Relikviák 3.0 – Litvánia

litnyitBevallom, túl sok közöm nem volt a litván rendőrséghez, de mivel itt is lapul egy-két személyes történet, úgy döntöttem, hogy ezzel az országgal folytatom a relikviás sorozatot. Persze dolgoztunk velük is, ráadásul nagyon eredményes munkák voltak (ha jól emlékszem három, illetve kettő és fél), de ez pont az a terület, amiről inkább nem írnék, maradjunk meg a nyilvánosságra hozható topikoknál, az is jópofa.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Relikviák 1.0 – ESIPN

ESIPNnyitSehol nem írja, hogy időrendi sorrendben kellene előszedni a cuccost, nem is ez lesz a vezénylőelv, de most mégiscsak az ESIPN lesz az első a sorban. Hogy miért? Hát mert 1991/1992-ben itt, hivatalos nevén a Francia Nemzeti Rendőrség Bűnügyi Felügyelőképző Főiskoláján (2013 óta ENSP, mert központosítottak és most már egyetlen intézmény képzi a bűnügyes és az egyenruhás tiszteket) szereztem meg az első külföldi rendőri relikviáimat. Ja, ide jártam oskolába.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….