Bevallom, túl sok közöm nem volt a litván rendőrséghez, de mivel itt is lapul egy-két személyes történet, úgy döntöttem, hogy ezzel az országgal folytatom a relikviás sorozatot. Persze dolgoztunk velük is, ráadásul nagyon eredményes munkák voltak (ha jól emlékszem három, illetve kettő és fél), de ez pont az a terület, amiről inkább nem írnék, maradjunk meg a nyilvánosságra hozható topikoknál, az is jópofa.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda talán a világ legismertebb bűnüldöző szervezete. Sokak szerint méltán vívta ki magának ezt a renomét, mások szerint jelentős púder takarja a látszatnál szikárabb valóságot, de ez a poszt most nem vindikálja magának a jogot, hogy ebben a kérdésben egyértelmű állást foglaljon, csak egy-két emléktárgyat és szubjektív történetet szeretnék nyilvánosan megosztani veletek, amelyek az FBI-jal (FBI-vel?) kapcsolatosak.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Sehol nem írja, hogy időrendi sorrendben kellene előszedni a cuccost, nem is ez lesz a vezénylőelv, de most mégiscsak az ESIPN lesz az első a sorban. Hogy miért? Hát mert 1991/1992-ben itt, hivatalos nevén a Francia Nemzeti Rendőrség Bűnügyi Felügyelőképző Főiskoláján (2013 óta ENSP, mert központosítottak és most már egyetlen intézmény képzi a bűnügyes és az egyenruhás tiszteket) szereztem meg az első külföldi rendőri relikviáimat. Ja, ide jártam oskolába.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A Rendőrségnél eltöltött éveim (nettó 19, bruttó 24, szuperbruttó 29) után egy csomó olyan apró szuvenyírrel távoztam a Cégtől, amiket vagy külföldön kaptam ottani kollégáktól, amikor munkaügyben kiutaztam, vagy akkor, amikor ők jöttek hozzánk. Szerencsém volt, elég sokat dolgoztam együtt külföldiekkel, idehaza és határokon túl egyaránt. Most pedig úgy döntöttem, hogy ezek fotóját szép lassan felpakolom ide, hátha rajtam kívül más is szívesen megnézi az ilyesmiket; amikor tesztjelleggel a Facebookon megosztottam néhányat, elég sokan szerették. Ha van hozzájuk kapcsolódó sztorim (általában van), és ha ezek a sztorik elmesélhetőek (általában azok), akkor ezekkel fogom fűszerezni a látványt. Egy kis magamutogatás is lesz a dologban, de hát ilyenek a bloggerek: szeretik döngetni a mellkasukat.
Amúgy kurvasok dolgot gyűjtöttem (és gyűjtök) ám, a telefonkártyától a gyufásdobozcímkéken át a katonai és rendőri kitűzőkig és más biszbaszokig. Ha jók lesztek, azokról is felteszek majd alkalomadtán egy-egy képet (nem azért, de vannak köztük nagyon fasza darabok is).
Alapesetben a relikviák természetesen nem eladóak, de ha egyikből-másikból esetleg lenne duplikátum, azt jelezni fogom és barter keretein belül cserealapot képezhet. Itt jobboldalt görgess egy kicsit lejjebb, majd a „Kategória” dobozban a „Gyűjtemény”-re kell kattintanod, ha az ezzel foglalkozó posztok érdekelnek, de hallgass rám, mert jót akarok neked: érdemes az egész blogot olvasgatni.
És persze ha az itt látottak alapján valaki úgy gondolná, hogy kurvasok pénzt fizetne azért, hogy megtanítsam olyasmikre, amiket tanultam (később tanítottam is), hát nem vagyok semmi jónak az elrontója, de előre szólok: volt már, akit visszautasítottam.
Kedves Tiborublog-olvasó,
elérkezett az idő, hogy egy olyan hardcopy könyvet ajánljak a műértő közönség megtisztelő figyelmébe, melynek alapját az évek során itt megjelent egyik belső sorozat általam írt posztjai jelentik. Azok a posztok, amelyekben híres (vagy éppen hírhedt) titkosszolgálati emberek rövid életrajzát dolgoztam fel közérthető, könnyed, ugyanakkor (reményeim szerint) informatív és szórakoztató formában.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az elmúlt nem egészen 100 órában (atyavilág, csak négy napja történt a párizsi mészárlás, nekem úgy tűnik, mintha hetek óta erről beszélgetnénk!) rengeteg sajtótermék és majdnem minden, magára valamit is adó blogger kifejtette véleményét a Charlie Hebdóról, az iszlámról, a szólásszabadságról, továbbá a francia rendészeti szervek kiképzési fokáról, az Új Világrendről és arról, hogy új korszak köszöntött-e be Európában a történtek hatására (hogy csak a fontosabb topikokat említsem). Nagy volt a kísértés tehát, hogy (a konteós kommentposzton kívül) reagáljak-e még bármit az esettel kapcsolatban. Aztán – mi tagadás – sokan kapacitáltak, hogy mondjam meg én is a magamét. Végül gyengének bizonyultam és nekiálltam ennek az írásnak, ami végül persze egyáltalán nem olyan lett, mint amilyennek eredetileg szántam, de most már dög vagyok átírni, elégedjetek meg ezzel.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az Akadémiai Kiadó gondozásában (a közkedvelt Hadiakadémia sorozat legfrissebb tagjaként) nemrégiben jelent meg Robert Kershaw Harckocsizók című munkája. A könyvről a KatPolos kollégák már írtak egy recenziót, ezért nem is vesztegetjük erre az időnket, tessenek azt elolvasni.
