Az Örmény Védelmi Minisztérium Múzeuma 1.0

Az örmény fővárosba látogató turista egyszerűen nem tévesztheti el Örményország Anyácskát (helyi nyelven Mayr Hayastan), amint (a jereváni dombok legmagasabbikán) kivont karddal és lábhoz tett pajzzsal őrködik a haza biztonsága felett. Hasonlót Tbilisziben is láthatunk, csak ott a hölgyet (eléggé el nem ítélhető módon) Grúzia Anyácskának hívják, ahogyan arról ebben a posztban meg is emlékeztünk.

A jereváni anyácska nem csak azért érdekes, mert az egykori Sztálin-szobor 50 méteres magas talapzatán áll, hanem azért is, mert itt (vagyis a bazaltból épült talapzatban) található az örmény hadtörténeti múzeum.

Mielőtt bemennénk, nézzünk azért körül a szobor közvetlen környezetében. Nos, az az igazság, hogy túl sok látnivaló nincs, eltekintve pár második világháborús haditechnikai eszköztől, no és a szinte kötelező örökmécsestől, amely természetesen az Ismeretlen (örmény) Katonára emlékezteti a látogatót. Talán mondanom sem kell, hogy az örökmécses ötágú csillag alakú, amiben errefelé senki nem lát semmiféle kivetnivalót, pedig szoptak ők is e jel alatt, nem is keveset.

Aki ragaszkodik hozzá, le is tekinthet Jerevánra, ami tényleg ott terül el az ember lábai előtt, de az az igazság, hogy innen fentről bizisten nem lehet egyetlen olyan épületet sem felfedezni, ami úgy igazából összetéveszthetetlenné és felejthetetlenné tenni az örmények fővárosát (amiről a Csurtusblogon azért részletesebben fogunk szólni).

Most azonban nézzünk körül a katonai múzeumban, ahová a belépés ingyenes ugyan, de a szigorú tekintetű felvigyázó nénik (akikből alsó hangon volt vagy tíz a bejáratnál) szívesen veszik, ha az ember már az első percekben egy szimbolikus ezer dramos bankjeggyel (természetesen önkéntesen) hozzájárul a múzeum fenntartásához. Ez angolul is ki van írva, sőt ha jobban utánagondolok, a felhívás nem a szokásos kétnyelvű táblán volt, hanem csak angolul volt kiírva, örményül nem. Adakoztam természetesen, sőt, egy másik ezrest bedobtam az Artsakh (ez a Hegyi Karabah ősi örmény neve; ha be akarsz vágódni náluk, csak így emlegesd és máris nyert ügyed van!), szóval Artsakh felszabadításában életüket vesztett hazafiak árváit istápoló alapítvány dobozkájába, amivel totál megvásároltam az összes anyóka jóindulatát; az egyiküktől még savanyúcukrot is kaptam.

Az első dolog, ami feltűnt, a következő volt:

Egy fővárosi hadtörténeti múzeumtól azt várná az ember, hogy igyekszik az adott nemzet teljes történelmét feldolgozni, illetve bemutatni. Az örményekről igazán nem mondható, hogy egy újdonatúj náció lenne: Jerevánt 25 évvel Róma előtt alapították (időszámításunk előtt 781-ben), s Örményország már a negyedik század legelején államvallásként felvette a kereszténységet, elsőként a világon. Azzal sem lehet megvádolni őket, hogy fennállásuk többezer éve alatt csak piszmogtak volna a földművelés és az állattartás ürügyén. Nem bizony. Elég ránézni a térképre, s rögtön láthatjuk, hogy olyan regionális és világhatalmak közé szorulva, mint Törökország, Oroszország és Irán (korábban: Bizánc, az Abbászida Kalifátus, Perzsa Birodalom, satöbbi) nem igazán úszhatták meg a háborúskodást. Nos, ehhez képest a központi hadtörténeti múzeumuk mindösszesen két momentummal foglalkozik a minimum 2500 éves örmény történelemből: a második világháborúval, illetve Artsakh 1988-ben kezdődött fegyveres felszabadításával… A mai posztban a második témával foglalkozunk, a világháborús kiállítást majd egy másik alkalommal fogom bemutatni.

