A hadtörténelemmel foglalkozók tudják, hogy a svédek nagy királya, Gusztáv Adolf egyike volt a legtökösebb kora újkori király-hadvezéreknek. Ahogyan az közismert, Észak Oroszlánja – számos erénye mellett – arról is híres, hogy gyakorlatilag az első sorozott, jól kiképzett nemzeti hadsereget hozta létre Európában.

De azóta? Vajon mit/kit tud letenni a különlegesek asztalára a közel kétszáz éve békében élő, semleges Svédország?

Nos, például őket: a dragonyos vadászokat, akiket az amerikaiak egyszerűen csak Észak Rangereinek neveznek – talán nem véletlenül.
  

A hivatalosan a Jägarförband i Norr – Norrlands Dragonregemente (többé nem írom le ezt a hosszú izét, legyen ezentúl csak becézve: NDR) elnevezést viselő alakulat egyike a svéd haderő legpatinásabb egységeinek. Létrehozása a bevezetőben már említett Gusztáv Adolf (itt jobbra) utódja (és lánya), Krisztina Auguszta királynő (itt balra alul) nevéhez fűződik, aki ily módon csattanós válasszal szolgál a nőkkel szemben előítéletes macsóknak: Őfelsége 1646-ban kiadja az utasítást, hogy – főként a norvégoktól frissiben elvett Jämtland tartomány parasztjaiból – egy olyan alakulatot kell felállítani, amely képes arra, hogy a rénszarvasok és a sarki rókák folyamatos nyaggatásán kívül olyan katonai szakfeladatokat is végrehajtson, amelyek végén lehetőleg az állomány legalább ötven százalékának testhőmérséklete nem csökken fagypont alá.

A sors és az időjárás kegyelméből a (termálvizes élményfürdőnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető) vidék szülöttei az ideális katona négy alaptulajdonságával is rendelkeztek: keveset beszéltek, fegyelmezettek, ugyanakkor roppant terhelhetőek voltak, továbbá az absztinenciáról hírből sem hallottak. Az akkor még a Jämtlands Regemente nevet viselő társaság derekasan kivette a részét az akkoriban még elég harcias és agresszív svédek lengyelországi, litvániai és dániai hódításaiból.

Bizony, X. Károly Gusztáv (jobbra) még Krakkót is bevette a kemény északi legények segítségével, és amikor 1657-ben télen támadja meg Dániát (hogy a meglepetés teljes legyen), a jämtlandi vadászok kelnek át elsőként a befagyott folyókon és tavakon, hogy rajtaüssenek a mit sem sejtő dán csapatokon.

1689-ben kapják a dragon (dragonyos) jelzőt, ami ugye többek között azt is jelenti, hogy lovaik is voltak. A pacikkal együtt új feladat is felmerül: határőrizeti teendők ellátásával is megbízzák őket, méghozzá – szurprájz! – nem a nyugati (norvég) határon, hanem keleten, Nagy Péter cár országa közelében.

Akkoriban ugyanis olyan, hogy Finnország, nem létezett; volt viszont orosz-svéd határ, amibe az oroszok szerintem most is beleegyeznének.

A 18. – 19. századokban több átszervezésen is átesnek; már nem csak Jämtlandból toboroznak; megkapják a „királyi” (kungliga) jelzőt, ugyanakkor egyre északabbra teszik állomáshelyüket – ez az új nevükben (Norrlands) is megmutatkozik.

1928-ban az ezred megkapja a fantáziadús K4 (később a K8) nevet. A második világháború rádöbbenti a svéd kormányt, hogy semlegesség ide vagy oda, ha nem szívják fel magukat katonailag, Adolf nem sokat fog teketóriázni. Elkezdődik a hadsereg korszerűsítése, amely jó 20 évig tart, de az egyenruhásokba és a hadiiparba az 1940 és 1960 között (illetve azóta folyamatosan) belepumpált sok tízmilliárd korona jó befektetésnek bizonyult: manapság épelméjű ember nem kérdőjelezi meg Svédország azon képességét, hogy córesz esetén – különösebb szövetséges nélkül is – sikeresen meg tudja magát védeni.

De vissza az északi különlegesekhez, akik 1967-ben végleg megválnak lovaiktól és főleg motoros szánokra nyergelnek át. 1980-ban (amikor hosszas könyörgés után visszakapják veretes NDR nevüket) Arvidsjaurba teszik át székhelyüket, ami Lappföld szívében fekszik; biztosan nem bírták a jämtlandi forróságot.

A kicsit hosszúra nyúlt történelmi visszatekintés után lássuk, mit művelnek napjaink svéd dragonyosai.

