A sayeretek világa

Izrael, s ezen belül a zsidó állam hadserege kiemelkedő helyen található minden olyan szakember (és laikus) érdeklődési körében, aki (bármilyen okból) a különböző speciális egységekkel foglalkozik. A zsidó különlegesek múltja és jelene joggal kelti fel a terület iránt érdeklődők figyelmét. Régi olvasóink többször kinyilvánították, hogy szívesen olvasnának róluk, s a szerző most régi tartozását rója le ezzel a poszttal.

Kedves olvasó! Biztosan el tudod képzelni annak a gasztrobloggernek a lelkiállapotát, aki a sajtokról ír, s most szembesül azzal, hogy a francia termékekről is meg kellene emlékeznie. Nos, ilyesféle érzések lettek úrrá rajtam, miközben erre a posztra készültem.

Az Izraeli Védelmi Erőkön (a Cáhálon) belül a különlegesek olyan burjánzása figyelhető meg, melyhez foghatót napjainkban talán csak az USA (számszerűségében nagyságrendekkel nagyobb) fegyveres erői tudnak produkálni. A NATO-ban uralkodó szokásokkal ellentétben (ahol a centralizáció szent nevében a különlegesek általában egyetlen főparancsnoksághoz tartoznak, lásd például a SOCOM-ot) az izraelieknél ez meglehetősen… hogy is mondjuk… összetett dolog: minden haderő- és fegyvernemnek, magasabbegységnek és területi parancsnokságnak megvan a maga szakosodott „kommandója” (és akkor még nem is beszéltünk a különféle titkosszolgálatok és rendvédelmi szervek által üzemeltetett hasonló egységekről).

Első megközelítésben ezt az állapotot – mezei egyszerűséggel – kaotikusnak és/vagy anarchikusnak is nevezhetnénk, ha (legalábbis egy külső megfigyelő szemében) nem lenne hatékony. A Cáhál tábornokai részére az ottani irányítási rendszer hagyományosan magasabb szintű autonómiát biztosít, mint bármelyik másik hadsereg pizsamásának, s ebből közvetlenül levezethető, hogy a „saját” különlegesek megléte presztízskérdés az egymással olykor a nyílt kenyértörésig rivalizáló generálisok számára. A négy szárazföldi lövészdandár önálló gedud siyur-jai sokkal többek ám, mint sima harcászati felderítők… 

Posztunkban (amelyről már most érezzük, hogy hosszabb lesz, mint azt eredetileg terveztük) először röviden megemlékezünk a közös gyökerekről, majd sorra vesszük a legfontosabb alakulatokat. Természetesen már most kijelentjük, hogy távol áll tőlünk a teljességre való törekvés, hiszen egyfelől a rendelkezésre álló információk szűkössége, másfelől a BlogRepublik háttérszerver-kapacitásának véges volta, harmadrészt pedig olvasóink türelme szab határt a (tőlünk amúgy nem feltétlenül idegen) barokkos terjengősségnek.

Az előzmények

Az első világháborút követő palesztinai brit mandátum alatt az itteni zsidó közösség már az első percekben (értsd: a húszas évek legelején) létrehozta a maga (eufemisztikusan önvédelminek becézett) fegyveres csoportjait (Hagana, Palmach és a többiek). Ezek a paramilitáris alakulatok egyrészt a zsidó telepeseket folyamatosan cseszegető arabok, másrészt az imperialista megszállóknak tekintett brit csapatok kérlelhetetlen ellenségei voltak, s gyakran alkalmaztak olyan módszereket, amelyek (hogy finoman fogalmazzunk) nem mindig fértek be a konvencionális hadviselés keretei közé.

Izrael állam 1948-as megalakulását követően ezekből az (egymással már akkor is erőteljesen rivalizáló) szervezetekből alakult meg a Cáhál (az angol nyelvű források Tzahal-nak, Zahal-nak, illetve IDF-nek szokták emlegetni), illetve – lassanként – az a sokszínű különleges-közösség, amelyről már beszéltünk.

