Relikviák 2.0 – FBI

FBInyitAz amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda talán a világ legismertebb bűnüldöző szervezete. Sokak szerint méltán vívta ki magának ezt a renomét, mások szerint jelentős púder takarja a látszatnál szikárabb valóságot, de ez a poszt most nem vindikálja magának a jogot, hogy ebben a kérdésben egyértelmű állást foglaljon, csak egy-két emléktárgyat és szubjektív történetet szeretnék nyilvánosan megosztani veletek, amelyek az FBI-jal (FBI-vel?) kapcsolatosak.

Az elmúlt 25 évben egy magyar rendőr számára igazán nem volt kihívás valódi, hús-vér FBI-ügynökkel találkozni: jó húsz éve rendszeresen megfordulnak az ORFK környékén, ők üzemeltetik a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémiát (ILEA), amiről külön poszt is lesz, na és az én időmben a FBI11Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságon (ez volt a jelenlegi Nemzeti Nyomozó Iroda jogelődje) külön szervezeti egység is volt, ahol 4-5 amerikai kolléga is dolgozott, hivatalosan a “nemzetközi szervezett bűnözés elleni koordinált, magyar-amerikai rendőri fellépés” elősegítése érdekében. Hogy a derék jenkik úgy igazából mit (és miért) is csináltak, most ne feszegessük, nem vagyunk konteósok.FBIpin

Ez itt felül nem söröskupak, noha erősen úgy néz ki (és milyen kúl lenne, ha tényleg az lenne), hanem egy apró kitűző, csak kinagyítottam.

Idehaza is dolgoztam velük, elég sok sört megittunk együtt, sokat beszélgettünk és azt kell mondanom, hogy összességében (sok kollégámmal ellentétben) nem volt semmi bajom a srácokkal. Persze egészen más szakmai srófra tolltartó1jár az agyuk, mint nekünk. Nyomulósak, határozottak és kategorikusak voltak, minden megnyilvánulásukból sütött az, amit csak az idióták vehettek rossznéven: az amerikai (értsd: FBI) érdekek abszolút és megkérdőjelezhetetlen prioritást élveztek, minden más csak ezután jött. toll1

Jártam Washingtonban a híres Hoover-épületben (itt van a főhadiszállásuk, úgy egy kilométernyire a Fehér Háztól) és a legalább ilyen híres quanticói kiképzőbázisukon is, mindkettő igazi élmény volt. Quanticóban például találkoztam a túszmentő teammel (róluk itt írtam) és meghallgattam az egyik viselkedéskutatójuk előadását, ami arról szólt, hogy miben hasonlítanak a szervezett bűnözői körökbe beépült mélyfedésű ügynökök a bűnözőkhöz. A központjuk tetőteraszáról meg (ahová még mindig ki lehet surranni cigizni, noha nekem úgy tűnt, hogy az itt dolgozó mintegy kétezer quanticoFBI-alkalmazottból maximum tucatnyian dohányoznak és vagy mindegyikük családneve magánhangzóban végződik, vagy a keresztnevük José) ritka látványos kilátás nyílik az amerikai fővárosra, ahol még mindig hatályos az az 1910-ből származó városrendezési szabály, amely szerint egy épület maximum 20 lábbal (kábé 6,5 méterrel) lehet magasabb, mint annak az utcának a szélessége, melynek telkére építik.badgefbi1

A Hoover Buildingen belül egy pillanatra se maradhattam egyedül; amikor budira mentem, az ajtóban várt Charley. És még csak nem is panaszkodhattam (ami amúgy eszem ágában se volt), mert a státuszom szerint “egykísérős látogató” voltam; Charley elmondása szerint vannak országok, amelyek állampolgárainak fejenként minimum két kísérő jár, amíg az épületben vannak. Ez nem feltétlenül udvariasság és nem is a vendégek biztonsága miatt van (lássuk be, nem túl valószínű, hogy a világ egyik legjobban őrzött, legsűrűbben bekamerázott épületében bárki rátámadna mondjuk egy kínai vagy orosz rendőrtisztre és elvennék a pénztárcáját), hanem úgy vannak vele, hogy barátság ide vagy oda, az ördög nem alszik.FBI1_583

Az FBI 35 ezer alkalmazottjára évente 8-9 milliárd dollárt költenek, a 45 ezer fős Magyar Rendőrségre nem egészen egymilliárdot (260 milliárd forintot). Hogy ne kelljen mindenféle hármasszabállyal bajlódnotok, FBI_trainnggyorsan elárulom, hogy egy FBI-munkatársra tízszer több lóvé jut, mint egy magyar rendőrre. Így könnyű – mondhatná bárki és majdnem igaza is lenne. Azért csak majdnem, mert – ahogy én láttam – a pénzbőség egy kicsit elkényelmesíti az embert, ellustítja az agyát. Ezzel nem azt akarom mondani persze, hogy az ügynökök szakmailag gyengébbek lennének nálunk, csak azt, hogy (véleményem szerint) kreativitás és ötletek tekintetében a kelet-európai zsaruk jobbak, mint a Hoover-fiúk. Hogy úgy mondjam: gesztenyepürét nem nagy kunszt készíteni, ha van szelídgesztenyéd, de erre mifelénk a szüleink még tudták, hogy pépesített babból, két krumpliból és néhány dióból is megcsinálható. Sorry guys, ti sose tudtatok finggal pirostojást festeni.

