Négy évvel ezelőtti választási kampányában Barack Obama többször is úgy tett említést a guantánamói öböl haditengerészeti bázisán található, és világszerte hírhedtté vált fogolytáborról, mint egy olyan szégyenletes létesítményről, amelyet – megválasztása esetén – az Egyesült Államok soron kívül fel fog számolni. Ez (hogy finoman fogalmazzunk) a mai napig nem egészen történt meg… De ne cseszegessük az USA elnökét, van neki baja nélkülünk is elég; tekintsük inkább át röviden, hogyan kerültek az amerikai katonák Kubába, és miként képzelhető el egy amerikai katonai támaszpont a Castro fivérek országában?
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A kubai Ötökről szóló 
Ha a Kubában tartózkodó külföldi veszi a fáradságot és elszakad a minden kényelemmel felszerelt, all inclusive ellátást nyújtó szállodák légkondicionált hűvösségétől, és sétál egyet bármelyik település utcáin, arra lesz figyelmes, hogy a megszokott (a szocializmus győzelmét, a forradalom nagyszerűségét és Che Guevara példamutatását dicsőítő) transzparensek, jelszavak és falragaszok mellett szép számban találhatók olyan plakátok, amelyekről öt férfiarc tekint le a járókelőkre. A kommunista párt gyűlésein az eddig megszokott „Hasta la victoria siempre!” (Örökké a győzelemig!) köszöntés mellett pedig – immáron kötelező módon – a „Volverán!” (Visszatérnek!) harsogása is előírás.
A dél-amerikai kontinens spanyol nyelvű része eddig valahogy kimaradt a különleges egységekről szóló sorozatunk látóköréből. Az az igazság, hogy Latin-Amerika valahogy nem ugrik be az embernek, amikor speciális alakulatokról esik szó, pedig a szóbanforgó földrész bírt ám katonailag meghökkentő megoldásokkal szolgálni az elmúlt ötven évben – elég, ha Pinochet tábornokra, vagy számtalan diktátor kollégájára gondolunk, akik a múlt század hatvanas éveitől kezdve a legváratlanabb helyzetekben ragadták magukhoz a hatalmat és tették világszerte ismertté a katonai junta jelzős szerkezetet.
Ennyi poszt után eljött az ideje annak, hogy a különböző fegyveres erők különlegeseit bemutató sorozatunkban sort kerítsünk a brazil ejtőernyősökről szóló cikkre, hiszen Latin-Amerika (ahhoz képest, hogy a legszórakoztatóbb államcsínyek és a legjobb mellű szépségkirálynők kontinense) eddig meglehetősen alulreprezentált volt itt, a Tiborublogon. 
Amióta 2008 februárjában a 82 éves Lider Maximo átadta politikai hatalma döntő hányadát öccsének, a hadseregtábornoki rendfokozatot viselő Raúlnak („csak” a pártvezetői és a katonai főparancsnoki beosztását tartotta meg), s amióta az akkor 77 éves vadiúj államfő elfoglalta havannai hivatalát, a Kuba jövőjéről folyó találgatások ismét erőre kaptak. Hogy pontosan mi történik majd a rum, a salsa, a szivarok (továbbá a cukornád és a cukorjegy) hazájában, nem tudni. De hogy a hadsereg főszereplő lesz, az majdnem bizonyos.
Te mekkora összeget lennél hajlandó feltenni egy fogadáskor arra a forgatókönyvre, hogy a világ (egyik) szuperhatalmának legbefolyásosabb és anyagiakkal bőven eleresztett titkosszolgálata évtizedeken keresztül megpróbál eltenni láb alól egy külföldi politikust, de kísérletei rendre kudarcba fulladnak?
A közép-amerikai államok (közös nyelvükön, egymással szétválaszthatatlanul összefonódó történelmükön, egy tőről fakadó kultúrájukon, továbbá kétségkívül bombázó benyomást keltő, általában legalább három fő rassz legjobb jegyeit kihívóan magukon viselő nőikön kívül) még egy lényeges dologban hasonlítanak: az irreális mértékű, futball iránti rajongásukban.
