Izraelben a sorkatonai szolgálat nem csak férfiak, hanem nők számára is kötelező, ez utóbbiaknak 21 hónapig. Természetesen csak zsidó lányok jöhetnek számításba (szemben a férfiakkal, ahol a mózeshitűeken kívül az iszlámról úgy ezer évvel ezelőtt leszakadt drúzokat is behívják. A kifejezett arabok közül a zsidó állam csak a beduinokra számíthat, akiket előszeretettel alkalmaznak például nyomkeresői beosztásban a különleges egységek, de a stratégiai jelentőségű vízvezetékek őrzését is nyugodtan rájuk lehet bízni; ha valaki, akkor a beduinok egészen pontosan ismerik a víz értékét, és bármikor bárkivel megvívják a víz háborúját…)

De térjünk vissza az izraeli katonalányokra, elvégre ez a poszt róluk szól.

A Cáhál (vagyis az Izraeli Védelmi Erő, olv.: hadsereg) szinte minden területre beengedte őket; ismereteim szerint egyetlen kivétel van: a Haditengerészet tengeralattjárós fegyverneme. Próbáltam magyarázatot találni arra, hogy miért pont ez van továbbra is tiltólistán, amikor a Légierő már évekkel ezelőtt beadta a derekát, de nem sikerült.

Talán a tengeralattjárósok egyszerűen a legbátrabbak.

„A Hadsereg a kötelességteljesítés legmagasabb szintje és jelképe; mindaddig, amíg a nőknek nem adatik meg, hogy a férfiakhoz hasonlóan ily módon is teljesítsék kötelességüket, addig nem beszélhetünk valódi női egyenjogúságról.”

David Ben Gurion

Nem tudsz úgy végigmenni egy izraeli városon, hogy ne figyelj fel egyenruhába öltözött, saccra úgy 19-22 éves lányokra (lásd még Hanna barátnőmet…). A zöld cucc, a vállukon cipelt óriási hátizsák és a – néha a talajt verdeső csövű – fegyver semmit sem von le nőiességükből: csoportosan ugyanúgy viháncolnak, duruzsolnak, vihognak, grimaszolnak, ugyanúgy veszik elő aggódva a piperetükröt és ellenőrzik szemüket, ajkukat (vagy amit a nők ellenőrizni szoktak magukon), mint civil társaik.

Jeruzsálemben láttam egy katonapárt: kézenfogva üldögéltek egy fa tövében, körülöttük zsibongott és nyüzsgött a szakasz, ők meg egymás szemébe bámultak, ahogy csak tizenéves szerelmesek tudnak, s közben – hogy a romantika teljes fényében pompázzon – mindkettőjük válláról lelógott egy-egy M16-os. Kocsiban ültem és vezettem, ezért sajnos nem tudtam lefotózni őket, pedig minden sajtófotó-díjat megnyertem volna a Spitzbergák és Új-Zéland között.

Visszaolvasva belátom, hogy nem voltam egyértelmű; közismerten felvilágosult emberként gyorsan megjegyzem tehát: az általam látott pár egyik tagja fiú volt, a másik pedig lány, noha vagy négy éve már hivatalosan is bejelentették, hogy az azonos neműekhez való vonzódás nem akadálya a katonai pályának Izraelben sem. Nagyon helyesen, teszem hozzá.

Évekig létezett egy, kizárólag nőkből álló katonai egység (egyes források zászlóaljról, mások ezredről beszélnek), de a hölgyek ebben is diszkriminációt láttak; a feminista lobbi elérte, hogy 2001-ben feloszlassák. Azóta gyakorlatilag minden egységben szolgálnak lányok, sorállományúak és hivatásosok egyaránt. Az eddigi legmagasabb rendfokozat, amit nők elértek, az a Tat Aluf, ami nagyjából megfelel a mi dandártábornokunknak.

Még az izraeliek is vannak olyan gavallérok (pedig EGYÁLTALÁN nem az udvariasságukról híresek), hogy harci beosztásokba nőket csak önkéntes alapon, külön kérelemre tesznek. Ez érvényes a határrendőrségre is.

