A kicsit hosszúra nyúlt szünet után újult erővel folytatjuk a világ egyik legismertebb és legpatinásabb különleges katonai alakulatának bemutatását. Trilógiánk mostani (befejező) része a második világháború utáni évtől követi nyomon a brit Special Air Service pályafutását, megemlékezünk a leghíresebb bevetésükről, megismerkedünk a kiválasztási és kiképzési forgatókönyvekkel, valamint ejtünk pár szót a szakmai hitvallásukról is (amit csak azért nem nevezünk ars poetica-nak, mert ezek a srácok kurvasok mindenhez értenek, de a versfaragás hálistennek nem tartozik ezek közé).
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Amikor 1915-ben az olasz csapatok a Dolomitokban elkezdték feszegetni az osztrák-magyar pofonosláda tetejét, a Monarchia katonai vezetői meg voltak győződve arról, hogy egyedül is el tudnak bánni a spagettifaló taljánok szedett-vedett seregével.
A német szövetségi 
Ha jól számolom, három hónapja nem jelent meg különlegesekről szóló poszt a Tiborublogon; utoljára 
Az évszázados (és közhelyszerű) magyar-lengyel barátságot figyelembe véve most – fejet lehajtva és szégyenkezően pislogva – csak annyit mondhatok: igen, elismerem, hogy a lengyel különlegesekre igazságtalanul kellett ennyit várnotok.
Függetlenül az éppen aktuális rendszertől, ideológiától vagy zászló- és címer-modelltől, a különféle állami méltóságok, valamint az ezek székhelyeként, lakásaként, munkahelyeként szolgáló épületek őrzése, védelme és biztosítása emberemlékezet óta külön szakmát jelent a fegyveresek nagy családján belül. Testőrsége mindenkinek volt, a római cézároktól és konzuloktól kezdve a középkori királyokon át az új- és a legújabb kor különféle diktátoraiig, uralkodóiig, vagy akár a demokratikusan megválasztott állam- és kormányfőkig.
Valljuk csak be: ép eszünk és jóízlésünk hiába tiltakozik, ha azt a szót halljuk, hogy meteorológus, leginkább egy hazai, már-már közszereplői státusszal bíró időjós képe úszik be retinánk elé, amint (bozontos szemöldökével és ősz hajával főleg az életük deléhez közeledő szépasszonyok szívét megdobogtatva) a csapadék szeszélyeiről beszélve végezetül 
Gondolom, mindenki egyetért velem, ha azt mondom, hogy a katonai és rendészeti témákkal foglalkozó blogok egyik megkerülhetetlen országa (állama, nemzete) a német. Az egykori germán törzsek késői leszármazottai különösen az elmúlt száz évben gondoskodtak arról, hogy haditetteik, egyenruhájuk, indulóik és katonai vezényszavak ugatására teremtett nyelvük (innen is elnézést a germanista bölcsészektől!) egyetlen military-fan érdeklődési köréből se hiányozzék. A Tiborublognak amúgy nem kell szégyenkeznie, hiszen eddig is kivette részét a német speciálisok bemutatásából (gondoljunk csak a 
Kevés olyan nemzeti hadserege van a világnak, mely akkora népszerűségnek örvend hazájában, mint az Izraeli Véderő (ami a zsidó állam hadseregének, a Tzahalnak (fonetikusan és magyarosan: a Cáhálnak) hivatalos, és egyúttal kicsit eufemisztikus elnevezése). Ezen belül is kiváltságos helyzetben vannak a Tzanhanok, az izraeli katonai ejtőernyősök, akik hatvanegynéhány éve gyakorlatilag egyfolytában háborús körülmények közepette csiszolhatják elhanyagolhatónak amúgy sem mondható bevetési és, khm, problémamegoldási technikájukat.
A dél-amerikai kontinens spanyol nyelvű része eddig valahogy kimaradt a különleges egységekről szóló sorozatunk látóköréből. Az az igazság, hogy Latin-Amerika valahogy nem ugrik be az embernek, amikor speciális alakulatokról esik szó, pedig a szóbanforgó földrész bírt ám katonailag meghökkentő megoldásokkal szolgálni az elmúlt ötven évben – elég, ha Pinochet tábornokra, vagy számtalan diktátor kollégájára gondolunk, akik a múlt század hatvanas éveitől kezdve a legváratlanabb helyzetekben ragadták magukhoz a hatalmat és tették világszerte ismertté a katonai junta jelzős szerkezetet.
A francia Idegenlégión kívül napjainkra talán a gurkhák képviselik egyedül azt a tradicionális imázst, amit a „zsoldos” szó hordoz, ennek hagyományos és kevésbé hagyományos minden jelentésével együtt: a zsoldos ugye kizárólag és kifejezetten pénzért katonáskodik, alkalmasint embert öl. Ez is egy szakma, mint a 
A különleges alakulatok blogunkban történő számbavételénél elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol az előzetes nemzeti sztereotípiák egyikének lebontásához fogunk segédkezet nyújtani. 
Ennyi poszt után eljött az ideje annak, hogy a különböző fegyveres erők különlegeseit bemutató sorozatunkban sort kerítsünk a brazil ejtőernyősökről szóló cikkre, hiszen Latin-Amerika (ahhoz képest, hogy a legszórakoztatóbb államcsínyek és a legjobb mellű szépségkirálynők kontinense) eddig meglehetősen alulreprezentált volt itt, a Tiborublogon. 
