A VBS

Kedves olvasók! A Tiborublog igyekszik lépést tartani a 21. század kihívásaival; a bloggazda tisztában van azzal, hogy holmi régi csaták, kémek vagy klasszikus különlegesek bemutatása talán nem elégíti ki minden olvasó intellektuális igényét.

Ennek fényében egy apró kiruccanást javaslunk a virtuális (katonai) valóságba, a VBS bemutatásával. Kérésünk a megszokott: olvassatok és kommenteljetek!

A VBS (Virtual Battlespace Systems, vagyis a Virtuális Harctéri Rendszerek) egy háromdimenziós, interaktív számítógépes játékcsalád, amely – és itt máris helyesbítenünk kell önmagunkat – nem is játék.

Hogy miről is beszélek? Hát arról, hogy a szakma ismer olyan számítógépes alkalmazásokat (programokat), amelyek egy játék valamennyi ismérvével rendelkeznek ugyan, de nem feltétlenül (esetleg nem elsősorban) abból a célból készültek, hogy az ember tiszta szórakozásból addig üljön a képernyő előtt, amíg a szeme ráfolyik a billentyűzetre, ujjaiba és csuklójába rángógörcs telepszik és a környék éjjel-nappali üzleteiből kiitta az összes kólát és megette a teljes chips-választékot.

Angolul ezeket az izéket serious game-nek, vagyis komoly játéknak nevezik (mintha lenne komolytalan játék is…), és a különös ismertetőjeleik közé tartozik, hogy fejlesztőik oktatási, pedagógiai, gyakorlási vagy kiképzési céllal tették egymás mellé azt a sok-sok nullást és egyest. Használnak ilyesmiket a várostervezők (a SimCity különféle generációit biztosan rengetegen ismerik; nos, valami ilyesmit kell elképzelnetek, csak egy-két nagyságrenddel komplikáltabbat), az építészek, illetve lakberendezők (ilyen program is biztosan járt már a kezetekben), de megvan a maguk serious game-családja a kórboncnokoknak, a katasztrófavédelmiseknek és az éghajlatkutatóknak is.

A lényeg: ezen szoftverek segítségével rizikómentesen lehet modellezni az adott szakterület olyan feladatait, hétköznapjait, vagy éppenséggel krízishelyzeteit, amelyeknek egy az egyben, IRL történő kipróbálása vagy túl költséges, vagy túl lassú/gyors, vagy túl veszélyes – esetleg mindhárom egyszerre. A számítógéppel, a virtuális valóságban olcsóbban, gyorsítva/lassítva és kockázatmentesen lehet a kihívásokat elemezni, értékelni, nyugodtan lehet gyakorolni a megoldásokat, kiválasztani a jókat, elvetni a rosszakat, kialakítani azokat a forgatókönyveket, amelyeket aztán orrvérzésig lehet alkalmazni a virtuális terepasztalon.

És hogy mi a jó francot akarok én ezzel a szöveggel egy katonai/rendvédelmi blogban?

Hát azt, hogy a bevezetőben említett VBS (ennek első és második generációja is létezik) egy olyan serious game (maradjunk ennél az elnevezésnél), amelyet kifejezetten és kimondottan abból a célból terveztek, illetve alakítgattak, hogy az azzal játszó (kénytelen vagyok ezt a szót használni) katonák (vagy egyéb fegyveresek) ily módon tudják gyakorolni a szakmájukhoz szervesen tartozó, szarabbnál szarabb szituációk megoldását, ráadásul nem feltétlenül FPS-üzemmódban (First Person Shooter, vagyis egyszemélyes lövészszemszögből, mint a legtöbb taktikai lövöldözős játék), hanem team (mondjuk úgy: raj vagy szakasz) szinten. Persze magányos feladatok is vannak: például helikopterpilóták is berepülhetik a cinkesebb területeket, a valódi bevetés előtt virtuálisan.