De térjünk vissza a relikviákhoz, elvégre ezért vagyunk itt. Kaptam tőlük emlékérmet, apró kitűzőket, nyakkendőtűt, matricákat, golyóstollat, bögrét, kulcstartót és pólót is; a bögre már eltört, a kulcstartót elvesztettem a kulccsal együtt, a pólót rég elviseltem. Na és persze okleveleket is adtak, az egyiket most be is mutatom. Az egyik cimborának, akinek pont akkoriban született gyereke (konkrétan a feleségének, de ez sejthető volt), hoztam egy partedlit, amit a Hoover szuvenyírshopjában vettem (az is van benne), s amin az FBI címere alatt az volt olvasható, hogy FBI agent in progress, vagy valami hasonló.

Nem hagyhatom szó nélkül az FBI által előszeretettel osztogatott gyűrűs-kapcsos jegyzetfüzeteket és csiptetős felírótáblákat, amikkel csak az a gond, hogy az amerikai szabványméretek eltérnek az európaitól, ezért ezekkel az idehaza kapható A4-es papírok nem használhatóak.   csip

Amikor hazajöttem és kialudtam magam, a főnököm (egészen pontosan: a főnököm főnöke, aki akkor még nem volt tábornok) azonnal hívatott. Na – gondoltam -, végre valaki, akit érdekel, hogy szakmai szempontból mivel lettem gazdagabb és kíváncsi arra, hogy milyen amerikai módszereket lehetne esetleg átvenni, ilyesmi. Hát innen is látszik, hogy milyen balfasz voltam: a góré arról faggatott, hogy mennyi zsebpénzt adtak a jenkik és hogy hol lehet olcsón bevásárolni Washingtonban, ugyanis egy szakmai delegáció tagjaként éppen egy amerikai hivatalos útra készült.

6 hozzászólás

 1. joep — 2016-02-07 13:47 

Egyre jobb. Azért te is tudnál egy elég jó önéletrajzi könyvet írni. :)) (Már ha ŐK engedik.)

Washington pont ilyen. Nekem is feltűnt – sőt, kifejezetten tetszett – hogy egy olyan város, ahol nem veszek el a felhőkarcolók lábai között. (Az én elképzelésemben az ideális város úgy néz ki, hogy a fák magasabbak, mint a házak.)

 2. tiboru — 2016-02-07 13:54 

@joep:

Ne is mondd, pont a napokban gondoltam el, hogy milyen lenne megírni a frankót a céges időkről… De aztán rájöttem, hogy ezt majd akkor, ha egy olyan országba költözöm, amelyikkel nincs kiadatási egyezmény :-)

És igen, Washington meglepően emberléptékű, noha minden pillanatban éreztem, hogy ez itt kérem tényleg egy szuperhatalom fővárosa. Nem tudom, miért…

 3. pancer1 — 2016-02-07 15:21 

@tiboru:

Pedig tiboru igencsak hiánypótló egy munka lenne ha megírnád, akár lájtos, nem titkos, posztos változatban a rendőrségnél töltött éveidet. Moldova, Tonhauser és Tarjányi Péter könyvein kívül én nem tudok olyan könyvet amely a magyar rendőrség éveivel, belső életével foglalkozna, a fenti három meg kevés.

Lefogadom hogy sok érdeklődő többet tud az amerikai, francia, egyéb rendvédelmi szervekről és hadseregekről, felvételi követelmények, kiképzés, szervezet, előmenetel (gyalogzsaruk, közkatonák szinten) mint a magyar rendőrségről, vagy a Honvédségről.

Itt-ott eldugott alig ismert fórumokon blogokon persze írnak pár hozzászólást, a szolgálatot teljesítők, de egy jó összefüggő poszt akár, az még nem született ezekről.
Miért van hogy úgy nem mernek írni ezekről, mint ahogy külföldi kollégáik a sajátjaikról írnak? Nem hiszem hogy hajdenagy titkok vannak, akkor meg?

 4. tiboru — 2016-02-07 20:23 

@pancer1:

A tuti választ persze nem tudom, de részmegoldásaim vannak :-)

Aktív értelemszerűen nem írhat, mert nem kap rá engedélyt, ez világos. A nyugdíjasok, leszereltek nagy része meg egyrészt nem alkalmas ilyesmire (bocsánat, de pályám során több ezer rendőri jelentést olvastam és hát… maradjunk annyiban, hogy a fogalmazás nem sokak erőssége), másrészt leszarja és örül, hogy nem kell a Cégre gondolnia többé, harmadrészt meg azért egy könyv kiadása pénzbe kerül, tehát vagy kiadót talál az ember, vagy saját zsebből finanszírozza a több százezres számlát. A kiadó meg nem Róbert bácsi, ha nem lát reményt legalább 1000-1200 eladható példányra (egy “átlagos könyv” itt válik nyereségessé), nem fog bele.

Márpedig ki tudna ilyesmit garantálni, pláne egy noname szerzőtől, s pláne, ha a reklámra költhető összeg erősen konvergál a nullához. És őszintén: kit érdekelne XY pályafutása a Rendőrségnél? Klasszikus önéletrajz tehát nem nagyon játszik, ahhoz meg, hogy az ember ennél többet (mást) tudjon nyújtani, ahhoz nem elég az, ha valaki lehúzott 25 évet az alsónémedi őrsön (bocsánat, ezzel nem az alsónémedi kollégákat akartam megbántani).

Meg aztán a szolgálati járandóság bármikor visszavonható, ha az ember olyat tesz (ír, stb.), ami nem tetszik a hatalomnak. Kinek éri meg a cirkusz? Nekem (mint említettem: egyelőre) nem :-)

 5. nandras — 2016-02-22 02:12 

az lehet, hogy az fbi-nál (fbi-nél?) a dohányosok josék, de amikor én a pentagon egyik vécéjének előterében (makulátlanul tiszta volt) egy kétcsillagos tábornokkal dohányoztam együtt, ő biztosan nem josé volt, lévén fekete :)

 6. tiboru — 2016-02-26 16:18 

@nandras:

:-)

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.