A függetlenség első évtizedében még csak az alakulatok saját különlegesei léteztek. Közülük is kiemelkednek a Haganából kifejlődött Golani gyalogos dandár, a legpatinásabb izraeli magasabbegység felderítői, akik az első percektől kezdve, már a palesztinai polgárháború alatt a tűzvonalban, illetve az ellenséges vonalak mögött (általában arab ruhában) kamatoztatták azt a tudást, amit kiképzőik a második világháború hadszínterein, továbbá a Közel-Kelet etnikai villongásai közepette szedtek össze.

Sajátosságok

Mielőtt a konkrét különlegesekről elkezdenénk beszélni, meg kell említenünk még két izraeli specialitást.

1.) Önmagában nem meglepő az a jelenség, hogy egy állam titkosszolgálatai műveleti célokra rendszeresen igénybe veszik a fegyveres erők különleges rendeltetésű alakulatait; láttunk már hasonló eseteket az amerikaiaknál, briteknél és a franciáknál is. Az az intenzitás azonban, ahogyan ez Izrael kortárs (had)történelmében történt (és történik), gyakorlatilag példa nélküli – amint az látni fogjuk.

2.) Ugyancsak említésre méltó kuriozitás, hogy az elmúlt hatvan évben a zsidó állam mindenkori politikai, államigazgatási (és bizony gazdasági) elitjének jelentős hányada olyan katonai múlttal rendelkezik, amely szervesen összekapcsolódik valamelyik különleges alakulattal. Ha több időm lenne, pofás kis statisztikát tudnék rittyenteni arról, hogy hány izraeli államfő, miniszterelnök, miniszter, bíró, főügyész, óriásvállalati vezérigazgató vagy tőzsdeelnök töltött hosszú éveket valamelyik kommandónál, de legalábbis az ejtőernyősöknél. Talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy egy jeruzsálemi miniszteri tárcához való jutásnál egy sayeret-nél (vagyis különítménynél) eltöltött pár esztendő legalább olyan előnyt jelent, mint mondjuk Kazahsztánban az, ha valaki az elnök közeli rokona.

És akkor csemegézzünk az izraeli speciálisok között, előrebocsátva, hogy nem vagyok valami nagy spíler a héber elnevezések latin betűre történő konvertálásában, ezért a legtöbbször a nemzetközi szakirodalomban általánosan elfogadott angol átírási szabályokat fogom figyelembe venni: sayeretet írok például a szajeret helyett, már csak azért is, hogy a neten történő utólagos tájékozódást könnyebbé tegyem azoknak, akik esetleg rá szeretnének keresni jelen írás esetleges pontatlanságaira vagy tévedéseire.

1.) Sayeret Matkal

Az izraeli különlegesek legtekintélyesebb tagjával kezdjük az ismertetőt. Szabad fordításban a neve nagyjából annyit tesz, hogy „Vezérkari Különítmény”, esetleg „Vezérkari Felderítés”. 1957-ben alapította egy Avraham Arnan nevű, 27 éves őrnagy (nem mellesleg hajdani ultraortodox rabbinövendék), a Palmach egykori harcosa, aki a hadsereg akkor már megszüntetett, 101-es felderítő zászlóaljának erkölcsi romjain álmodta meg az új egységet.

A 101-esek akkor szúrták el a renoméjukat, amikor 1953 őszén (a Zsuzsanna fedőnevű harcászati megtorló művelet keretein belül) behatoltak egy ciszjordániai palesztin faluba (Qibyába), és (Ariel Sharon későbbi miniszterelnök parancsnoklása alatt) válogatás nélkül lemészároltak hetven, nagyrészt fegyvertelen és ártatlan helyi lakost.

A Sayeret Matkal (a továbbiakban: SM) eredetileg egy LRRP (Long Range Reconnaissance Patrol) típusú felderítő egység volt, melynek feladata az volt, hogy kis létszámú (4-6 fős) csoportokban beszivárogjon az arab területekre és tagjai szabotázscselekményeket hajtsanak végre, majd hírekkel, információkkal, esetleg értékesebb (és beszédessé tett) foglyokkal térjenek vissza. Utánpótlás-tartalékát főleg az ejtőernyősök közül válogatta, de toborzótisztjei előszeretettel látogattak el a határterületek kibucaiba is, ahol a folyamatos feszültségben élő fiatalokat nem kellett túl sokat győzködni az arabok elleni harc fontosságáról.

