Charlie Hebdo – néhány kósza gondolat

nyitcharAz elmúlt nem egészen 100 órában (atyavilág, csak négy napja történt a párizsi mészárlás, nekem úgy tűnik, mintha hetek óta erről beszélgetnénk!) rengeteg sajtótermék és majdnem minden, magára valamit is adó blogger kifejtette véleményét a Charlie Hebdóról, az iszlámról, a szólásszabadságról, továbbá a francia rendészeti szervek kiképzési fokáról, az Új Világrendről és arról, hogy új korszak köszöntött-e be Európában a történtek hatására (hogy csak a fontosabb topikokat említsem). Nagy volt a kísértés tehát, hogy (a konteós kommentposzton kívül) reagáljak-e még bármit az esettel kapcsolatban. Aztán – mi tagadás – sokan kapacitáltak, hogy mondjam meg én is a magamét. Végül gyengének bizonyultam és nekiálltam ennek az írásnak, ami végül persze egyáltalán nem olyan lett, mint amilyennek eredetileg szántam, de most már dög vagyok átírni, elégedjetek meg ezzel.

Nem mintha nem lenne mindenki számára világos, de fő a tutiság, ezért itt is leszögezem: a posztban olvasható megállapítások kizárólag személyemhez köthetők, csak az én véleményem tükrözik, s ezeket nem kinyilatkoztatásnak, mások kioktatásának szánom. Ha mondataim egynémelyike szembemenne azzal, amit néhány jónevű szakértő és/vagy újságíró, esetleg blogger írt és mondott az elmúlt napokban, hát istenem, van ilyen. Én is túlélem, ők is ezt fogják tenni.

Hogy mi és hogyan is történt szerda délelőtt 11.00 órától addig a pillanatig, amikor ezt a posztot élesítem, szerintem nagyjából mindenki tudja, a kronológiai eseménysorra nem fogok sok pixelt és bitet pazarolni, inkább tematikusan érintek néhány, szerintem fontos, ehhez kapcsolódó aspektust. Különösebben szoros időrendiséget ne keressetek a pontok között, olyan lesz ez a poszt, mint a konteókönyvek: az írások/pontok bármilyen sorrendben olvashatók.

1.) A francia rendvédelmi szervek és a megelőzés csődje

A Cinken még szerda késő délután kommenteltem tíz sort, amit két nappal később (a legnagyobb meglepetésemre) az Index újságírója mintegy kiindulási pontot ragadott meg, amikor egy hosszabb cikkben járta körül ugyanazt a kérdéskört, mindenféle tekintélyes szakértőkkel történő konzultációt követően. Annak ellenére, hogy a szerző, Dezső András a cikk egyik későbbi mondatában finoman engem is lehülyézett („…amikor magukat szakértőknek kiadó emberek azon hüledeznek, hogy miért mondott csütörtököt most épp az iszlamistákra mindig is árgus szemekkel figyelő francia titkosszolgálat”), nem vele kívánok vitatkozni, csak pontosítanék néhány apróságot.

Maga a komment (amire az Indexen kívül a Heti Válasz is felfigyelt) a következő volt:

Kurvára aggasztó, hogy a francia elhárítás mondott ekkora csütörtököt. A DGSE (a francia hírszerzés) és a pár éve példa nélküli módon centralizált elhárítás (a DGSI) volt a nyugati gumitalpúak közül az, amelyik (történelmi okokból) talán a legjobb pozíciókkal rendelkezett egyrészt a Közel-Keleten, másrészt az arab/muzulmán világban. Hogy mást ne mondjak, kevesebben gyűlölték őket arrafelé, mint az amerikaiakat vagy a briteket. És náluk a HUMINT sose szorult annyira vissza, mint a jenkiknél, még a kilencvenes években sem.

Namármost: ha ők csődöt mondtak egy ilyen horderejű terrorcselekmény előkészületeinek előzetes feltérképezésében, ha az ő informátoraik nem jelezték a készülő veszélyt, ha az ő elemzőiknek nem szúrt szemet valami, akkor nagyon nagy baj van. Mert akkor mit várjunk a német, a lengyel vagy a magyar szolgálatoktól, ha komolyra fordul a helyzet?

A véleményem változatlan: ebben az ügyben a francia titkosszolgálatok márpedig csődöt mondtak, többszörösen is. Azt senki nem állította, hogy egy demokráciában a terrorizmus elleni hatóságok képesek létrehozni a totális dgsielhárítást; ezt még a combosabb diktatúrák közül sem sikerül mindegyiknek megvalósítaniuk. Mindenki ismeri Fülig Jimmy örökérvényű mondását a pofonról és a közlekedési rendőrről, s én sem azt várom a DGSI-től, hogy minden radikális francia muszlimot 24/7-ben figyeljenek. A Kouachi fivérek azonban (ha hinni lehet a híreknek) nem átlagos hőbörgők voltak: az idősebbik testvérről, Saïdról tudták, hogy Jemenben az Al-Kaida kiképzőtáborában töltött több hónapot, Chérif (a fiatalabbik) pedig 18 hónapot ült is dzsihádista előkészület miatt. Arról nem is beszélve, hogy 2004 óta mindkettőjüknek vastag dossziéja volt a terrorelhárításnál, mert rendszeresen látogatták a legvéresszájúbb párizsi imám, Farid Benyettou uszító előadásait.

Csak közvetetten tartozik ide, de mivel releváns infó, leírom: amikor annó, sok-sok évvel ezelőtt Franciaországban tanultam a rendőrszakmát, rgaz úgynevezett gyakorló szolgálat keretein belül néhány napot eltöltöttem az akkoriban a Renseignements Généreaux nevet viselő belső elhárításnál is, ahol szájtátva láttam, hogy az RG (erzsé) milyen nyilvántartásokkal rendelkezik és milyen erőket, eszközöket és módszereket vet be (teljesen legálisan) azokkal szemben, akik a francia állam belső ellenségeinek minősültek, többek között a mindenféle vallási, regionális és etnikai szélsőséges egyének és csoportok ellen. Anélkül, hogy belemennék részletekbe, csak annyit mondok, hogy a kilencvenes évek elején-közepén idehaza a tökénél fogva lógatták volna fel azt a rendőri (pláne titkosszolgálati) vezetőt, aki a negyedét engedélyezi azoknak a (túlnyomó részt titkos) intézkedéseknek, amit az erzsések végrehajtottak a kor felforgató elemeivel szemben (noha az akkoriak a mostaniakhoz képest Gandhik és Teréz anyák voltak).

Szóval elhiszem én, hogy a DGSI (amelybe azóta az RG is beleolvadt) nem tud minden célszemélyt folyamatosan megfigyelni és mindegyik mellé egy-egy informátort telepíteni, elvégre gazdálkodnia kell a rendelkezésére álló erőforrásokkal, de egy titkosszolgálatnak a figyelőkön, a lehallgatókon és a „hálózati karbantartókon” kívül azért vannak professzionális értékelői és elemzői, hogy hatékonyan értékeljenek és elemezzenek, majd letegyék a javaslatot a főnökeik asztalára: Patron, XY feldolgozását szerintem most lehet egy kicsit szüneteltetni, ZU-ról viszont egyre érdekesebb dolgok derülnek ki, úgyhogy csoportosítsuk át a kapacitást ez utóbbira.

Ha korlátlan erőforrások állnának rendelkezésre, a terrorelhárítási meló kábé annyira lenne nehéz és felelősségteljes, mint a szotyiárusítás vagy az avargereblyézés. Egy közepesen fejlett értelmű csimpánz is tudná koordinálni egy ország belső biztonsági szerveinek munkáját, ha minden gyanús személyre jutna két megbízható informátor (az egyik lehetőleg az illető legjobb barátja legyen), a célos minden telefonját valós időben hallgatná egy teljes team, s mindegyik target person feje fölött a nap 24 órájában ott körözne egy drón, akárcsak a 24 vagy a Homeland című dokumentumsorozatok epizódjaiban. A büdös valóság azonban nem pont ilyen (Franciaországban sem), s az ilyen típusú professzionalizmus pont ott kezdődik, hogy a megfelelő célszemélyekre irányítom a szervezet erőforrásait.

Na ezért bátorkodtam azt mondani, hogy ha a szélsőséges muszlimok elleni harcban sok évtizedes rutinra szert tett franciák ekkorát hibáztak, akkor nagy gond van. Nem a totális elhárítást kértem számon, hanem az általuk végzett értékelő-elemző munka hatékonyságát kérdőjeleztem meg, ami csak részben anyagi-pénzügyi kérdés.

És igen, én is ismerem a bon mot-t, amivel úgy ezer éve minden titkosszolgálati vezető takarózik, amikor szar kerül a palacsintába és meg kell magyarázniuk a kudarcot: „Nekünk száz esetből egyszer sem szabad hibáznunk, az ellenségnek belefér, ha százból 99-szer nem jön össze; nekik az is siker, ha 1%-os eredményességgel dolgoznak”. Mit is lehet ehhez empatikusan hozzátenni? Hát igen, kemény terep ez a popszakma, viszont engem, mint adófizetőt csak az érdekel, hogy felrobbantják-e a metrót, vagy bemehetek-e egy moziba a családommal anélkül, hogy mérges gázokat vezessenek a szellőzőjáratokba. A százalékok nagyon komoly dolgok, de ezekkel az éves összefoglaló jelentésben tessenek dobálózni, biztosan faszán néznek ki a statisztikai fejezetben. A politikai vezetés utál sokat olvasni, viszont IMÁDJA a statisztikákat és a táblázatokat.

