A francia köztársasági elnök (többek között részbeni magyar származása okán) megkülönböztetett figyelemben részesül idehaza; politikájának a magyarok között is számos ellenzője, ugyanakkor legalább ennyi lelkes híve van. Ellentmondásos személyiség, akinek minden döntése két részre szakítja a francia közvélekedést.

18 évvel ezelőtti szerepvállalása egy súlyos túszügyben azon kevés megnyilvánulása közé tartozott, amely előtt még ellenségei is kénytelenek voltak fejet hajtani.

1993. május 13-a, csütörtök, reggel 09 óra 25 perc. A leggazdagabb franciaországi települések közé tartozó, Párizs agglomerációjának részét képező Neuilly-sur-Seine (a francia főváros Rózsadombja vagy Telkije) egyik óvodájába határozott léptekkel besétál egy sötétkék kezeslábast, fekete katonai bakancsot és motoros sisakot viselő középkorú férfi, majd az óvónőt  fegyverrel kizavarja a teremből és túszul ejt egy dadát, valamint 21 kiscsoportos (három-négy éves) gyermeket. Később kiderül: a nála levő hátizsák kéttucatnyi dinamitrudat, húsz méter fémhuzalt, három gyutacsot, egy távirányítót és egy komplett, elektronikus időzítőszerkezetet rejt. Egy papírlapot vesz elő, amelyen ez áll: Ceci est une prise d’otages! (Ez egy túszejtés!), s amit kiragaszt az ajtóra, majd belülről bezárja azt.

A pánikba esett igazgatónő (Laurence Dreyfus) megpróbálkozik a személyes meggyőzéssel, de a túszejtő hajthatatlan; újabb cédulákat vesz elő a táskájából, és kiragasztatja őket a bejáratok külső oldalára. A papírlapokon ez olvasható: Ha a rendőrség behatol, minden fel fog robbanni!

Az igazgatónő azonnal értesíti a rendőrséget, s a gépezet mozgásba lendül: a helyszínen húsz perc múlva megjelenik a megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese (Aimé Touitou), aki bemegy a már körülzárt óvodába,  bemutatkozik a túszejtőnek és a követelést szeretné hallani. Az ismeretlen nem hajlandó szóba állni vele, viszont megmutatja a nála levő robbanóanyagot és egy darabkát lecsippentve odadobja azt a főrendőrnek, aki azonnal látja, hogy valódi dinamitról van szó. Elsápad, próbálkozik még kommunikálni, de a férfi fegyverével int, hogy azonnal hagyja el a termet. Touitou kimegy, s mivel érzi, hogy ide profik kellenek, rögtön az autójához megy és rádión a RAID-et, vagyis a francia rendőrség különleges bevetési egységét hívja. 10 óra 58 van, és a helyszínen egyre több hátgerinc mentén kezd el csordogálni a hideg veríték.

RAID: betűszó, a Recherche, Assistance, Intervention, Dissuasion szavak (felkutatás, támogatás, beavatkozás, eltántorítás/lebeszélés/elrettentés) kezdőbetűiből állították össze, ugyanakkor rajtaütést is jelent. Róluk is van egy posztunk, amit ide kattintva olvashatsz!

11 óra 13 perc. Az alig hat hete megalakult francia kormány éppen ülésezik a Matignon palotában. Az akkor 38 éves Nicolas Sarkozy egyszemélyben a miniszterelnöki hivatal szóvívője, költségvetésügyi miniszter – és ami történetünk szempontjából a legfontosabb tisztsége: tíz éve Neuilly-sur-Seine polgármestere. A kicsit unalmas és egyhangú kormányülés levegőjébe robbanásszerűen hasít egy hír: Pasqua belügyminiszternek soron kívül jelentik a rendkívüli eseményt.

A már-már elbóbiskoló Sarkozy fülét megüti városa neve. Felkapja fejét, szeme csillogni kezd. Két rövid, már-már erőszakos kérdése van, majd futtában elnézést kér a nála 26 évvel idősebb Édouard Balladur miniszterelnöktől (itt balra; ő is tudja, hogy gyakran egyszerűbb ezt kérni, mint engedélyt…), feláll és rohanva távozik. François Léotard, a védelmi miniszter még utánakiált: Nicolas, ha úgy gondolod, csak telefonálj… De – ahogy mondani szokás – már csak a kondenzcsíkot látja.