Arnan őrnagy soha nem titkolta, hogy a SM eredeti struktúrájának és feladatrendszerének alapjául a híres brit SAS-t vette: a négyemberes alapteam (szigorú belső szakosodással), nagyfokú autonómia, szigorú kiválasztás, még szigorúbb kiképzés, nyelvtudás (arrafelé persze főként az arab különböző dialektusai játszanak és nem a hochdeutsch vagy a francia), satöbbi. Aztán teltek-múltak az évek, s a SM egyre több skalpot tudott felmutatni – és ami ezzel együtt jár: egyre nagyobb lett az arcuk is.

A hatvanas évek legvégén az izraeli biztonsági szervek rádöbbentek, hogy a harcászati hírszerzés és az arab szomszédokon, továbbá a belföldinek minősülő palesztinokon történő rajtaütések hatékonysága mind szép és jó, de a zsidó államnak nincs megfelelő válasza az akkoriban divattá váló repülőgép-eltérítéses próbálkozásokra, illetve az ugyancsak egyre népszerűbb túszejtésekre. Körülnéztek hát a piacon és választásuk (mondhatni természetesen) a SM-ra esett: innen kezdve ezekkel a feladatokkal is nekik kellett megbírkózniuk.

Azért a SM sem tévedhetetlen. 1974. május 15-én a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért nevű szélsőséges szervezet izraeli egyenruhába öltözött fegyveresei elfoglalnak egy iskolát az észak-izraeli Maalotban, agyonlőnek pár embert és mintegy kilencven túszt ejtenek (zömében gyermekeket). Másnap késő délután a SM rajtaüt az iskolán, de vagy az előkészítés nem volt tökéletes, vagy a végrehajtás minősége akadozott, mert a terroristáknak marad idejük arra, hogy – még az Allahhal történő találkozásuk előtt – 24 diákot meggyilkoljanak és további ötvenet megsebesítsenek.

A maaloti tragédia után alig két évvel viszont a SM kiköszörüli a csorbát (már ha kéttucatnyi ártatlan gyerek halála egyáltalán csorbának nevezhető): az entebbei akció (eredetileg a Mennykőcsapás fedőnevű, később Jonathánra átnevezett művelet) gyakorlatilag mintaszerű végrehajtása visszaadta az önbecsülést az izraeli vezérkari különlegeseknek, amit csak az akcióparancsnok, Jonathan Netanjahu (és három túsz) halála árnyékolt be kissé.

A SM követlenül a nagyvezérkari hírszerzés (az AMAN) főnökének jelent, s utasításait is onnan kapja; létszáma (és gyakorlatilag minden, vele kapcsolatos konkrét információ) államtitoknak minősül, de méretét a különböző szakértők nagyjából zászlóalj-nagyságúra (300-400 főre) saccolják. Kiválasztási és képzési gyakorlatáról annyit lehet tudni, hogy évente egyszer szerveznek egy tíznapos válogatást, ahová a fegyveres erők hivatásos és sorozott állományú tagjai jelentkezhetnek. Ezt követően a jelöltek szerencsés (?) 15-20 százaléka elkezdheti (immáron a SM kebelében, a közép-izraeli Kefar Syrkin település melletti központi bázisukon) a másfél éves tanonc-időszakát, amikor is a nyílt és rejtett katonai és rendvédelmi módszerek és taktikák elsajátításának intenzív periódusa következik, a közelharctól a fegyverkezelésig, az álcázástól az arab nyelvleckékig, a felderítéstől a kihallgatási technikákig és az ejtőernyős ugrásokig.    