2.) Profik vagy pancserek

Komoly, már-már össztársadalmi polemizálás folyt arról is, hogy a Kouachi-fivérek profik voltak-e vagy amatőrök. Magyar internetfogyasztók százezrei nézték meg kockáról kockára a videókat, s a sarki újságostól kezdve az újpesti piacon lángost árusító lányokon és a sárbogárdi gyepmesteren keresztül a TEK főigazgatójáig mindenki megmondta a frankót, úgyhogy újat mondani én se tudok. Szerintem (a rendelkezésemre álló információk alapján) lövészetben kifejezetten profik voltak, utcai és épületharcászatban gyenge közepesek, felderítésben (műveleti előkészítésben) pedig olyan szánalmasat produkáltak, hogy elégtelent is csak erős jóindulattal adnék nekik. Innen is gondolom, hogy legalább még két bűntársuk lehetett, s ha én lennék a terrorszervezet illetékes vezetője, a Kouachi-sejt műveletirányítóját (ha még életben van és ha egyáltalán volt ilyen) azonnal felmenteném a terepmunka alól és az Al-Kaida (vagy az ISIS) konyhájára osztanám be krumplit pucolni.

3.) A HUMINT-kérdés

Úgy 14 éve koptatják a közhelyet, mely szerint a 9/11 talán nem következik be, ha az amerikaiak nem hanyagolják a közvetlen emberi erőforrásokkal végrehajtott hírszerzést (ez a HUMINT, magyarul az informátorok által hozott hírek összegyűjtése és felhasználása) és nem fókuszálnak annyira ahumint technológiai módszerekre (ELINT, COMINT, IMINT, SIGINT, de nem fárasztok senkit tovább, van még ezekből bőven). Szakértők és laikusok előszeretettel idézték (és idézik) fel az afgán hegyek között szamárháton közlekedő futár már-már idilli képét, aki az egyik barlangból a másikba viszi a papírlapra írt instrukciókat és a borítékokba tett készpénzt, amit aztán több lépcsőben, hasonlóképpen továbbítanak a parancsnoki lánc legvégén található beosztott közkatonákig. Se mobiltelefon, se számítógép, se banki átutalás, se térfigyelő kamera, se traffipax, se határregisztráció, se okmánynyilvántartás. Semmi, csak a hegyek és a cédulát vivő csávó, aki ha tudja is, hogy pár ezer méterrel a feje fölött ott köröz a drón, melynek kamerájával a szamáron élősködő bolhákat is meg lehet számolni valós időben Fort Meade-ben vagy Langley-ben, azt is tudja, hogy ebben a helyzetben a technika fix szart se ér.

Nakérem, még ha ez a fentiekben vázolt életkép extrém helyzetet örökít is meg, mintegy állatorvosi szamárként pedagógiailag tökéletesen alkalmas arra, hogy a laikusok számára is érzékeltessük: vannak szituációk, amikor egy havi 100-500 (oké, legyen 1000) dollárt kereső, jó helyen lévő informátor többet ér a Cégnek, mint egy ötmillió dollárba kerülő drón, vagy egy tízszer ennyibe kóstáló kémműhold, amelyet havi 5-7 ezer dolláros fizetésű technikusok üzemeltetnek.humint2

Ha valaki azt mondaná, hogy oké, de Európa az nem Afganisztán, mifelénk nem lehet elbújni a Nagy Testvér figyelő tekintete elől, nos, annak én csak annyit mondok, hogy kisebb léptékben ugyan, de az előző bekezdésben felvázolt helyzet idehaza is előfordul. Európában is megoldható, hogy a rosszban sántikálók kikerüljék a technológiai megfigyelés (a rengeteg …INT) számos csapdáját, s akik ellen kizárólag a HUMINT hozhat értékelhető eredményeket. Nekem ez régi vesszőparipám, persze én a bűnügyi területre értettem, de meglepne, ha a titkosszolgálatiaknak más lenne a véleménye. Idehaza is volt egy időszak, amikor a vezetők annyira begerjedtek a korszerű (számítás)technika vívmányaitól, hogy a HUMINT-ot finoman elkezdték hanyagolni, illetve az olyan habókosok rögeszméjének tudták be, mint néhány kiváló egykori kollégám és én. Hogy mostanában mi a helyzet, fogalmam sincs (karosszék-nyomozóként kívülről és távolról figyelem csak a rendszert), csak reménykedni tudok, hogy a szakmaiság nyelvét beszélőkre is odafigyelnek néha, nem csak az önpúderben jeleskedő lufifújogatókra.

És hogy mindennek mi a köze a párizsi eseményekhez? Hát csak annyi, hogy a hosszasan elnyúló átszervezési folyamat, ami az elmúlt három-négy évben a francia (terror)elhárítást jellemezte, bizony reorgnegatív következményekkel is járt. Név nélkül nyilatkozó francia nyomozók és elhárítók kesergéseit olvasgattam a net sötét bugyraiban, s ők bizony már egy-másfél évvel ezelőtt arról panaszkodtak, hogy az informátoraik egy részének teleszaladt a zsákja azzal, hogy egyik szervezettől a másikhoz kerültek, hogy volt olyan együttműködő, aki egy éven belül a harmadik tartótisztet kapta, s bizony sokan beintettek a cégnek, a nagy bizonytalanság miatt meg elég nehezen ment az újak beszervezése Persze bizonyítani nem tudom, hogy a sorozatos fúziók, leválások, átszervezések és újraátszervezések, leszerelések és átcsoportosítások közvetlen kapcsolatban vannak a január 7-i tragédiával, de hogy ez utóbbi nem független az előzményektől, az tutkó.

Innen is felhívom az illetékesek figyelmét (noha biztos vagyok abban, hogy ők is tudják, ha szakemberek): nagy gáz lesz, ha a HUMINT nem kapja vissza az őt megillető helyet a titkos információgyűjtés rendszerében.  

4.) Várható következmények

Hogy a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni terrortámadás joggal nevezhető-e Európa 9/11-ének, nem tudom megítélni (pedig én is imádom a bombasztikus kijelentéseket), de hogy a történtek politikai és jogi következményei a 24 (javítva: 14) évvel ezelőtti amerikai változásokhoz mérhetőek lesz, abban meglehetősen biztos vagyok. Néhány jóslás (vagy inkább prognózis, ez tudományosabban hangzik) következik, majd kiderül az elkövetkező hónapokban, mennyire találtam el.

4.1.) Az összeurópai (ha ez a szó egyáltalán értelmezhető) terrorelhárítás szellemisége közeledni fog az amerikaiéhoz. Ezalatt azt értem, hogy a szabadságjogok bizony kapnak néhány gyomrost, az adatvédelmet például nem fogják olyan komolyan venni azeuropol európai hatóságok, mint ahogy most teszik. Újabb lépéseket fognak tenni a páneurópai bűnüldözés megteremtése irányába, ami nagyjából azt jelenti majd, hogy a pillanatnyilag bolhacirkusz komolyságú és tekintélyű Europolt szép lassan felruházzák majd intézkedési jogosultságokkal is. Persze ez szép lassan fog bekövetkezni, de (már ha az Unió fennmarad) úgy 10-12 év múlva az Europol-igazolvány felmutatása nem spontán kuncogást fog előidézni a tagállamok rendőrségi objektumaiba történő belépés megkísérlésekor, hanem vigyázzállást és szalutálást a posztos rendőrtől.

4.2.) Hogy a Schengen-övezetet a tagok fenntartják-e jelenlegi formájában, vagy visszalépés következik és néhány további Charlie Hebdo típusú merénylet után ismét meg kell állni a belső határoknál egy okmányellenőrzésre, nem tudom. Mindenesetre én arra tippelek, hogy egyre több tagállam és egyre többször fogja kihasználni a „határforgalom ellenőrzésének ideiglenes visszaállítása” című kiskaput. Sok magyar rendőr és gumitalp esküvel állítja: Schengennél nagyobb generális szopás a magyar bűnüldözőket és titkosszolgálatokat nem nagyon érte az elmúlt években.

4.3.) Nem kell Nostradamusnak lennünk ahhoz, hogy a magyar jogalkotásban és jogalkalmazásban is előrelássunk bizonyos változásokat. Néhánytek büntetési tétel megemelése, egy-két új Btk-szakasz beillesztése, meglévők módosítása és kiegészítése mellett számíthatunk például a TEK költségvetésének (és hatáskörének) megnövelésére is. Hajdu tábornok és helyettese, Bodnár tábornok régi rókák a szakmában és tökéletesen érzik, mikor jött el az ideje egy kis plusz pénz kiutalását kezdeményezni. Ne ítélje el őket senki ezért; aki dolgozott már államigazgatásban, illetve akármilyen, állami költségvetésből élő szervezetnél, az tökéletesen tisztában van azzal, hogy minden adandó alkalmat meg kell ragadni ahhoz, hogy kihasználjuk „az objektív körülményeket”. Ha a Charlie Hebdo esetét a TEK vezetői nem használnák ki újabb autók, fegyverek és státuszok megszerzésére, bizony alkalmatlanok lennének a beosztásukra.

A TEK-ről amúgy meg elég régóta tervezek egy külön posztot, ha lesz rá időm, megírom.

Nem csak a büntető törvénykönyvben (és esetleg a büntetőeljárásiban) lesznek változások, hanem a bevándorlást szabályozó normákban is. A francia párhuzamok kihangsúlyozásánál a magyar jogalkotó nagyvonalúan nem fogja figyelembe venni azt az apróságot, hogy a Kouachi testvérpár második generációs francia volt, akik már beleszülettek a francia hétköznapokba. nkeHa a TASZ és a hasonló szervezetek elfogadnak tőlem egy tanácsot: tessenek felkötni a gatyát, kemény idők jönnek.

4.4.) Szakmai berkekben hónapok óta köztudomású, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen hamarosan terorrelhárítási tanszéket állítanak fel. Önmagában ebben semmiféle problémát nem látok, sőt, már csak azért szurkolok, hogy (jó magyar szokás szerint) ne ideológiai elfekvő legyen, ne párthűség alapján kiválasztott paprikajancsikkal töltsék fel az oktatói gárdát, hanem szakemberekkel, akiknek neve és presztízse garancia lehet az ott majdan elkezdődő komoly szakmai munkára.