A svéd hadsereg 2004-es nagy átszervezése után az északi vadászok valamennyien az I-19-es hadrendi számú Norrbotten Regement-hez kerültek, de megőrizték viszonylagos autonómiájukat. Jelenleg négy laktanyájuk van: Alsens, Umeå, Frösö és a már említett Arvidsjaur településeken állomásozik egy-egy századnyi NDR-es srác; ez utóbbi helyszínen más is van, de erről később.

Egy olyan országban, amelynek jelentős részén a nyár azt jelenti, hogy az éjszakára a tornácon felejtett házikedvenc nem fagy kopogósra, az extrém hideg körülmények között is hadviselésre képes alakulat létezése védelempolitikai kérdés. A svéd sarki vadászokat arra képzik ki, hogy olyan környezeti feltételek közepette is helytálljanak, amelyek hallatán egy jóérzésú jegesmedve hátán is végigfut a hideg.

Fegyveres konfliktus (magyarán egy Svédországot ért támadás) esetén minden (150 fős) NDR-századnak kijelölnek egy-egy, körülbelül 1000-1200 négyzetkilométeres (!) területet, ahol elsődleges feladatuk a behatoló ellenség minden eszközzel történő zaklatása: mesterlövészeik, szabotázs-szakértőik és felderítőik rendületlenül teszik a dolgukat, s a raj-, illetve szakasz-szinten teljesen autonóm módon mozgó alegységek képesek arra, hogy a fejenként húsz-huszonöt kilós személyi hátizsákjukkal és az erre még lazán rászámolandó fegyverrel és lőszer-ellátmányukkal akár negyven napon keresztül állják a sarat – akarom mondani a jeget és havat.

Az előrelátás a katona legerősebb fegyvere. Eme alapigazságot a svéd kézikönyvek is tartalmazzák, úgyhogy az NDR emberei idejében gondoskodnak arról, hogy a kies, szívüknek oly kedves északi táj számos rejtett zugában olyan (élelmiszer, lőszer, fegyver, robbanó- és üzemanyag, gyógy- és kötözőszer, stb.) tartalékokat helyezzenek el, amelyek a már említett partizán gerilla-hadviselést hivatottak megkönnyíteni. Ennek ugye többek között az is az oka, hogy a sarkkörön túl nagyon kevés éjjel-nappali üzlet tart nyitva.

Tartalék vízre általában nincs szükség, mert állítólag még a svéd havat is meg lehet olvasztani, és ehhez csak ritkán van szükség Martin-kemencére.

Szerencsére Svédország (és főleg ennek északi része) elég ritkán lakott, ezért viszonylag kevés oyan esetet jegyeztek fel a krónikák, amikor egy piknikező család gombaszedő gyermekei az erdőből nem egy méretes vargányával tértek vissza a tábortűzhöz, hanem mondjuk egy régóta elásott, Saab Bofors Dynamics gyártmányú, 84 milliméteres páncélököllel, vagy ötven fiola morfiummal.

Talán mondanunk sem kell, hogy a vadászok (jägare) zöme ejtőernyős kiképzésben is részesül, úgyhogy a rossz fiúk hátába történő kerüléshez ezt a módszert is alkalmazzák, ha az ellenséges arcvonalon történő gyalogos átsurranás nem tűnik szerencsés ötletnek. A hasonló alakulatokat nem tömeges fogolyejtésre tartják, ezért csak olyan esetben tekintenek el a másik oldalhoz tartozók felkoncolásától, ha erre kifejezett parancsot kapnak.

Ahhoz, hogy a tajga és a tundra határvidékén, az anyatermészet közepén ezek a legények életben maradjanak, komoly szakmai háttérre (olvasd: a kegyetlenséget súroló kiválasztásra és képzésre, majd folyamatos gyakorlatozásra) van szükség. A svéd hadsereg valamennyi, úgynevezett arktikus hadviselére szánt katonáját az Arvidsjaur melletti tréningközpontban képzik. A helyszínről és a körülményekről sok mindent elmond, ha hozzáteszünk egy apró, ámde annál érdekesebb információt: az Északi sarkkörtől alig 85 kilométerre délre található.

Mivel arrafelé elég olcsó a telek, a stockholmi védelmi minisztérium megvett egy közel 100 négyzetkilométeres területet, amelyet úgy választottak ki, hogy ezen belül minden olyan természeti és topográfiai adottság megvan, amelyek között az NDR-eseknek vélelmezhetően harcolniuk kell: erdő, mező, álló- és folyóvíz, domb, völgy, különálló facsoport, magányos fa, satöbbi.

