Richard Sorge 3.0

Egy értelmes ember az esetek többségében megérzi, meddig feszítheti a különféle húrokat. Van, amikor a józan ítélőképesség, az emberi fajban évtízezredek alatt kifejlődött túlélési ösztön, az ominózus hatodik (hetedik, nyolcadik?) érzék egyszer csak megszólaltatja a vészcsengőt és ráüvölt a gazdatestre: hé, nem gondolod, hogy eddig és ne tovább?!

Ezzel a dologgal jómagam is így vagyok. A tegnap még békésen üldögéltem az íróasztalom mellett és arról ábrándoztam, hogy milyen teendőim is vannak a hétvégén a kertben a gyepemmel. Egyszer csak jeges félelem szorította össze mellkasom, és egy rekedtes, ellenszenves hang a „Glialka, Gezarol, macskaszar!” szavakat sugdosta a fülembe és közben dobhártyakarcolóan vihogott.

Értettem a szóból. Lehet, hogy gyávaság, férfiatlanság, de nem hívom ki magam ellen a sorsot és az olvasók haragját; az első, illetve a második rész után íme, itt a Sorge 3.0.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Richard Sorge 2.0

Érzem ám, hogy az első után a második rész nem várhat tovább. Tessék, fogyasszátok mértékletesen!

Ott tartottunk tehát az első rész végén, hogy – két korty vodka és három slukk cigi között – Berzin tábornok rápillant Sorgéra és megkérdezi tőle:

– Mondja, Richard Vilhelmovics, mennyire ismeri maga Ázsiát?
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A japán ejtőernyős

Szun Ce után blogunk ázsiai offenzívája folytatódik; igaz, egy tengerszorossal és 2500 évvel odébb: mai posztunkban megvizsgáljuk, hogy a japók kedvenc fegyvernemünk tekintetében is olyan szépen teljesítettek-e, mint a két hagyományos sportágukban: szeppukuban vagy kamikázeban.

(Már most szólok: nem!)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….