Hogy a mi posztunknak akkor mi az értelme? Nos, a kiadó olyan könyvbemutatót szervez Kershaw mester és magyarul megjelent legújabb könyve tiszteletére, amilyenből (sajnos) nagyon kevés van a hazai piacon. Csak hogy elcsöppenjen a nyálatok, tessék, itt a program:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kedves Olvasó,
tájékoztatlak, hogy a köztem és az Exhibition Zrt. között fennálló polgári peres eljárás a felek közötti egyetértéssel lezárult. Személyes találkozók során megbizonyosodtam az Exhibition Zrt. jóhiszeműségéről.
A fentiek értelmében a 2014. december 22-re kitűzött tárgyalás okafogyottá vált, tehát nem kerül rá sor. Tudom, hogy sokan eljöttetek volna, így azonban még rohangálhattok egy kicsit ajándékvásárlás ürügyén a túlzsúfolt üzletekben.
A megállapodás részleteiről a felek egyike sem ad tájékoztatást. Megértéseteket kérem, köszönöm.
tiboru
Amerikában nagy divat, hogy az egyetemi év végén, a végzősök kibocsájtó ünnepségén az adott felsőoktatási intézmény egyik hajdani, különféle területeken komoly eredményeket elért hallgatója (úgymond híres ember) tartja az évzáró beszédet. Az is hagyomány, hogy az ezernyi hasonló beszéd közül (az USA-ban körülbelül 3000 egyetem és további 1600 főiskola van) minden évben megválasztják azt, amelyik a legnagyobb hatást keltette a hallgatóságban.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kedves Tiborublog-olvasók!
Azt hiszem, közületek sokan ismerik a Katpol-blogot, amelyet a biztonság-és védelempolitika iránt érdeklődő kollégák és barátok üzemeltetnek, évek óta nagyszerű színvonalon. A következő hétvégén (2013. szeptember 21-én) sörözéssel egybekötött informális találkozót szerveznek, amely immáron a negyedik a sorban. Részleteket ide kattintva olvashattok, s a blog.hu rendszerébe regisztráltak a kommentek között jelentkezhetnek.
Ha jó társaságban szeretnél meginni egy italt, esetleg szeretnél egy kicsit beszélgetni (nem feltétlenül) katonás témákról, ott a helyed! Ami engem illet, valószínűleg én is benézek, ha addig hazaérek.
Üdv,
tiboru
Az utóbbi időben (egyéb irányú elfoglaltságaim miatt) meglehetősen elhanyagoltam a Tiborublogot (mea maxima culpa), s ez még pár hétig így is maradt volna, ha a mai postával a BlogRepublik szerkesztősége nem kapott volna egy érdekes küldeményt. Nem szeretnék előreszaladni a következtetések levonásában, de úgy vélem, a ti érdeklődésetekre is számot tart, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Noha tisztában vagyok azzal, hogy germanofil olvasóink elemi felháborodását kockáztatom, be kell vallanom, hogy Berlin nem tartozik a kedvenc úticéljaim közé. Fene se tudja, mi az oka (biztosan én is rosszul csinálok valamit), de úgy igazából a német főváros soha nem volt képes megszólítani. Ettől függetlenül el kell ismernem, hogy látnivaló azért van bőven, s most (figyelemmel arra, hogy jelen blogunk mégiscsak rendvédelem- és hadtörténelemmel, továbbá ennek határterületeivel foglalkozik) az egyik ilyen germán különlegességet szeretném bemutatni olvasóinknak.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A Tiborublog íratlan szabályai megkövetelik, hogy a jelesebb napokon olyan poszt kerüljön az olvasók képernyőjére, melynek főszereplője (így vagy úgy) kapcsolódik az adott alkalomhoz.
Most egy kicsit késésben vagyok ugyan, de nőnap lévén (ráadásul nemzetközi!) mi sem logikusabb, mint egy olyan kémről mesélni egy kicsit, aki a gyengébbnek füllentett nemhez tartozott. Ha ez az illető ráadásul francia is volt, no és egyik fegyvere a szexualitás, nem is eshetett volna megfelelőbb jelöltre a választás, mint a „Macska” fedőnéven (is) tevékenykedő Mathilde Carréra.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A kicsit hosszúra nyúlt szünet után újult erővel folytatjuk a világ egyik legismertebb és legpatinásabb különleges katonai alakulatának bemutatását. Trilógiánk mostani (befejező) része a második világháború utáni évtől követi nyomon a brit Special Air Service pályafutását, megemlékezünk a leghíresebb bevetésükről, megismerkedünk a kiválasztási és kiképzési forgatókönyvekkel, valamint ejtünk pár szót a szakmai hitvallásukról is (amit csak azért nem nevezünk ars poetica-nak, mert ezek a srácok kurvasok mindenhez értenek, de a versfaragás hálistennek nem tartozik ezek közé).
