A kolumbiai UFEAU

Nem rendelkezem ugyan naprakész statisztikákkal, de nem hiszem, hogy nagyot tévednék, ha kijelentem: a civilizált és demokratikus országok döntő hányadában a hadsereg belföldi, rendészeti célú bevetését mindenféle törvény (sokszor maga az alkotmány) szigorúan tiltja. Az ok roppant egyszerű: a fegyveres erők arra valók, hogy az adott országot egy külső ellenségtől megvédjék, az olyan belső problémák kezelésére pedig, mint a bűnözés vagy a terrorcselekmények, az államnak ott vannak az erre szakosodott erőszakszervezetei: a rendőrség, a csendőrség vagy az elhárítás.

Nos, ma egy olyan alakulatot mutatok be röviden, amely látványosan szembemegy ezzel az alapelvvel. Tisztelt olvasók, a kolumbiai UFEAU következik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A francia hírszerzés harci búvárai

A franciákat ismerők közül elég sokan tudják, hogy ha a République érdekeiről van szó, gall barátaink titkosszolgálatai meglehetősen rugalmasan kezelik nem csak az idegen államok törvényeit, de gyakran az emberi alapjogokat is. Persze egyetlen gumitalpú cég sem Teréz anyát vagy az öreg Gandhit választotta kabalafigurának, de a DGSE (Direction générale de la sécurité extérieure, vagyis a Külső Biztonsági Főigazgatóság, magyarul: a francia hírszerzés) gyakran még a CIA-t is megszégyenítő gyakorisággal nyúl erőszakos (és katonai) eszközökhöz (hogy ne menjünk messzebb, tessenek csak a Rainbow Warrior esetére gondolni).

Ma a titkosszolgálatok és a különleges erők összeborulásának egyik tipikus, a szakértői szemeket minden szempontból gyönyörködtető példájáról, a CPEOM-ról olvashattok.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Gideon és az alapok

Az egyik olvasónk feltette pár napja a kérdést: hogyan, mikor és miért alakultak ki a különleges katonai egységek, mire használják őket, miben különböznek a nemkülönlegesektől, satöbbi. Két barátom – nagyon okosan – rögtön lecsapott rá és rávilágítottak arra a tényre, hogy ezen kérdés megválaszolása egyfelől jócskán túlmutat blogunk keretein, másfelől talán pontosítani kéne a kvescsönt.

Amíg az olvasó gyűjti a muníciót, én arra vállalkozom, hogy mogyoróhéjban felvillantsam a szakmai gyökereket, s ideiglenesen megszakítva a konkrét különlegesekről szóló sorozatot, egy – ahogy a franciák mondanák – diagonális áttekintést nyújtok a téma elméletéről. Meglehet, az egész blogot, vagy legalábbis a „különlegesek” címkével ellátott részt ezzel kellett volna kezdenünk, de ez van; a logikai/kronológiai sorrend istenítése számos tudóst juttatott már a vérpadra.

(Erre a bombasztikus kijelentésre természetesen nem tudnék egyetlen példát sem mondani, de szerintem nagyon jól hangzik).

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A német Gebirgsjäger

Amikor 1915-ben az olasz csapatok a Dolomitokban elkezdték feszegetni az osztrák-magyar pofonosláda tetejét, a Monarchia katonai vezetői meg voltak győződve arról, hogy egyedül is el tudnak bánni a spagettifaló taljánok szedett-vedett seregével.

A szövetséges német vezérkar azonban résen volt: a porosz tábornokok kisakkozták, hogy jódlizással meg alföldi magyar bakákkal elég nehezen lehet megfelelni a magas hegyek által támasztott harcászati követelményeknek, ezért megszületett a döntés: létre kell hozni egy olyan német katonai egységet, amelyik alpesi körülmények közepette is leteszi a Vaterland olykor véres asztalára azt, amit a germán ősök elvárnak tőlük; megszületett az első német hegyivadász-alakulat, melynek feladata az osztrákok megsegítése volt az olasz fronton.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A fekete Bercsényi-huszár története

Mai rövidhírünk olvastán (amelynek természetesen vannak magyar vonatkozásai, még akkor is, ha ez az első mondatok után még nem tűnik valószínűnek) az ember hajlamos lesz elgondolkozni azon, hogy a Jusztícia őnagyságát bekötött szemmel ábrázoló szobrok és más képzőművészeti alkotások tényleg semmi mást nem ábrázolnak, csak a valót: egy bekötött szemű és hisztis nőszemélyt.