És hogy tényekkel is alátámasszuk a jó pár bekezdéssel ezelőtt tett kijelentésünket az izraeli politikai elit és a különlegesek összefonódásáról, álljon itt pár egykori Sayeret Matkal-tag neve, minden további magyarázat nélkül:

Ehud Barak egykori vezérkari főnök és hajdani miniszterelnök
Benjamin Netanjahu egykori (és jelenlegi) miniszterelnök
Saul Mofaz hajdani vezérkari főnök és miniszterelnök-helyettes
Avi Dichter, 2006-2009 között belbiztonsági miniszter
Mose Yalon egykori védelmi miniszter és vezérkari főnök, jelenlegi miniszterelnök-helyettes
Shabtai Shavit, a Moszad 1989-1996 közötti főigazgatója
Matan Vilnai, hajdani vezérkari főnök
Uzi Dayan, az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanács volt elnöke
Danny Yatom, a Moszad 1996-1998 közötti főigazgatója
Ariel Sharon volt miniszterelnök (ő a 101-es egységet vezette, amit a SM jogelődjének lehet tekinteni).

Gondoljátok csak át: egy kicsit olyan ez, mintha (és akkor most tényleg engedjétek szabaddá a fantáziátokat) Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Antall József ugyanúgy a MH 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóaljánál (illetve jogelődjeinél) szolgált volna, akárcsak Tömböl Lászlótól Fodor Lajoson keresztül Borsits Lászlóig a honvéd vezérkari főnökök zöme, továbbá (teszem azt) Pintér Sándor, Kuncze Gábor és Hetesy Zsolt is… Micsoda perspektíva, mennyi potenciális közös téma egy sörözés vagy parlamenti kávézás közben, istenem…

2.) Shayetet 13

A 13. Flottilla (mert ilyesmit jelent a neve) az Izraeli Haditengerészet különleges egysége. Ha jól megkaparjuk a múltat, tán még a zsidó speciális alakulatok közötti korelnöki tisztségért is indulhatna, hiszen a Palmach tengeri hadviselésért felelős ágából, a PalYam-ból nőtt ki, s mint ilyen, már jóval az állami függetlenség kikiáltása előtt létezett. Akkoriban (a negyvenes években) a PalYam főleg azzal foglalatoskodott, hogy az Európából menekülő, és a Szentföldre bevándorolni szándékozó zsidókat hajókon becsempéssze Palesztinába (ezt ugye a mandátumbirtokos britek nem nagyon díjazták, hogy az arab őslakosok érzéseiről most ne is beszéljünk), de természetesen fegyvert, lőszert és robbanóanyagot is szállítottak a Haganának, a Palmachnak és más csoportoknak. Nem volt veszélytelen meló, s mint ilyen, kiváló iskolának bizonyult a későbbi haditengerészeti kommandósok számára.

A 13-asokat még Kommando Yami-nak (tengeri kommandónak) is szokták becézni, és nem kell hozzá rendkívüli kreativitás, hogy a feladatrendszerét kitaláljuk. Kicsit erőltetett párhuzam ugyan, de mi itt a lemilen imádjuk az ilyeneket: a 13-as Flottilla (a továbbiakban: S13) nagyjából megfelel az amerikai SEAL-nek, vagy a britek SBS-ének.

Az S13-at egy Yohai Ben-Nun nevű ex-palmachos fazon hozta létre (itt jobbra), aki azzal vívta ki bajtársai csodálatát, hogy már 21 évesen részt vett egy fedett műveletben, melynek során 1945-ben a PalYam sikeresen aknázott alá és süllyesztett el két brit hadihajót, amelyek az egyik palesztinai kikötőben horgonyoztak. Yohai nem volt egyszerű fickó; a ’48-as arab-izraeli háborúban még egy majdnem-öngyilkos akciót is vállalt, amikor gyakorlatilag egy torpedóvá átalakított, robbanóanyaggal tökig megrakott motorcsónakot nekikormányzott az egyiptomi haditengerészet zászlóshajójának. Az utolsó percben ugrott le róla, és csak a vakszerencsének köszönhette, hogy megúszta. Később (1960-ban, alig 36 évesen) tengernagyként az Izraeli Haditengerészet főparancsnoka lett.