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A szomszédos Konteóblog legfrissebb írására szeretném felhívni a figyelmeteket, hiszen az ottani mai főszereplő nyugodtan felléphetne itt, a Tiborublog értő közönsége előtt is. Minden idők egyik legrejtélyesebb és – ha úgy vesszük – legsikeresebb bűnözőinek egyike, aki úgy csinált bohócot a világ talán legprofibb bűnüldöző szervezetéből, hogy azt tanítani kéne.
Azaz semmi feltételes mód, hiszen D.B. Cooper esete a mai napig tananyag az FBI bizonyos továbbképzésein, amikor a résztvevők arról hallgatnak előadásokat, hogy a legkomplexebb, emberi és múszaki erőforrásokkal leginkább megtámogatott hajtóvadászat is eredménytelen marad, ha nem párosul a bűnüldözők egyik legfontosabb szövetségesével: a szerencsével.
Kattintsatok tehát át és olvassátok, majd kommenteljétek a mindeddig egyetlen sikeres (és ugyanakkor vértelen) amerikai repülőgépeltérítésről szóló posztot. Számítok a szakértelmetekre és az odaáti aktivitásotokra!
Mivel a szárazföldi erőket, illetve a légierőt követően a harmadik brazil katonai telefonkártyás posztot követelők jajszavai és várakozó-szemrehányó levelei már az egeket ostromolják, nem húzhatom tovább az időt.
Aki ránéz a térképre, láthatja, hogy Brazília haditengerészet nélkül olyan lenne, mint vőlegény… khm… menyasszony nélkül. Szép, komoly kiterjedésű ország, 7.500 kilométernyi tengerparttal, 65 ezer kilométernyi hajózható folyóval és úgy 4 millió négyzetkilométernyi óceáni felségvízzel; naná, hogy haditengerészet kell, mint egy falat kenyér.
Mai posztunkban azt a hat telefonkártyát mutatjuk be, amely tiboru gyűjteményében erről a 48 ezer katonát foglalkoztató haderőnemről (Marinha do Brasil) szól.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az egyes számú brit különleges egység történetének elmesélését ott hagytuk abba a múltkor, hogy Észak-Afrikában sikert sikerre halmoznak ugyan, de elképesztő veszteségek árán: ’42 elejére a hat hónappal korábban létrehozott SAS 66 alapító tagjából alig húszan voltak életben. Lássuk, hogyan alakultak a dolgaik a világháború második felében, illetve az ezt közvetlenül követő időszakban. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
A Tiborublog különleges erőkről szóló sorozata nem lehet teljes a világ egyik legismertebb, legprofibb és legpatinásabb alakulatának bemutatása nélkül. Olyanok ők a SF világában, mint Einstein a fizikáéban, Kovi a hazai pornóiparéban vagy Coelho az irodalmi giccsében: megkerülhetetlenek és iránymutatók. Kimondva vagy kimondatlanul, de a szakmában mindenki hozzájuk méri magát, őket tekinti etalonnak, s valahol mindenki nekik akar megfelelni.
Igen, a brit hadsereg Különleges Légi Szolgálatáról beszélek, akikre a fél világ csak a bűvös három betűvel hivatkozik: ők az SAS, vagyis a Special Air Service.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Kedves barátaim, Tiborublog-olvasók!
Ahogyan azt láthatjátok, mától új fejléccel jelenik meg a Tiborublog. A képet az egyik kedves barátom (Slezák Ilona) készítette, sk. Megköszönnék nektek mindenféle visszajelzést a kommentek között, ami az új dizájnt illeti. Nézzetek körül a többi blogon is, a Konteót kivéve hamarosan mindegyiken látható lesz a változás.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nem rendelkezem ugyan naprakész statisztikákkal, de nem hiszem, hogy nagyot tévednék, ha kijelentem: a civilizált és demokratikus országok döntő hányadában a hadsereg belföldi, rendészeti célú bevetését mindenféle törvény (sokszor maga az alkotmány) szigorúan tiltja. Az ok roppant egyszerű: a fegyveres erők arra valók, hogy az adott országot egy külső ellenségtől megvédjék, az olyan belső problémák kezelésére pedig, mint a bűnözés vagy a terrorcselekmények, az államnak ott vannak az erre szakosodott erőszakszervezetei: a rendőrség, a csendőrség vagy az elhárítás.
Nos, ma egy olyan alakulatot mutatok be röviden, amely látványosan szembemegy ezzel az alapelvvel. Tisztelt olvasók, a kolumbiai UFEAU következik.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
