A Combat Weathermen

Valljuk csak be: ép eszünk és jóízlésünk hiába tiltakozik, ha azt a szót halljuk, hogy meteorológus, leginkább egy hazai, már-már közszereplői státusszal bíró időjós képe úszik be retinánk elé, amint (bozontos szemöldökével és ősz hajával főleg az életük deléhez közeledő szépasszonyok szívét megdobogtatva) a csapadék szeszélyeiről beszélve végezetül mindenkinek derűs estét kíván.

Miután megborzongtunk, mai posztunkban az időjárás-szakértők egy teljesen más csoportjáról fogunk mesélni. Ők a Combat Weathermen nevet viselő amerikai különleges alakulat, de úgy is mondhatnánk: az amerikai légierő válasza Aigner Szilárdra.

Az időjárási várhatóságok előrejelzése a hadviselés történelmében mindig kiemelt szerephez jutott. Egy hadvezér (vagy egy csapattiszt, de akár egy átlagos kardforgató gyalogos vagy lovas) számára soha nem volt mindegy, hogy a csatatéren milyen körülmények között kell helytállnia. Nem kell stratégának születni ahhoz, hogy belássuk: nem mindegy, hogy térdigérő sarat generáló eső fog-e zuhogni, szikrázó napsütés lesz-e, vagy kiszáradt folyómederben, netán befagyott tavon kell-e átkelni az ütközet előtt/alatt/után, az uralkodó szélirányról meg a kopogó mínuszokról (esetleg a negyvenfokos hőségről) nem is beszélve.
Amióta a hadviselés erői, eszközei és módszerei között tartós létjogosultságot nyertek az ejtőernyősök, a különlegesek, illetve a légimozgékonyságú csapatok (nagyjából tehát a második világháború óta), az időjárás előrejelzése további figyelmet kapott, hiszen nem lehet egy deszantolást megtervezni anélkül, hogy a meteorológiai alapokkal ne legyünk képben. Nagyon kellemetlen következményekkel járhat ugyanis, ha a siklógépeinket elfújja a váratlan szél, ha a jótékony éjszakai sötétség helyett teliholdas-csillagfényes világosság fényeskedik nekünk, vagy ha egy özönvízszerű égszakadás lehetetlenné teszi mindazokat a pajkosságokat, amelyeket egy száraz bunkerben a hadműveleti tisztek olyan szépen kiterveltek.

1.) Rövid történetük

Az első, a fentiekre szakosodott társaságot, a SOWT-ot (Special Operations Weather Technicians-t, vagyis a Különleges Műveleti Időjárási Technikusokat) 1942 nyarán hozzák létre. Akkorra már az amerikai ejtőernyősök eljutottak addig, hogy hadosztály-szinten gyakorolták az ugrásokat, s számtalan, F betűvel kezdődő szó hagyta el az ernyősök száját, amikor a civil meteorológiai előrejelzések nem bizonyultak elég pontosnak, s a deszantolások nem az elvárt eredményeket hozták.  

Az sem véletlen, hogy a SOWT első éles bevetésére a távol-keleti hadszíntéren került sor, ahol a jenkik számára amúgy sem túl ismerős időjárás képes volt jócskán bekavarni az előzetes elképzelésekbe. A bengáli öböl környékén a japánokkal folytatott harcokban át is estek a tűzkeresztségen, s olyan szépen teljesítettek, hogy a későbbiekben Európában sem akarták nélkülözni a tudásukat: szakmai névjegyüket letették a normandiai partraszállás és a hollandiai Market Garden előkészítésekor is, de a szövetségesek jugoszláviai műveleteinél is kikérték véleményüket.

A koreai, majd a vietnámi háborúban is felbukkantak, ahol a különleges erőkkel való kapcsolatuk annyira elmélyült, hogy azóta gyakorlatilag elválaszthatatlanok. 1966 nyarától a 10. Harci Meteós Század (10th Combat Weather Squadron) tanfolyamokat szervez Délkelet-Ázsiában (főleg Thaiföldön), ahol százával képzik ki azokat a helyieket, akik később egy egész (fedésben dolgozó) időjárás-megfigyelő hálózatot alkotnak szerte a félszigeten.