11 óra 52 perc. A polgármester-miniszter egyszerre ér az óvodához a RAID-del, ami (a Matignon és az óvoda közötti távolságot is figyelembe véve) nem rossz teljesítmény. A különleges alakulat emberei felmérik a környéket, elfoglalják a taktikailag ilyenkor szokásos helyszíneket, előszedik a teljes technikát és fegyvereket, a nyomozók megpróbálnak adatokat gyűjteni, a környéken egyre több reszkető, a hisztéria szélén álló szülő és más hozzátartozó jelenik meg. Na és persze egyre több a sajtóhiéna.
Michel Marie százados, a műszaki alegység vezetője máris javaslattal él: a mennyezetet át lehetne fúrni és egy speciális kamerával be lehetne nézni az osztályterembe, feltérképezni, hogy hol is van pontosan a túszejtő. Arra a kérdésre, hogy hány százalék esélyt ad arra, hogy mindez feltűnhet a bentieknek, Marie százados 10 százalékot mond. Louis Bayon ezredes, a RAID parancsnoka tíz másodpercet hezitál, majd azt mondja: ha felnőttek lennének a túszok, a 10 százalék beleférne, de 21 óvodás és egy óvónő esetében a rizikó nem lehet 2 százaléknál nagyobb. Marie nem tudja, poén volt-e ez a megjegyzés, mindenesetre egy „értettem!”-mel válaszol és engedélyt kér a lelépéshez.

A fenti rajzon pirossal a célszemély.

12 óra 11 perc. Időközben a túszejtő továbbra is tartja némasági fogadalmát és kizárólag írásban értekezik a hatóságokkal. Ily módon válik ismertté, hogy a gyermekek elengedését 100 millió frank (mostani vásárlóerőben kifejezve körülbelül 15 millió euró) készpénzben és aranytömbökben történő kifizetésétől és a szabad elvonulás biztosításától teszi függővé. Az elkövető nagyon felkészült: még azt is megmondja, hogy milyen címletekben kéri a készpénzt, sőt azt is, hogy az átszámolást a szülőknek kell végezniük.

A rendőrök több felvonásban próbálnak meg szót érteni vele, igen halvány eredményekkel. Miután Louis Bayon is csődöt mond (sikertelenül próbálnak meg bejuttatni egy megbuherált telefont), a túszejtő két dolgot kér: egy, a belügyminiszter által aláírt nyilatkozatot, amiből kiderül, hogy tudomása van az eseményekről és a követeléséről, valamint egy teljes listát a túszul ejtett gyermekek szüleiről.

Időközben minden elképzelhető csatornán megpróbálják beazonosítani a hallgatag, jeges nyugalommal tevékenykedő férfit: Interpol, hírszerzés, elhárítás, hadsereg, sajtó… Ez utóbbi képviselői jelzik, hogy az elmúlt hetekben több levelet kaptak egy magát Human Bomb-nak (a továbbiakban: HB) nevező ismeretlentől, aki egy, Franciaországban addig sohasem látott akciót helyez kilátásba, amitől azt reméli, hogy a közvéleményt annyira felrázza, hogy a Hatalom ellen fordul… Ennél világosabban egyik levelében sem fogalmazott. Egyre valószínűbbnek tűnt, hogy az óvodába HB fészkelte be magát, de semmi részletet nem tudnak róla.

Ilyen-olyan módszerekkel végül a RAID embereinek sikerül három mikrofont is bejuttatniuk a terembe, de ezek hasznavehetetleneknek bizonyulnak: a gyerekek folyamatosan sírnak és beszélnek – ennél jobb zavaróra HB nem is számíthatott.
14 óra 30 perc. Bayon ezredes megérkezik a váltságdíj első részletével (pár rongyos millióval), s cserébe nyolc gyerek elhagyhatja a termet. HB azonban világossá teszi: több megalkuvásban nem lesz partner; a következő alkalommal az egész lóvét látni akarja, és ha még egy rejtett kamerát be akarnak csúsztatni az ajtó alatt, elkezdi a kivégzéseket.

Ez az a pillanat, amikor az amúgy is szuperérzékeny, folyton izgő-mozgó Sarkozy túsztárgyalónak ajánlkozik. A zsaruk eleinte húzódoznak a gondolattól, hogy egy civil beleszóljon a buliba (még akkor is, ha ez a civil miniszter és polgármester is egyszemélyben), de az azóta legendássá vált, átható tekintet és az ugyancsak híres ékesszólás meghozza a kívánt hatást: Sarkozy 14 óra 54-kor beléphet a terembe. Kezében a belügyminiszter személyi igazolványát tartja (amiért külön motoros futárt küldetett), ezzel bizonyítandó, hogy Pasqua képben van, ha nem is tud megjelenni. Szerencséje van: HB a tévében figyelemmel kísérte a kormányalakításról szóló híreket és felismeri a fiatal minisztert, akiről azt is tudja, hogy Neuilly polgármestere.