A múzeum földszintjén, közvetlenül a bejárat mellett ez a (kicsit, khm, rusztikus) felirat fogadja a látogatót. Jól nézzük meg a táblát, mert sokáig ez lesz az utolsó, amelyen latin betűket láthatunk… A címer és a zászló a “független” Artsakhé, amelyet egyetlen állam sem ismer el (mókásnak tűnhet, de még maga Örményország sem).

A Karabah körüli problémákról ebben a régebbi posztunkban olvashattok.

És akkor kezdődhetne a tárlatvezetés, ha lenne idegenvezető. Azaz van, de kizárólag örmény nyelven nyomatják a már említett nénik. Nekem szerencsém volt, mert Garikkal, a jereváni kapcsolatunkkal voltam, aki angolra fordította a hihetetlen lelkesedéssel leadott szöveget, de ha egyedül tévedsz arra, készülj fel, hogy a legtöbb tárlónál maximum a képeket tudod nézegetni, miközben megpróbálod kitalálni, hogy azok a gyönyörű örmény betűk valójában mit is akarnak közölni veled.

Mindenfelé mártírok, hősök, áldozatok, ahogyan azt előre sejteni lehetett. Rövid történelmi összefoglaló, ami arról szól, hogy Artsakh ősi örmény föld, a tíz örmény hercegség egyike, amelyet igazságtalan diktátumok és nagyhatalmi egyezkedések szakítottak el az anyaországtól. Az artsakhi lakosok az örmény ember prototípusai, akik – nemzeti érzelmeiket tekintve – néha örményebbek az örményeknél. Ugye ismerős..?

A hasonló (és a hazafiasságtól csicsegő) bemutatók elmaradhatatlan kiállítási tárgya az ellenségtől zsákmányolt zászló. Itt sem nélkülözhették az ősellenség azeriek nemzeti lobogóját, amelyet a mellette látható fényképen szereplő örmény fiatalember kaparintott meg, miközben azzal az ősöreg revolverrel gyakorlatilag kiirtott egy teljes azeri szakaszt – így a lelkes tájékoztató. Az ember ilyenkor udvariasságból visszafojtja feltoluló kérdéseit, s maximum annyit könyvel el magában, hogy vagy az az azeri szakasz lehetett egész apró, vagy a szóbanforgó hős örmény szabadságharcos rendelkezett természetfölötti képességekkel.

Az örmény diaszpóra derekasan kivette részét Artsakh felszabadításából: amikor hallották, hogy odahaza köll a vitézség, ezrével-tízezrével kerekedtek fel az USA-ban, Franciaországban, Oroszországban, de jöttek Iránból, Ukrajnából, Szíriából és Görögországból is. Egész kommandók alakultak például olyan örményekből, akik a Francia Idegenlégióban vagy az amerikai Rangereknél szereztek harci tapasztalatokat. Ha pedig nem tudtak személyesen megjelenni, akkor pénzt és/vagy fegyvereket küldtek az óhazába.

Ne feledjük: az anyaországban per pillanat mindössze 3 millióan élnek (egyes statisztikák szerint már csak 2,8 millióan), míg az országhatárokon kívül háromszor ennyien! Az íreken és a zsidókon kívül nincs másik olyan nép, amely ezeket a diaszpóra-arányokat tudná produkálni.

