Egy értelmes ember az esetek többségében megérzi, meddig feszítheti a különféle húrokat. Van, amikor a józan ítélőképesség, az emberi fajban évtízezredek alatt kifejlődött túlélési ösztön, az ominózus hatodik (hetedik, nyolcadik?) érzék egyszer csak megszólaltatja a vészcsengőt és ráüvölt a gazdatestre: hé, nem gondolod, hogy eddig és ne tovább?!
Ezzel a dologgal jómagam is így vagyok. A tegnap még békésen üldögéltem az íróasztalom mellett és arról ábrándoztam, hogy milyen teendőim is vannak a hétvégén a kertben a gyepemmel. Egyszer csak jeges félelem szorította össze mellkasom, és egy rekedtes, ellenszenves hang a „Glialka, Gezarol, macskaszar!” szavakat sugdosta a fülembe és közben dobhártyakarcolóan vihogott.
Értettem a szóból. Lehet, hogy gyávaság, férfiatlanság, de nem hívom ki magam ellen a sorsot és az olvasók haragját; az első, illetve a második rész után íme, itt a Sorge 3.0.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Érzem ám, hogy 
Melyik fiúgyerek ne akart volna háborúzós játszadozás közben mesterlövész lenni? Számtalan filmben megcsodálhattuk a látszólag egyszerű feladatot: tetőtől talpig terepszínben ülsz egy fa vagy szikla tetején, esetleg a szénakazalban vagy 