4.5.) A TEK-en kívül a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és aznbsz Alkotmányvédelmi Hivatal, továbbá a teljesen lezüllesztett és abszolút súlytalanná vált Információs Hivatal is új forrásokhoz fog jutni, s még a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnak is csurran-cseppen talán majd valami. A Rendőrség szokás szerint várólistás lesz, ők elégedjenek meg az új autókkal, amiket a tavaly év végén kaptak.

4.6.) Mivel jó működő amerikai kapcsolatok (és a Fehér Ház politikai támogatása) nélkül Európában manapság elég nehéz hatékony terrorelhárítást folytatni (gondoljunk itt az információcseréhez nélkülözhetetlen kölcsönös bizalomra), nagy kérdés, hogy a Budapest-Washington feszültségek mennyiben fogják negatívan befolyásolni ezt a területet. Az orosz (azeri, kazah, kirgiz, stb.) kapcsolatok ideig-óráig működhetnek, de azt mindenki beláthatja, hogy ha a magyar szolgálatokon tartósan rajta lesz a „moszkvabarát rezsim gumitalpúja” bélyeg, Bécstől nyugatra gctffekvő országok intelligens szervízeitől elég nehezen kapunk majd használható stratégiai információkat; műveletiket talán igen.

4.7.) A magyar illetékesek megfontolják, hogy osztrák mintára bevezetnek egy zöld számot, amit azok hívhatnak, akik környezetükben terrorgyanús személyekre és/vagy jelenségekre figyelnek fel és erről a hatóságokat tájékoztatni szeretnék. A hasonló feljelentős cuccoknak mifelénk komoly hagyományai vannak, úgyhogy ha ezt meglépik, máris javasolom, hogy a TEK-en belül új igazgatóságot állítsanak fel, mert ennek kezeléséhez komoly erőforrásokra lesz szükség. Arra, hogy a bejelentések 99,99%-a mögött nem lesznek terrroristák, már most mérget veszek.  

5.) Je suis Charlie

Jó magyar szokáshoz híven ismét kettészakad a hazai társadalom azon része, amelynek még van ideje, kedve és energiája figyelemmel kísérni a külföldi eseményeket. Jelen poszt keretein belül nem áll szándékomban elemezni a jelenséget, a pro és kontra érveket, mindössze arra a kérdésre szeretnék válaszolni, amit a Konteóblog több törzskommentelője tett fel nekem, amikor azt firtatták, hogy vajon a nyugatiak és az izraeliek által módszeresen legyilkolt palesztinokkal, afganisztániakkal és más muszlimokkal miért nem szolidarizálok, miért nem vállaltam fel az elmúlt években, hogy je suis Ahmed, je suis Fatima…

Már fogalmaztam magamban a választ, amikor egy másik kommentelő válaszolt is a helyemben. Az ő hozzászólását veszem kölcsön (siridar kolléga volt az elkövető), mert sem hozzátenni, sem elvenni nem tudok és nem akarok, s minek dolgozzon az ember, ha mások már elvégezték helyette a melót:

Ha majd a templomos lovagok vagy a jezsuiták (Éljen a pápa, megbosszuljuk Jézust! kiáltással) valamelyik rijádi vagy bagdadi vicclap teljes szerkesztőségét lemészárolják csak azért, mert az gúnyos karikatúrákat közölt a katolikus egyházról és annak szentjeiről, abban a pillanatban szolidarizálni fogok Ahmeddel és Fatimával.

Per pillanat ennyit szerettem volna mondani, a poszt már így is nagyon eklektikus és hosszú lett. Ha úgy alakul és lesznek érdemi kommentek, majd még hozzáteszek ezt-azt.

91 hozzászólás

 1. numspa — 2015-01-11 01:08 

Igaza van siridarnak, nem kell(ett) hozzá karikatúra.

 2. zsanvalzsan — 2015-01-11 11:09 

Szia Tiboru,

miközben gyakorlatilag az egész magyar sajtó ezen a párizsi merényleten pörög (ha jól tudom, 20 áldozat volt, közülük kettőt egyáltalán nem sajnálunk, ennek a 6-szorosát követelheti egy vonatbaleset, tízszeresét egy repülőszerencsétlenség), szóval közben a Boko-Haram szép csendben kiirtott egy városnyi embert, a hullák az utcákon hevernek. Ez utóbbiról egy eldugott Index-cikkből értesültem, a felháborodás nyomait nem lelem.
Ugyanekkor egy szaudi bloggert ezer korbácsütésre ítélt a helyi bíróság.

Mitől fontosabb az egyik tragédia, mint a másik?

 3. becsuszoszereles1k — 2015-01-11 11:10 

El is felejthetjuk az adatvedelmet? Peldaul: “”Az adatvédelmünk egyre gyengébb lesz, ez technikai szempontól elkerülhetetlen.”
http://hvg.hu/tudomany/20150109_dobbenetes_joslat_2025re_el_is_felejthet/

Ez meg mi? Ejfel utani hir, lehet, hogy mar be is indult! http://hvg.hu/tudomany/20150111_anonymous_charlie_hebdo_hadmuvelet

 4. p3p3 — 2015-01-11 11:16 

@zsanvalzsan:
ez nem új keletű , láttunk már ilyet és pont a Ruanda-i mészérlásnak sem lett hú de nagy visszhangja:
http://en.wikipedia.org/wiki/Rwandan_Genocide

szépen fogalmazva amig pár fekete irtja egymást Afrikában, és nincsenek a kitermelhető erőforrások veszélyben a kutyámat sem érdekli…

 5. zsanvalzsan — 2015-01-11 11:16 

@zsanvalzsan:
Bocs, most olvasom: nem egy városnyi embert irtottak ki, “csak” párszázat.

 6. p3p3 — 2015-01-11 11:19 

@becsuszoszereles1k:

Anonynmus, egy csapat script kiddie… akik a DDOS támadásokon kívül nem sok midnenhez “értenek”.
Maximum DDOS-olják a jemeni alkaida szamarait, vagy feltörnek pár szélsőséges twitter accountot…

 7. zsanvalzsan — 2015-01-11 11:20 

@p3p3:
A ruandai mészárlás is eszemben volt, de nem sikerült belefogalmazni a mondatba.
De mondok ennél rondábbat is:
1932-33 telén Ukrajnában egy, az oroszok által mesterségesen előidézett éhínség következtében mindegy 6 millió ember halt éhen.
Ennek a 70. évfordulója 2002-2003 telén volt.
Emlékszik valaki az évfordulóra? Volt megemlékezés az áldozatokra?

 8. becsuszoszereles1k — 2015-01-11 11:26 

2. @zsanvalzsan: Egyik tragedia fontosabb, mint a masik! A legfontosabb, amelyik alaassa a jovot – es az ami/aki alaassa. Gyilok nelkul vagy gyilokkal. A legfontosabb, amelyik mindkettovel es egyszerre (parallel).
Amint a emberi, technikai, egyeb okokbol tortent szerencsetlenseget/balesetet nem kell osszehasonlitani, mert nem lehet, egy merenylettel vagy terrorcselekmennyel – ugyanugy a Boko Haramot es hasonszoru tarsait sem merhetjuk az IDF-hez.:)

 9. becsuszoszereles1k — 2015-01-11 11:31 

6.@p3p3:

Jo lenne, ha bovebben elmagyaraznad!
Nem ertek hozza, csak mint hirt nyomtam be… Koszi.

 10. rammjaeger — 2015-01-11 11:40 

Eszembe jutott az egészről Fortuyn meggyilkolása, pontosabban az, hogy a művelt közönség milyen magyarázatokat adott rá. Érdemes összevetni a mostani vérengzés visszhangjával.

http://isteve.blogspot.hu/2011/01/immigration-controversy-leads-to.html

http://isteve.blogspot.hu/2005/11/diversity-means-death.html

 11. p3p3 — 2015-01-11 11:43 

@becsuszoszereles1k:
A lényege az ilyen túlterheléses támadásoknak, hogy pl. egy weboldal esetén olyan sok lekérést küldenek a webszerver felé amit egyszerűen már nem tud telejesíteni és elérhetelen lesz. Pl. ez történ ma hajnalban ezzel a szélsőséges weboldallal: http://ansar-alhaqq.net/

De ez igazából egy rendszermérnöknek nem jelent akkor problémát mondjuk egy órai munka, több megoldás is van a problémára a legeszerűbb talán a támadó gépek cimeinek szűrése így nem tudnak lekérést küldeni a weboldal felé. De mostmár nagyon sok módszer van a DDOS támadások elhárítására. Nyilván ha megefelelő számu géppel nagyon profin megtervezetten hatják végre akkor eltarthat egy ideig az elhárítás, de pl. a ma reggeli esetben 1,5 óra mulva elérhető volt az oldal. Egy kicsit több inforol van mondjuk wikipedian is:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szolg%C3%A1ltat%C3%A1smegtagad%C3%A1ssal_j%C3%A1r%C3%B3_t%C3%A1mad%C3%A1s

Igazából az Anonymus általában csak ezzel a módszerrel operál, mivel elég sok ember tagja a “szervezetnek” de igazán komoly hackerek, vagy szakemberek kevesen vannak köztük. Sokszor az történik hogy mondjuk egy hacker hozzájut x ezer hitelkártya adathoz vagy jelszóhoz s átküldi nekik hogy publikálják…

Szerintem egy terrorista szervezetnek amugy sem lehet online nagyon nagy csapásokat bevinni, csak az anonymus szeret felvágni, illetve szeretik magukat a sajtoban viszontlátni, de ez inkább csak figyelemfelkeltés…

 12. tiboru — 2015-01-11 11:47 

@zsanvalzsan:

Nem tudom, talán a szimbólum-jellege, a földrajzi közelség és a lehetséges következmények miatt.

