Guantánamo – az előretolt helyőrség

Négy évvel ezelőtti választási kampányában Barack Obama többször is úgy tett említést a guantánamói öböl haditengerészeti bázisán található, és világszerte hírhedtté vált fogolytáborról, mint egy olyan szégyenletes létesítményről, amelyet – megválasztása esetén – az Egyesült Államok soron kívül fel fog számolni. Ez (hogy finoman fogalmazzunk) a mai napig nem egészen történt meg… De ne cseszegessük az USA elnökét, van neki baja nélkülünk is elég; tekintsük inkább át röviden, hogyan kerültek az amerikai katonák Kubába, és miként képzelhető el egy amerikai katonai támaszpont a Castro fivérek országában?

A közel 120 négyzetkilométeres, az amerikai tengerész-szlengben a hajdani GTMO távirat-rövidítés után Gitmónak becézett bázis az amerikai nemzeti felségterületen kívül eső legrégibb haditengerészeti támaszpont, s egyúttal az egyetlen, amely olyan állam területén fekszik, amellyel az USA-nak nincs diplomáciai kapcsolata. Valljuk be: elég pikáns helyzet.

Az 1898-as, mindösszesen négy hónapig tartó spanyol-amerikai háború egyik következményeként Kuba függetlenné vált Spanyolországtól (szakértő olvasóink minden bizonnyal emlékeznek a Monroe-doktrína vonatkozó elemeire), s ugyanazzal a lendülettel gyakorlatilag az USA félgyarmatává lesz. Biztosan mindenki látott olyan filmet (akár dokumentum-jellegűt, akár színészeset), amelyben látványosan bemutatják, hogy a huszadik század első évtizedeiben a sziget gyakorlatilag az amerikai szervezett alvilág tulajdonában lévő bordélyházakat, kaszinókat és banán-, valamint dohányültetvényeket jelentette; nos, ebben egy cseppnyi túlzás sincs: Kuba volt az Egyesült Államok Nemzeti Vidámparkja, Állatkertje és Kabaréja, s mindez akkor, amikor a nevadai Las Vegas még csak bohókás ötletként létezett Bugsy Siegelék örökké bizniszre hangolt agyában.

Az amerikaiaknak annyira megtetszett a sziget dél-keleti csücskében fekvő öböl, hogy – nem túl meglepő módon – sikerül meggyőzniük Kuba első (amúgy amerikai állampolgárságú…) elnökét, Tomás Estrada Palmát (itt balra), hogy a karibi hurrikánok elől a hajóik számára ideális védelmet jelentő területet tartós bérlet keretein belül bocsássa a jenki haditengerészet rendelkezésére.

1903 februárjában Theodore Roosevelt elnök (itt jobbra) és Estrada Palma aláírják az államközi szerződést, amelynek meglehetősen kétértelmű szövege szerint „Kuba teljes szuverenitást gyakorol a Guantánamo Öböl felett”, ugyanakkor megállapítja az Amerikai Egyesült Államok joghatóságát a terület felett „szénrakodás és a kikötői ellenőrzési jogosultságok gyakorlása” terén. 1934-ben úgy módosítják a megállapodást, hogy az „örök időkre érvényben marad”, hacsak mindkét kormány bele nem egyezik annak megszűnésébe, vagy az amerikaiak egyoldalúan ki nem cuccolnak. Az eredeti, kétezer dolláros éves bérleti díjat ekkor aktualizálják és 3.086 dollárban (más források 4.086 dollárról szólnak), valamint 36 centben állapítják meg.
Amikor 1959-ben győz a kubai forradalom, Fidel és társai rögtön jelzik, hogy nekik ez a megállapodás
nem felel meg. Elkövetnek azonban egy óriási hibát: ugyanabban az évben egy lelkes, a nemzetközi jogi finomságokra azonban meglehetősen érzéketlen havannai állami alkalmazott elballag az első bankig és beváltja a Washingtonból menetrendszerűen érkező csekket; ezt a gesztust később az USA és a nemzetközi szervezetek olyan ráutaló magatartásként értelmezték, amely értelmében a Castro-kormány elismerte az 1934-es megállapodást Guantánamóról. És azóta hiába gyűlnek a beváltatlan (de továbbra is rendszeresen érkező, szigorúan 3.086 dollárról és 36 centről szóló) amerikai csekkek Castróék egyik fiókjában – a szerződés továbbra is érvényben van.

Az egyre terebélyesedő (napjainkra körülbelül 10 ezer fősre duzzadt) támaszpontot egyetlen egyszer kellett csak kiüríteni: az 1962-es emlékezetes rakétaválság idején, amikor az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti stratégiai feszültségek miatt a világ egy nukleáris háború küszöbére érkezett: Moszkva atomfegyvereket telepített a karibi szigetországba, amit Washington érthető rosszallással nyugtázott. Az evakuáció ekkor is csupán részleges volt, hiszen a harcoló, első lépcsős alakulatok maradtak, csak a hozzátartozók és a polgári alkalmazottak távoztak a virginiai Little Creek-i tengerész-laktanyába, hogy később (1964 decemberében) kicsit megnyugodva visszatérhessenek.

