Gori: Sztálin-múzeum

A grúz történelem gazdagsága és fordulatai múzeumok sokaságának létrejöttét eredményezték a dél-kaukázusi országban, de ezek közül a legismertebb kétségkívül annak az embernek a nevéhez és személyiségéhez kötődik, akit egyesek az emberiség legnagyobb zsarnokának és tömeggyilkosának, mások a világtörténelem valaha élt legkiemelkedőbb államférfiának és Grúzia legnagyobb fiának tartanak. Én sem tudtam kihagyni a Gori városában található Sztálin-múzeumot, amely (műfajában és hangulatában) egyedülálló a világon.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A szovjet/orosz ejtőernyős

A harmincas évek első felében a szovjet hadvezetés a világon elsőként ismerte fel az ejtőernyő harcászati jelentőségét. 1935-ben a Kijev mellett – külföldi katonai megfigyelők jelenlétében – végrehajtott komplex hadgyakorlaton európai és amerikai főtisztek döbbenten figyelték, amint Sztálin kézmozdulatára a fejük fölött dübörgő szállítógépekből 1.200 katona ugrik ki, s másodperceken belül fehér selyemgubók borították be az ukrán eget… A szovjet hadsereg csúcsvezetői büszkén düllesztették ki mellkasukat és magabiztosan mosolyogtak a német, amerikai, brit és a többi katonai attaséra: na kollégák, erre varrjatok gombot! – mondták volna, ha az ékes orosz nyelv ismeri ezt a szólást…

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Adolf Tolkacsov

Érzékeny műhelytitokkal kezdem, de csak azért, mert tudom, hogy köztünk marad.

Amikor elkezdtem gondolkodni azon, hogy ki is legyen a Tiborublog titkosszolgálati sorozatának következő alanya, rájöttem, hogy a pártatlanság, az objektivitás és a kiegyensúlyozottság fenntartása érdekében itt az ideje, hogy megint egy olyan figurát válasszak soron következő főhősnek, aki Sorge doktorral, Abel ezredessel vagy Kim Philbyvel ellentétben nem a szovjeteknek, hanem ellenük kémkedett. Körülnéztem a piacon és – nem először – rájöttem, hogy a választék bizony nem is olyan nagy; mintha az elmúlt nyolcvanakárhány évben Moszkva ügyesebb lett volna Washingtonnál, Londonnál vagy Berlinnél. Vagy a nyugatiak ennyivel kevesebb esetben buktak volna le?

Nem tudom, de most nem is akarok ezen filózni. Koncentráljunk inkább Adolf Georgijevics Tolkacsovra, (Tolkacsevre? – mindkét verziót láttam már), akiről szerintem sokkal kevesebben hallottak, mint mondjuk Mata Hariról, pedig legalább egy nagyságrenddel nagyobb formátumú kém volt –  két nagyságrenddel kisebb csípő- és mellbőséggel.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Abel ezredes 2.0

Mit szólnátok, ha a harmadik részt szeptemberre időzíteném?

Oké, csak vicceltem.

Az első részt ott hagytuk abba, hogy Viljam Henrikovics (avagy Genrihovics) Fiser, mint reaktivált NKVD-főhadnagy a Nagy Honvédő Háborúban kamatoztatja műszaki, rejtjelezői, hírszerzői és elhárítói tudását. Lássuk, hogyan alakult a továbbiakban a későbbi Abel ezredes sorsa, s hogyan vált belőle a Szovjetunió egyik legjobban sztárolt, saját nevelésű profi titkos ügynöke.

Abel ezredes 1.0

Hírszerzőkkel foglalkozó sorozatunk újabb, sokak által régóta várt állomásához érkezett. Mai posztunk azt a – szinte lehetetlennel határos – célt tűzte maga elé, hogy bemutassa olvasóinknak azt a szovjet kémet, akit 1957-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma Belbiztonsági Főosztályának vezetője, William Tompkins főügyész-helyettes nemes egyszerűséggel csak úgy nevezett: a hírszerzés világbajnoka.