Mitől kapott nagyobb publicitást Ferenc Ferdinánd agyonlövése az 1914-ben elkövetett többi emberölésnél? Miért volt nagyobb esemény egy Jézus nevű zsidó ember kétezer évvel ezelőtti keresztrefeszítése, mint a száz évvel korábbi Spartacus-felkelést követő ötezer (hatezer?) másik hasonló kivégzés összesen? Miért érdekelt bennünket jobban a Rezesova-féle autóbalesetben meghalt négy ember, mint a szmolenszki repülőgépkatasztrófában elhunyt 96?

De konkrétabbat kérdezek: téged nem aggaszt jobban egy, az utcádban bekövetkezett gyilkosság, mint az, amelyiket az ország másik sarkában követtek el?

 13. rammjaeger — 2015-01-11 11:47 

Másrészt humoros belegondolni, hogyan reagálna itthon a művelt közönség, ha mondjuk Maksát holnap néhány nő összeverné botokkal az utcán. Bizonyára nagyon népszerű lenne az “Én vagyok Maksa Zoltán!” kampány. Vagy nem.

 14. rdos — 2015-01-11 12:00 

HUMINT és az “..az afgán hegyek között szamárháton közlekedő futár..” problémája.

Az amik piszokul büszkék a technológiai fejlettségükre. Némi joggal. Gyanítom már régen rajta vannak a probléma (technikai jellegű) megoldásán. Mondjuk bolha méretű, a szamár szőrzetére szálló, majd abban elbújó hallgatózó – videózó drónokkal. :-( Azt tudom a DARPA a minél kisebb repülők készítésén dolgozik. Pár éve szitakötő méretűt már én is mint egyszerű netes nézelődő láttam, láthattam.

 15. tiboru — 2015-01-11 12:09 

@rammjaeger:

Az egyedüli, számomra elfogadható válaszlépés Maksával szemben az lenne, ha elkezdenék szakmányban gyártani és terjeszteni a vicceket arról, hogy ő milyen hülye, szánalmas és primitív. És persze akinek nem tetszik, az ne menjen el a műsoraira, ne vegye a lemezeit, könyveit, ne nézze őt a tévében és ne hallgassa a rádióban.

Minden, ennél erőteljesebb válasz (botokkal összeverni, stb.) súlyosan aránytalan, tehát (szerintem) elítélendő, miként az is, hogy mit műveltek vele az elmúlt napokban a médiában.

 16. tiboru — 2015-01-11 12:11 

@rdos:

Pont azt mondom, hogy (szerintem) ennek a problémának nincs 100%-os technikai megoldása mindaddig, amíg gondolatolvasó gépeket nem konstruálnak.

 17. night0077 — 2015-01-11 12:15 

you insult a gay = homophobe
you insult a jew= antisemitic
you insult Muslim = freedom of speech

 18. collaunch — 2015-01-11 12:30 

A hegyek kozott lovagolo futar dolgot megerositeni latszik ez a kis szosszenet:

“A délután folyamán újabb részletek derültek ki mindhárom túszejtőről, az amerikai titkosszolgálatok jemeni forrásai határozottan a jemeni szalafista mozgalomhoz kötötték Said Kouachit. A testvérpár évek óta le volt tiltva az USA vízumlistájáról is. Az is kiderült, hogy Amédy Coulibaly, a barátnője és Chérif Kouachi többször meglátogatták házi őrizetében a terrorizmusért elítélt, algériai születésű, de Franciaországban élő Djamel Beghalt, akinek Kouachi és Coulibaly voltak a legfőbb tanítványai.”

Nem ertek hozza, de amugy ez normalis hogy valakit hazi orizetben igy latogatgatnak? Raadasul olyanok, akiket allitolag megfigyeltek a titkos szolgalatok? Mondom, tok laikus vagyok, csak ez igy kicsit gaznak tunik, de lehet csak en “konteozom” tul a dolgot, ne szidjatok erte nagyon.
A posztot koszonom Tiboru, es az indexes “beszolas” nekem is feltunt, de ne is foglalkozz vele.

 19. drout — 2015-01-11 12:35 

“a teljesen lezüllesztett és abszolút súlytalanná vált Információs Hivatal ”
erről lehetne egy kicsit bővebben. Honnan ez a vélemény és ha igaz, akkor ki és miért csinálja

 20. tiboru — 2015-01-11 12:49 

@drout:

Húha, ennek részletes megválaszolása erősen túlmutat egy komment keretein :-)

A vélemény nagyrészt egykori és jelenlegi íhásokkal folytatott beszélgetésekből és újságolvasásból származik. Hogy ki és miért csinálja, na erről konteóposzt kéne :-)

 21. zsanvalzsan — 2015-01-11 12:50 

@tiboru:
Szimbólum abból lesz, amiből a propaganda szimbólumot csinál. A propagandát pedig emberek csinálják a többi ember részére. Ezektől a propagandacsináló emberektől elvárnám, hogy nálam okosabbak, műveltebbek, tájékozottabak legyenek, s így folyásolják a véleményemet befele.
Namost, a bajom mindössze annyi, hogy rossz a szemem, mert ezeket a jeleket (okosabb, műveltebb, tájékozottabb) nem látom.
Ferenc Ferdinánd, Kennedy, Jézus: mind a propaganda miatt lettek fontosabbak a többinél.

Ha a mi utcánkban történne gyilkosság, pár percig bizonyára hüledeznék én is, mint a többiek. Viszont nem mennék oda a kertéshez bámészkodni és okosnak lenni. Aztán gondolkodni próbálnék: ki az áldozat, miért ő, ki lehet a tettes, miért, hogyan történt. És ebből próbálnám eldönteni, vajon lehetek-e én, vagy a családom valamelyik tagja veszélyben.

Csökött egy gondolkodásmód, tudom. Üti is a guta a környezetemben élőket miatta, és általában engem hoznak ki hülyének. Ez van.

A Maksa-szálhoz: én értettem a viccet! Van olyan jó, mint Maksa bármelyik másik poénja, melyeket egyébként valami sablon alapján sorozatban készít.
És azt is értem, hogy ez sok embernek miért nem tetszik. Ha nő lennék, nekem se tetszene.
A fickó kapott érte hideget-meleget, szerintem itt le lehet zárni a történetet.
A párhuzamot is érteni vélem. Erről annyit: eszembe se jutna Mike Tyson orrát pöckölgetni csak azért, mert az olyan vicces. Nem tudom miért, valahogy nem szívesen csinálnám.

 22. zsanvalzsan — 2015-01-11 12:53 

@zsanvalzsan:
Nem sokat tudok Tysonról, de azt hiszem, nem klasszika-filológia szakon végzett.

 23. fuxor — 2015-01-11 13:03 

@night0077:
Majd ha a rabbitanács vagy egy dühös cigány rágyújta a Magyar Hírlap szerkesztőségét Bayer Zsoltra, érte is ejtek egy könnycseppet. Így rendben lesz?

 24. becsuszoszereles1k — 2015-01-11 13:25 

@p3p3: Koszonom szepen! Remelem, masok szamara is hasznos informacio! :)

Na igen, vegulis rendeztek nehany banzajt, igy ismertuk meg a nevuket (legalabb is)!

 25. tiboru — 2015-01-11 13:26 

Nocsak, lehet, nem is beszéltem hülyeséget a 4.3) pontban…

http://cink.hu/uj-vedmuvekre-es-uj-politikara-van-szukseg-mondta-orba-1678800534

 26. untermensch4 — 2015-01-11 13:43 

@zsanvalzsan: “Ferenc Ferdinánd, Kennedy, Jézus: mind a propaganda miatt lettek fontosabbak a többinél.”
ferencferdi kapcsán hallottam olyan véleményt is hogy akkortájt itt nálunk nagy megkönnyebbülés volt a halála, tképp principnek szobrot kellett volna kapnia.

 27. untermensch4 — 2015-01-11 13:48 

@tiboru: nem az új védműveken van ott a hangsúly hanem az európai értékeken… szóban. itt az alkalom hogy kapjon egy kockázatos lehetőséget a nyilvános önkritikára: ő lehet a hangadója a szorosabb europol-igénynek, haragudjanak rá a szuverenitás-fétisesek… mondjuk azután hogy ezerszámra jöhettek be állampolgárként oroszok a schengeni határon belülre, ez még nagyon is nagyvonalú lehetőség lenne neki

 28. FilcTroll — 2015-01-11 13:54 

@tiboru: Orbán bámulatos abban, hogy egy valóban létező problémát olyan kontextusba helyez, hogy a megoldás ő malmára hajtsa a vizet.

 29. rammjaeger — 2015-01-11 14:06 

@tiboru:

Tiszta sor, ezzel nem vitatkozok. Én csak belegondoltam, mi lenne a jellemző reakció mindazok részéről, akik most idehaza pörgetik az “én vagyok Charlie” kampányt.

Az erőteljesebb válasz egyébként már folyamatban van, ha nem is botokkal:

https://hu-hu.facebook.com/nokert.hu/posts/759141550847076

 30. rammjaeger — 2015-01-11 14:08 

A Bic Cristal Fine, mint a szolidaritás jelképe. Na ezt is megéltük.

 31. Nagy Fehér Ember — 2015-01-11 14:19 

@zsanvalzsan: Nagyon hasonlón gondolkodunk, a számból húzkodtad ki a szót.

Az elmúlt három napban is több száz embert gyilkoltak le terroristák. Azoknak is vannak szeretteik, családjuk, az ő gyászuk sem kisebb, mint a franciáké. És én olyan szociális érzékenységgel vagyok megverve, hogy egyiket sem tudom figyelmen kívül hagyni. Minden halál tragédia, de ezt szerintem csak az érti meg, aki vesztette már el közeli hozzátartozóját. Továbbmegyek: minden szenvedés, félelem, kín, gyász és gyűlölet, amit érző lénynek át kell élni, az tragédia. Ha izraeli az áldozat, ha arab, ha francia, de még akkor is, ha egy sérült tigris haldoklik valahol a szavannán. Nem kicsinyíteni, vagy relativizálni akarom a franciák gyászát, csupán bemutatni, hogy ÉN SZEMÉLY SZERINT nem tudok különbséget tenni szenvedő és szenvedő között. Emiatt zavar ez a médiacirkusz.