Az ötvenes évek végétől kezdve az egyre jobban elkommunistázódó Castro-rezsimmel elégedetlen, amúgy pedig roppant vállalkozó kedvű kubaiak közül sokan szöktek be a máskülönben nagyon alaposan őrzött amerikai támaszpontra, hogy onnan Floridába távozzanak. 1961 októberében Havanna megelégelte az egyre jelentősebb népességfogyást, s (alighanem a sikeresnek ítélt berlini fal példáját követve) gyorsan növő kaktuszokból egy 15 kilométeres élő sövényt ültetett a bázis könnyen megközelíthető szárazföldi határára (ezt emlegette sokáig Kaktuszfüggönyként a nyugati sajtó), majd – miután ez nem bizonyult elég visszatartó erőnek – aknamezőt is telepítettek, amire az amerikaiak hasonlóval válaszoltak. Akkoriban ez volt – a két Korea közötti semleges zónába telepített után – a második legnagyobb összefüggő taposóakna-ültetvény a Földön. 1996-ban Clinton elnök személyes utasítására a jenki aknákat felszedték és mindenféle színes-szagos mozgásérzékelővel helyettesítették, a kubai aknák maradtak – nekik nem futotta korszerű, csipogós szenzorokra, maradtak a jól bevált robbanósnál.
1960-ig kubaiak ezrei jártak be naponta a támaszpontra, különféle (általában segéd-) munkákat elvégezni. A Havanna és Washington közötti viszony elmérgesedésével párhuzamosan egyre kevesebb és kevesebb munkavállalási engedélyt adtak ki, majd miután a már itt, ebben a posztban is említett rakétaválság napjaiban kiderült, hogy a takarítónőktől kezdve a kertészeken át a bázis légterén keresztülrepülő madarakig minden külsős a kubai titkosszolgálat, a Dirección General de Inteligencia (havannai központja itt jobbra látható) hivatásos tisztje (esetleg besúgója), az amerikaiak bevezettek egy komoly szűrőt, minek következtében napjainkra gyakorlatilag kubaiak nélkül működik a támaszpont. A kubai hadsereg vállalkozói vénáját ismerve kijelenthetjük: biztosan tudnának ötleteket adni a jenkiknek arra vonatkozóan, hogyan is lehet valóban gazdaságossá tenni egy kubai katonai bizniszt, és nem csak folyton nyávogni a költségvetési támogatásért…
A 2001 szeptemberi terrortámadásokat követő amerikai katonai ellenlépések következményeként Guantánamo újabb funkcióval bővült: különleges biztonsági fokozatú katonai fegyházat és kihallgatóközpontot hoztak létre a támaszpont területén, ahová a (főleg, de nem kizárólag) Afganisztánban elfogott, terrorgyanús személyeket internálták. Eddig mintegy ezer „tálibgyanús” iszlamista fordult meg a falai között, s jelenleg is több mint kétszáz, ítélet és bírósági eljárás nélkül fogva tartott fegyenc viseli a kiemelt veszélyességűnek minősített raboknak kijáró, narancssárga színű kezeslábast.
Az amerikai és nemzetközi emberjogi szervezetek évek óta követelik a szerintük jogellenesen
működő létesítmény bezárását és a CIA által levezényelt, olykor a kegyetlenség határait is átlépő vallatási módszerek beszüntetését, mindeddig hiába. Az amerikai elnök többször is ígéretet tett a részletes felülvizsgálatra, amire igazából valahogy sohasem tudott sor kerülni…

Biztosak lehetünk abban, hogy a hamarosan induló amerikai elnökválasztási kampányban ismét előkerül a téma; kíváncsian várjuk, hányszor lehet további bőröket lehúzni ugyanarról a témáról…

13 hozzászólás

 1. geza2 — 2012-02-29 09:12 

Nagyon jó írás!

 2. lencse — 2012-02-29 09:36 

Nem egy, ilyen nagy országhoz, méltó vállalkozás. De az sem semmi – ha igaz – hogy Ajrópában is voltak hasonló kisebb kihallgatódzó helyek ( Bukarest ?) persze nem olyan szuper-magabiztos alkalmazottakkal mint Guantanamón. Ilyen helyhez pedig magától társul az olyan magatartás amit mindenki elitél: megaláztatás, kin-vallatás, pucéron kutyákkal üldözés, lepisilés, ” horribile dictu” Korán-égetés. Nem kifogás a legénység korlátozott műveltsége sem.

 3. bibo65 — 2012-02-29 10:07 

Nem tudom, mi lesz T mesterrel, ha így elkapat minket. Egyszer csak arra ébred, amikor már nem posztol naponta, hogy egy nagyobb, dühödt tömeg hasmenéses macskákkal ólálkodik a gyepe körül, és fenyegető hangnemben követeli az újabb posztot.

