A múltkori brazil sorozat után nem lesz meglepő, de most kifejezetten eláruljuk, hogy a bloggazda rengeteg apró szarságot gyűjt hosszú évek óta: katonai és rendőrségi karjelvényeket, régi és új (hon- és rendvédelmi vonatkozásokkal bíró) könyveket és folyóiratokat, zászlókkal és címerekkel foglalkozó kiadványokat, katonai kitűzőket és nyakkendőtűket, forgalomból kivont külföldi papír- és fémpénzeket, továbbá (tematikusan persze) telefonkártyákat, illetve (ugyancsak military témájú) gyufásdoboz-címkéket, hogy csak a jelentősebb területeket említsük. Ezeket az információkat már csak azért is fontosnak tartottuk elmondani, mert nincs annál kellemetlenebb érzés, mint amikor meg akarunk ajándékozni valakit, de fogalmunk sincs, mik legyenek a meglepetés roppant értékes tárgyai, a 15 éves Laphroaig-on kívül.

Remélem, mindenki értette a finom célzást.

No, ebben a posztban a tematikus telefonkártya-gyűjteményem egyik kiemelt darabját szeretném bemutatni.

A szóbanforgó példány a hajdani Német Demokratikus Köztársaság egykori Állambiztonsági Minisztériuma (Ministerium für Staatssicherheit, MFS, becézve: Stasi) által a totális összeomlás előtt pár hónappal kibocsájtott telefonkártya, amit – ahogyan a szigorú, átlós felirat is jelzi – kizárólag szolgálati felhasználására kaptak a titkosszolgálati tisztek, 500 tantusz erejéig.

A keletfasiszta kémek és kémelhárítók nagyon optimisták voltak, hiszen a sorszámozást Aa betűjellel kezdték, mintegy biztosra véve, hogy a Zz-ig is el fog jutni. Mi már tudjuk, hogy tévedtek: nem kicsit, nagyon. Szerintünk az ismeretlen Genosse még az ötszáz egységet sem bírta lebeszélni, és a berlini falat máris megpiszkálták. Ez a kártya hátlapja. Igazi germán módszerességgel azt is elvárták volna, hogy az első felhasználás előtt a szolgálati igazolvány számát felírja az alany, hasonlóan a mai BKV-bérletekhez. Mi sem mutatja jobban az endékás rendszer halálraítélt mivoltát, mint az, hogy 1989-ben már a Stasi-ügynökök is nagy ívben szartak az előírásokra: a szolgálati igazolvány számára fenntartott téglalap üres, pedig a kártya (leellenőriztem) üres, vagyis felhasználták!

A ZKD rövidítés a Stasihoz tartozó Központi Futárszolgálatot (Zentrale Kurierdienst) jelenti, vagyis ezek a leányok/legények vitték gumitalpakon a súlyos államtitkokat tartalmazó iratokat egyik szigorúan titkos helyről a másikra – már ha nem adták el kemény nyugati márkáért a cuccot. Igaz, ezért a hősi időkben kötél járt vagy autóbaleset az Alexanderplatzon; már ha kiderült.

Ez itt balra volt a Stasi jelvénye. Elég primitív kis izé, de tény, hogy a 17 milliós keletnémet lakosság frankón rettegett tőlük. És az is tény, hogy Markus Wolf, a Stasi hírszerzőinek góréja egyike volt a huszadik század legnagyobb szakembereinek.

Róla nincs telefonkártyám, pedig biztosan egy vagyont érne; na nem mintha eladnám, ha lenne is!

És végezetül álljon itt egy fotó, amelyet Bet-li, kínai játékostársunk önzetlenül rendelkezésünkre bocsájtott.

A mű Berlinben, a Stasi-múzeumban készült, és tökéletesen szimbolizálja azt a közmondásos  esztétikai érzéket, amely rányomta bélyegét a német munkás-paraszt állam dolgos hétköznapjaira.