A másik amin kiakadtam, már szakmai jellegű kérdés: jön három vagy négy terrorista, Párizs belvárosában agyonlőnek tizenhárom embert, aztán három napig menekülnek.
EZT MOST HOGY???
És fél Európán végigsöpör a félelem és rettegés.
Egyet kell értenem: ez már belemagyarázás és propaganda.

És nem fogom kirakni a Je suis Charlie címkét sehová. Mert akkor ki kellene raknom az I’m a Tutsi matricát is, és számtalan másikat az összes ártatlanul megölt, és az összes ártatlanul szenvedő ember emlékére.

 32. zsanvalzsan — 2015-01-11 14:34 

@untermensch4:

> principnek szobrot kellett volna kapnia.

Íme:

 34. zsanvalzsan — 2015-01-11 14:37 

@Nagy Fehér Ember:

> szakmai jellegű kérdés: jön három vagy négy terrorista,
> Párizs belvárosában agyonlőnek tizenhárom embert, aztán
> három napig menekülnek.
> EZT MOST HOGY???

Ezen miért vagy kiakadva? Szerintem életszerű. Inkább azon csodálkozom, hogy ilyen hamar megtalálták őket.
A rendőrök nyilván nem álltak térdelőrajtban, várva a merényletre …

 35. agathon — 2015-01-11 15:35 

Jó poszt, köszönet a posztos Posztolónak!

Egy kiegészítés csupán a végére, ahol siridar kolléga alapvetését idézed:

“Ha majd a templomos lovagok vagy a jezsuiták (Éljen a pápa, megbosszuljuk Jézust! kiáltással) valamelyik rijádi vagy bagdadi vicclap teljes szerkesztőségét lemészárolják csak azért, mert az gúnyos karikatúrákat közölt a katolikus egyházról és annak szentjeiről, abban a pillanatban szolidarizálni fogok Ahmeddel és Fatimával.”

Az idézetben hajuknál fogva előráncigált dolgoknak semmi közük egymáshoz!
Tehát, Ahmed és Fatima (az izraeli hadsereg által ártatlanul megölt palesztin kisgyerekek, ha jól értem), szóval Ahmed és Fatima meggyilkolása ÖNMAGÁBAN, FELTÉTEL NÉLKÜL BŰN! Függetlenül a templomosok, jezsuiták, Jézus, a római pápa valamint a rijadi és bagdadi vicclap teljes szerkesztőségének tevékenységétől.
Az áldozatokkal való szolidaritás nem lehet FELTÉTELEKHEZ kötött! Vagy elítélem a bűnt, és szolidáris vagyok az áldozatokkal, vagy nem!
Ha bizonyos feltételek teljesülése esetén szolidáris vagyok az áldozatokkal, egyébként nem, akkor ezzel az elkövetett bűnt relativizálom. Azt a benyomást keltem, mintha az elkövetett bűn csak bizonyos feltételek teljesülése esetén lenne elítélendő bűn, különben nem. Ez pedig nem igaz, mert ártatlanokat ölni minden körülmények között bűn, az áldozatokkal szolidárisnak lenni pedig erény, függetlenül az egyéb körülményektől! Ebből a szempontból tökmindegy, hogy mit csinálnak a templomosok meg a római pápa…

 36. eltiron — 2015-01-11 15:49 

Jó kis poszt lett, köszi.
Tegnap – magam sem tudom, miért – elolvastam Dezső András fikaposztját, akartam is jelezni feléd, de gondoltam majd pont te nem veszed észre, hogy téged hülyéznek? Az általános indexes suttyómentalitás tipikus terméke volt az az iromány.
Az utolsó pont kapcsán – Je suis Charlie – nem óhajtok floodolni, inkább ideteszem ma publikálódott posztomat, ami ezt érinti:
http://jobbegyenes.blog.hu/2015/01/10/charlie_angyalai_844
Akinek van kedve, olvassa el.
(Bocs a spamért ;))

 37. becsuszoszereles1k — 2015-01-11 17:13 

@agathon:

A kiralyno oltozeket dicserni illetlenseg…(miert?)…

Ez tenyleg egy szep litania volt; igy rogton erthetobb”.

*

Tudod mellekelni a bizonyitekokat ehhez?: “Tehát, Ahmed és Fatima (az izraeli hadsereg által ártatlanul megölt palesztin kisgyerekek, ha jól értem), “!

 39. tiboru — 2015-01-11 17:27 

@agathon:

Azt ki mondta, hogy Ahmed és Fatima “az izraeli hadsereg által megölt kisgyerek”?!

Szerintem siridar egyszerűen csak két arab nevet vett elő, példaként.

 41. untermensch4 — 2015-01-11 18:25 

@zsanvalzsan: úgy értettem hogy vannak akik szerint 1914-15 táján kellett volna szobrot kapnia ahelyett hogy részt veszünk egy szerbia elleni háborúban… a “mi” alatt a magyar királyságot/magyarokat és nem az omm-t értve

 42. untermensch4 — 2015-01-11 18:26 

@untermensch4: … szobrot kapnia, és nálunk…
végül csak el tudom dadogni… :)

 43. zsanvalzsan — 2015-01-11 19:23 

@untermensch4:
Tetszőleges szobor sokkal olcsóbb bármelyik háborúnál, tehát egyetértek :-)

 44. molnibalage — 2015-01-11 19:24 

A szipatizálós részhez. Az muzulmán országokban vagy egyáltalán vicclap…?

 45. tiboru — 2015-01-11 19:49 

@molnibalage:

A kérdés nagyon jó, én is feltettem magamnak. Aztán ezt találtam:

http://www.dw.de/arab-cartoonists-walk-a-fine-dangerous-line/a-18184330

 46. flashbang52 — 2015-01-11 20:08 

Vannak vicclapok , is sőt még hírcsárda stílusú álhírportálok is. A tv és rádió kabarék állandó “szereplői” a politikusok, rendőrök, terroristákat sem kímélik A komolyabb napilapokban mindig van legalább egy politikai karikatúra vagy vicces politikai szatíra némelyiktől még itthon is sikitófrászt kapna a regnáló elit.
Az egyik közismert ISIS paródia is palesztín gyártmány.

https://www.youtube.com/watch?v=K5nigZzgf4Y

 47. hehe64 — 2015-01-11 20:53 

Az az érzésem hogy valamit félreértesz.

Eddig úgy néz ki, hogy az események, akárcsak a 14-évvel ezelőttiek, betöltötték feladatukat.

Nevezetesen a kevesebb szabadságjog, több fegyver feladat kipipálható lesz Európában is heteken belül.

 48. nsfw — 2015-01-11 21:02 

@collaunch:
az ismert ellenség mindig jobb, mint az ismeretlen. éppen ezért hagynak sokakat ott, addig és úgy, hogy ne változzon az egyenlet (ismert status quo). Ha feltérképezett, ismert tenoristák látogatnak szintén feltérképezett, szintén ismert + még őrzött másik tenoristát – abból lehet profitálni, ha hagyom. Ha szétverem/tiltom/ellehetetlenítem a meglévőket akkor új ágak születnek, amelyeket jó eséllyel nem fogok ismerni/kontrollálni. Az is igaz viszont, hogy ha a felderítettekre/meghagyottakra nem fordítok elég figyelmet – amire Tiboru is utalt – akkor az 1 % prinzip bejöhet, de hát túl sokan vannak.

 49. warr — 2015-01-11 21:46 

@zsanvalzsan: Én ezt úgy fogalmaztam meg magamban, hogy egy kleptomániás előtt sem mutogatnék arany meg gyémánt ékszereket…

 50. koxi — 2015-01-12 09:00 

Jaj de jó írás volt így hétfő reggelre, az év első első munkanapjára. Kösz tiboru.

 51. exgumitalp — 2015-01-12 09:07 

Félek, hogy az elektronikus elhárítás és a humán formái között most még generációs ellentétek feszülnek. (ami már csak azért is marhaság, mert semmiképpen sem a “jó” oldal malmára hajtja a vizet, minél nagyobb a káosz annál könnyebb benne elvegyülni és egyéb közhelyek…)

Az információs robbanás, amit lassan már senki sem tud követni, sem megjósolni (avagy túlfutott a kémiai reakció) rendesen betett a humán erőforrásoknak, de tény, hogy manapság már egyik sem lehet meg a másik nélkül. Megint olyan -és főleg a mostani események kapcsán- ez a téma, mint a túlpörgetett inga. Ki kell még várni, mire beáll középre és nem leng ki túlzottan az egyik, vagy a másik oldal irányába.

Sajnos azok, akik pont azzal foglalkoznak, hogy az ilyen átmeneti “kiskapukat” keressék, rájöttek, hogy most lehet a zavarosban halászni. (ha, leírok még egy vizes hasonlatot, akkor uninstall…) Szeretném azt hinni, hogy most -megint- nem a felelősök keresése lesz a fő irányvonal, hanem, hogy hogyan húzzuk szorosabbra a szák… a hálót… a kötelet?!

Azt hiszem, hogy minden félhülye tudja, hát még itt, ahol nincsenek ilyenek, hogy idő kell ahhoz, hogy a két merőben eltérő iskola közeledjen egymáshoz. Természeten ez a folyamat már régen elkezdődött, de számomra nagyon úgy tűnik, hogy még tart.

A mostani incidenssel kapcsolatban, annyit szeretnék csak hozzáfűzni, hogy Én, személy szerint itt látom a: “Francia elhárítás hibázott” című probléma gyökerét, a mostani ügy kapcsán és igen, Én is nagyon remélem, hogy a jövőben úgy tudok elmenni a családommal Párizsba, hogy nem kell kémiai detektorral átnéznem a komplett csigazab… Vallon csúcsforgalmat.

Ennyit szerettem volna hozzáfűzni.

 52. tiboru — 2015-01-12 11:05 

@eltiron:

Csak most vettem észre, hogy várólistára tette a kommented a rendszer, manuálisan beengedtem!