Az elkövetkezendő órákban a rendőrök álla többször is hangos koppanással ér földet: a fegyvertelen polgármester ötször folytat személyes hangú, érzelmekkel és szenvedéllyel teli párbeszédet az emberrablóval, és háromszor egy-egy, a negyedik és ötödik alkalommal két-két, halálra rémült gyermekkel a karjaiban hagyja el a rajztermet. Este hét órakor még megérkezik 25 millió frank, amit ugyancsak Sarkozy visz be neki.

Azoknak mondom, akik fogékonyak a verbális finomságokra: a miniszter az első perctől kezdve keményen lépett fel és határozottan tárgyalva végig tegezte a túszejtőt (a tu = te személyes névmást, illetve ennek verzióit használta), míg a HB (ugyancsak az első perctől kezdve) magázta Sarkozyt (vous = ön, maga)…

Később, amikor Sarkozyt szembesítették ezzel a megállapítással, elgondolkodott és azt mondta: igen, én voltam otthon, az az én városom, ott én voltam a főnök, és – noha öntudatlanul csináltam – azt akartam, hogy ő, a betolakodó is tudja és vegye tudomásul.

A környék háztetőin már felsorakoztak a mesterlövészek, akik többször is jelentették, hogy sikerült befogniuk a célkeresztbe az elkövetőt, de tűzparancsot nem kapnak. A belügyminiszter (valódi politikusként) a következő semmitmondó, de önmagát teljesen bebiztosító utasítást adja Bayonnak: Csak akkor lőhetnek, ezredes, ha 100 százalékosan biztos abban, hogy senki másnak nem esik baja!

Köszi, kapd be, seggfej! – gondolhatta a RAID főnöke, teljesen jogosan.

Éjfél körül a helyszínen tartózkodó gyermekorvos, Evelyne Lambert bemehet az óvodásokhoz, és megállapítja, hogy legtöbbjük teljesen kikészült lelkileg és lassan fizikailag is: többüknek például hasmenése van. Tíz percen keresztül sorolja aggályait HB-nek, aki – Sarkozyvel folytatott újabb beszélgetést követően – a két legrosszabb állapotban lévőt átadja a polgármesternek, illetve (rajta keresztül) a félelemtől félőrült szülőknek. A Sarkozy-mítosz megszületett.

Az éjszaka eseménymentesen telik el; HB elengedné a túszul ejtett dadust, de az (miután hajnali négykor kimegy, hogy megnyugtassa a szülőket) visszamegy a gyerekek közé és velük marad délelőtt tízig, amikor ismét távozik egy fél órára. Amikor fél 11 körül vissza akar menni a gyermekgyógyásszal, HB üvölteni kezd és belülről egy asztallal és székekkel eltorlaszolja az ajtót: senkit nem enged be a terembe.

13 óra 40 perc. A helyszínre érkezik Pierre Lyon-Caen államügyész, aki jó húsz percet beszélget HB-vel, majd távozik, hogy este hétkor ismét visszatérjen, körülbelül negyven millió frank kíséretében. HB egyre fáradtabb és egyre több hibát követ el. Például ő maga javasolja egy kamera beszerelését, amivel bizonyítani tudja, hogy a gyerekek (akik rendszeresen kapnak ételt, vizet és cserélik az éjjeliedényeket is) jól vannak.

Éjjel fél kettőkor az óvoda igazgatói irodájában ismét összeül a válságstáb, amelyben a rendőrökön kívül a fáradhatatlan Sarkozy is részt vesz. Több forgatókönyvet dolgoznak ki, s ezeket felterjesztik Charles Pasqua belügyminiszternek.

