A harmincas évek első felében a szovjet hadvezetés a világon elsőként ismerte fel az ejtőernyő harcászati jelentőségét. 1935-ben a Kijev mellett – külföldi katonai megfigyelők jelenlétében – végrehajtott komplex hadgyakorlaton európai és amerikai főtisztek döbbenten figyelték, amint Sztálin kézmozdulatára a fejük fölött dübörgő szállítógépekből 1.200 katona ugrik ki, s másodperceken belül fehér selyemgubók borították be az ukrán eget… A szovjet hadsereg csúcsvezetői büszkén düllesztették ki mellkasukat és magabiztosan mosolyogtak a német, amerikai, brit és a többi katonai attaséra: na kollégák, erre varrjatok gombot! – mondták volna, ha az ékes orosz nyelv ismeri ezt a szólást…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….



Érzékeny műhelytitokkal kezdem, de csak azért, mert tudom, hogy köztünk marad.
Ez a poszt akkor keletkezett, amikor az ominózus orosz-grúz „háború” kitört. Noha annak már lassan négy éve (aki elfelejtette volna: 2008 augusztusát írtuk), a cikk alapkövetkeztetései, illetve az ebben rögzített tények a mai napig érvényesek.
Egy kereskedelmi tévé általános műveltségi vetélkedőjén ötezer forintos kérdés lehet a következő: határos-e az Orosz Föderáció Lengyelországgal? Futó pillantás Európa térképére, s a játékos (szemügyre véve a két államot elválasztó, a Lukasenka elnök neve által fémjelzett és virágzó Belaruszt), magabiztosan, mellét kidüllesztve vágná rá: nem! 