Ha jól számolom, három hónapja nem jelent meg különlegesekről szóló poszt a Tiborublogon; utoljára a lengyel testvérekkel foglalkoztunk november közepén. Nem magyarázkodni akarok, hiszen tudjuk: vannak megmagyarázhatatlan dolgok, amiket egy férfi emelt fővel maximum beismerni tud, s nagy levegőt véve, dacosan várja a következményeket.

Ma igyekszem helyrehozni, amit lehet, s egy olyan alakulatot mutatok be nektek, amellyel már régóta kacérkodtam, de valahogy mindig kimaradtak a szórásból. Kedves olvasók, íme, a költői hangzású Grenzschutzgruppe 9, vagy ahogy a betűszavak szerelmesei becézik őket: a GSG-9. Történelmi szövetségesekről lévén szó, ők is kapnak két posztot; a mai az első.

A (nyugat)német nagypolitika hosszú-hosszú időn át mereven elzárkózott még a gondolattól is, hogy szövetségi (azaz központosított, tagállam-közi) szinten olyan különleges rendőri egységet hozzon létre, amely képes arra, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának és a (nyugat)német alkotmány vonatkozó passzusainak felolvasását mellőzve embertársaival szemben kemény intézkedéseket foganatosítson.

Ez a mondat lefordítva annyit tesz, hogy Bonn (a huszadik század két világháborújának vélt és valós felelősségét magán érezve) sokáig minden rendvédelmi központosítást az ördögtől valónak tartott, és azt a nézetet képviselte, hogy egyrészt az államok/tartományok (Bundesländer) oldják meg helyi szinten az ilyen problémákat, másrészt pedig a világot folyamatosan nyugtatni kell, hogy német földön a militarizmus egyetlen típusának nincs sem jelene, sem jövője.

Az idióták még attól is féltek, hogy a Bundeswehren belül különleges rendeltetésűnek nevezzenek bármilyen katonai egységet, mert – így a nagyon hülyék – az biztosan az SS-re fogja emlékeztetni a világot… No comment.

Az erőltetetten rózsaszínű és pacifista elképzelések eleinte kattogás nélkül működő germán gépezetébe 1972 őszén azonban egy jó maréknyi homok került; azaz nem is maréknyi volt az, kérem szépen, hanem egy jókora zsáknyi, és nem is homok, hanem minimum osztályozatlan bányasóder: nyolc palesztin terrorista megírja a nemzetközi olimpiai mozgalom legsötétebb fejezetét, Münchenben elrabolva és lemészárolva tucatnyi izraeli sportolót.
A hevenyészetten összeszedett német rendőrök leszerepelnek (egy közülük halálos lövést is kap; azóta is vita tárgya, hogy az eszement durrogtatásban a sajátjai lőtték-e agyon…), és a bonni nagyfejűek belátják, hogy militarizmus ide vagy oda, Németország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne rendelkezzen saját terrorellenes különítménnyel.

Genscher belügyminiszter körülnéz a portáján és tekintete megakad Ulrich Wegener alezredesen, egy 43 éves határőrtiszten, aki annak idején – a BGS (Bundesgrenzschutz), vagyis a szövetségi határőrség minisztériumi összekötőjeként – egészen közelről nézhette végig a bajor rendvédelmisek szerencsétlenkedését a fürstenfeldbrucki katonai repülőtéren.
Ricky (ahogy a hozzá közel állók becézték) igazi porosz géneket hordozott zöld egyenruhája alatt, ami ebben a szakmában sokkal jobban mutat, mint ha mondjuk a napfényes Nápoly szülöttje lett volna, arról nem is beszélve, hogy életkorából kifolyólag komolyabb kópéságokat akkor sem követhetett volna el az Adolf-korszakban, ha nagyon akart volna.

