Kedves olvasók! A Tiborublog igyekszik lépést tartani a 21. század kihívásaival; a bloggazda tisztában van azzal, hogy holmi régi csaták, kémek vagy klasszikus különlegesek bemutatása talán nem elégíti ki minden olvasó intellektuális igényét.

Ennek fényében egy apró kiruccanást javaslunk a virtuális (katonai) valóságba, a VBS bemutatásával. Kérésünk a megszokott: olvassatok és kommenteljetek!

A VBS (Virtual Battlespace Systems, vagyis a Virtuális Harctéri Rendszerek) egy háromdimenziós, interaktív számítógépes játékcsalád, amely – és itt máris helyesbítenünk kell önmagunkat – nem is játék.

Hogy miről is beszélek? Hát arról, hogy a szakma ismer olyan számítógépes alkalmazásokat (programokat), amelyek egy játék valamennyi ismérvével rendelkeznek ugyan, de nem feltétlenül (esetleg nem elsősorban) abból a célból készültek, hogy az ember tiszta szórakozásból addig üljön a képernyő előtt, amíg a szeme ráfolyik a billentyűzetre, ujjaiba és csuklójába rángógörcs telepszik és a környék éjjel-nappali üzleteiből kiitta az összes kólát és megette a teljes chips-választékot.

Angolul ezeket az izéket serious game-nek, vagyis komoly játéknak nevezik (mintha lenne komolytalan játék is…), és a különös ismertetőjeleik közé tartozik, hogy fejlesztőik oktatási, pedagógiai, gyakorlási vagy kiképzési céllal tették egymás mellé azt a sok-sok nullást és egyest. Használnak ilyesmiket a várostervezők (a SimCity különféle generációit biztosan rengetegen ismerik; nos, valami ilyesmit kell elképzelnetek, csak egy-két nagyságrenddel komplikáltabbat), az építészek, illetve lakberendezők (ilyen program is biztosan járt már a kezetekben), de megvan a maguk serious game-családja a kórboncnokoknak, a katasztrófavédelmiseknek és az éghajlatkutatóknak is.

A lényeg: ezen szoftverek segítségével rizikómentesen lehet modellezni az adott szakterület olyan feladatait, hétköznapjait, vagy éppenséggel krízishelyzeteit, amelyeknek egy az egyben, IRL történő kipróbálása vagy túl költséges, vagy túl lassú/gyors, vagy túl veszélyes – esetleg mindhárom egyszerre. A számítógéppel, a virtuális valóságban olcsóbban, gyorsítva/lassítva és kockázatmentesen lehet a kihívásokat elemezni, értékelni, nyugodtan lehet gyakorolni a megoldásokat, kiválasztani a jókat, elvetni a rosszakat, kialakítani azokat a forgatókönyveket, amelyeket aztán orrvérzésig lehet alkalmazni a virtuális terepasztalon.

És hogy mi a jó francot akarok én ezzel a szöveggel egy katonai/rendvédelmi blogban?

Hát azt, hogy a bevezetőben említett VBS (ennek első és második generációja is létezik) egy olyan serious game (maradjunk ennél az elnevezésnél), amelyet kifejezetten és kimondottan abból a célból terveztek, illetve alakítgattak, hogy az azzal játszó (kénytelen vagyok ezt a szót használni) katonák (vagy egyéb fegyveresek) ily módon tudják gyakorolni a szakmájukhoz szervesen tartozó, szarabbnál szarabb szituációk megoldását, ráadásul nem feltétlenül FPS-üzemmódban (First Person Shooter, vagyis egyszemélyes lövészszemszögből, mint a legtöbb taktikai lövöldözős játék), hanem team (mondjuk úgy: raj vagy szakasz) szinten. Persze magányos feladatok is vannak: például helikopterpilóták is berepülhetik a cinkesebb területeket, a valódi bevetés előtt virtuálisan.

A VBS1-et egy belevaló prágai fejlesztőcég, a Bohemia Interactive Studio ausztrál leányvállalata találta ki és valósította meg 2001/2002-ben, az ugyancsak általuk (mármint a cseh anyacég) által kifejlesztett játékra, az Operation Flashpoint: Cold War Crisis-re építve. Magával a játékkal most különösebben nem foglalkozunk, de annó (az évezred legelején) állítólag egyike volt a legsikerültebb lövöldözős-taktikai játékoknak, s egy szekérderéknyi díjat nyert szanaszét a világon.