 53. exgumitalp — 2015-01-12 11:22 

@tiboru:

Az IH-nak amúgy sem sok köze van a counter terrorizmushoz.
Vagy, ha még is, akkor az már régen rossz, ha a belső elhárítás is ezzel kell, hogy foglalkozzon…

 54. djatlov — 2015-01-12 11:24 

Kedves Tiboru! Köszönöm! Hiánypótló írás volt. Legalábbis számomra.

 55. flashbang52 — 2015-01-12 11:50 

“Az Információs Hivatal hatáskörébe tartozik a külképviseletek lehallgatás elleni védelme, az idegen országok titkosszolgálatai, a terrorista szervezetek, az illegális kábítószer- és fegyverkereskedelemmel foglalkozó és más bűnöző szervezetek beépülésének megelőzése, felderítése, kiszűrése, továbbá minden olyan cselekmény, szándék felderítése, miáltal a nemzetbiztonságot sértő vagy veszélyeztető helyzet áll(hat) elő. Forrás : IH honlap

Ilyen alapon lehet köze a counter terrorizmushoz. A gyakorlatban persze olyan messze van tőle Mint Szent Borbála a Masjid al-Haram -tól.

 56. obsitos95 — 2015-01-12 12:40 

Tiboru, déjá vu érzésem volt, amikor a francia szervek folyamatos és permanens átszervezéséről írsz, és annak a kártékony hatására az informátorokkal végzett felderítésekben. Picit áthallásosnak érzem az itthoni, szervezett bűnözés elleni egységek “újra gondolásával”. Ott szoktak kezdődni a gondok, hogy akik a szervezeti táblákat rajzolják, az új felállásokat vizionálják, azt hiszik, hogy az ügynök, informátor, hívják bárhogy is, egy “beszélő szerszám”, átadás-átvétel tárgya. Százszor beigazolódott, hogy nem. A mi értjébe nem bonyolódnék bele, szerintem az itt olvasók számára ez elég egyértelmű lehet.

A sok …INT előretörése szinte adta magát. Rengeteg adat keletkezett, keveseket zavart, hogy mennyiből lett információ. Nagyon széles lett a merítési lehetőség, aránylag egyszerűbben, és főleg kockázat mentesebben lehetett hozzá jutni.
A HUMINT macerás. Sokkal több munkát, felkészültséget, empátiát, odafigyelést igényel. Persze, ha jól csinálják meg is van a kiemelkedő, mással alig kiváltható eredménye és haszna.
Ha újra fontos lesz a tartalmi és mélységi információ, akkor fel kell, hogy értékelődjön nem csak a HUMINT, hanem azt végezni akaró, vállaló, tudó felderítő vagy elhárító szakember is. E nélkül nem lesz eredményesebb felderítés és elhárítás.

 57. exgumitalp — 2015-01-12 12:47 

Itthon főleg az a szép, hogy politikai alapon rendeződnek a szervek és így mindenki “koncentrál” mindenre, pont ezért mindegyik szerv “tisztességesen” el tudja végezni a saját munkáját… viszont legalább bárkit felelősségre lehet vonni bármiért.

Egyébként, egy natúr állampolgárnak is lehet feladata, a terror elhárítás, mint ahogy feladata az Ország, illetve az Államrend védelme, illetve ennek segítése, az Alkotmány szerint. Bár, bevallom már régen olvastam, szóval javítsatok ki, ha azóta ezt kivették volna.

 58. tiboru — 2015-01-12 13:26 

@exgumitalp:

Az IH-ról beszélek, tudod, az a hírszerzés, nem a belső elhárítás :-)

És én úgy tudom, hogy bizony van köze a terrorelhárításhoz, lásd még az 1995. évi CXXV. törvény 4.§. c.) pontját:

Az IH

“információkat gyűjt a nemzetbiztonságot veszélyeztető, külföldi szervezett bűnözésről, különösen a terrorszervezetekről […]”

 59. tiboru — 2015-01-12 13:27 

@flashbang52:

Á, csak most látom, hogy te is betetted, köszi!

 60. tiboru — 2015-01-12 13:35 

@obsitos95:

Abszolút egyetértek!

Az átszervezésekről: aki legalább 4 évet dolgozott hazai fegyveres testületnél, legalább egy átszervezést megélt. Döbbenten bámultam azokat a nyugati partnereket, akiknek névjegykártyáján és hivatalos leveleik fejlécén 2008-ban ugyanaz a szervezet szerepelt, mint 1992-ben. Ezzel szemben én 1992 és 2003 között ugyanott dolgoztam, ugyanakkor a szervezetet ötféleképpen hívták ezalatt a 11 év alatt és ugyanennyiféle szervezeti felépítésünk volt.

 61. ender — 2015-01-12 14:51 

Ajánlom mindenki figyelmébe Pete Blaber, volt alezredes, egykori Delta Force parancsnok The Mission, the Men and Me című könyvét, amelyben nem győzi hangsúlyozni a helyszínen szerzett információ fontosságát. Tényleg mindenkinek ajánlom, mert az általa leszűrt néhány alapvetés kiválóan használható az üzleti vagy akár a mindennapi életben is.
Az egyik példája szerint, mielőtt az amerikaiak megérkeztek volna Afganisztánba, a műholdak információ alapján a következő problémákat állapították meg Kandahárnál:
1. A város körül kőkemény légvédelmet és egy tankhadosztályt helyeztek el.
2. Az afgán időjárás sarkvidéki.
3. A város tele van felfegyverzett tálibbal, akik ezerrel készülődnek egy várható összecsapásra.
Miután tudta, hogy ha mennek, akkor az elsők között lesznek megpróbált mindenféle infót begyűjteni. Felhívta egy meg nem nevezett helyen dolgozó haverját, aki telefonon összehozta egy emigráns afgán tábornokkal, akinek voltak helyszíni tapasztalatai.
Ezekből ő a következőket tudta meg:
‘. A légvédelem használhatatlan, mert szétrohadt, a harckocsik személyzetét a tálibok elzavarták, ők viszont nem képesek vezetni a járműveket.
2. Az időjárás nagyjából olyan, mint Denverben, télen a hegyekben hideg van és hó, de elviselhető, a síkságon normális a klíma.
3. A tálibok fel sem tételezik, hogy az USA lerohanná Afganisztánt, semmilyen védelmet nem szerveznek, ehelyett el vannak foglalva a mezőgazdasági munkákkal.
Bónusz: az arabok lenézik a csecseneket és az afgánokat, a csecsenek lenézik a helyi tálibokat, a helyi tálibok mindenkire dühösek, a klikkek nem beszélnek egymással, már csak azért sem, a többség nem ismeri a másik nyelvét. Az átlag afgán lakosságnak meg tele van a hócsukája az egész bagázzsal, ezért kimondottan jó helyszíni információforrások.
Bónusz2: felhívja a figyelmét azokra a kulturális különbségekre, amelyek segíthetnek az arabok megtalálásában.
Lejelenti az egészet a felsővezeték felé, akik lehülyézik, mert a csilliárd dolláros műholdakon ez egyáltalán nem vagy nem így látszik.

 62. exgumitalp — 2015-01-12 16:30 

Miért van az, hogy egyeseknek a digitális megfigyelés témakörben maximum a műholdaktól csak a Predatorokig terjed ki az IQ-juk? o.O

@ender: Igen, bizonyára az USA azt hitte, hogy Afganisztánban sarkvidéki az időjárás, amíg meg nem kérdeztek valakit… Nálunk pedig lófogattal járnak és még nem találtuk fel a kereket. Kibaszott kocka kerekű lófogattal járnak, mert a nagy felbontású műholdról, csak ennyi tudtak megfigyelni…

 63. collaunch — 2015-01-12 17:11 

@tiboru: Nem akarom elvinni a temat, de ha mar linkelted, akkor ide tartozik. Egyreszt igen, rettegnek a spanyolok, par eve meg siman robbantgatott az ETA is, es nagyon nagy az orszag, es nagyon sok az arab szarmazasu bevandorlo, megtobb a masodik generacios. De sajnos ez csak egy trukk most, ez csak egy reszet fedi a valosagnak. A masik resze az a kelet europabol naponta 2-4-6 emeletes busszal erkezo etnikai kisebbseg. Itt ez egy hatso szandek, oket sem akarjak beengedni. Megegyszer, nem elvinni akarom a temat, de hozza tartozik, hogy kapva kaptak az alkalmon a spanyolok.

 64. cigekas — 2015-01-12 21:52 

A történtek alapján vélhetően(félő,hogy 100%) indokot találtak az olyan intézkedések, jogszabályok bevezetésére, amit más körülmények között nem tudtak volna átküldeni az emberek agyán. Most meg szinte az emberek fogják kérni – amire nagyon ügyesen rásegít a média – magukkal „szemben” a szigorításokat. Ne legyen kétségünk, az országok vezetői kihasználják. Nem tudjuk mit vált ki belőlük ez a kétharmad jellegű lehetőség. Hazánkban láttuk kiből mit váltott ki a kétharmad! Ez az indok itthon mire lesz felhasználva? Rémálomnak is szörnyű! De ha „pozitívan” közelítjük meg, akkor az a kurva sok új stadion tömve lesz!

Láttam olyan embert, aki értett hozzá és beszéltem olyannal, aki látott olyat, aki értett hozzá! A humán hírszerzés az alapja minden ilyen tevékenységnek. A technikai a segítségére, kiegészítésére kell, hogy legyen. Ja, hogy ez már megfordult illetve a technikai sok esetben az egyedüli. A humán hírszerzéssel „csak a gond van” szokták mondani! Az tény, nem fogja tudni csinálni valaki csak azért, mert státuszba helyezték, ami igaz a vezetőre is!