Nekilát tehát a szervezőmunkának, és senki nem lepődött meg azon, hogy anyacégét, a határőrséget választja gazdatestnek. Lévén, hogy ’72-ben a BGS nyolc területi szervezeti egységgel rendelkezett, Wegener hőr. ales (a németekre oly jellemző kreativitással és alkotó játékossággal) az új csapatnak a Grenzschutzgruppe-9 (9-es Határőrcsoport) nevet adta.

Hogy az antiszemitizmus olyan távol állt Ulrich barátunktól, mint Alexej Millertől az alternatív energiaforrások finanszírozása, mi sem bizonyítja fényesebben, mint hogy az izraeli Sayeret Matkalhoz fordul tippekért és kiképzési tervért. Rugalmasságát (és a történelmi örökséggel szembeni immunitását) az is bizonyítja, hogy a zsidó különlegeseken kívül a brit SAS-től is segítséget kér, amit – minden további fanyalgás és gyanakvás helyett – azonmód meg is kap.

Rossz – vagy jó? – nyelvek azt is híresztelték, hogy Wegener vendégjátékosként és megfigyelőként ott volt 1976 júliusában Entebbében, amikor egy izraeli kommandó visszafoglalt egy eltérített repülőgépet az arab terroristáktól; ezt sem megerősítenie, sem cáfolnia nem sikerült eddig senkinek.

1973. április 17-én délelőtt a Bonn melletti Sankt Augustin település határőr-laktanyájának udvarán az új alakulat ünnepélyes keretek között megkapja a csapatzászlót, mindenféle nagykutya beszédet mond, tán még sörrel is koccintanak a díszebéd után: a német történelem első terrorellenes kommandója megszületett.

Számos apróbb átszervezés alanyai voltak, de a lényeg (a szervezeti felépítés váza, a kiképzési alapelvek, a felvételi procedúra, illetve a hatáskör és illetékesség) gyakorlatilag változatlanok maradt az elmúlt 36 évben. Lássuk tehát közelebbről a GSG-9-et.

Szervezeti felépítés

Az alakulat pontos létszáma nem nyilvános, de nem tévedünk túl nagyot, ha azt mondjuk, hogy jelenleg 280 és 330 fő közöttre becsüljük.

Három bevetési („harci”) egysége van:

GSG-9/1: a szárazföldi beavatkozás specialistái. Itt találhatók a klasszikus túsztárgyalók és -mentők, a hagyományos városi terrorizmus szakértői, a különösen veszélyes körözött személyek elfogására szakosodott „fejvadászok”, mesterlövészek, satöbbi. Ha nagyon muszáj, átmeneti jelleggel még személy- és objektumbiztosítási feladatokat is ellátnak, de nem ez a kedvenc területük. Ha léteztek volna ’72 szeptemberében, biztosan rájuk vár a feladat ledarálni a müncheni palesztin terrorkommandót. Valami azt súgja: elég jól boldogultak volna a feladattal. 2009 tavaszán (frissebb infóm nincs) 110-en voltak.

GSG-9/2: a vízi (általában tengeri) műveletek szakemberei. Hajóeltérítéseknél és a kikötői berendezések elleni terrorakcióknál szokták bevetni őket. Magánvélemény ugyan, de szerintem a szomáliai kalózcsatához is lenne pár ötletük. Egy éve nyolcvan hivatásos dolgozott ennél az egységnél.

GSG-9/3: a légimozgékonyságúak. Méltó utódai a Fallschirmjägereknek, hiszen akcióik 70 százaléka ejtőernyős ugrással kezdődik; a fennmaradó hányadban helikopterből ereszkednek. Légi specializáltságúak lévén az övék a repülőgép-eltérítők le(meg)törése. Ha nincs a profiljukba vágó feladat, az első egységet erősítik, hiszen náluk is van mesterlövész és a szárazföldi alapokkal azért ők is tisztában vannak. Ők azok, akik álmukból felébresztve is tudják, hogy Németország fontosabb repülőterein merre van a férfivécé és hogy a szőke, nagymellű Lufthansás check-in-pultos kislány Frankfurtban a jövő héten délutános-e. Negyvenöten voltak legutóbb.