Az örmény nők is odatették magukat. Nemcsak a hagyományos női szerepekben tündököltek, nemcsak egészségügyisként, logisztikusként vagy szakácsként, hanem igazi katonaként (például mesterlövészként és felderítőként) is felléptek a gaz azeriek ellen. A néni biztosan szívdobogtató történeteket mesélt a hős örmény anyákról és lányokról, de Garik ennél a pontnál odasúgta, hogy ha nem bánom, ő egy kicsit felpörgetné a tárlatvezetést, mert ha ebben az ütemben folytatjuk és minden sztorit végighallgatunk, akkor a teljes nap arra sem lesz elég, hogy a hatéves összecsapássorozat első hónapjain végigmenjünk, a második világháborús alagsori kiállításról nem is beszélve. Én meghajoltam az érvei előtt, már csak azért is, mert időközben rájöttem, hogy Csurit egy fillér dram nélkül hagytam elsétálni, és ha rájön, hogy nem tud venni magának egy nyalókát sem, akkor balhé lesz, nagy balhé… Úgyhogy gyorsítottunk…

…de hiába, mert a következő tárló bennünket, magyarokat is érintő témával foglalkozott. Arra az örmény hadnagyra emlékeztek (a kevés háromnyelvű tájékoztató szöveg egyikével), akit 2004 februárjában Budapesten, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen mészárolt le egy – a Tescóban külön erre a célra vásárolt – fejszével az azeri csoporttársa, akivel angol nyelvtanfolyamon vettek részt a NATO szervezésében. A magyar fogadó szerv biztosan nem hallott az örmény-azeri háborúról, fogalma sem volt arról, hogy ez a két nép az eszméletvesztésig gyűlöli egymást, úgyhogy ugyanabba a tancsoportba osztották be őket az okos magyar főkatonák… Az azeri elkövető per pillanat Magyarországon tölti életfogytos szabadságvesztését.

Ápdét: az azerit ma adtuk vissza, a botrány mostanában tetőzik:

A kiállítás ezen részének legvégén olyan híres örmények képét lehet szemügyre venni, akik (az anyagiakon túl) spirituális támogatást is nyújtottak a felszabadító háború harcosainak. Ami engem illet, szégyen-gyalázat, de a híres örmények arcképcsarnokából nem nagyon ismertem fel senkit, amit diplomatikusan elhallgattam a néni (és Garik) elől, csak bőszen bólogattam a tök ismeretlen nevek hallatán… Már szinte teljesen összeroppantam a szégyen súlya alatt, amikor végre észrevettem ezt a képet; az ezen látható arc olyan jellegzetes, hogy még a festőművész sem tudta felismerhetetlenné tenni – noha szemmel láthatóan megpróbálta. Úgyhogy Örményország egyik nemzeti hősének, Շառլ Ազնավուր-nak a képével búcsúzom most tőletek.

20 hozzászólás

 1. wazelin — 2012-06-21 08:24 

Ez zsír új poszt? :)

 2. tiboru — 2012-06-21 08:25 

Abszolút zsír, az éjjel fejeztem be!

 3. sztupi — 2012-06-21 09:09 

Tiboru !
Ejej !
Nem ismersz híres örmény embereket ?
Pl Tigran Petroszjan nem ösmerős ,, vagy Charles Aznavour ?
:-)

Amugy szép az utolsó kép , olyan kétpálcás ….:-))

 4. zigzag — 2012-06-21 09:28 

Ez a gyilkosság elképesztő melléfogás. Érdekes, hogy nem tudjuk kinek köszönhető a fiaskó. Ki volt az a csökkentett képességű idióta, aki egy tancsoportba rakta az azeri és az örmény hallgatót? Remélem egyszer kiderül és egy posztot szentelhetünk a határtalan butaságnak.

 5. sztupi — 2012-06-21 10:54 

Magyarországot ismerve kicsi az esély arra, hogy a felelősre fény derüljön….