Európának a CH elleni merénylet a maga 9/11-e? Milyen vonatkozásában? Egy rendőr a merénylet után öngyilkos lett. Nem tudjuk miért. Annyira talán nem tudták szétverni a francia szolgálatokat – a nyilvános infók alapján – hogy ezt benézzék! Ha mégis ez történt az tényleg cinkes! Ez a kérdéskör, ha jól emlékszem felmerült a 9/11 kapcsán. Ami 9/11 után történt ismerjük! És az nem konteó!

 65. FilcTroll — 2015-01-13 08:47 

Az adatgyûjtéshez: kicsit most rálátok az üzleti big data világára, és a jövõ valóban ez, nyilván megfigyelési szempontból is. De attól még messze vagyunk, hogy totális ellenôrzés legyen. Jól követhetõk az egyének digitális és fizikai szokásai, a mozgásuk, a kapcsolatrendszerük, de a rendszer relatív könnyen félrevezethetô, kb. pont úgy, mint amikor egy ügynöknek hamis identitást építenek. Végül is itt is hamis mintázatokat kell felépíteni, amik nem lógnak ki a környezetükbõl, és a hétköznapiság benyomását keltik a megfigyelõben — ami jelen esetben egy, a minták vizsgálatára beállított algoritmus. Ha a rendszer nem jelez szokatlan aktivitást, akkor sikarült elbújni. Ha épp kézigránátot mégy shoppingolni, akkor érdemes a feleségeddel elküldeni a telefonodat a szokásos teszkós bevásárlásra, és az algoritmus máris át van verve, nem jelez szokatlant. Ott még nem tartunk, hogy a tesco biztonsági kameráin le is ellenõrizze a gép, hogy tényleg ott voltál-e. Nyilván ez nagyon le van így egyszerûsítve, de a lényeg kb. ugyanaz. Bizonyára ma már ki is képezik ilyesmire az ügynököket és a terroristákat is. Egy alap muszlim terroristának amúgy is vszeg jóval kisebb a digitális lábnyoma, mint egy egész nap a telefonján és számítógépén lógó brókernek, ez nyilván a társadalmi státuszukból is ered. Ha kialakít egy egyszerû mintázatot, azt elég könnyen fenn tudja tartani, míg a valóságban tök mást csinál. Ezt lebuktatni egyelôre sztem csak emberi munkával lehet, meg kell nézni a csávót, h mit csinál.

Ami az újságcikkekben van a lehallgatás magas emberi erõforrás ivényérõl, az marhaság. Bôven tart ott a szövegfelismerés, hogy a gép az elhangzott beszélgetéseket “leírja” és alapfokon analizálja is, azaz a keresõfeltételeknek megfelelõen minták után kutasson. Ezzel együtt ez is megtéveszthetõ mindenféle virágnyelvvel, a lényeg ugyanúgy a normális mintákon belül maradás. Nem nagyon könnyû, de azért meg lehet csinálni.

 66. FilcTroll — 2015-01-13 09:23 

Bocsánat, hogy ennyire bőlevű vagyok, de annyit még hozzá szeretnék tenni az előzőhöz, hogy a mesterséges intelligenciák fejlődésével ez a helyzet nyilván változni fog.

Elvben ma is létezhet olyan algoritmus, ami felismeri, ha valaki virágnyelven beszél, esetleg mögöttes értelmet is kereshet. De ennek is megvannak a maga természetes korlátai: egyrészt, mert a big data tényleg elképesztően sok adatot jelent, és az adatkeletkezés sebessége ma még bőven meghaladja a feldolgozókapacitás sebességét. Akiket figyelnek, azokat persze on-the-fly vizsgálják, azaz az adatkeletkezéssel szinkronban fut az analízis, ami korlátos.

Másrészt, mert bár a rendszer gyanús mintázat esetén tehet javaslatot, hogy hová állítsák a fókuszt a hatalmas adattömegben, de a célszemélyek kiválasztása, és ezzel az erőforrás-gazdálkodás továbbra is emberi döntéseken múlik, amiket pedig a személyes tapasztalatokból adódó megérzések, kulturális alapok, matekkal leírhatatlan benyomások is befolyásolnak. Bocs, ha hosszú lett. :)

 67. tiboru — 2015-01-13 09:55 

@FilcTroll:

“Ami az újságcikkekben van a lehallgatás magas emberi erõforrás igényérõl, az marhaság.”

Pontosan. Szövegfelismerő szoftverek, amelyek in real time leírják a mikrofonok által rögzített beszélgetést, már a pirézeknél is voltak úgy tíz évvel ezelőtt, s ezek ma már lazán keresnek kulcsszóra vagy -kifejezésre. A hangfelismerő program pedig ugyancsak alap.

 68. FilcTroll — 2015-01-13 10:30 

Sajnos én csak az üzleti megoldásokra látok, rá, de felteszem, hogy analitikus intelligenciákban és hardverben a gumitalpúak messze a korunk előtt járnak, ahogy mindig is szoktak. Ezzel együtt az adatkeletkezés dilemmáját nem lesz könnyű megoldani, pláne, ha az “internet of things” valóban megvalósul, és újabb csillió kütyü zúdítja majd az adatait a felhőbe. A kellemetlen fejlemény a biometrikus azonosítás sokkal nagyobb erősödése lesz. Az új laptopomban már van ujjlenyomat olvasó, alig bírtam kikapcsolni.

 69. hadrian77 — 2015-01-13 20:22 

Azt hiszem ezt Nógrádi György foglaltanössze nagyon jól. Sok Európában született arab ment Szíriába harcolni. Sokan haza mentek mert csalódtak, kis részük pedig azért mert beszervezte őket az IS. De ők is előadhatják a csalódott harcost és átmennek alvó ügynökbe. Ha a teljes visszatérő létszám 2-3000 fő, amiből az alvók 100-200, akkor a kiszűrést igen csak megnehezíti. Ha csak 1-2 embernek sikerül a dolog, akkor már kész a baj. Új körülmények vannak, nem lehet sajnos mindent előre látni. Adott a lecke, amire a titkosszolgálatoknak fel kell készülni.

 70. FilcTroll — 2015-01-14 02:07 

Én azt csodálom, hogy nem dolgoznak aktívan a hapsikon. Európa nagymester lett abban, hogy kényelmes kompromisszumokkal, teli pocakkal és szabados életmóddal korrumpálja lakóit. Miért nem hizlalják szét, vagy végsô esetben szorítják ki az országból a terrorgyanúval érintett embereket? Minden csoportnak megvan a maga mérge, ami sokat zülleszt.rajta — ahogy az észak-amerikai indiánokon az égetett szesz. A 3P Fõszabály rájuk is érvényes.100-200 embert meg lehet figyelni, még tízszer ennyit is. Ha eddig nem volt rá kapacitás, akkor majd most lesz. Vszeg inkább technológiát vesznek, de lesznek emberek is. Nem tudni arról, hogy a “gall NSA” milyen eszközökkel bír? Egyszer, jó rég, láttam egy nyomozástámogató szoftver demóját, az ígéretes volt. A rálátás segíti az emberi intuíciót.

 71. exgumitalp — 2015-01-14 16:51 

Vannak beszéd felismerő és elemző szoftverek, még arabusul is tudnak, de attól még kellenek az elemzők, akik kiértékelik a “közelről” figyelt tenoristák beszélgetéseit és kell humán erőforrás is, ha valakiket tényleg “közelről” akarnak figyelni. De, mivel kevés az ember (tudom tiboru, elküldték őket és ezért van ilyen kevés), viszont sok az opera-énekes -let légyen az bár alt, szoprán, vagy terror-, ezért csak azokra szokták ráhúzni a szűk kört, akikre érdemes, amit viszont, csak digitből, vagy “fejből” tudnak kihámozni.

Tényleg senki nem olvassa el amit írok? O.o

 72. FilcTroll — 2015-01-14 18:12 

De, csak engem tényleg érdekel a szoftveres rész, és túltoltam. De értettem :)

 73. tiboru — 2015-01-14 18:23 

@exgumitalp:

Kábé mi is ezt mondtuk a posztban a a kommentek között, lehet, ezért nem vitatkozik veled senki.

 74. tiboru — 2015-01-14 18:25 

@exgumitalp:

“Miért van az, hogy egyeseknek a digitális megfigyelés témakörben maximum a műholdaktól csak a Predatorokig terjed ki az IQ-juk?”

Mondjuk szerintem az IQ-nak nem sok köze van az ELINT, SIGINT, COMINT és társaiban való jártassághoz :-)

 76. FilcTroll — 2015-01-15 08:53 

Pont erre voltam kiváncsi, hogy Franciaországban, ill. Európában milyen adatbázisokat milyen eszközökkel bányásznak és vizualizálnak.

 77. gigabursch — 2015-01-15 13:23 

Ami azt illeti, Dezső András a CIA meleglobbi szárnyának derék ügynöke külcsíni jellemzői alapján, szóval a véleménye erősen hidegen hagy.

Aki meg csárli, az vagy:
– konzumidióta, vagy
– balek, vagy
– elvetemült gazember.

Szerintem balekből van a legtöbb és itt nagyságrendi kérdésről van szó matematikai értelemben, ugyanakkor a konzumidióták és a belkok ebben a képletben a “hasznos hülyék” táborát képzik.

Nem kívánlak megsérteni kedves [tiboru], de épp azért amilyen viszonyban vagyunk fel kell hívjam erre a figyelmedet, különben minimum önmagamank lennék adósa.
Ha megsértődsz sincs gond, idővel elmúlik, mindketten túltesszük magunkat rajta.

 78. gigabursch — 2015-01-15 13:29 

@tiboru:
Annó egyik tanárom mondta többször, hogy neveket, címeket, rangokat lehet adni, de talán meg kéne ismerni mindazt, ami előtted van.
Ezzel utalat az oktatásban zajló habil-debil-rehabil állapotokra és a folytonos átszervezésekre, pozició harcokra.

Ahol átszervezés a legfontosabb, ott nem az a gond, hogy valaki feljebb akar jutni, hanem az, hogy nincs rendtisztelete.