Szóval ő volt az S13 kitalálója és megalapítója; el lehet képzelni, hogy milyen elvárásai voltak a beosztottaival szemben. Az S13 első harci búvárait a dél-franciaországi Saint-Mandrier melletti haditengerészeti bázison képezték ki 1950-ben. Víz alatti robbantások, tengeri kommandósakciók, hajók elleni szabotázsok és rajtaütések sorakoznak a dicsőségtáblájukon.

Az S13 egyik ismertté vált fegyverténye 2002. január harmadikán hajnalban következett be, amikor rajtaütöttek a Vörös-tengeren (amúgy jócskán nemzetközi vizeken) tongai zászló alatt, de vegyes (palesztin és egyiptomi) legénységgel hajózó Karine-A teherhajón. A Noé bárkája fedőnevű művelet következtében (emberi veszteség nélkül, egészen pontosan nyolc perc alatt) hatvan tonna hadianyagot foglalnak le (122 és 107 milliméteres katyusákat, tüzérségi és gyalogsági lőszereket, mesterlövész-puskákat, kalasnyikovokat, páncéltörő gránátokat, gyalogsági aknákat, és nem utolsósorban több, mint két tonna TNT-t, C4-et és más robbantószert). A rakomány összértéke megközelítette a 20 millió dollárt. A cuccot máskülönben Iránból hozták és – amint az utólag kiderült – a Gáza-övezetbe, a Hezbollahnak szánták, akik (vélelmezhetően) nem egy elkésett szilveszteri tűzijátékot akartak megszervezni a felhasználásával.

Fél évvel ezelőtt a Karine-A esete kísértetiesen megismétlődött: 2009 novemberében az S13-asok meg- (illetve el)lepik a Földközi-tengeren (ugyancsak nemzetközi vizeken) antiguai zászló alatt hajózó, amúgy német tulajdonban levő MV Francop nevű teherhajót, és mit ad isten: 320 tonna (igen: háromszázhúsz tonna!) fegyvert és robbanóanyagot foglalnak le. Itt is (akárcsak a Karine-A esetében) Irán volt a feladó, a címzett pedig a Hezbollah.

És hogy ne tűnjünk elfogultnak, röviden beszámolunk az S13 legnagyobb szopásáról is. 1997 szeptemberét írjuk; az izraeli hadsereg éppen kétezredszer lépi át a libanoni határt, az ott rejtőzködő, és az észak-izraeli területeket folyamatosan zaklató palesztinok móresretanítási szándékával. Ezúttal azonban vegytiszta córesz következett: biztosan valami furcsa véletlennek tulajdoníthatóan a Hezbollah mérnöki pontossággal nemcsak kidolgoz egy taktikai csapdát, de szinte tökéletesen végre is hajtja: a bekerített, 19 fős Shayetet-alegység 11 tagja életét veszti az összecsapásban.

A poszt S13-as részét a Yaltam-ról szóló mondattal fejezzük be: ez a haditengerészet kifejezetten mélytengeri búvár-alakulata, akiket speciális, víz alatti mentési és aknamentesítési feladatok végrehajtására képeznek ki. Nem kommandó tehát (legalábbis nem a szó agresszív értelmében), de mivel állománya nagyrészt azokból az S13-asokból verbuválódik, akik (bármilyen okokból) már nem éreznek leküzdhetetlen késztetést arra, hogy például nyílt tenger felől ellenséges kikötőkbe hatoljanak be és ott hajókat és embereket robbantsanak fel, úgy gondoltuk, logikailag ide tartoznak.

3.) Sayeret Shaldag

A harmadik (és legfiatalabb) klasszikus haderőnem sem maradt különlegesek nélkül: a Sayeret Shaldag (vagy a Yehidat Shaldag, esetleg az 5101-es egység) az Izraeli Légierőhöz tartozik. A héber shaldag szó mellesleg jégmadarat jelent.

1974-ben hozták létre, méghozzá nem is akárki: az ötlet gazdájában Moshe Betzert (más források szerint Betsert) tisztelhetjük. Ha nem ugrana be, hogy ki is lehet ez a pasi (akinek beceneve ötven éven keresztül a magyar fül számára viccesen hangzó Muki volt), akkor még a guglizás előtt segítek: Muki Betzer volt a SM hadműveleti tervezőtisztje 1976-ban, amikor az entebbei túszszabadítási akciót lebonyolították.