 6. tiboru — 2012-06-21 11:37 

T. Petroszjant még felismertem volna, de ő (igazolt távolmaradásból kifolyólag) nem támogatta a karabahi örmény offenzívát, ezért a képe sem volt kint :-)

 7. gloriamundi — 2012-06-21 14:44 

Én egyetlen örmény nevet ismerek jól, mert portugál vonatkozású, Gulbenkianét, aki a róla elnevezett alapítvánnyal gazdagította a portugál kultúrát.
http://en.wikipedia.org/wiki/Calouste_Gulbenkian
Az ő élete se volt fordulatokról mentes.
Egyébként nagyon jó a poszt, mint mindig, főleg a nénikék leírása savanyúcukorral :-P Mindig rátapintok a lényegre, mi? :-)

 8. tiboru — 2012-06-21 18:20 

Gulbenkianról Garik is mesélt, amikor Ecsmiadzinben jártunk. Majd lesz erről is poszt a Csurtusblogon.

 9. pobeda — 2012-06-21 18:20 

Kemény dolgok ezek.
Charles Aznavour felismerhető volt.

 10. minorkavidor — 2012-06-24 16:51 

Ha Urartut tekintjük Örményország (Armenia) előzményének, akkor kb. 3000 éves (had)történelme van.
Hogy nem adnak teljes képet hadtörténelmülről, az talán azzal is összefüggésben van, hogy a mai Örményország nem ott terül el, egykor, hanem nyugatabbra és délebbre. Akkor ui. a Fekete-tenger ihatárolta az országot, Fénykorában három tenger is mosta partjait, ténylegesen is: a Fekete-tengeren kívül, a Kaszpi-, és a Földközi-tenger. Max. kiterjedése kb. 310.000 km2 (ma:29.800 km2).
Sőt a középkorban 2 Örményország is létezett: Arméniától kb.ezer kilométerre délnyugati irányban feküdt Kis-Örményország, amelynek területét az ókorban Kilikia néven iis ismerték. Ma Törökország DK-i része, Nagy Szulejmán óta.. A keresztes háborúk idején a keresztes hadak szárazföldi felvonulásának útja. Az I. kereszteshadjáratban itt vonultak fel a nyugati hadak, hogy előbb Antiochiát, majd Jerezsálemet is bevegyék.

 11. Estván — 2012-07-02 22:58 

Híres örmények? Heinz Guderian, Szálosján Ferenc, Cherilyn Sarkisian, Alain Prost, Lance Armstrong, a komplett System of a Down zenekar… :)

 12. brownie — 2012-08-31 22:55 

Két dolog kétségtelenül megállapítható a mai napon:

Egyrészt a KIM-ben nem olvasssák a Tiboru blogot, ami nem a bloggazdára vet rossz fényt. :)
Másrészt ez a kiváló poszt valamelyest updatelésre szorul máris.

 13. tiboru — 2012-08-31 23:17 

Jogos, ápdétoltam…

 14. brownie — 2012-09-01 21:27 

@tiboru: Ezt nevezem, ez aztán igazi ügyfélbarát elbánás! :)

 15. neoprimitiv — 2012-09-02 13:28 

Gyorsan végigolvastam a kapcsolódó lemiles, katpolos, tiborus posztokat egy kis emlékezet frissítés céljából. Öröm látni, hogy ha véletlenül éppen nem csinál valaki a fejünkre, akkor mi feldobjuk a magunkét és aláállunk :(( Azt csak azért nem kérdezem, hogy a kiadatásról nem írsz-e a konteóra, mert ha kon talán van is benne, teo-nak nyoma sem volt.

 16. serabalintteszt — 2012-09-03 08:04 

@neoprimitiv: teszt

 17. neoprimitiv — 2012-09-04 21:02 

@serabalintteszt: Mit tesztelünk?

 18. tiboru — 2012-09-04 23:36 

A kommentek külcsínével kapcsolatos módosításokat :-)

 19. gerilla — 2013-01-13 17:19 

Nem kötekedni akarok, de az albánok is hasonló cipőben járnak, mint az írek és az örmények! Többségük az országhatárokon kívül él!

 20. tiboru — 2013-01-13 20:18 

@gerilla:

Ha a koszovói albánokat “országhatáron kívülieknek” tekintjük, akkor igazad van.

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.