Amerikában nagy divat, hogy az egyetemi év végén, a végzősök kibocsájtó ünnepségén az adott felsőoktatási intézmény egyik hajdani, különféle területeken komoly eredményeket elért hallgatója (úgymond híres ember) tartja az évzáró beszédet. Az is hagyomány, hogy az ezernyi hasonló beszéd közül (az USA-ban körülbelül 3000 egyetem és további 1600 főiskola van) minden évben megválasztják azt, amelyik a legnagyobb hatást keltette a hallgatóságban.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mivel a szárazföldi erőket, illetve a légierőt követően a harmadik brazil katonai telefonkártyás posztot követelők jajszavai és várakozó-szemrehányó levelei már az egeket ostromolják, nem húzhatom tovább az időt.
Aki ránéz a térképre, láthatja, hogy Brazília haditengerészet nélkül olyan lenne, mint vőlegény… khm… menyasszony nélkül. Szép, komoly kiterjedésű ország, 7.500 kilométernyi tengerparttal, 65 ezer kilométernyi hajózható folyóval és úgy 4 millió négyzetkilométernyi óceáni felségvízzel; naná, hogy haditengerészet kell, mint egy falat kenyér.
Mai posztunkban azt a hat telefonkártyát mutatjuk be, amely tiboru gyűjteményében erről a 48 ezer katonát foglalkoztató haderőnemről (Marinha do Brasil) szól.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Míg szerényebb védelmi (?) kapacitással rendelkező országok hadserege esetében a „különlegesek” főnév hallatán az embernek egy-két, maximum három alakulat ugrik be, az Egyesült Államok ilyen szempontból maga a bőségszaru: az USA-ban speciális egységből is több van, mint a Magyar Honvédségben lövészszakaszból.
Mai posztunk a Marcinko fregattkapitány (commander) által több (váltakozó színvonalú) könyvben is megörökített különlegesekről, az Egyesült Államok Haditengerészetéhez tartozó SEAL-ről szól. Fogyasszátok mértékletesen.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Noha nem vagyok haditengerészeti szakértő, bátran ki merem jelenteni, hogy laza négyszáz éven keresztül a Royal Navy (vagy – tágabb megfogalmazásban, kvázi jogelődként – az angol, illetve később a brit haditengerészet) volt a példaképe és viszonyítási pontja minden olyan katonának, akit szerencséje (vagy pechje) a szilárd talaj helyett a legtöbbször ingatag vizekre kényszerített. Emberöltők és tengerész-generációk tucatjain keresztül halmoztak diadalt diadalra, győzelmet győzelemre.
Kereken hetven évvel ezelőtt azonban egy 31 éves német tengeralattjáró-parancsnok, Günther Prien Kapitänleutnant (sorhajóhadnagy, kábé századosnak felel meg a szárazföldieknél) és az általa kommandírozott U-47 legénysége egy akkora pofont ad a híres Royal Navynek, hogy becsületben megőszült angol tengerészek arcát ma is pír önti el, ha ezt a két szót meghallják: Scapa Flow.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