Nos igen, Betzer őrnagy előre gondolkozott, s még aktív SM-os korában elhatározta, hogy addig rágja a parancsnokai fülét, amíg azok meg nem elégelik és áldásukat nem adják egy légierős SM-klón létrehozására, amelynek lesz arra energiája, hogy (a hagyományos bevetési feladatokon túl) az ellenséges repterekre, légijárművekre és hasonlókra szakosodjon.

Így született meg a Jégmadár-egység, amely feladatai közé tartozik például a légi támogatású hadműveletek földi előkészítése, az ejtőernyősök földetérési zónájának előzetes felmérése, a levegőből megsemmisítendő célpontok ki- és megjelölése. Központi bázisuk Yavne mellett van, a Palmachim Légitámaszponton, a Földközi-tengertől 500 méterre.

Noha műveleteik jelentős része még évtizedek elmúltával is államtitok, azt így utólag már lehet tudni, hogy ők voltak a híres Mózes hadművelet hátterében, amikor 1984-ben Szudánból kimenekítették a falassáknak nevezett, és oda menekült etópiai zsidók túlnyomó hányadát (mintegy nyolcezer embert) és légihídon áttelepítették őket Izraelbe. Ez 1991-ben (a Salamon hadművelet keretein belül) megismétlődött, amikor Etiópiából vittek ki 15 ezer falassát (nem egészen 40 óra leforgása alatt!), ugyancsak repülőgépekkel és katonai-titkosszolgálati támogatás mellett.

1996 óta terrorelhárítói feladatokat is belefoglaltak az eszemeszükbe, s ennek megfelelően módosították a kiválasztási és kiképzési módszertanukat is.

4.) Sayeret Yael

A műszaki alakulatok különlegesei tömörülnek ebbe a – kőszáli kecskéről  elnevezett –  alegységbe (a yael ennek a keményfejű állatnak a héber neve). Specialitásuk a robbantás és a különféle szabotázscselekmények végrehajtása. Kiemelt feladatokat kaptak (és hajtottak végre) a 34 napos háborúnak nevezett, 2006 nyarán lezajlott izraeli-libanoni összecsapások alatt, melynek során (amint azt független források is megerősítették) libanoni oldalon 80 híd, 900 üzemi létesítmény, 1500 lakás és 600 kilométer út semmisült meg. A lerombolt és felrobbantott infrastruktúra egy részét minden bizonnyal a kőszáli kecskések számlájára lehet írni.

5.) Sayeret Samoor

Az utászok és a vámosok közös speciális alakulata, akiknek gyakorlatilag egyetlen feladatuk van: a Gáza-övezet és Egyiptom között a furfangos (és igen fejlett kereskedelmi érzékkel megáldott) palesztinok által kiásott csempészalagutak felderítése és visszatemetése. Ezeken a járatokon keresztül ugyanis ellenőrizetlenül (és elképesztő mennyiségben) érkezik az üzemanyagtól kezdve a dohánytermékeken keresztül a hadianyagig minden, amire a világ bármelyik finánca felcsapott farokkal rögtön rágerjedne.

A samoor mellesleg menyétet (Mustela nivalis vulgaris) jelent.

6.) A Mistaravim

Gyűjtőnévről van szó; Izraelben ezzel jelölik azokat a (katonai, határőrségi és rendőrségi) különlegeseket, akik – miként maga az elnevezés (mistaravim = mint egy arab) is mutatja – magukat arabnak beállítva hírszerzési és bevetési feladatokat látnak el a Palesztin Hatóság által felügyelt területeken: Gázában, illetve Ciszjordániában (ez utóbbit a magyar sajtó néha Nyugati Partként is szokta emlegetni, az angol West Bank fordításaként).

A mistaravimokat főleg az arab országokból származó zsidók, továbbá a zsidó államhoz hagyományosan hűséges beduinok és drúzok közül toborozzák. Arab nyelvtudásuk és helyismeretük tökéletes, a mohamedán vallási és világi szokásokkal legalább annyira tisztában vannak, mint bármelyik született muzulmán, legendájukat és okmányaikat meg a Moszad és a katonai hírszerzés (a már említett  Aman) legjobbjai dolgozzák ki és készítik el.