 79. Merlyn — 2015-01-15 14:03 

Érdekes ötlet. Vajon mennyiben “csak” a választási kampány része?
http://www.origo.hu/techbazis/20150113-betiltana-a-titkositast-a-brit-kormanyfo.html

 80. FilcTroll — 2015-01-16 13:48 

@Merlyn: Óriási… Pár éve még flúgos konteós volt, aki a kommszoftverek backdoorjairól beszélt, ma meg teljesen nyílt elvárás ugyanez.

 81. tiboru — 2015-01-17 10:54 

@gigabursch:

Nem vagyok olyan sértődős, nekem viszont megtiszteltetés olyan konzumidióták, balekok és/vagy elvetemült gazemberek társaságában lenni, mint sokan azok közül, akik Csárlik voltak.

És csak remélni tudom, hogy soha nem kerülsz olyan helyzetbe, hogy az írásban, rajzban vagy bármilyen más formában kifejtett véleményed miatt a veled egyet nem értő fizikailag is kifejtse ellenvéleményét (hogy súlyosabb lehetőséget ne is említsek).

 83. gigabursch — 2015-01-20 19:52 

@tiboru:
Azt én is remélem…
:-)

 84. leszerelo91 — 2015-01-28 14:36 

Hát igen. Az emberek kobakjába csak akkor tudsz igazán belelátni, ha megismered. Kvázi erre jobb hely a kocsma, mint a monitor. Megérzéseket és szemnek a rezdüléseit, valamint ez elejtett szavak, félmondatok jelentőségét, a testbeszédet a kütyük nem igazán tudják vissza adni. Bizalmas kapcsolatok kiépítése pedig időbe telik és nem megy tervgazdálkodás szerűen. Ehhez megfelelő emberek kellenek, akik nem a nagy operatív tapasztalatokkal rendelkezem pörköltfőző versenyek és az alkohollal való közvetlen harcérintkezés tekintetében típusok. A másik pedig az anyagi megbecsülés. Gondolom most már sem a TEK-nél, sem a födötteknél nincs kettes szorzó, mert minek, hisz ez is csak egy olyan munka mint a többi. 98-ban Csecsenföldről sikerült hazahozni két magyar túszt és ezt szerintem inkább a humán oldalnak köszönhető, mint a műszaki résznek. Ez is megérne egy misét, egy témát. Pld. szerepet játszhatott-e a túszok kiszabadításában az a tény, hogy az akkori csecsen elnök a 80-as években Magyarországon szolgált mint ideiglenesen hazánkban állomásozó, vagy az átkosban a nagy Szojuzban tanuló egykori diákjaink ismerettségi köre segítette elő a megoldást, esetleg fizettünk a túszokért stb. Továbbá a feladatot ténylegesen végrehajtók közül van-e ma valaki a magyar biztonsági szerveknél vezető beosztásban, vagy a járadékosok keserű kenyerét eszi. Igénybe veszi-e valaki ezeknek az embereknek a sehol máshol meg nem szerezhető tapasztalatát és kapcsolatrendszerét..stb.

 85. tiboru — 2015-01-29 18:50 

@leszerelo91:

A csecsen túszmentő akció szerény véleményem szerint jócskán fel lett fújva és túl lett dimenzionálva, ami egy cseppet sem von le az abban részt vevők iránti respektből. A rendőrség részéről (ha jól emlékszem) ketten voltak az ügyben, egyikük már rég nyugdíjas, a másik jelenleg a TEK-nél dolgozik.

Remélem, ezzel nem sértettem államtitkot.

 86. leszerelo91 — 2015-01-29 21:11 

@tiboru:

Remélem azért ezt nem 80 évre titkosították, mint az olajügyeket és még a mi életünkben lesz rá mód, hogy tisztán lássunk. De azért lenne még néhány hazai ötletem:
– 75 Bejrut, MALÉV gép balesete vagy nem balesete,
– 93 határőrjárőr a síneken a déli határszakaszon és a kikötött kutya esete
– 90-es vagy 80-as évek robbantás a ferihegyi gyorsforgalmi úton, ahol állítólag a két srác a Jóistennek meg a kevlárnak köszönhette az életét.
Hogy mikor ketyeg le a szájkosár ezek esetében nem tudom, de jó lenne tisztán látni, hogy hogyan működtek vagy nem működtek a szerveink ezekben a helyzetekben ( az a bűvös 1 %), mert valahol itt a magyar emberek biztonságáról van/ volt szó és ezek a történetek tulajdonképpen rólunk is
szólnak. Historia est magistra vitae…….., mert a jövő mindig bizonytalan

 87. tiboru — 2015-01-30 10:32 

@leszerelo91:

A bejrúti gépről már írtam:

http://konteo.blogrepublik.eu/2011/02/07/a-ma-240-es-jarat-tragediaja/

A másik kettő is ott van a várólistán!

 88. meggymag — 2015-02-03 08:50 

@FilcTroll:

Ez a politikusi szakma lényege. Ezt mindenki így csinálja.
Ez alól nincs kivétel, legfeljebb látszólagosan.
(Aztán vagy csinál még egyebet is vagy nem)

 89. levikexdhd — 2015-07-14 20:13 

Nincs új bejegyzés de kár :-[

 90. hollisztikriszti — 2015-09-18 06:38 

Tiboru

Mostanában találtam rá erre a blogra, tetszik a stílus. Persze rengeteg rövidítést nem ėrtek, de szerintem a számomra fontos dolgok àtjönnek, és esetleg nőként, teljesen más hozzáállással, nem elveszve a részletekben talán, hozzáadhatok új nézőpontokat szemléleteTEKhez. 😉

Siridar kollégád idézete, már sokkal régebben megtörtént… úgy a keresztes hadjáratok idején… Nem is ėrtem, hogy sok vallãshoz képest jóval fiatalabb kereszténysėg és zsidóság, hogyan nyerhetett magának ekkora teret történelmileg ily csekély időn belül. Ráadãsul sokkal ősibb hitrendszereket totálisan felperzselve… Vagyis, hogy van rã sanda gyanum…
Olvasgattam ezt-azt… Azt hiszem a Vatikánról, pápáról, szabadkőműves “háttėr” hatalmakról mãr mindenki hallott… Nem tévézek, rádiózok, de mégis eljut hozzám a média által manipulált tömeghisztéria…Alap: origo, index kamu… Nem ment ãt az igazságszűrőmön…444 igen….

Az az Orbán Viktor Párizsba utazik demonstrálni, persze hazafele beugranak egy kicsit Svãjcba is, kicsi lãnyát meglãtogatni… Hãt, kisüti a szemem! Valami hihetőbb hazugságot nem voltak képesek kitalálni??!!! Benelux államok, Franciaország, Svájc stb. híres szabadkőműves központok…

De, hogy a lényegre tėrjek, bár totãl mãs a szakmám, ekkorát egy francia elhárítãs nem hibázik. Ez előre kitervelt, alaposan felépített, általuk kiváltot merénylet volt, ami egy jó ürügy az iszlám és egyéb nem zsidó keresztény közösségek elleni lázításra, gyűlöletkeltésre…. Szerintem, mivel Franciaország mindig Nagy Britannia után kullogott gyarmatbirodalmával, jóval leszakadva szépen fénylő ezüstėrmes helyén, tudja, hogy csak a győzteseket jegyzik!… Mivel a britek gyarmatpolitikája eltért a franciától, mostanra a világ 1/5-ėt kitevő birodalmuk jórészt függetlenedett az anyaországtól: pl. Ausztrália, USA…. Míg a kevés, francia telepes által fenntartott, egyes helyeken jó viszony megerősítette az őslakosokkal kapcsolatrendszerüket. Pl. (Kanada) Más kontinenseken, pl. (Afrika) kökemény, a helyi gazdasãgot totálisan kizsigerelő, ugyan kis lėtszámú de minőségi haderőkkel tartották fent a ” rendet”… Most ott tartunk, hogy Róma ãldásãval létrehoztak egy elméletileg nyelvi, kulturális alapokra építő egész vilãgra kiterjedő frankofónia nevű “fedőszervet”, ami nem elkötelezett sem az EU, sem az ENSZ, sem pedig a NATO felé… És az új vilãgrend gyarmatait továbbra is kihasználva, francia kezdeményezésre, amihez, holland, belga, stb. hódítások, svájc anyagi, Vatikán erkölcsi “tisztasãga”, hozzájárul a zsidó keresztény egység fenntartãsához… Már azt hiszem, 56 tagállammal, több megfigyelővel és tagjelölttel rendelkezik…köztünk szerény hazánk is, mivel nagy figyelmet fordítunk a francia kultúra felé, Francia intézetûnkkel…bla-bla-bla… Úgyhogy, megy a dumaszínház , meg a seggnyalás.

Anno, az összes keresztes hadjáratot franciák indították, mily meglepő, az elsőt, az akkor éppen francia nemzetiségű pápa kėrésėre… Ez csak nekem furcsa?… Hogy jelent meg ez a vallás az Új világban, és miért lett annyira “népszerű”? Stb.

Miért jött Putyin Magyarországra? 😊… Ha kicsit is belemazsolázgatunk a történelembe, megláthatjuk a globális öszefüggéseket, de akárhogy osztottam szoroztam, bár szerintem a ma használatos matematika és fizika is fals (hosszabb és nem ide vonatkozó téma) Valahogy mindig a vallás bukik ki világméretű konfliktusok legerősebb mozgatórugójának… Persze mondhatod, hogy élelem, víz, földgáz, de ezek mellett már számtalan alternatív “üzemanyag” felfogása, és hasznosítása rég megoldott.

Minél feltűnőbben teszel valamit, annál jobban rejtőzködsz! 😉
http://lazarus.elte.hu/hun/digkonyv/szakdolg/bsc/2013-kiraly.pdf
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Frankofónia

 91. tiboru — 2015-11-18 18:06 

@hollisztikriszti:

Örülök, hogy bejött a blog, térj vissza máskor is olvasni és kommentelni!

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.