Nem-izraeliek is szolgálhatnak önkéntesként a hadseregben; ők a Máhál-nak nevezett katonai segédcsapatokba jelentkezhetnek, ha legalább egyik szülőjük/nagyszülőjük zsidó, nincs izraeli útlevelük és nem élnek Izraelben. Érdekes intézmény lehet…

Most gyorsan elképzeltem egy olyan egységet a Honvédségen belül, ahová önkéntesnek jelentkezhetnének a határon túli magyarok. A bántó szélsőségektől mentes, témára vonatkozó reflexiókat kérem a kommentekhez.

A nőket szemmel láthatóan nem zavarja a sorkötelezettség (aki terhes, férjezett, gyermeke van, vagy annyira vallásos, hogy az már fáj, amúgy is felmentést kap). Ahogyan azt mindenki tudja: a Hadsereg a szocializáció fontos helyszíne, ahol ráadásul olyan személyes kapcsolatokat létesíthetsz, amelyeket aztán bőven kamatoztathatsz a civil életben. Márpedig mindenki tudja, hogy Izraelben a Cáhál keze mindenhová elér; bizonyos munkahelyek és munkáltatók szóba sem állnak olyan aspiránsokkal, akik nem voltak katonák, a különleges alakulatok pedig gyakorlatilag a politikai elit bölcsőjének is felfoghatók.

Azt ugye mondanom sem kell, hogy szemmel láthatóan a mobiltelefon legalább annyira szerves része a katonai felszerelésnek, mint a surranó.

Az 1959-es Honvédelmi Törvény hatályosulása óta (ez írta elő a nők besorozási kötelezettségeit) 1998-ban történt meg először, hogy női katonák harci feladattal ellenséges területre léphettek.

Volt egy közkeletű legenda, mely szerint azért nem szabad őket a frontra küldeni, mert az arabok hite szerint az a harcos, akit egy nő öl meg, sohasem részesülhet a paradicsom hurijainak kegyeiben. Ennek megfelelően az arabok (női ellenfelet látván) még akkor is tovább harcoltak volna, ha amúgy már szívük szerint a megadás gondolata sem állna tőlük távol.

Huri, arabul haurá, többes számban húr, az iszlám vallásban azoknak a gyönyörű szüzeknek az elnevezése, akik a buzgó muszlim hívőt a Paradicsomban várják. Az arab haurá szó olyan nőt jelent, akinek szeme fehérje élesen kiemeli pupillájának feketeségét. A Korán sok helyen utal a hurikra, „megtisztított feleségekként” és „makulátlan szüzekként” emlegeti őket. A hagyomány aztán tovább színezte a hurikról kialakult érzéki képet, s meghatározta feladataik egy részét is. Például, amikor a hívő belép a Paradicsomba, egy nagy csoport hurit kap, s ezek közül mindegyikkel annyiszor szeretkezhet, ahány napot Ramadán hónapban végigböjtölt, és ahány jótettet élete során cselekedett.

(Terebess Ázsia Lexikon)

Amúgy is nagyon érdekes volt a zsidó katonalányokat megfigyelni, amint ormótlan bakancsaikban, meglehetősen formátlan harci öltözékben, talpig fegyverben és színes, civil hátizsákokkal (!!!) a vállukon megállnak egy ruházati bolt vagy butik, esetleg bizsukat vagy ékszereket árusító üzlet kirakata előtt és izgatottan megtárgyalják a látottakat. A fenti két képen látható csajok is megtorpantak a színes rongyválaszték előtt és elkezdtek csacsorászni; a szakaszvezető (vagy valami hasonló) srácon először látszott, hogy olyan szívesen mondana valami nagyon nem PC-t, de végül egészen csendesen odaszólt a lányoknak pár szót, akik félvállról visszacsiviteltek neki, majd a szakszi türelmesen kivárt vagy három-négy percet, amíg azok hárman végre továbbindultak a többiek után.

Távol áll tőlem, hogy idealizáljam az izraeli katonalányokat és a melójukat; tavalyelőtt késő ősszel mutatták be a To See If I’m Smiling (kábé: Nézd, hogy mosolygok-e) című izraeli dokumentumfilmet, amelyben hat olyan nő emlékezik vissza a palesztin-izraeli fegyveres konfliktus őket is érintő részleteire, valamint saját katonaéveire, aki… hát, akinek nem ez volt élete legboldogabb korszaka – és nagyon-nagyon finoman fogalmaztam.

Mindentől függetlenül: az izraeli katonalányok szexik, de lehet, hogy csak a gépkarabély teszi.