A legismertebb mistaravim alakulat az 1989-ben megalapított Sayeret Duvdevan (duvdevan = cseresznye), amely kizárólag Ciszjordániában tevékenykedik, s mint ilyen, a nyugati parti katonai körzetet felügyelő Judea és Szamária Parancsnoksághoz tartozik (tehát – egyedülálló módon – nem egy magasabbegységhez vagy haderőnemhez). Tagjai gyakran egyedül, teljesen magukra utalva jönnek-mennek a palesztin területen, hegyezik a fülüket és tágra nyitva tartják a szemüket, és ha a szükség úgy hozza, nem haboznak a közel kétéves kiképzésük során elsajátított módszereket (továbbá a rendelkezésükre bocsájtott technikai eszközöket) használni egy-egy ellenséges célpont megsemmisítése érdekében.

A cseresznyéseket kiképzik emberrablásra, szabotázsra, gyilkolásra, gerillahadviselére, valamint bármilyen bűncselekmény elkövetésére, a határjelrongálástól kezdve a sikkasztáson keresztül tán még a veremásásra is. Megtanulnak alakoskodni, színészkedni, szemrebbenés nélkül hazudozni, az emberi teljesítőképesség határáig ellenállni a pszichikai és fizikai kínzásoknak, és bizony ők azok, akik néha úgy indulnak műveleti területre, hogy burnuszuk vagy kefíjéjük egyik sarkában ott lapul egy adag rögtön ölő méreg – akárcsak a B-kategóriás idióta kémfilmekben.

A jeruzsálemi rendőrségnek megvan a maga mistaravim-egysége (a Gideonim, vagyis a Gideonok – emlékszünk még a bibliai Gideon történetére?), akik gyakorlatilag ugyanazt csinálják, mint a duvdevánosok, csak bűnügyi hírszerzési területen: arab legendával beépülnek a szervezett bűnözői körökbe és kriminalisztikailag releváns információkat hoznak a nyomozóknak.

7.) A Yamam

Az Izraeli Rendőrség határőrizeti főigazgatóságának különleges egysége, amely egyfelől bevetési feladatokat lát el, másfelől pedig teljes felhatalmazással bír mindenféle titkos erő, eszköz és módszer felhasználására, hangsúlyozottan nem katonai, hanem rendészeti (és határrendészeti) területen.

Igenám, de arrafelé bizony néha összefolynak a dolgok, hiszen egy külföldi terroristák által egy katonai objektum ellen elkövetett robbantás vagy idegen területen megtörtént túszejtés most katonai vagy rendőri, esetleg titkosszolgálati eset..? A Yamamot (amely betűszó és simán azoknak a szavaknak a rövidítése, amelyek héberül a Különleges Rendőri Egység kifejezést alkotják: Yehida Mishtartit Meyuhedet) nem véletlenül a maaloti tragédia után hozták létre (talán még emlékeztek a Sayeret Matkal–féle 1974-es iskolai eseményekre). Őket most csak azért említjük (elvégre rendőrökről van szó és nem katonákról), mert az elmúlt 35 évben teljesen kinőtték magukat és mára egyenrangúnak számítanak a military-riválisokkal. A Shabak (az izraeli belső elhárítás, Sin Bét-ként is emlegetik) például előszeretettel velük dolgoztat, míg a Moszad továbbra is a SM-t (esetleg a Duvdevant) szereti igénybe venni, ha külföldön akar egy kis piszkos melót végrehajtatni.

8.) A dandár-sayeretek

Említettem már, hogy minden izraeli lövészdandárnak megvan a maga különleges egysége, amelyeket (forrástól függően) hol sayeretnek, hol yehidatnak emlegetnek. A leghíresebb ezek közül az északi Golani Dandár speciális zászlóalja, az Egoz (diót jelent), amelyet kimondottan ellenséges területen folytatandó gerillaellenes hadviselésre tartanak. Ha ránézünk a térképre (és ha egy kis külpolitikát is hozzáolvasunk), láthatjuk, hogy a srácok nem igazán unatkozhatnak.

