A berlini Stasi-múzeum

Noha tisztában vagyok azzal, hogy germanofil olvasóink elemi felháborodását kockáztatom, be kell vallanom, hogy Berlin nem tartozik a kedvenc úticéljaim közé. Fene se tudja, mi az oka (biztosan én is rosszul csinálok valamit), de úgy igazából a német főváros soha nem volt képes megszólítani. Ettől függetlenül el kell ismernem, hogy látnivaló azért van bőven, s most (figyelemmel arra, hogy jelen blogunk mégiscsak rendvédelem- és hadtörténelemmel, továbbá ennek határterületeivel foglalkozik) az egyik ilyen germán különlegességet szeretném bemutatni olvasóinknak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Telefonkártyák – a Stasi

A múltkori brazil sorozat után nem lesz meglepő, de most kifejezetten eláruljuk, hogy a bloggazda rengeteg apró szarságot gyűjt hosszú évek óta: katonai és rendőrségi karjelvényeket, régi és új (hon- és rendvédelmi vonatkozásokkal bíró) könyveket és folyóiratokat, zászlókkal és címerekkel foglalkozó kiadványokat, katonai kitűzőket és nyakkendőtűket, forgalomból kivont külföldi papír- és fémpénzeket, továbbá (tematikusan persze) telefonkártyákat, illetve (ugyancsak military témájú) gyufásdoboz-címkéket, hogy csak a jelentősebb területeket említsük. Ezeket az információkat már csak azért is fontosnak tartottuk elmondani, mert nincs annál kellemetlenebb érzés, mint amikor meg akarunk ajándékozni valakit, de fogalmunk sincs, mik legyenek a meglepetés roppant értékes tárgyai, a 15 éves Laphroaig-on kívül.

Remélem, mindenki értette a finom célzást.

No, ebben a posztban a tematikus telefonkártya-gyűjteményem egyik kiemelt darabját szeretném bemutatni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A német Gebirgsjäger

Amikor 1915-ben az olasz csapatok a Dolomitokban elkezdték feszegetni az osztrák-magyar pofonosláda tetejét, a Monarchia katonai vezetői meg voltak győződve arról, hogy egyedül is el tudnak bánni a spagettifaló taljánok szedett-vedett seregével.

A szövetséges német vezérkar azonban résen volt: a porosz tábornokok kisakkozták, hogy jódlizással meg alföldi magyar bakákkal elég nehezen lehet megfelelni a magas hegyek által támasztott harcászati követelményeknek, ezért megszületett a döntés: létre kell hozni egy olyan német katonai egységet, amelyik alpesi körülmények közepette is leteszi a Vaterland olykor véres asztalára azt, amit a germán ősök elvárnak tőlük; megszületett az első német hegyivadász-alakulat, melynek feladata az osztrákok megsegítése volt az olasz fronton.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Eddie Chapman

Azt már eddig is elég sokan rebesgették, hogy a titkosszolgálatok (roppant felelősségteljes feladataik maradéktalan teljesítése érdekében) néha bizony köztörvényes bűnözők szolgálatait is igénybe veszik, noha ez természetesen csak a külföldiekre igaz; magyar gumitalpú cég SOHA nem tenne ilyet, ezzel mindannyian tisztában vagyunk.

Mai hősünk kétkezi zsebtolvajként kezdte, profi kasszafúróként folytatta, majd a sors úgy hozta, hogy a második világháborúban éveken keresztül az orránál fogva vezette a nagyhírű német katonai hírszerzést, az Abwehrt, és (nagyon nem mellesleg) ezzel egy szakajtónyi pénzt is keresett.

A GSG-9 – második rész

A német szövetségi határőrség rendőrség terrorellenes kommandójának megalakításáról és az alaptudnivalókról szóló első rész után most – ahogy az agrármarketing profijai mondanák – kukkantsunk be egy kicsit a cég hátsó udvarába, ahol a majorság néha bizony a trágyadombon kapirgál.