A VBS1-et egy belevaló prágai fejlesztőcég, a Bohemia Interactive Studio ausztrál leányvállalata találta ki és valósította meg 2001/2002-ben, az ugyancsak általuk (mármint a cseh anyacég) által kifejlesztett játékra, az Operation Flashpoint: Cold War Crisis-re építve. Magával a játékkal most különösebben nem foglalkozunk, de annó (az évezred legelején) állítólag egyike volt a legsikerültebb lövöldözős-taktikai játékoknak, s egy szekérderéknyi díjat nyert szanaszét a világon.

Szóval a VBS1-et erre a vázra kezdték építeni 2001 tavaszán, miután diszkréten felmérték a potenciális megrendelők és alkalmazók körét. A bohémiások úgy látták, hogy igazán minőségi, életszagú szimulációs katonai programmal úgy van a világ, mint a viccbéli kis falu az antiszemitizmussal: nincs, de igény, az lenne rá bőven!

Nem kellett sok idő; úgy fél év alatt abszolválták a feladatot: 2001 októberére el is készült a számos katonai és titkosszolgálati szakértő tippjei alapján felturbózott serious game, a VBS1. Gondolom, senkit nem fog igazán meglepni, hogy elsőként nem a lengyel ejtőernyősök, de még csak nem is a Sváci Gárda, hanem az USA Tengerészgyalogsága jelentkezett (akikről mindeddig nem volt poszt itt nálunk, amit elképesztő módon szégyellünk ám…).

2002-ben továbbfejlesztették a VBS1-et, s olyan kiegészítőket pakoltak bele/rá, amelyek kifejezetten a taktikai műveletet követő objektív értékelés megkönnyítését célozták, s hozzáírtak egy olyan almodult, amely a későbbi értékelőnek egy megfigyelői státuszt biztosított a virtuális művelet végrehajtása során.

Nem szaporítom a szót: a VBS1 olyan karriert futott be a fegyveres erők kiképzése mezején (figyelitek ezt a gyönyörű, természetközeli metaforát?), mint átlagos magyar félanalfabéta celeb a magyar kereskedelmi tévécsatornákon. Felsorolni is nehéz azokat a nemzeti hadseregeket, amelyek (vélhetőleg jogtiszta példányt és nem biztonsági másolatot használva) rendszeresen alkalmazzák a VBS1 (később már a VBS2) megfelelő (esetleg a speciális igényeik szerint átdolgozott) verzióját a kiképzés során. És mivel tudom, hogy a tények emberei vagytok, tessék, egy pár referencia; többek között ők vették meg a programot:

Amerikai Tengerészgyalogság

Ausztrál Védelmi Minisztérium

Izraeli Védelmi Erők

Holland Szárazföldi Erők

US Secret Service (tudjátok: akik az Elnököt is védik)

West Point Katonai Akadémia (USA)

Egyesült Királyság Védelmi Minisztériuma

Szingapúri Szárazföldi Fegyveres Erők

A fejlesztők olyan „szívességekre” is hajlandóak voltak, hogy például külön „pályákat”, illetve al-forgatókönyveket írtak a különféle iraki (és állítólag afganisztáni) hadszínterek (városok, egyéb települések) valós adataival és koordinátáival, ahol minden szikla vagy rom ott van, mint a valóságban (a rom vagy a szikla helyett eredetileg fát akartam írni, de aztán rájöttem, hogy Irakban és Afganisztánban összesen nincs száz darab olyan növény, amely a mi fogalmaink szerint megérdemelné a „fa” nevet, míg sziklával és főleg rommal kifejezetten jól állnak; még exportképesek is…)., a szél is arról fúj, amerről szokott, és még a homokviharok által okozott természetes fénycsökkenés is megfelel a valóságban tapasztalhatónak. Egy megbízható forrásból azt is olvastam, hogy Oszama likvidálása előtt a SEALs egy hasonló programon (is) gyakorlatozott, amíg a coronadói támaszponton felépítették nekik 1:1 méretarányban az elfoglalandó épületet.

