Izraeli fegyveresek 2.0

Izraelben a sorkatonai szolgálat nem csak férfiak, hanem nők számára is kötelező, ez utóbbiaknak 21 hónapig. Természetesen csak zsidó lányok jöhetnek számításba (szemben a férfiakkal, ahol a mózeshitűeken kívül az iszlámról úgy ezer évvel ezelőtt leszakadt drúzokat is behívják. A kifejezett arabok közül a zsidó állam csak a beduinokra számíthat, akiket előszeretettel alkalmaznak például nyomkeresői beosztásban a különleges egységek, de a stratégiai jelentőségű vízvezetékek őrzését is nyugodtan rájuk lehet bízni; ha valaki, akkor a beduinok egészen pontosan ismerik a víz értékét, és bármikor bárkivel megvívják a víz háborúját…)

De térjünk vissza az izraeli katonalányokra, elvégre ez a poszt róluk szól.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Izraeli fegyveresek 1.0

Minden katonai egység, minden hadsereg története szervesen összefonódik az anyaországgal, illetve a nemzettel, melyből táplálkozik. Különösen igaz ez a zsidó állam 170 ezer főnyi fegyveres erejére (melynek ejtőernyőseiről úgy fél évvel ezelőtt már született itt nálunk is poszt).

Az Izraeli Védelmi Erők (Tzva Hahagana L’Yisrael, elterjedt angolos rövidítéssel: a Tzahal avagy magyarosan és fonetikusan: Cáhál) számos fiction és non-fiction könyv, tudományos és szórakoztató tanulmány, játék- és dokumentumfilm, továbbá különböző helyszíneken és alkalmakkor elrebegett hálaima vagy elsikoltott átok alanyául szolgált az elmúlt hatvanhárom évben, s azt kell mondanunk: mindet megérdemelte. Szokásunkhoz híven most sem akarunk túl nagyot markolni a témába, ezért ebben a posztban (s az ezt követőkben, valamikor a jövőben) csak apróbb, fragmentált és szubjektív meglátásokat, valamint saját készítésű fotókat tárunk olvasóink elé, abból az apropóból, hogy tiboru rövid utazást tett Izraelben. A nem katonai témákról a testvérblogban olvashatnak az érdeklődők.

Külön is azok figyelmébe ajánlom ezt a posztot, akik (közvetetten vagy közvetlenül) antiszemitának neveztek engem és blogjaimat, mert “túl sokat foglalkozom zsidó és náci témákkal”. Ezt nem is szeretném kommentálni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az Afgán Nemzeti Hadsereg

A Közép-Kelettel foglalkozó katonai és biztonságpolitikai szakértőket az elmúlt hónapokban-években leginkább foglalkoztató kérdések egyike az afgán nemzeti hadsereg tematikája volt. Hogy a világ jelenleg egyik legneuralgikusabban viselkedő államának, az Afgán Iszlám Köztársaságnak van-e saját hadereje – az ott „vendégeskedő” nyugati (főleg európai és észak-amerikai) csapatokon kívül – , és ha igen, az milyen, bizony nem mindegy. Mai írásunkban megpróbálunk egy pillanatképet felvillantani, s reméljük, hogy poszt-kísérletünk talán rávilágít egy-két olyan problémára, ami elősegítheti a téma iránt érdeklődő magyar olvasók képbe helyezését.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A norvég hadsereg 2.0

Az alábbiakban (az első rész után) a norvég fegyveres erőkről szóló hadseregismertetőnk második felvonását böngészhetitek, s többek kérésére kifejezetten felhívom a figyelmet, hogy ez a poszt eddig máshol nem jelent meg, legalábbis nem ebben a tér-idő kontinuumban, tehát maximum a Sliders-csapat olvashatta, egy különösen jól sikerült csúszás után.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A norvég hadsereg 1.0

Történelmi tanulmányainkból tudhatjuk, hogy a messzi Északon mindig is tökös legények éltek (lásd például a finn hadseregismertetőnket), akiknek nem kellett a szomszédba menniük, ha embertársaikat fegyverrel kellett meggyőzniük álláspontjuk tarthatatlanságáról.

Máris helyesbítek: azért néha bizony átmentek ők a szomszédba is (sőt, a szomszéd szomszédjáig is elmerészkedtek), hogy szúró- és vágóeszközökkel, valamint épületek felperzselésével adjanak nyomatékot mondanivalójuknak; gondoljunk csak a vikingek portyázásaira.

Hogy hová akarok kilyukadni? Hát természetesen a norvég hadsereghez, melynek bemutatását egy messzi-messzi galaxisban blogban megszavaztátok úgy bő egy hónappal ezelőtt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A kubai hadsereg

Amióta 2008 februárjában a 82 éves Lider Maximo átadta politikai hatalma döntő hányadát öccsének, a hadseregtábornoki rendfokozatot viselő Raúlnak („csak” a pártvezetői és a katonai főparancsnoki beosztását tartotta meg), s amióta az akkor 77 éves vadiúj államfő elfoglalta havannai hivatalát, a Kuba jövőjéről folyó találgatások ismét erőre kaptak. Hogy pontosan mi történik majd a rum, a salsa, a szivarok (továbbá a cukornád és a cukorjegy) hazájában, nem tudni. De hogy a hadsereg főszereplő lesz, az majdnem bizonyos.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A finn hadsereg

A jómúltkorában a szakmai közvélemény meggyőző többséggel kinyilvánította azon akaratát, hogy a finn hadseregről szeretne olvasni egy-két érdekességet. A szerkesztő (vele született populista demokratikus meggyőződésének köszönhetően) meghajol a tömegek előtt: íme Finnország fegyveres ereje – ahogyan azt innen, Köztes-Európából látjuk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….