Hölgyeim, uraim, kollégák: Abel ezredes igaz (?) történetének első része következik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Lavrentyij Pavlovics Berija

Brutálisan számító, kegyetlen és skrupulusok nélküli emberek tekintetében a szovjet/orosz történelem tényleg nem szorul importra; a Rogyina históriájának évszázadai során a Nagy Földön bőven termettek olyanok, akik – mindössze egy emberi élet időtartama alatt – annyi keserűséget, nyomorúságot és halált szórtak szerteszét, amennyivel egy átlagos ország évszázadokig ellenne.

Közülük is kiemelkedni látszik Lavrentyij Pavlovics Berija, a szovjet NKVD (a Belügyi Népbiztosság) talán leghírhedtebb főnöke, a Kreml házőrző ebe, Sztálin földije, akinek állítólagos vérszomjasságánál (ha hinni lehet a visszaemlékezéseknek) csak szexuális étvágya volt nagyobb.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kim Philby 3.0

November hetedikén (!) végül eljött az ideje a Philby-féle poszt harmadik részének. Kérlek, bírd ki és ne görgess most a cikk végére, hogy  megbizonyosodj arról, ez valóban az utolsó-e, vagy esetleg a szerző tényleg elvesztette józan ítélőképességét és dacolni mer a tömegekkel!

A szovjet hírszerzés egyik legfényesebb csillaga elérkezett pályája csúcsának közelébe: ugye emlékszünk az előző részből, hogy ő lett annak a IX. ügyosztálynak a vezetője, amely felelős volt a teljes, szovjet irányba megvalósuló brit kémkedésért?

Lássuk, hogyan boldogult a feladattal.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kim Philby 2.0

A kezdeteket bemutató első poszt után következzék a Kim Philbyről szól második, amelyben hősünk már frankó brit hírszerző, s ebből a pozícióból érzi kötelességének, hogy a nemzeti érzést magasan überelő internacionalista küldetéstudatára támaszkodva több, mint húsz éven keresztül szívassa Londont és támogassa Moszkvát.

Ott tartottunk, hogy 1941 októberében Kim elkezdi a melót a Secret Intelligence Service V. ügyosztályán.

Hölgyeim, uraim: Kim Philby reloaded!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kim Philby 1.0

A szovjet/orosz hírszerzés saját, külön bejáratú panteonjában, közvetlenül Félix Dzserzsinszkij egészalakos szobra körül, az általunk is megénekelt Richard Sorge kicsit táskás szemű, enyhén cigaretta-, alkohol- és női verejték-illatú fotója mellett egy egész sorozat fénykép látható, amelyek született brit alattvalókat ábrázolnak.

Ők a Cambridge-i Ötök néven ismert lelkes csapat, akik közül ma a talán legkalandosabb életű Kim Philbyvel foglalkozunk. És mivel a téma nagyon komplex, ismét csak több részletben tárjuk elétek, kockáztatva mindazt, amiről mindenki tud, de senki nem beszél.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Königsberg – orosz kavics az EU cipőjében

Egy kereskedelmi tévé általános műveltségi vetélkedőjén ötezer forintos kérdés lehet a következő: határos-e az Orosz Föderáció Lengyelországgal? Futó pillantás Európa térképére, s a játékos (szemügyre véve a két államot elválasztó, a Lukasenka elnök neve által fémjelzett és virágzó Belaruszt), magabiztosan, mellét kidüllesztve vágná rá: nem!