De nem akarom befolyásolni az olvasók véleményét, amire – mint mindig – most is nagyon kíváncsiak vagyunk…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A GSG-9 – második rész

A német szövetségi határőrség rendőrség terrorellenes kommandójának megalakításáról és az alaptudnivalókról szóló első rész után most – ahogy az agrármarketing profijai mondanák – kukkantsunk be egy kicsit a cég hátsó udvarába, ahol a majorság néha bizony a trágyadombon kapirgál.

A GSG-9 túl sokáig nem maradhatott a háttérben; 1977 harmadik évnegyede a „Német Ősz” eposzi jelzővel vonult be a terrorelhárítási évkönyvekbe. Pár hónap leforgása alatt olyan események következtek be a Vaterland nyugati fertályán, amelyek egy közepes földrésznek is a becsületére váltak volna.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A GSG-9 – első rész

Ha jól számolom, három hónapja nem jelent meg különlegesekről szóló poszt a Tiborublogon; utoljára a lengyel testvérekkel foglalkoztunk november közepén. Nem magyarázkodni akarok, hiszen tudjuk: vannak megmagyarázhatatlan dolgok, amiket egy férfi emelt fővel maximum beismerni tud, s nagy levegőt véve, dacosan várja a következményeket.

Ma igyekszem helyrehozni, amit lehet, s egy olyan alakulatot mutatok be nektek, amellyel már régóta kacérkodtam, de valahogy mindig kimaradtak a szórásból. Kedves olvasók, íme, a költői hangzású Grenzschutzgruppe 9, vagy ahogy a betűszavak szerelmesei becézik őket: a GSG-9. Történelmi szövetségesekről lévén szó, ők is kapnak két posztot; a mai az első.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A francia Köztársasági Gárda

Függetlenül az éppen aktuális rendszertől, ideológiától vagy zászló- és címer-modelltől, a különféle állami méltóságok, valamint az ezek székhelyeként, lakásaként, munkahelyeként szolgáló épületek őrzése, védelme és biztosítása emberemlékezet óta külön szakmát jelent a fegyveresek nagy családján belül. Testőrsége mindenkinek volt, a római cézároktól és konzuloktól kezdve a középkori királyokon át az új- és a legújabb kor különféle diktátoraiig, uralkodóiig, vagy akár a demokratikusan megválasztott állam- és kormányfőkig.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Combat Weathermen

Valljuk csak be: ép eszünk és jóízlésünk hiába tiltakozik, ha azt a szót halljuk, hogy meteorológus, leginkább egy hazai, már-már közszereplői státusszal bíró időjós képe úszik be retinánk elé, amint (bozontos szemöldökével és ősz hajával főleg az életük deléhez közeledő szépasszonyok szívét megdobogtatva) a csapadék szeszélyeiről beszélve végezetül mindenkinek derűs estét kíván.

Miután megborzongtunk, mai posztunkban az időjárás-szakértők egy teljesen más csoportjáról fogunk mesélni. Ők a Combat Weathermen nevet viselő amerikai különleges alakulat, de úgy is mondhatnánk: az amerikai légierő válasza Aigner Szilárdra.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az izraeli ejtőernyős

Kevés olyan nemzeti hadserege van a világnak, mely akkora népszerűségnek örvend hazájában, mint az Izraeli Véderő (ami a zsidó állam hadseregének, a Tzahalnak (fonetikusan és magyarosan: a Cáhálnak) hivatalos, és egyúttal kicsit eufemisztikus elnevezése). Ezen belül is kiváltságos helyzetben vannak a Tzanhanok, az izraeli katonai ejtőernyősök, akik hatvanegynéhány éve gyakorlatilag egyfolytában háborús körülmények közepette csiszolhatják elhanyagolhatónak amúgy sem mondható bevetési és, khm, problémamegoldási technikájukat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az argentin Buzo Táctico