2004-ben egy kicsit lebutított verzió megjelent a piacon (úgy értem: a szabadon hozzáférhető kategóriában) is, majd a nagyobb, komolyabb felhasználók tapasztalatait és ötleteit figyelembe véve elkezdték fejleszteni a VBS2-t, amelyet úgy négy és fél éve már bőszen használnak az előfizetők. Erre épül az amerikai hadsereg által pénzelt, és a világhálón ingyenesen játszható (nem titkoltan toborzási és PR-célokat is szolgáló) Arma2 szimulációs játékcsalád, amit mindazoknak ajánlok, akiknek semmi pénzük és rengeteg idejük van :-)

A poszt zárásaként itt alul a VBS2 egyik bemutató filmjét láthatjátok. Szerintem állat!

A VBS2 egyik látványos trailere. Érdemes elolvasni az angol nyelvű ismertetőt is!

29 hozzászólás

 1. Rókakígyó — 2012-04-25 08:59 

A bfbc2 ill a battlefield 3 ha nem is ennyire szakmai, de látványban jóval kifinomultabb és sokan lehet egymást gyilkolászni. Biztos itt is van lehetőség online sok embernek gyakorlatozni.

 2. Thaddeus Griffin — 2012-04-25 11:47 

Khm, azért csodálkozok, Secret Servicenél nem sütöttél el egy aktuálisabb megjegyzést ;)

 3. Bigjoe(HUN) — 2012-04-25 12:42 

Bizony, bizony a Bf pgm.család “42-től a 2412-át a 3-ig fel ér egy virtuális előkészítővel.
A nem is nagyon távoli jövőben a katonai sorozások/toborzások során -talán- nem az erőnlét, és egyéb konvencionális katonai készségek fognak dominálni, hanem…
a monitor előtti ülés képessége, klavi, joy, gpad, stb. kezelési képességei.
A robotokat, UAV, stb-ket a monitor elől nagyon jól el lehet irányítani.
Most gondolj bele, ha a bfbc2-ben jól nyomod a légvédelmivel, akkor egy igazival is simán lekapnád az ellent az égről-pl: egy laptopon keresztül vezérelve.
Szóval szerintem a jövő katonáinak egy része (de inkább már ma!) egy laptop ellőt ülve ritkítja az ellent.
A következő lépés persze a Skynet, majd mi is megtudjuk, ha Ők engedik.
Igazából kell az ember is még, amíg a “robik” nem fejlődnek olyan szintre, hogy már csak az olajcseréhez kell az ember. (vagy esetleg oda sem)

 4. Bigjoe(HUN) — 2012-04-25 13:12 

Megnéztem a VBS2 trailert, a BF jobb.

 5. tiboru — 2012-04-25 17:02 

Az olcsó (ha jól tudom, 60 dolláros) altesti poénokat most kihagyom :-)

 6. marcipan — 2012-04-25 21:07 

az a kérdés, h a perifériás látás problémakörét megoldották-e?
csben azért voltam khm, nem túl jó, mert idegesített, h kis területet látok be. (mások szerint azért, mert nem tudtam megkülönböztetni a kék és piros céltáblát, és mindig a csapattársaimat lőttem ki, de ez rágalom.)

 7. BiG — 2012-04-26 06:35 

Üdv!
Valahol olvastam ezzel kapcsolatban egy vidám történetet.
Ha jól tudom, az ausztráloknak nagyon megtetszett az a funkció, hogy a helikopterszimulátorban van ellenséges gyalogság is, amely a forgószárnyas érkezésére szétszalad, fedezéket keres.
Nosza, még élethűbbé szerették volna tenni a szimulációt és elhatározták, hogy állatokat is szerepeltetnek benne, amik amúgy is előfordulnak a terepen.