Vágó István rosszallóan forgatná a szemeit, játékosan felemelné mutatóujját és szigorúan közölné özvegy Szoboszlai Kálmánné nyugalmazott zongoratanárnővel, hogy jövedelem-kiegészítési próbálkozása ezúttal sajnálatos módon csődöt mondott.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Richard Sorge 3.0

Egy értelmes ember az esetek többségében megérzi, meddig feszítheti a különféle húrokat. Van, amikor a józan ítélőképesség, az emberi fajban évtízezredek alatt kifejlődött túlélési ösztön, az ominózus hatodik (hetedik, nyolcadik?) érzék egyszer csak megszólaltatja a vészcsengőt és ráüvölt a gazdatestre: hé, nem gondolod, hogy eddig és ne tovább?!

Ezzel a dologgal jómagam is így vagyok. A tegnap még békésen üldögéltem az íróasztalom mellett és arról ábrándoztam, hogy milyen teendőim is vannak a hétvégén a kertben a gyepemmel. Egyszer csak jeges félelem szorította össze mellkasom, és egy rekedtes, ellenszenves hang a „Glialka, Gezarol, macskaszar!” szavakat sugdosta a fülembe és közben dobhártyakarcolóan vihogott.

Értettem a szóból. Lehet, hogy gyávaság, férfiatlanság, de nem hívom ki magam ellen a sorsot és az olvasók haragját; az első, illetve a második rész után íme, itt a Sorge 3.0.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Richard Sorge 2.0

Érzem ám, hogy az első után a második rész nem várhat tovább. Tessék, fogyasszátok mértékletesen!

Ott tartottunk tehát az első rész végén, hogy – két korty vodka és három slukk cigi között – Berzin tábornok rápillant Sorgéra és megkérdezi tőle:

– Mondja, Richard Vilhelmovics, mennyire ismeri maga Ázsiát?
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Richard Sorge 1.0

Kivel is folytathatnánk a kémekről és hírszerzőkről szóló sorozatunkat, mint azzal a férfival, akinek életrajzát olvasva az ember többször visszalapoz és megnézi a könyv borítóját, ismételten megbizonyosodván arról, hogy nem, nem a legújabb Tom Clancy, Frederick Forsyth, Ken Follett vagy John le Carré alkotás van a kezében.

Munkájáról szuperlatívuszokban nyilatkoztak a háború és a titkos műveletek olyan nagyjai, mint Kim Philby vagy MacArthur tábornok, s bizonyos történészek szerint legalább akkora szerepe volt a második világháború végső eredményében, mint tíz szovjet gárdahadosztálynak.

Hölgyeim és uraim, következzék tehát a huszadik század (mások szerint az emberiség valaha volt) legnagyobb (ismertté vált) és legeredményesebb hírszerzője, Sztálin James Bondja: Richard Sorge.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A berlini fal

1961. augusztus 13-ra, egy kánikulai vasárnapra virradó hajnalon berliniek tízezrei ébredtek munkagépek zajára. Ablakaikon kinézve meglepő látvány szemtanúi voltak: egyen-kezeslábasokba öltöztetett (mint utólag kiderült, Szászországból erre a célre az NDK fővárosába különvonatokon és autóbuszok tucatjain szállított) munkások ezrei a Nationale Volksarmee teherautóinak százairól rakodták le a feltekert szögesdrót-hengereket, mások pedig a felsorakozó mintegy 15 ezer keleti határőr (és további 20 ezer katona) vigyázó tekintete előtt szorgoskodtak a demarkációs vonalon: a későbbi Berlini Fal építése elkezdődött.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A mesterlövész

Melyik fiúgyerek ne akart volna háborúzós játszadozás közben mesterlövész lenni? Számtalan filmben megcsodálhattuk a látszólag egyszerű feladatot: tetőtől talpig terepszínben ülsz egy fa vagy szikla tetején, esetleg a szénakazalban vagy a dallasi könyvraktár emeleti ablakában, suttogva beszélsz, miközben belenézel a távcsőbe, majd finoman meghúzod a ravaszt… Ha jól dolgoztál, van időd összepakolni a cuccot és lelépni még azelőtt, hogy a morcos ellenség rádtörné az ajtó/kaput, vagy rádgyújtaná az erdőt.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….