Ha jól értem akkor, éppen a területenkívüliség miatt (kubai szverenitás) lehet mondani, hogy “legális” ami ott történik hiszen Kubára nem vonatkoznak az USA törvények. Az, hogy Kuba nem tudja betartatni a saját törvényeit pedig Kuba dolga. Értem a gondolkodásmódot, logikus, bár nem szép. Megmondom őszintén, nem szeretnék ilyen szép narancsos rucit kapni sem ott, sem bármely más feltételezett helyszínen.

 4. bibo65 — 2012-02-29 10:10 

Az olyan buta olvasók kedvéért, mint én: Az antillák gyöngyének köszöntő tábláján a vezénylő parancsnok (Commanding Officer) az nem százados (vagy százwattos), hanem kapitány, mint hajós. Magyarán tábornok.

 5. bibo65 — 2012-02-29 10:22 

Ezredes. Bocsi. Mondtam, hogy buta vagyok…

 6. rogaldorn — 2012-02-29 11:39 

Ami Guantanamon folyik, vallatás, fogvatartás stb, borzasztó. Egyen értékű a Gulaggal, és a koncentrációs táborokkal. Vajon valaha elítélnek valakit a tábor vezetőségéből?

 7. rdos — 2012-03-01 15:03 

Gulág? Koncentrációs tábor? Egy a magát a demokrácia exportőrének nevező országban? Na jó, csak egy területen kívüli támaszpontján.

Hacsak nem úgy válik érthetővé a dolog, hogy az egybesült államoktól teljesen természetes volt a 2.vh után egész népek kollektív bűnössé nyilvánítása. Javaiktól megfosztása, kitelepítése. Mindezen köztörvényes bűnök a mai napig orvosolatlanok. Vagy vegyük Pearl harbor után a saját 120000-es lélekszámú japán nemzetiségű, vagy gyökerű állampolgárának koncentrációs táborba zárását.

A 2.vh háború alatt teljesen természetes volt a nagyvárosok, a civilek terrorbombázása, atombombázása. Lehet a szerecsent mosdatni, a köz véleményét terelni, a történelmet ferdíteni, ettől a tények tények maradnak.

Brutális erőszakos nagyhatalom, pont mint a oroszok. Jut is eszembe, miben hasonlít még Oroszország és az USA? A 2. vh-t lezáró Orosz – Japán illetve az USA – Németország békeszerződés a mai napig nem köttetett meg.

Ja, és mindkét vesztes területén a mai napig működő amerikai támaszpontok vannak. Ha már az egy kubai szóba került.

 8. kszabo — 2012-03-01 22:49 

Tipikus kutyasétáltató mentalitás, otthon nem szarunk, csak Kubában. Nem tehetünk róla, hogy a kubaiak tűrik, mi egy demokratikus ország vagyunk, amit minden eszközzel megőrzünk otthon is – http://www.youtube.com/watch?v=kPDVmr-X9fY

 9. rogaldorn — 2012-03-02 17:48 

Az össznépi nagyhatalmi “jajdecsúnya dolgokat csináltak azok akiket legyőztünk” mentalitás. Az angol hadifogságban éheztek a hadifoglyok (2.vh) és barakkok sem voltak, az esőben a sárban feküdtek, orvosi ellátás nélkül. Guantanamon mindenféle törvényt felrúgva tartanak fogva egy csomó olyan embert, akit csak úgy összefogdostak. Én nem csodálom, hogy mindenhol gyűlölik az USÁt.

 10. gloriamundi — 2012-03-03 22:46 

Arbeit macht frei, meg Honour Bound to Defend Freedom – miért van az ilyen táborok bejáratánál mindig ott a szabad-szabadság szó? Ha komolyan gondolják, az is gáz, ha meg szórakoznak mindenkivel, az is…

A sztori viszont nagyon érdekes, köszi :-)

 11. rogaldorn — 2012-03-06 12:15 

Nem hallottál még az újbeszélről?

“gyönyörtábor – B szókincshez tartozik, ideológiailag nem semleges, eufémizmus. Jelentése: kényszermunkatábor”

Orwell:1984, wikipédia-újbeszél nyelv

Ma már megvalósult az, ami eddig csak álom volt.

demokrácia=diktatóra

 12. vittore — 2016-01-13 12:25 

Évek óta kérdezősködöm arról, hogy ez meg így hogy, erre a Mester erre is választ ad! Majdnem. Ugyanis minden kőbe vésett szerződést egy mozdulattal felrúg bármelyik ország, ha érdekei úgy kívánják. Nem hiszem, hogy megtudtam a valós okát annak, hogy az Amcsik ott tanyázhatnak, még a Disznó öböl fiaskó meg a rakétaválság ellenére is. Valami más áll itt a háttérben.

 13. gacsat — 2016-01-17 18:37 

@vittore: Az US Navy.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.