A tegnapi nap híre volt a Belügyminisztérium döntése, melynek értelmében azonnali hatállyal teljes (!) állománycserét hajtanak végre a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözéssel, valamint gazdaságvédelemmel foglalkozó főosztályain, s jogutód nélkül (!) megszüntetik a Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Osztályát. Az intézkedés (egyelőre) körülbelül 420 rendőrt érint, akik területi szerveknél (kisvárosi és kerületi kapitányságokon) kapnak beosztást. Azt, hogy a maradék NNI-t a Készenléti Rendőrségbe integrálják, már egy hónapja tudható.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….



Katonaszentekről szóló sorozatunk újabb állomásához érkeztünk. Mai hősünk (a már megénekelt
Egy hajdani belső közvéleménykutatáson mai posztunk főszereplője toronymagasan végzett az élen, megelőzve három másik versenytársat. A név minden magyar irodalomkedvelőnek és Rejtő-rajongónak ismerős lehet. Ki ne tudná, hogy az igazi Trebitsch a méltán híres St. Antonio uralkodó főherceg kebelbarátja, s nem mellesleg a borneói Fahéj Tanya intézőjét tisztelhettük benne (már ha hiszünk neki). És csak az ellenségei híresztelték róla, hogy ő valójában Buzgó Mócsing…
Aradi vár, 1849. október hatodika, szombat, hajnali fél hat. Elkezdődnek a kivégzések. Először a négy agyonlövés, majd (hat óra után) következik sorban a kilenc akasztás.