számát, nevét és aláírását, de ha egy Stasi-tiszt is megengedte magának, hogy fütyüljön erre az előírásra, hogyan lehetne elvárni a normakövetést mondjuk egy manchesteri betörőtől vagy egy jamaicai drogdílertől?

Én mondom nektek: az emberiség a vesztébe rohan, ha ez így folytatódik.

Amióta a privatizáció és a karvalytőke betette a lábát a büntetésvégrehajtáson belülre, Britanniában is vannak maszek börtönök (asszem nálunk is épült már vagy kettő).

Szóval a magánbörtön nem Őfelségéé, viszont ott is osztanak telefonkártyákat. Mi a teendő? A megoldás egyszerű: a frissebb kiadású börtönkártyákról hiányzik a HM (Her Majesty) rövidítés, vagyis minden bévé-intézetben használhatóak.

A skótoknak természetesen külön bv-szolgálatuk van, ergo külön telefonkártyát is kibocsájtottak. Ők – takarékosak lévén –  még azt is rányomtatták, hogy Not transferable, vagyis nem átruházható.

Az észak-írek is saját hatáskörben intézik a szabadságharcosok terroristák, valamint a többi köztörvényes fogvatartását, de onnan még nem sikerült kártyát szereznem.

Blogunkat olvasó bévéseknek (és mindenki másnak, aki szereti a számokat) tájékoztatásul pár érdekesség:

Az Egyesült Királyság vonatkozó statisztikája (vagyis hányan ülnek) 2010. július elsején a következő volt:

Anglia és Wales: 79.893 fő                Skócia: 8.123 fő               Észak-Írország: 1.936

Ha jól számolom, ez azt jelenti, hogy Őfelsége minden 715. alattvalója sitten van. Nyugat-Európában ez eléggé magas arány, de az Egyesült Államokhoz képest sehol sem vagyunk: ott minden 140. lakosnak az állam fizeti a villanyszámlát; ez valamivel több, mint kétmillió börtönlakót jelent.

Ha már itt tartunk, lássuk a világrangsor első öt helyezettjét, az előbbiekben felvezetett mérőszámmal (vagyis minden hanyadik lakos ül – 2007-es adatok):

1.) USA: 140

2.) Belarusz: 186

3.) Oroszország és Bermuda holtversenyben: 187

4.) Palau: 193

5.) Türkmenisztán: 204

És hogy nagyjából el tudjuk helyezni magunkat a kontinentális erősorrendben, pár európai ország adata:

Ukrajna: 294

Románia: 555

Magyarország: 606

Portugália: 781

Németország: 1.042

Lám, milyen érdekes: ebből a szempontból is félúton vagyunk Kijev és Berlin között…

Na, szabaccság!

13 hozzászólás

 1. Estván — 2012-05-12 16:54 

Nekem a HM rövidítésről kinn Nagy-Britanniában (meg utána itthon is) folyamatosan a Honvédelmi Minisztérium (egyesek szerint a két betű feloldása inkább Haditechnikai Múzeum) jutott eszembe :)

 2. SzJoe — 2012-05-12 18:25 

A nem jogerősen fogvatartottakat kifelejtetted! ;-) Egyébként nem a leendő munkaadóm fizeti a telefonkártyán lévő összeget, hanem levonják a fogvatartott letétjéből. Próbáljak szerezni északír kártyát?

 3. tiboru — 2012-05-12 19:58 

Északír börtönkártyát?!?!?!?!?! Még kérded?!

:-)

 4. Bigjoe(HUN) — 2012-05-12 20:08 

Van ötletem az észak-ír kártya beszerzésére, csukasd be magad.:)
Á,inkább ne, mert akkor nem lesznek új posztok.

 5. minovara — 2012-05-12 21:21 

Tisztelettel kéretik a terroristát áthúzni és a szabadságharcosról eltávolítani az áthúzást!

Köszönet!

 6. kszabo — 2012-05-13 05:12 

Mindig tanulok valamit. De egy viccet ilyen jól berejteni:
érintkezhet a – remélhetőleg csak ideiglenesen – szabadlábon lévő családjával
Üdv

 7. hk417 — 2012-05-13 16:01 

Ezen a Palaun teljesen ledöbbentem: élnek ott vagy 13-14 ezren,az ember azt hinné,hogy az utolsó “földi paradicsomok” egyike,erre kiderül,hogy bűnöznek mint állat! Van olyan települése,ahol 11 fő a hivatalos lakosság–nem lehet olyan nehéz doga a rendőrségnek. Kiváncsi lennék,mi a legtöbbször elkövetett balhé.

 8. kullancs — 2012-05-13 20:16 

Láttam egyszer valami zombifilmet, ennyire emlékszek belőle:
“Mi a szart tud egy szamoai
a kocsilopásról?
-50 ezer autót lopnak el évente Szamoán.
Igen? Detroitban meg egymilliót.
-Detroitban 50 millió kocsi van. Szamoán 50 ezer. Mindegyik lopott.”

 9. mxplanet — 2012-06-20 13:38 

uj post mikor lesz? :)

 10. tiboru — 2012-06-20 23:02 

Folyamatban, csak ez a k*rva meleg, ez lelassítja az agyműködést (is)…

 11. SzJoe — 2012-07-27 22:20 

A kolléga feladta a kártyát az egybesült királyság postájára. Szinte nemzetbiztonsági ügyet csináltak a hiányzó IDC-ből, ahogy elmondta.

 12. tiboru — 2012-07-28 13:04 

Hülye angolok, angol hülyék :-)

 13. SzJoe — 2012-08-12 07:37 

T, ha van ráhatásod a postára, ki kellene használni! Ian kapott egy bocsánatkérő levelet a Kir. Postától, miszerint rendkívül sajnálják, de a Magyar Posta ZRT működési területén tűnt el a küldeménye, amit kerestünk. Immár nem is először a történelem folyamán, ezért javasolják inkább futárszolgálat használatát a M.O. területére kézbesítendő küldeményekhez. :-(
Majd lesz másik!

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.