A dél-amerikai kontinens spanyol nyelvű része eddig valahogy kimaradt a különleges egységekről szóló sorozatunk látóköréből. Az az igazság, hogy Latin-Amerika valahogy nem ugrik be az embernek, amikor speciális alakulatokról esik szó, pedig a szóbanforgó földrész bírt ám katonailag meghökkentő megoldásokkal szolgálni az elmúlt ötven évben – elég, ha Pinochet tábornokra, vagy számtalan diktátor kollégájára gondolunk, akik a múlt század hatvanas éveitől kezdve a legváratlanabb helyzetekben ragadták magukhoz a hatalmat és tették világszerte ismertté a katonai junta jelzős szerkezetet.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A gurkhák

A francia Idegenlégión kívül napjainkra talán a gurkhák képviselik egyedül azt a tradicionális imázst, amit a “zsoldos” szó hordoz, ennek hagyományos és kevésbé hagyományos minden jelentésével együtt: a zsoldos ugye kizárólag és kifejezetten pénzért katonáskodik, alkalmasint embert öl. Ez is egy szakma, mint a parókakészítő vagy a számlaképes hidegburkoló, talán csak nem jár annyi papírmunkával az adóhivatal felé.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A brazil ejtőernyős

Ennyi poszt után eljött az ideje annak, hogy a különböző fegyveres erők különlegeseit bemutató sorozatunkban sort kerítsünk a brazil ejtőernyősökről szóló cikkre, hiszen Latin-Amerika (ahhoz képest, hogy a legszórakoztatóbb államcsínyek és a legjobb mellű szépségkirálynők kontinense) eddig meglehetősen alulreprezentált volt itt, a Tiborublogon.

Szóval ha karnevál- vagy szambablogot írnánk, sokkal könnyebb dolgunk lenne, na meg a téma kutatása is többet gyönyörködtetné a szerző szemét, de ugye tudjuk, hogy nem kell mindig kaviár (vagy ha kell is, nem jut). Következzék tehát egy viszonylag rövid poszt a brazil különlegesekről – csak az íze kedvéért.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A svéd dragonyos vadászok

A hadtörténelemmel foglalkozók tudják, hogy a svédek nagy királya, Gusztáv Adolf egyike volt a legtökösebb kora újkori király-hadvezéreknek. Ahogyan az közismert, Észak Oroszlánja – számos erénye mellett – arról is híres, hogy gyakorlatilag az első sorozott, jól kiképzett nemzeti hadsereget hozta létre Európában.

De azóta? Vajon mit/kit tud letenni a különlegesek asztalára a közel kétszáz éve békében élő, semleges Svédország?

Nos, például őket: a dragonyos vadászokat, akiket az amerikaiak egyszerűen csak Észak Rangereinek neveznek – talán nem véletlenül.
   Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A török ejtőernyős kommandó

Valljuk be: zaklatott történelmünk, továbbá Jókai, Gárdonyi és hasonszőrű (általunk amúgy roppant tisztelt) írótársaik sokat tettek azért, hogy a „török katona” jelzős szerkezet hallatán az átlagmagyar lelki szemei elé évszázadokon keresztül a bugyogós, lehetőleg félszemű, görbe karddal hadonászó, punkos frizurát viselő janicsárszerű képződmény képe ússzon be a félhomályból. Ezt az imázst fogjuk ma egy kicsit szétzilálni, mégpedig a török ejtőernyős kommandósok bemutatásával.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A brit ejtőernyős

A britektől már szerepeltek ezeken az oldalakon a tengerészgyalogosok, de az emblematikus, eddig többször és több egyenruha szerves részeként feltűnt vörös barett őstulajdonosairól (hogy ne mondjak kópirájt-gazdát) még nem esett szó.