GSG-9/ZD: a központi logisztikai szolgálat – ők intézik a beszerzéseket, ők javítják és tartják karban a teljes fegyverzetet és felszerelést. Náluk kell megrendelni az új cuccot és velük kell veszekedni, ha a lőszer-ellátmány nem érkezik meg idejében (ami átlag négyévente egyszer ha megtörténik…). Ezt az egész cirkuszt hat ember intézi, szinte zökkenőmentesen.

GSG-9/T: elvileg technikusok, gyakorlatilag ők az alakulat tűzszerész-műszaki alegysége. Hozzájuk tartozik minden, ami robban (vagy robbanhat). Kiválóan értenek ahhoz, hogy egy tyúktojás, 10 gramm salétrom, egy aprócska detonátor és – teszem azt – egy kiskanál műtrágya, valamint egy 9 voltos elem segítségével felrobbantsanak egy tehenet (a példa légből kapott, NE próbáld meg otthon reprodukálni!). Egy éve nem voltak többen húsz főnél.

GSG-9/AB: a kiképzési alosztály. Az ő feladatuk, hogy kiválasszák az újoncokat a jelentkezők közül, megszervezzék az alaptanfolyamot (természetesen a gyakorló szakemberek közreműködésével), kézikönyveket és taktikai ajánlásokat állítsanak össze, figyeljenek a nemzetközi trendekre és ezeknek megfelelően folyamatosan módosítsák az oktatási tematikát. Heten foglalkoznak ezzel a területtel, de ebben a létszámban már az adminisztráció is benne van.

GSG-9/D: minden, ami dokumentáció: kép- és hangrögzítés, valamint -továbbítás. Rajtuk keresztül intéződik a műszaki figyelési technika beszerzése, felszerelése, karbantartása, olykor működtetése. Röhögni fogtok, de ezt az egészet öt ember csinálja, és nem rosszul…

GSG-9/St: a vezérkar. Kapcsolattartás külfölddel, a Bundeswehrrel, a minisztériummal; itt van a személyügy és a pénzügy is. Cakkpakk 18 fő, de ebben benne van a parancsnoktól kezdve a bérszámfejtőig mindenki.

A brit példát egy kicsit módosítva (ahol ugye négy fős rajok alkotják az alapot) német barátaink napjainkban a hetesre esküsznek (miután évekig ötfős csoportokban dolgoztak): náluk (mármint a harcoló alakulatoknál) most már hétfős műveleti csoportok tevékenykednek. Egy-egy csoport a következőkből áll: egy parancsnok, két (multifunkcionális) lövész, egy fedési/álcázási szakértő, egy mesterlövész-páros és egy felderítő.

A GSG-9-nek saját légiszállítási eszközeik vannak, főleg helikopterek. És a  német nyelvterület legjobb pilótái – teszik hozzá büszkén a GSG-sek, akik annyira rá vannak bukva a helikopterekre, hogy még a karjelvényükön is az szerepel (lásd a nyitóképünket).

Kiképzés

Elvileg évente van felvétel, amit elsősorban a rendőrség állományának hirdetnek meg (2005-ben a szövetségi határőrség átalakult szövetségi rendőrséggé – Bundesgrenzschutz-ból Bundespolizei lett, ami a GSG rövidítést nem érintette), de a hadseregből is érkezhetnek jelöltek, már ha előzetesen leszerelnek, majd felszerelnek rendőrnek (!). Ez elég rizikós ugye, mert ha nem felel meg az ember, két szék között a pad alatt találja magát, esetleg elmehet járőrnek egy nagyváros nem kifejezetten teuton jellegű negyedébe.