A tízesek részt vettek az 1971 novemberében lebonyolított egyik leghíresebb fogolymentési akció-kísérlet (az Operation Ivory Coast) tervezésében is, amikor három szakasznyi amerikai különleges Hanoitól nem messze, a Son Tay-i táborból próbált kiszabadítani hetven jenki hadifoglyot. Maga a művelet nem volt eredményes (úgy tűnik, a vietnámiak előzetesen szagot fogtak és röviddel korábban kiürítették a létesítményt), de a SOWT három nappal a művelet előtt ragyogóan belőtte azt a mindössze 10 órás rést, amikor az időjárási körülmények optimálisak a szöktetéshez – tényleg nem rajtuk múlt, hogy a dolog nem jött össze.

A SOWT története úgy összefonódik az amerikai különlegesek történetével, hogy itt külön és aprólékosan nem is fogom részletezni azokat a hadműveleteket és akciókat, amelyekben részt vettek: ott voltak Grenadában (1983), Panamában (1986), Irakban (1991, 2003), Szomáliában (1993), Haitiben (1994), és folyamatosan nyüzsögnek a Balkánon, továbbá Afganisztánban is.

Érdekesség, hogy az anyacégtől, vagyis az Air Force-tól gyakran kölcsönkérik őket a légierőn kívüli szervezetek is, például a DEA (Drug Enforcement Administration, a Kábítószerellenes Hivatal), amely gyakran igényt tart rájuk, amikor Közép- és Dél-Amerikában rendészeti és egyéb, khm, tennivalóik akadnak (természetesen mindig és kizárólag a helyi hatóságok előzetes, írásbeli és hatpéldányos engedélyével a zsebükben). Dolgoztak (és dolgoznak) ők együtt már a SEAL-lel, a Rangerekkel és a Delta Force-szal is, na és azt sem hallgathatjuk el, hogy más hárombetűs cégek is kérik olykor a segítségüket, ha nagyon szeretnék tudni, hogy bolygónk egyik-másik, számukra kiemelt jelentőséggel bíró pontján egy adott időpontban milyen idő várható.

2.) Szervezeti elhelyezkedés, feladatok


A SOWT az USA Különleges Műveleti Erőinek Parancsnoksága (Special Operations Command) alatt a Légierő különlegeseinek (Air Force Special Tactics) szerves részét képezik. Ezen belül a floridai Hurlburt Fieldben állomásoznak, a körülbelül ezer fős 720. Különleges Harcászati Csoporton (720th Special Tactics Group) belül, a már említett 10. Meteós Század által nyújtott szervezeti keretek között. Egy-egy szakasznyi Combat Weatherman három másik században (a 24., a 320. és a 321. Különleges Harcászati Századokban) is elhelyezést kapott. Nincsenek túl sokan: jelenlegi létszámuk [2009-es adat. tiboru] valahol a 220-250 között mozog, közülük negyvenen rendelkeznek tiszti rendfokozattal; külön érdekesség, hogy ötüknek tudományos fokozata is van – természetesen nem összehasonlító nyelvészetből vagy művészttörténetből, hanem meteorológiából.
Páran külföldön állomásoznak, például a kadenai Air Force Base-en (Japán), Nagy-Britanniában, a Royal Air Force mildenhalli támaszpontján, valamint Németországban, Böblingenben.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy műveleti emberekről van szó, tehát nem egy irodában üldögélnek, ahol monitorokat és nyomtatványokat nézegetnek, híg amerikai kávé kortyolgatása közben vaskos szakkönyveket lapozgatva. Nem ám; szűkebb szakmai tudásuk mellett frankón kiképzett különlegesek ők is, akik a fegyverforgatást, a túlélési taktikákat és technikákat, valamint az ejtőernyős ugrások módszertanát ugyanúgy elsajátítják, mint a többi, kevésbé meteó-irányultságú bajtársuk.

Feladataik mindenki számára nyilvánvalóak, aki akár csak egyszer is látott időjárásjelentést a tévében: a legkorszerűbb tudományos eszközökkel a lehető legpontosabb válaszokat kell találniuk arra az egyszerűnek tűnő kérdésre, hogy „milyen idő lesz itt és itt, ekkor és ekkor?”.