Őfelségének ugyanis nemcsak tengeri emberei vannak, hanem ernyősei is. Gazdag és változatos múltjuk őket is maradéktalanul alkalmassá teszi arra, hogy a Tiborublog foglalkozzon velük, úgyhogy nem gatyázunk: bele is vágunk.

Ladies and Gentlemen: The British Paras!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A svájci ejtőernyős felderítő

Az alvó számlák, a kakukkos óra és a tejcsokiban utazó Milka-tehén országa nem tartozik azon régiók közé, amelyek említésekor – egyfajta militáris pavlovi reflexként – különleges alakulatok képe ugrana elő a katonai témák iránt érdeklődők memóriájából. Persze Jomini eredendően svájci volt, akárcsak Tell Vilmos, na és ne feledkezzünk meg Őszentsége magánhadseregéről sem, de az Alpok által övezett kispolgári mintatársadalom mindezektől függetlenül egy olyan békés társaság imázsát hordozza, ahol a legnagyobb probléma a zürichi tőzsdeindex esetleges (és átmeneti) lejtmenete (már ha nem számítjuk a schaffhauseni óragyár termékei iránt megnyilvánuló szaúd-arábiai érdeklődés 0,2 százalékos visszaesését).

Mai posztunk ezt az előítéletet hivatott derékba törni. A szakemberek eddig is tudták, hogy a svájci hadsereg nagyon ott van a spiccen, emberanyagban és technikai felszerelésben egyaránt. Most mindenki beláthatja, hogy mennyire nem igaz a rosszindulatú feltételezés, miszerint a gazdagság, az apróra vágott és reszelt burgonya, valamint a fondü kombinációja elpuhulttá tesz.

Következzenek tehát a svájci ejtőernyős felderítők.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A szerb hadsereg különlegesei

Az elmúlt századokban a Balkán mindig kitermelte magából azokat a kemény katonákat, akik a történelem viharai közepette gondoskodtak arról, hogy legyen elég baráti torok borral vagy pálinkával megöntözendő, és ellenséges, amely késsel átvágandó. Az egykori Jugoszlávia első számú, legnépesebb nemzetét lehet kedvelni vagy gyűlölni (szó ami szó: velünk, magyarokkal mindeddig olyan túl sok jót nem tettek), de azt, hogy ha muszáj, nagyon tudnak harcolni, senki sem vitathatja el tőlük.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A brit Royal Marines

Ha jól utánagondolok, eddigi különlegeseink között nem szerepeltek olyan csapatok, akik főállásban, esetenként kötésig jéghideg (tenger)vízben gázolva – farkasszemet nézve az ezzel automatikusan együtt járó húgyúti megbetegedések és a sós víz bőröregítő hatása bestiális kettősének rémével – szereztek volna harci dicsőséget hazájuknak; sőt, úgy emlékszem, tősgyökeres angolszász-brit katonai egységet sem mutattunk még be tisztelt olvasóinknak (az Isten szerelmére: a gurkhákat most ne soroljuk az angolszászokhoz; van nekik elég bajuk enélkül is, az amerikai ejtőernyősök génállományáról meg – politikailag korrekt csávóként – inkább ne is beszéljünk!)

Ez a mostani poszt tehát a klasszikus két legyet egy csapásra, hiszen mindkét fenti hiányosságunkat egyszerre, egyetlen elegáns mozdulattal pótoljuk, ami csak a legjobbak sajátja. Hölgyeim, uraim, ellenségeim: következik Őfelsége a brit uralkodó tengerészgyalogosa!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A japán ejtőernyős

Szun Ce után blogunk ázsiai offenzívája folytatódik; igaz, egy tengerszorossal és 2500 évvel odébb: mai posztunkban megvizsgáljuk, hogy a japók kedvenc fegyvernemünk tekintetében is olyan szépen teljesítettek-e, mint a két hagyományos sportágukban: szeppukuban vagy kamikázeban.

(Már most szólok: nem!)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….