Szóval a VBS1-et erre a vázra kezdték építeni 2001 tavaszán, miután diszkréten felmérték a potenciális megrendelők és alkalmazók körét. A bohémiások úgy látták, hogy igazán minőségi, életszagú szimulációs katonai programmal úgy van a világ, mint a viccbéli kis falu az antiszemitizmussal: nincs, de igény, az lenne rá bőven!

Nem kellett sok idő; úgy fél év alatt abszolválták a feladatot: 2001 októberére el is készült a számos katonai és titkosszolgálati szakértő tippjei alapján felturbózott serious game, a VBS1. Gondolom, senkit nem fog igazán meglepni, hogy elsőként nem a lengyel ejtőernyősök, de még csak nem is a Sváci Gárda, hanem az USA Tengerészgyalogsága jelentkezett (akikről mindeddig nem volt poszt itt nálunk, amit elképesztő módon szégyellünk ám…).

2002-ben továbbfejlesztették a VBS1-et, s olyan kiegészítőket pakoltak bele/rá, amelyek kifejezetten a taktikai műveletet követő objektív értékelés megkönnyítését célozták, s hozzáírtak egy olyan almodult, amely a későbbi értékelőnek egy megfigyelői státuszt biztosított a virtuális művelet végrehajtása során.

Nem szaporítom a szót: a VBS1 olyan karriert futott be a fegyveres erők kiképzése mezején (figyelitek ezt a gyönyörű, természetközeli metaforát?), mint átlagos magyar félanalfabéta celeb a magyar kereskedelmi tévécsatornákon. Felsorolni is nehéz azokat a nemzeti hadseregeket, amelyek (vélhetőleg jogtiszta példányt és nem biztonsági másolatot használva) rendszeresen alkalmazzák a VBS1 (később már a VBS2) megfelelő (esetleg a speciális igényeik szerint átdolgozott) verzióját a kiképzés során. És mivel tudom, hogy a tények emberei vagytok, tessék, egy pár referencia; többek között ők vették meg a programot:

Amerikai Tengerészgyalogság

Ausztrál Védelmi Minisztérium

Izraeli Védelmi Erők

Holland Szárazföldi Erők

US Secret Service (tudjátok: akik az Elnököt is védik)

West Point Katonai Akadémia (USA)

Egyesült Királyság Védelmi Minisztériuma

Szingapúri Szárazföldi Fegyveres Erők

A fejlesztők olyan „szívességekre” is hajlandóak voltak, hogy például külön „pályákat”, illetve al-forgatókönyveket írtak a különféle iraki (és állítólag afganisztáni) hadszínterek (városok, egyéb települések) valós adataival és koordinátáival, ahol minden szikla vagy rom ott van, mint a valóságban (a rom vagy a szikla helyett eredetileg fát akartam írni, de aztán rájöttem, hogy Irakban és Afganisztánban összesen nincs száz darab olyan növény, amely a mi fogalmaink szerint megérdemelné a „fa” nevet, míg sziklával és főleg rommal kifejezetten jól állnak; még exportképesek is…)., a szél is arról fúj, amerről szokott, és még a homokviharok által okozott természetes fénycsökkenés is megfelel a valóságban tapasztalhatónak. Egy megbízható forrásból azt is olvastam, hogy Oszama likvidálása előtt a SEALs egy hasonló programon (is) gyakorlatozott, amíg a coronadói támaszponton felépítették nekik 1:1 méretarányban az elfoglalandó épületet.

2004-ben egy kicsit lebutított verzió megjelent a piacon (úgy értem: a szabadon hozzáférhető kategóriában) is, majd a nagyobb, komolyabb felhasználók tapasztalatait és ötleteit figyelembe véve elkezdték fejleszteni a VBS2-t, amelyet úgy négy és fél éve már bőszen használnak az előfizetők. Erre épül az amerikai hadsereg által pénzelt, és a világhálón ingyenesen játszható (nem titkoltan toborzási és PR-célokat is szolgáló) Arma2 szimulációs játékcsalád, amit mindazoknak ajánlok, akiknek semmi pénzük és rengeteg idejük van :-)

A poszt zárásaként itt alul a VBS2 egyik bemutató filmjét láthatjátok. Szerintem állat!

A VBS2 egyik látványos trailere. Érdemes elolvasni az angol nyelvű ismertetőt is!