A hagyományos, civil meteorológusokhoz viszonyítva azonban egy hangyányival nagyobb a felelősségük. Ha a roppant szimpatikus Reisz András elszúr valamit és mondjuk az Alföldön másnap délután nem közepes erősségű északkeleti, hanem orkánszerű keleti szél lesz, legfeljebb egy-két kisgazdának fog feltűnni, hogy a hóbuckák vagy a kisebb testű birkák átrendeződtek a mezőn. Ha azonban mindezt egy zászlóaljnyi ejtőernyős tapasztalja meg, akik a tervbe vett szántás helyett egy barátságos akácliget fáin kötnek ki (és ez nem a legrosszabb forgatókönyv…), a meteós kolléga bizony felkötheti a gatyáját és teljes ékesszólását latba vetheti a magyarázkodásnál.

Ha Pártai Lucia ragyogó napsütést jósol, de helyette váratlanul tejfölszerű köd telepszik a tájra, a kirándulós hétvégénk el van ugyan szúrva, de különösebb bajunk nem történik, ami nem mondható el hasonló helyzetben egy, a sziklás tengerparton éppen az öblöt kereső partraszálló egységről.

Mellesleg nagyon hatékony motivációs tényező lehet egy egészen jó prognózis elkészítéséhez az, hogy a SOWT-osok a legtöbbször éles helyzetben bizony együtt mozognak a bevetésiekkel, tehát ha mindenki szop, ők is azt fogják tenni: az akácfán, a zátonyokon és az ellenséges vonalak mögött egyaránt.

Milyen esetekben fordulnak tehát hozzájuk a műveleti tervezők? Hát, gyakorlatilag mindig, amikor nem mindegy, hogy milyen idő lesz az operáció helyszínén: ejtőernyős ugrások, légi hadműveletek, szabotázsakciók, mesterlövészek telepítése, fogolyszöktetések, ellenséges légtérben lelőtt gépek pilótáinak kimentése, különféle útvonaltervek elkészítése, partraszállások helyének és időpontjának kiválasztása, magashegyi műveleteknél lavinaelőrejelzés, célpontmegjelölés az érkező légicsapásnak – és mint ahogyan azt már mondtuk, sokszor el is kísérik a teamet azért, hogy a legfrissebb előrejezéseket ott helyben felvázolják és szükség esetén azonnali tanácsokat tudjanak adni.

3.) Kiképzés, felkészítés

Jelentkezni az egész haderőből lehet, amennyiben hat alapfeltételnek megfelel valaki:

1.) Vállalni kell az ejtőernyős ugrásokat;
2.) Meg kell felelni a katonai fizikai teszten;
3.) Rendelkezni kell egy középfokú polgári meteorológusi képzettséggel, valamint egy kiegészítő katonai (légierős) meteorológusi alaptanfolyammal;
4.) Át kell menni egy repülésalkalmassági vizsgán;
5.) Parancsnoki ajánlást fel kell tudni mutatni;
6.) Csak 36 évnél fiatalabb jelentkezőket fogadnak.

Azokat, akik megfelelnek a fenti hat alapkövetelménynek, a texasi lacklandi légierős támaszponton átzavarják egy kéthetes kiválasztási procedúrán, ahol főleg a fizikai álló- és teljesítőképességet vizsgálják. Aki nem kellőképpen teljesít, attól elköszönnek, majd két állammal odébb, a Mississippiben található Keesler támaszponton a „túlélők” elkezdhetik az igazi szakmai tanfolyamot, ahol már a szakmáról is esik jó pár szó. Idejük van rá, hiszen a kiképzés ezen fázisa hét hónapon (!) keresztül tart.

Ha azt gondolnátok, hogy ennyi volt, hát tévedtek. Csak most kezdődik a háromhetes ernyős oktatás a már általunk is ismert Fort Benningben (Georgia), no és a komplex, ugyancsak 21 napos túlélőiskola a Washington államban található Fairchild támaszponton (és a környező, barátságos erdőkben).

És még nincs vége, hiszen akad olyan állam az USA térképén, ahol még nem szívtak.