Mivel az állatok se maradnak helyükön a csattogó, dübörgő gép felbukkanásakor, úgy döntöttek, hogy jó lesz a gyalogság reakciószimulációja ide, nem írnak más rutint, minek vesződni. Olcsóbb is, hamar megvan… Csak a megjelenést cserélték le. Szépen lemodellezték a dingókat, kengurukat, emukat, belerakták a progiba és kipróbálták.
Érdekes eredménnyel.

Repült a pilóta, tényleg megjelent egy kengurucsorda, szét is szaladtak, szuper!

Majd a szétszaladt kenguruk szépen összegyülekeztek a dombok mögött és újra felbukkanva megsemmisítő Stinger-támadást indítottak a helikopter ellen…
Hát, csupán látszat megváltoztatása lehet, hogy kevés… :-)

 8. tiboru — 2012-04-26 08:41 

Hehe, ez jó sztori, köszi!

 9. molnibalage — 2012-04-26 09:17 

“Most gondolj bele, ha a bfbc2-ben jól nyomod a légvédelmivel, akkor egy igazival is simán lekapnád az ellent az égről-pl: egy laptopon keresztül vezérelve.”

Remélem ezt nem gondolod komolyan…

 10. Nagy Teve — 2012-04-26 11:00 

Hmmm … amikor legutóbb ilyen cikk jelent meg, vetélkedő és nagydíj lett belőle … táncsaknem most is … ;)

 11. Bigjoe(HUN) — 2012-04-26 12:08 

Bocs, de miért nem?

 12. tiboru — 2012-04-26 14:54 

Hehe, micsoda memória :-)

 13. molnibalage — 2012-04-26 17:33 

1. Minden kicsit is modern AAA rendszer radaros. Semmiféle manuális célzás nincs.

2. Nem egérrel vezérlik őket.

Ennyi elég lesz, vagy kell még példa? Mert tudok ám írni, repszim modellezéssel is foglalkozom…

 14. Nagy Teve — 2012-04-26 17:53 

hehe … azóta is abból élek :P
De komolyan: lesz?

 15. soltitothl — 2012-04-26 18:53 

És mikor lesz USA témájú? esetleg 101esek?

 16. Bigjoe(HUN) — 2012-04-26 19:16 

molnibalage (nem volt lehetőség a hozászolásra a kommentedhez)
Pindur félreértés van itten.
A radartól bejövő jeleket feldolgozza egy sz.gép.
Beadja egy monitorra, a kezelő azonosítja (szoftveresen, vizuálisan, stb.) (barát/ellenség/UFO/anyósom a seprűn) majd – gondolom kijelöli/kiválasztja,hogy mivel és melyiket szedjük le.
Lehet, ,hogy nem egérrel, de minden képen egy mutató eszközzel, ez csak részletkérdés. (asszem cerával)
Ha mindezt a laptopra küldik – nagy-nagy túlzással- a 12 éves lányom is megteszi.
Üt egy entert és kész.

Komolyra:
Van egy haverom egy auszi szivaron, ha kikötöttek megkérdezem.
Most talán nem elérhető pár hónapig, mert áznak.
Ja, nincs AAA gunjuk, csak elemük:)
Az elv azért hasonló.

 17. tiboru — 2012-04-27 08:19 

Nem, a belátható időn belül nem.

 18. tiboru — 2012-04-27 08:20 

Több USA-témájú posztunk van; a 101-esekről pl. itt is szót ejtettünk:

http://tiboru.blogrepublik.eu/2011/03/14/az-amerikai-ejtoernyos/

 19. Bigjoe(HUN) — 2012-04-27 13:33 

Kikötött a “szivar”, lehet kérdezni.
Bár arra a kérdésemre, hogy mit csinálnak egy tengeralattjárón ha jön egy repülő, tudom mit fog mondani: semmit.

 20. Bigjoe(HUN) — 2012-04-27 19:19 

Pontosítok, annyit mondott, hogy mire a közelbe ér a madár Ők már nem is voltak ott.

 21. molnibalage — 2012-05-02 11:07 

Megismétlem, ilyen nímand FPS játékok szart sem lendítrenek a katonai alkalmasságon.