1.) Egy hatfős bevetési egység (fehér kezeslábasokba öltözve, hogy HB pár másodpercig ne tudja, hogy mi is történik valójában) hajnali négykor erőből bemegy a terembe és szitává lövi HB-t;
2.) Két csoport megy be; az egyik élő falat alkot a gyerekek és HB között (a kamerán világosan látszik, hogy a túszejtő az egyik sarokban üldögél és néha-néha elbóbiskol, a még bent lévő hat gyerek tőle 4 méterre, egy másik sarokban alszik);
3.) Rá kell beszélni HB-t, hogy egyen-igyon valamit – a kajába és a folyadékba erős altatót tesznek, ami a fáradtsággal és az idegfeszültséggel kombinálva perceken belül kiütik őt;
4.) Fizessék ki és majd a távozásnál lőjék agyon.

Pasqua (itt jobbra, többek között a helyszínen tartózkodó Sarkozy sugallatára) a kettes és a hármas kombinációját engedélyezi; megkezdődnek az előkészületek. Az állományban ismét tudatosítják, hogy ha lőni kell, kizárólag fejre, illetve a nyúltagyra célozzanak, mert ha HB kezében ott a távirányító, utolsó reflex-mozdulatával is felrobbanthatja az óvodát. Ilyenkor törzs- vagy szívlövés, pláne végtagra leadott lövés nem is jöhet szóba.

Reggel hat óra körül a gyermekorvos (régi ismerősünk, Evelyne Lambert) valóban rábeszéli HB-t egy kis kávéra; hogy bizalmát elnyerje, ő is iszik belőle pár kortyot, hogy bebizonyítsa: nem mérgezett. A túszejtő ezek után szintén belekortyol; nagyon nem ízlik neki a cucc, ezért a maradékot kiönti, de úgy tűnik, az a kevés is hat, mert fél hét körül szemei lassan lecsukódnak. Még küzd egyet az álmossággal, de látszik, hogy egyre kevésbé ura testének.

07 óra 27 perc. A kamera előtt Evelyne (aki a kávézás után bent marad a teremben a gyermekekkel foglalkozni) lassan kigombolja blúza két felső gombját: ez a jel arra, hogy HB elaludt.

A túszejtés 46. órájában a kommandósok behatolnak az óvodába és az altatóval kevert kávétól, valamint az álmatlanságtól kába Erick Schmitt, 42 éves, algériai születésű, elzászi származású francia állampolgár, itt balra (aki – mint utólag a nyomozás megállapította – valóban azonos az önmagát Human Bomb-nak, vagyis Emberi Bombának nevező sajtólevelezővel) három golyót kap a fejébe, valamennyit Daniel Boulanger főtörzs fegyveréből. A rendőrt később a túszejtő családja feljelenti emberölésért, de felmentik, sőt, 2003-ban (úgy emlékszem) Becsületrendet is kap egy Sarkozy nevű, akkori belügyminiszter felterjesztése alapján…

Ritka az olyan eset, amikor egy belügyminiszter nem a papírokból dönti el, hogy valaki megérdemel-e egy kitüntetést. Nos, ez egy ilyen eset volt, asszem.

A túszejtő kezében megtalálják azt a távirányítót, amely segítségével egyetlen gombnyomással a levegőbe repíthette volna egyrészt az előzetesen a teremben szanaszét elhelyezett dinamitrudakat, másrészt a saját dereka köré erősített robbanóanyagot, nagy valószínűséggel valamennyi gyermek halálát okozva. A nyomozás sem tettestársra, sem együttműködőre nem derített fényt: Erick Schmitt magányos elkövető volt, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Hogy egészen pontosan mi is volt a célja (a 100 millió frank megszerzésén kívül), nem sikerült kideríteni.

Sarkozyt ezt követően még kétszer választják meg polgármesternek és háromszor parlamenti képviselőnek a helybéliek; minden alkalommal első fordulós győzelmet arat, 60 százalék feletti eredménnyel. Egyes vélemények szerint a ’93-as túsztárgyalási fellépése, az ott tanúsított határozottsága és bátorsága alapozta meg azt az ismertséget és szavazótábort, amelynek köszönhetően (több miniszteri megbízás után) szinte napra pontosan 14 évvel később megválasztották a Francia Köztársaság 23. elnökének. Az idén (2012-ben) ismét elnökválasztás lesz Franciaországban; kíváncsi vagyok, a túsztárgyaló-kártyát meghúzzák-e az újrainduló elnök érdekében…

Itt megnézhettek egy közel öt perces videót az események összefoglalójából. A szöveg francia, de szerintem azok is meg fogják érteni a lényeget, akik nem beszélik a nyelvet. És azt is érdemes tudnotok, hogy 2007-ben (már az elnökválasztás után) egy francia kvázi dokumentumfilm is készült az eseményekről.