Ilyen például Észak-Karolina, közelebbről a Pope bázis, ahol a légierő többi különlegesével együtt sírva (és sírva) fogják megtanulni (szám szerint 100 napon keresztül), hogy milyen is az Air Force kiképző őrmestereinek istene.

(Hát milyen lenne: kegyetlen…)

Magáról a kiképzésről olyan sok mondanivalóm nincs, elvégre aki rendszeresen olvassa a különlegesekről szóló belső sorozatunkat, sok újdonságra nem bukkanna: lövészetek, komplex gyakorlatok, küzdősportok, épületharcászat, tájékozódás, robbantási gyakorlatok, akadálypálya, térképészet, egyéni és kiscsoportos taktikai felkészítés, na és persze a meteorológia minden csínja-bínja (a modern, számítástechnikai alapú berendezések kezelésétől kezdve egészen a népi megfigyelések és a több ezer éves tapasztalatok feldolgozásáig).

Laza levezetésként következik a vízi jártassági tanfolyam a floridai Pensacolában (tíz nap), majd egy ötnapos záróvizsga Hurlburt Fieldben.

Ha jól számoltam, úgy nagyjából egy év (és micsoda év…) telik el a jelentkezéstől számítva addig, amíg az újonc, de immáron kiképzett SOWT-os büszkén átveheti a szürke barettet, rajta az alakulat jelvényével. Itt, a hurlburti anyacégnél még kábé egy évig újoncnak minősülnek, tehát önálló döntési helyzetbe nem kerülhetnek, de fokozatosan egyre komolyabb feladatokat kapnak, miközben folyamatosan és állandóan tanulnak, okulnak, okosodnak, tapasztalatokat szereznek.

A külső megrendelők kívánságainak megfelelően egyes kiválasztottak időről időre még további képzésekben részesülnek: nyomkeresés, hegyi, sarkköri vagy sivatagi harcászat, dzsungelbéli túlélés, HALO-HAHO ugrások, víz alatti harci tevékenység – ahogy a kedves ügyfél óhajtja.

Elvileg nők jelentkezését sem zárják ki, de (hasonlóan a többi különlegeshez) éles bevetésre („direct action”-be) itt sem küldik őket; a lányok a háttérbiztosításban, logisztikai területen és a hátországi parancsnokságokon fognak közreműködni a (remélt és elvárt) sikerben.

16 hozzászólás

 1. matifou — 2011-10-10 20:02 

Ilyen időjósnak én is elmehetnék!
Bevetés előtt kérdezgetnék tőlem a katonák:
– Milyen idő lesz prof?
mire én ( vészjóslóan )
– Vérzivataros idő fogja terhelni szervezetünket

 2. sznar10 — 2011-10-10 22:35 

Az utolso kep alapjan ertheto hogy miert nem biznak a holgyekben. Ha Onagysaga eppen egy jol kikepzett SOWT-os, akkor valamint nagyon el ku….tak a kikepzok. Vagy lehet hogy atvettek a magyar modszert, es a „draga holgy” ,magasabb utasitasra, a parancsnok ur irodajanak 10m-es korzeteben kellett hogy tartozkodjon kikepzesi idoben. Nem tudom a kepen pontosan mit akar csinalni, de sanda gyanum szerint a szeliranyt probalja beloni egy tajoloval. A baj csak az hogy a tajolo fuggolegesen all a kezeben. Persze az amcsiknak mindig speci cuccaik vannak, de ez attol meg mindig csak egy hagyomanyos tajolonak tunik. Mar pedig az csak vizszintes helyzetben mer pontos iranyt ;-) Csok a Draganak!!!

 3. BIGJOE — 2011-10-11 07:57 

Tiboru most egy nagyon új dolgot mutattál be.
Nagyon köszönöm.

Az nyilvánvaló volt, hogy vannak Békák, de ilyen „akciós- különleges-békákról” bevallom férfiasan nem hallottam.
Csak nézek, mint vak a szakadt filmre, akkora újdonság.

Ellenben nem tudom elképzelni, hogy a Sas karom hadművelet alatt (előtt-közben), mit csináltak a Békák.