 22. Bigjoe(HUN) — 2012-05-02 21:04 

Vélemény különbség!
Amerikai Tengerészgyalogság
Ausztrál Védelmi Minisztérium
Izraeli Védelmi Erők
Holland Szárazföldi Erők
US Secret Service (tudjátok: akik az Elnököt is védik)
West Point Katonai Akadémia (USA)
Egyesült Királyság Védelmi Minisztériuma
Szingapúri Szárazföldi Fegyveres Erők;
akkor ezek itt fent mind kidobtak egy kupac pénzt.
Élen a Seal-lel, persze össze is törték egy madarat:)

 23. molnibalage — 2012-05-04 13:48 

Azok nem hagyományos gagyi fos FPS-ek és nem is a komoly fegyverrendszerek kezeléséről van szó. A jenki pilóta nem a Falcon 4.0 n+1-dik inkarnációján tanul és gyakorol. Pont.

 24. felder — 2012-05-07 13:24 

Sziasztok! azért írok, mert mindenki csak a bf-et hozta fel civil példaként. Annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy BF2 Project Reality.Ismerjétek meg. Taktikai elemekben kilométereket ver az alapjátékra.

 25. amerigo — 2012-07-14 02:40 

Lol, milyen érdekes téma…Molnipápa is itt vala :P
Az ARMA+ACE+szénné modolás mindennel nem olyan sokban térhet el a VBS től, amit mindenféle lövésszimulátornak eléggé használnak.
Mint ahogy a maga módján az A10c desktop szimulátor, amivel a fegyverrendszerek kezelését gyakorolják se ég és föld a DCS A10C vel.

Ha Bigjoe mester errejár, kérdezném, személyesen is ismeri Kurucz kollégát? Mert nekem van néha olyan érzésem, mkor olvasom (nem sokszor ferdül elő) hogy ugyanabban a hadseregben van mint Eritelaz mester volt :P

A VBS t amugy valószinű leküldi ez a lefolyón: http://www.youtube.com/watch?v=VAmFRWm4TEo

 26. doze — 2012-09-27 20:09 

Regisztráltam már, rég követem a blogot….

Ha már itt járunk beszéljünk a kevésbé populárisabb “játékokra”
-Jane’s advanced tactical fighters gyermekkorom játéka fel kellet nőni a feladathoz XD
-close combat series, rongyosra játszottam.. Csapatszintű harcászat egy 700mx700m területű pályán.

Olvastam róluk hogy mindkettő használatban volt a USA-ban, aztán átültették civil felhasználásra is.

 27. sovika — 2013-08-13 11:41 

Üdv!

A BF lehet akármilyen jó grafikailag és király h már ballisztikai is van benne, de akkor sem közelíti meg a legutolsó linkben látható ArmA 2(?) -t. Sokkal realisztikusabb amit most nem részleteznék többet csak annyit: minden repülőn csak a FÉKSZÁRNYAKNAK 2 állása van. Egyébkénk ha valaki játszik vele letöltheti kedvenc különlegeseit, fegyvereit, jármüveit, pályákat stb.
Innen : http://www.armaholic.com/list.php?c=arma2_oa_files_addons_weapons

 28. seteluas — 2013-10-21 02:42 

Már látom is, mennyire ki leszek szakmailag oktatva angol órán, ha beviszem ezt a témát :) Köszönet a részletekért! Természetesen szigorúan forrásmegadással, esetleg az ifjúság is rákap az olvasásra ..aztán ki tudja, ha már eddig eljutnak, talán más is érdekes lesz. Nekem mindegyik az. Nagyon jó összefoglalások egy-egy témában! Rengeteg munka lehet!
Még nem volt időm mindent elolvasni, most is eléggé folynak már a betűk … de igyekszem!

 29. tiboru — 2013-10-22 12:10 

@seteluas:

Köszi, térj vissza máskor is!

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.