A háromnapos előszűrés minden olyat magába foglal, amiről már többször beszéltünk ezeken az oldalakon, ezért nem részleteznénk: fizikai, pszichológiai és szakmai alapismeretek, illetve képességek. Harminc év statisztikái szerint a jelentkezők 60-65 százaléka kihullik, pedig biztos nem a túlsúlyos, szívbeteg negyvenesek jelentkeznek.

Aki marad, elkezdheti a féléves tanfolyamot. Az első három hónap a rendőri és terrorelhárítási alapismereteké: Németországban nagyon komolyan veszik az intézkedések alkotmányos/törvényi hátterét, ezért mindenkinek, aki (akár csak virtuálisan is) rendőregyenruhát húz, annak oda-vissza ismernie kell minden olyan szöveget, ami a jogvédők szájíze szerint való.

A németek tényleg megpróbálták a rejtői forgatókönyvet – minden pofon mellé egy (közlekedési) rendőr, esetleg egy szabadságjogi aktivista – , és csak az utóbbi tizenöt-húsz évben kezdtek rádöbbenni, hogy nem fog működni. És arra is rájöttek: attól, hogy szélsőjobbos (vagy szélsőbalos) bajkeverőket módszeresen fekáliává vernek a rohamrendőrök, attól még szép kerek demokrácia az a Vaterland – de ez messzire mutat, úgyhogy abba is hagyom.

A kiképzés második fele a szakismereteké: a negyedik-ötödik hónapban a kifejezetten gyakorlati foglalkozásokon kívül (fizikai állóképesség fokozása, fegyverismeret, közelharc, lövészet, technikai eszközök felhasználása, ejtőernyős ugrás/búvártevékenység, utcai és zárt-tér-harcászat, gépkocsivezetés, VIP-védelem, sízés, hegymászás, stb.) az elméletre is sort kerítenek: gyakori vendégek náluk a német elhárítás és hírszerzés szakemberei, akik a terrorista csoportok jellemzőiről, mozgatórugóiról, módszereiről, fegyverzetéről, taktikájukról, ideológiájukról tartanak előadásokat.

Bázisukon minden olyan felszerelés és berendezés megtalálható, ami a szakmai szem-szájnak ingere: több lőtér, taktikai ház, szimulációs házak és életnagyságú repülőgép-modellek, medencék, ugrótornyok, sportpályák, edzőtermek.

A hatodik hónap a számonkérésé: az instruktorok szép lassan, de módszeresen végigmennek az összes oktatott tantárgyon, illetve témán; előveszik a fél évvel korábbi táblázatokat és eredményeket, s összevetik az aktuálisokkal: aki nem fejlődött, annak meszeltek. A hallgatók további ötöde elvérzik, s így a végső arány: 100 eredeti jelentkezőből 20-22-en nyernek bebocsátást az alakulathoz.

A legjobbak még abban a megtiszteltetésben is részesülnek, hogy a Bodenseetől nem messze fekvő Weingartenben működő, és a NATO által fenntartott speckó tanfolyamot (International Long Range Reconnaissance Patrol School) is elvégezheti.

Érdekes megközelítés, amit két évvel ezelőtt hallottam egy illetőtől, aki – fogalmazzunk úgy – tornatanár volt a kilenceseknél. Ő azt mondta: ha választani kell két ember között, akik közül a tanfolyam elején az egyik egy perc alatt 100 tökéletes fekvőtámaszt tud produkálni, a másik „csak” 80-at, s a kiképzés végére az első 110-re, a második 100-ra emeli az egyéni produkcióját, ő habozás nélkül a másodikra voksol. Hogy miért? Mert – így az oktató – az első csak 10 százalékot fejlődött, míg a második 25-öt.

Nem vagyok fekvőtámasz-szakértő, nem tudok állást foglalni.

A következő részben – a további információk mellett – bemutatok egy-két érdekesebb esetet, ahol a géesgés srácok felbukkantak. Szerintem nem fogjátok unni.