Emlékeim szerint a buktához, az időjárás is hozzátette a maga részét (sok egyéb mellet).

 4. stoppos — 2011-10-11 09:11 

Magyarországon ez úgy nézne ki, hogy Aigner Szilárdot és Pártai Luciát ernyő nélkül kidobnák az ejtőernyősök Kandahar felett, majd megfigyelnék mekkora port vernek fel. Ebből lehet következtetni a szárazság fokára. :)

 5. matifou — 2011-10-11 19:16 

Tudok egy történelmi eseményt ( illetve kettőt ) amikor az időjárás fordította meg egy csata menetét, és ezáltal egy ország sorsát is megváltoztatta. Az 1270-es években a Mongol Birodalom megtámadta japánt. Kubiláj kán (Dzsingisz kán unokája) meg akarta hódítani japánt is. Az inváziós sereg partra is szállt, kb négyszeres túlerőben voltak a japán sereghez képest. A japánok ezért vesztésre álltak, de váratlanul jött egy tájfun, és elsűllyesztette a támadók hajóit. A támadás meghiúsult. Kubiláj kán azonban nem adta fel, 1281-ben újra próbálkozott egy még nagyobb sereggel. Ezúttal mindkét fél jobban felkészült, a csata több héten át tartott, és megint a japánok látszottak alulmaradni. Ekkor azonban megismétlődött az első eset, jött a tájfun, és megint elsűllyesztette a támadók hajóit. A japánok isteni segítségre gyanakodtak, el is nevezték a szelet „isteni szél”-nek ami japánul így hangzik: kami-kaze. A híres-hírhedt II. világháborús japán pilóták innen kapták a nevüket, abban bízva hogy a név majd szerencsét hoz nekik.

 6. tib0ru — 2011-10-11 19:32 

Bréking nyúz!

Cikk a magyar különlegesek kiképzéséről:

http://hvg.hu/itthon/20111011_rohamlovesz_tanfolyam_tata_honvedseg

 7. BenczeZsolt — 2011-10-12 08:39 

Sziasztok!

A feljegyzett történelemben rengetegszer az időjárás alakulása döntötte el a csaták menetét és a résztvevők sorsát. Ezért írt le Sun Ce a könyvecskéjében azokat a bölcs mondatokat. Pár eset tanulságul:
köd – Hannibál vs Caius Flaminius helyszín: Trasimenus tó
zápor – III. Eduard vs VI. Fülöp helyszín: Crecy
zivatar – Temüdzsin vs Togril helyszín: mongólia
olvadás – Alekszandr Jaroszlavics vs Hermann von Buxhoevden helyszín: Csúd tó
olvadás és az esős idő – na ez a motorizációs korban különösen érzékenyen érinti a résztvevőket (hazai) – pl Tavaszi ébredés 1945-ben – ahol hiába mondták a magyarok a németeknek, hogy Sárrét vaze SÁR rét, azért a német mentalitás – a parancs az parancs- a nehézpáncélosokkal megpróbáltak manőverezni a terepen – tudjuk milyen sikerrel
fagyás Batu vs IV Béla helyszín: végig a Kárpátok mentén egészen le a szépséges Adriáig (az üldözést és az ország kifosztását az tette lehetővé, hogy a 41/42-es tél különösen hideg volt így az országot borító/védelmező mocsár és lápvilág könnyedén járhatóvá vált a mongolok és csapataik számára)

de itt egy oldal tucat képpel jelenkorunk igazi rémálmáról (védekező szempontból):
http://www.funonthenet.in/articles/Dust-Storms.html
Nincs az az elektronika és technika, amely ezen átlátna az interferenciák miatt és egy ilyen vihar mögött egy egész hadsereg kényelmesen berongyolhat bárhová (persze szigorúan légi mozgékonyságúak és megfelelő égi áldást követően) – de ez már a Konteóra való téma

 8. stoppos — 2011-10-12 09:18 

Azért ne felejtsük el, hogy japán partjainál nem csak a vihar játszott, hanem a kínai leleményesség is. Mivel ők készítették a hajókat a mongoloknak, ők csináltak olyan hajókat, amik tengerre alkalmatlanok voltak.