A GSG-9 túl sokáig nem maradhatott a háttérben; 1977 harmadik évnegyede a „Német Ősz” eposzi jelzővel vonult be a terrorelhárítási évkönyvekbe. Pár hónap leforgása alatt olyan események következtek be a Vaterland nyugati fertályán, amelyek egy közepes földrésznek is a becsületére váltak volna.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A GSG-9 – első rész

Ha jól számolom, három hónapja nem jelent meg különlegesekről szóló poszt a Tiborublogon; utoljára a lengyel testvérekkel foglalkoztunk november közepén. Nem magyarázkodni akarok, hiszen tudjuk: vannak megmagyarázhatatlan dolgok, amiket egy férfi emelt fővel maximum beismerni tud, s nagy levegőt véve, dacosan várja a következményeket.

Ma igyekszem helyrehozni, amit lehet, s egy olyan alakulatot mutatok be nektek, amellyel már régóta kacérkodtam, de valahogy mindig kimaradtak a szórásból. Kedves olvasók, íme, a költői hangzású Grenzschutzgruppe 9, vagy ahogy a betűszavak szerelmesei becézik őket: a GSG-9. Történelmi szövetségesekről lévén szó, ők is kapnak két posztot; a mai az első.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Königsberg – orosz kavics az EU cipőjében

Egy kereskedelmi tévé általános műveltségi vetélkedőjén ötezer forintos kérdés lehet a következő: határos-e az Orosz Föderáció Lengyelországgal? Futó pillantás Európa térképére, s a játékos (szemügyre véve a két államot elválasztó, a Lukasenka elnök neve által fémjelzett és virágzó Belaruszt), magabiztosan, mellét kidüllesztve vágná rá: nem!

Vágó István rosszallóan forgatná a szemeit, játékosan felemelné mutatóujját és szigorúan közölné özvegy Szoboszlai Kálmánné nyugalmazott zongoratanárnővel, hogy jövedelem-kiegészítési próbálkozása ezúttal sajnálatos módon csődöt mondott.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Richard Sorge 3.0

Egy értelmes ember az esetek többségében megérzi, meddig feszítheti a különféle húrokat. Van, amikor a józan ítélőképesség, az emberi fajban évtízezredek alatt kifejlődött túlélési ösztön, az ominózus hatodik (hetedik, nyolcadik?) érzék egyszer csak megszólaltatja a vészcsengőt és ráüvölt a gazdatestre: hé, nem gondolod, hogy eddig és ne tovább?!

Ezzel a dologgal jómagam is így vagyok. A tegnap még békésen üldögéltem az íróasztalom mellett és arról ábrándoztam, hogy milyen teendőim is vannak a hétvégén a kertben a gyepemmel. Egyszer csak jeges félelem szorította össze mellkasom, és egy rekedtes, ellenszenves hang a „Glialka, Gezarol, macskaszar!” szavakat sugdosta a fülembe és közben dobhártyakarcolóan vihogott.

Értettem a szóból. Lehet, hogy gyávaság, férfiatlanság, de nem hívom ki magam ellen a sorsot és az olvasók haragját; az első, illetve a második rész után íme, itt a Sorge 3.0.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Richard Sorge 2.0

Érzem ám, hogy az első után a második rész nem várhat tovább. Tessék, fogyasszátok mértékletesen!

Ott tartottunk tehát az első rész végén, hogy – két korty vodka és három slukk cigi között – Berzin tábornok rápillant Sorgéra és megkérdezi tőle:

– Mondja, Richard Vilhelmovics, mennyire ismeri maga Ázsiát?
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Richard Sorge 1.0

Kivel is folytathatnánk a kémekről és hírszerzőkről szóló sorozatunkat, mint azzal a férfival, akinek életrajzát olvasva az ember többször visszalapoz és megnézi a könyv borítóját, ismételten megbizonyosodván arról, hogy nem, nem a legújabb Tom Clancy, Frederick Forsyth, Ken Follett vagy John le Carré alkotás van a kezében.

Munkájáról szuperlatívuszokban nyilatkoztak a háború és a titkos műveletek olyan nagyjai, mint Kim Philby vagy MacArthur tábornok, s bizonyos történészek szerint legalább akkora szerepe volt a második világháború végső eredményében, mint tíz szovjet gárdahadosztálynak.