Hogy az élmény teljes legyen, építettek ide bunkert, szögesdrót-kerítést, akadálypályát, vannak lövészárkok, harckocsi- és más haditechnikai makettek, mindenféle házakon lehet gyakorolni az épület-harcászatot, de akad lőtér (nem is egy), valamint föld alatti járat és még barlang is.

Október és május között a hó és jég ingyér’ van.

A terület szélén található a svéd haderő legkorszerűbb laktanyája, ahová a kiképzendőket elszállásolják. Gondolom, nem kis felhördülést okoz majd, ha elmondom, hogy itt például (a 48 fős szakaszonként két különálló, úgymond saját) szauna az alapfelszereléshez tartozik.

Az itteniek valamennyien önkéntesek, a hadsereg bármelyik egységéből jelentkezhetnek. Egy alapos szűrést követően (amely nem különbözik a többi különlegesnél már részletezettől, ezért ismertetésétől eltekintünk) a kiképzés három nagy szakaszra oszlik (itt sem fogtok egetverő újdonságot olvasni, de így megy ez a negyvenharmadik „különleges” posztnál: egyre kevesebb a meglepi és egyre több az „aha, ezt is olvastam már!” típusú bólogatás…).

Az első az előzetes felkészítés (egy hónap): lövészet az összes fegyverrel, amit valaha használni fognak, beleértve a fontosabb, odahaza hadrendbe nem állítottakat is; általános katonai ismeretek; tájékozódás a természetben; fizikai erőnlét;  katonai járművek vezetése (ide értve a speciális szánokat is), stb.

A második szakasz a szakosodásé (két hónap): itt dől el, kiből lesz mesterlövész, ki lesz géppuskás, egészségügyis, profi sofőr, robbantási szakember, rádiós, felderítő… Persze itt sem hanyagolják el az állóképesség továbbcsiszolását, amiről többek között olyan fazonok gondoskodnak, akik biatlonban biztosan ott állnának bármelyik téli olimpiai dobogón, de valahogy nem szeretik a nyilvánosságot.

A harmadik a különleges NDR-tréning (14 hét); na ez az igazi megmérettetés. Itt olyan „tantárgyak” vannak, mint pszichológiai hadviselés, túlélés a természetben (külön téli és külön nyári nem téli feladatok, ezért általában úgy időzítik a kiképzéseket, hogy ez a harmadik fázis valahová augusztus és december közé essen); további fegyverismeret, speciális akadálypályák, megemelt normák és küszöbértékek a fizikai próbákon, túszmentés, sziklamászás, épületharcászat (igen, ez is szerepel a listán, arra való felkészülés jegyében, hogy ha az ellenség svéd lakóházakat vagy intézményeket foglalna el).

És van még: rajtaütések megszervezése és lebonyolítása, térképolvasás- és rajzolás (hiszen elképzelhető, hogy olyan vidéken mozognak, amelyről nem áll rendelkezésre megfelelő léptékű vázlat sem), közelharc, nem-konvencionális fegyverek házilagos elkészítése (íj, dárda, különféle csapdák), növény- és állat-ismeret (elvégre sosem tudhatják, mikor kell megenni vagy simán elejteni valamelyiket a húsért, szőrméért, vérért, csontért, mittudomén)… De nem is folytatom, el bírjátok képzelni. 

A kiképzés – és ezt is megszokhattuk a többi speciális katonánál – egy életszagú gyakorlattal zárul: a végzősök (raj-szinten, tehát nyolcasával-tízesével) egy szimulált, a természetben eltöltendő, több napos portyán vesznek részt, melynek során különféle feladatokat kell végrehajtaniuk, az ellenséges járőr semlegesítésétől kezdve a búvóhely építésén és az elrejtett (de egy „hibás” térkép által rossz helyen jelölt) tartalék-készletek megtalálásán keresztül a céllövészetig, robbantásig, sebesült-cipelésig csupa-csupa olyasmit, amivel éles helyzetekben is találkozhatnak.

A már említett ejtőernyős kiképzést a svéd ernyősöknél kapják, ahová – rotációs alapon – gyakorlatilag mindenkit beiskoláznak, további egy hónapra. Egyénenként szoktak még jägereket delegálni társegységekhez tapasztalatcserére: nagy kedvencük természetesen a US Rangers, de kiváló kapcsolatokat ápolnak a norvég és finn hasonszőrűekkel is. Sőt: két vagy három éve egy négyfős svéd különítmény egy Pecsenga melletti orosz határőr-ezred továbbképzésén tett egy – állítólag mindkét fél számára felejthetetlen – kéthetes látogatást.