 9. stoppos — 2011-10-12 09:24 

Rohamlövész. Már a név is kemény. Igazából attól elfáradtam, hogy elolvastam.

 10. LtVitez — 2011-10-12 11:48 

Hinnye, először azt hittem, hogy a „klasszikus” SF-ről esik szó, á la Bercsényi-módra, majd megláttam a linket. :)

Attól függetlenül, sosem tartottam rossz megoldásnak egy ilyen képzés megvalósítását. Mint ahogy azt sem értettem soha, hogyha sokan – teljesen jogosan (irónia offon van) – ámulatba esnek a Ranger szó felcsendülésétől, miért tartják ennyire negatív példának az itthoni honosítását. Elvégre minden belevaló gyereket mi sem zavarhatunk ki Amerikába mindenféle tanfolyam elvégzésére. Remélem stoppos kollega nem veszi rossz néven, nem bántásból és ellene irányuló tenormerényletnek címeztem. :)

 11. stoppos — 2011-10-12 14:18 

:)

Nekem tényleg tetszik a rohamlövész elnevezés. Olyan csengése van, mint aki egyedül képes gyalog bevenni egy erődöt egy darab elöltöltős vizipisztollyal. Szerintem a Ranger elnevezés elbújhat mellette. A fóka meg végképp. :)

 12. BenczeZsolt — 2011-10-12 14:56 

Sziasztok!

Ez tényleg off-ba megy át

A Rohamlövész azért találó, mert az I. vgh-ban szintén az elit krémje volt a Rohamcsapat. Aki ismeri ezt a könyvet az tudja miről beszélek, a többieknek meg érdekes olvasmány egy olyan korról, amikor még a nagyszüleink éltek :
http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww1/konyv/h/_img/halalfejes.jpg

 13. matifou — 2011-10-13 19:30 

Bevallom azt nem értem teljesen miért kell a meteorológusnak is ugrania, azaz a harcoló katonákkal mennie. Ha eltalálta az időt akkor jó, a továbbiakban nincs rá szükség, ha meg nem akkor megfelelő időt ő sem tud csinálni. Két megoldást találtam:
1. A légierő így akarja motiválni a meteorológusait hogy odafigyeljenek a munkájukra, és ne a teniszezésen járjon az eszük. Ha téved ő is benne lesz a slamasztikában.
2. A harcoló csapatok moráljának jót tesz ha saját kezűleg vághatják el a tévedő meteorológus torkát. Ez nagyon fontos! Még békeidőben is. Én a szabadban dolgozom, és az én kedélyállapotomnak is jót tenne ha hébe-korba kinyírhatnék egy meteorológust. Persze nem sokat. Félévente egyet-egyet.

 14. outatime — 2013-03-27 06:29 

@sznar10:

nekem is szoget utott a fejebe, szerintem evtizedek teltek el miota a kezembe volt egy Bezard rendszeru tajolo de mintha en nem igy fogtam volna :) valoszinu a hogy a Demo Hadosztaly Dekorativ Akciocsoportjanak tagja :)))

 15. xanax — 2013-04-12 23:21 

Sziasztok!

Olyan gonoszak vagytok a hölggyel!

Az eszetekbe sem jutott, hogy az amazon egy designos tájolónak álcázott smink készletet tart a kezében, amivel az álcafesték eltávolítását ellenőrzi a bevetés után?

OFF

Üdv mindenkinek!

Évek óta kedvteléssel olvasom a posztokat és kommenteket, és most regisztráltam a blogra.
Ex ejtőernyős vagyok, jelenleg életben-tartó – nem életmentő ;) – a Betegségügyben.
Szívesen olvasnék pl. a combat medic ill. pararescue/ Para Jumper csapatokról.

 16. tiboru — 2013-04-15 19:55 

@xanax:

Üdv a klubban, kolléga!

A téged érdeklő témákban ajánlom barátom, Proletair posztjait a Lemilblogon (ahol én is kezdtem a szakmát), például ezeket:

http://lemil.blog.hu/2010/04/23/kulonlegesek_a_pathfinder_ek

http://lemil.blog.hu/2010/02/15/vendegoldal_proletair_a_usaf_pararescue

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.