Hölgyeim és uraim, következzék tehát a huszadik század (mások szerint az emberiség valaha volt) legnagyobb (ismertté vált) és legeredményesebb hírszerzője, Sztálin James Bondja: Richard Sorge.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mata Hari

1917. október 15-e, egy hétfői nap hajnala. A Párizs melletti Vincennes-i erőd udvarán felsorakozik egy 12 fős, zuávokból összeállított kivégzőosztag. Tőlük 10 méterre, velük szemben egy roppant elegáns, sötét színű ruhába öltözött 41 éves nő áll, fekete kalapban és kesztyűben, finoman kisminkelve. Egy tiszt lép oda, kezében a kendő. „Szükséges ez, hadnagy úr?” kérdezi búgó hangon, kicsit idegenes kiejtéssel, miközben mélyen a tiszt szemébe néz. A fiatal hadnagy elvörösödik és dadogva válaszol: „Ha a Madame nem óhajtja, nem, semmi jelentősége…” – majd biccentéssel elköszön, hátralép és vezényelni kezd.

A lövések eldördülnek, s a művésznevén Mata Hariként ismert táncosnő holtan esik össze.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Otto Skorzeny

Eddigi fennállása óta a Tiborublog házigazdája többször  igyekezett azt bizonyítani, hogy véleménye szerint a vegytiszta katonai vagy titkosszolgálati erények előtti főhajtás gyakorlatilag független a posztokban megörökített korszaktól, egyenruhától és a feldolgozott személy (vagy alakulat) mögött álló ideológiától. Egy jó katona (vagy kém) akkor is jó katona (vagy kém), ha német, izraeli, amerikai vagy orosz zászló alatt teszi a dolgát, aki pedig ezt kétségbevonja, az vagy nem ért a területhez, vagy elvakultan gondolkozik.

És így lesz téma ezeken az oldalakon a már tárgyalt Eli Kohen mellett mai főszereplőnk, akinek pályafutása ismét csak alkalmas arra, hogy kisebb hullámokat verjen.

Tekintsük tehát át közösen Otto Skorzeny rövid életrajzát.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mészárlás Münchenben

39 évvel ezelőtt, 1972. szeptember 5-én,  egy keddi napon, hajnali négy óra körül a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet nyolc fős kommandója átugorja a müncheni olimpiai falu alig 180 centis kerítését, egy nevetségesen egyszerű pótkulcs segítségével háborítatlanul behatol a Conollystrasse 31. szám alatti apartmanházba, ahol túszul ejt tizenegy izraeli olimpikont, akik a bajor fővárosban megrendezett játékokra érkeztek; két (határozottabban ellenálló) túszt már a helyszínen agyonlőnek. Elkezdődik a müncheni túszdráma.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Carl von Clausewitz

A XIX. század nagy „burzsoá katonai teoretikusa” (Ölvedi Ignác szíves közlése és jelzős szerkezete) 1780. június 1-jén született egészen kicsi gyermekként a poroszországi Burgban, a későbbi NDK területén, Magdeburgtól 25 km-re észak-északkeletre. Édesapja obsitos katonaként a helyi érdekű APEH-nél dolgozott, mint adóbeszedő – innen is látható, hogy a család nem örvendhetett valami nagy népszerűségnek, jellemformáló erőként azonban nem elhanyagolható ez az adalék sem.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A német Fallschirmjäger

A német katonai ejtőernyősök története furcsamód egy rendőri alakulattal kezdődik: 1935-ben az akkori porosz belügyminiszter (bizonyos Hermann Wilhelm Göring – van-e hadtörténelem iránt érdeklődő, ki e nevet nem ismeri?) úgy gondolja, létrehoz egy olyan bevetési egységet (a tőle már akkor megszokott szerénységgel Landespolizeigruppe Hermann Göringnek nevezi el), amelynek tagjai ejtőernyős alapkiképzésben is részesülnek. Kicsit később a spanyol polgárháborúban lesz alkalmuk gyakorolgatni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….