Nos, nagyon-nagyon röviden (khm, háromezer szóban…) ez lett volna az izraeli különlegesekről szóló összefoglaló-kedvcsináló posztunk. Bízom abban, hogy (az eddigi gyakorlatnak megfelelően) a kommentek megmaradnak a civilizált eszmecsere határain belül, ami nem azt jelenti ugye, hogy udvariaskodni kell, vagy azt, hogy nem mondhatja el mindenki a véleményét. A „civilizált eszmecsere” a bloggazda felfogása szerint annyit tesz, hogy gyűlölködésnek, öncélú mocskolódásnak nincs helye, mert normális emberek vagyunk. Ellenkező esetben azonnal moderálok. Köszönöm.

11 hozzászólás

 1. hallari — 2011-07-13 00:10 

Jééé. Hogyhogy nincs még komment? Ilyen témára mindig szokott lenni pàr ember, aki acsarogva ráugrik… Bár igaz jobb is, hogy nem tévedtek ide, így legalább megőrzi az oldal a tárgyilagos, szakmai jellegét. Plusz egy kissé megkésett, de legalább mérsékelt kommentet… :-)

 2. tib0ru — 2011-07-13 16:15 

Szerencsére trollok nem nagyon kavarnak errefelé :-)

 3. hallari — 2011-07-13 19:31 

Igen, a milstoryt is ezért kedvelem. Talán egyszer járt arrafelé egy, de hamar le lett hűtve.

 4. oLdmAn — 2011-07-14 19:44 

Ami azt illeti, egy olyan népnek, ami a bibliai időktől kezdve szétszóratásban és üldözésben él – _az okokat most ne firtassunk_ – létérdeke, hogy meg tudja magát védeni, ha már sikeresen szert tett saját területre, mondhatni *hazára*. Ellenfeleinek elszántságát tekintve pedig ezt egyetemi szinten kell tennie, és teszi is – _a jelek szerint_. Nem szeretnék az ellenségük lenni.
Egyébként köszönöm, régóta olvasom a postjaidat, sokat tanulok , és remekül szórakozom is ezenközben.

 5. tib0ru — 2011-07-14 22:04 

Köszönöm, megtisztelő. Maradj a Tiborublog olvasója!

 6. Tudi — 2011-08-23 18:47 

Hát nekem elsőre egy kicsit gyerekesnek tűnik, hogy mindenkinek vannak különlegesei, ha már nekik is van nekem is kell egy, bár gondolom a dolog kicsit prózaibb ennél, hisz így mindenkinek ott van a saját különleges feladatot ellátó egysége (már csak a híradósoknak és az egészségügyieknek meg az ellátóknak hiányzik) nem kell a főparancsnokság fülét rágni, ha beüt a krach, hogy adja már oda a különlegeseket.

 7. tib0ru — 2011-08-23 18:54 

Igen, ez is egy (belső szakmai) logika. No és ne feledjük, hogy Izrael megalakulása óta, vagyis hatvankét éve de facto háborút visel szomszédaival…

 8. MinorDragon — 2011-08-25 00:59 

63 az, 2011-ben

 9. cseko46 — 2014-06-08 20:46 

Az ember arra gondolna hogy az izrealita nép nagy hányada olyan kiképzés hordozója mint mondjuk a Dranderburgi diverzánsok. Veszélyes lányok lehetnek azon a vidéken.A kocsmák sikátorok igen KIEMELT HELYEK LEHETNEK.

 10. becsuszoszereles1k — 2014-06-09 21:29 

@cseko46: ‘izraelita nep’ – oriasi! – elit a’, az ami biztos!
Ha vissza birsz emlekezni: kocsmatrend nyetu, max. nyetu- kocsmak…hat, sikator elvetve, de az tenyleg kiemelten!:)

 11. cseko46 — 2014-06-10 18:14 

@becsuszoszereles1k:
Ha én tudni szeretném hogy ez én városomban mi készülődik, Az én információs köszpöntom, Mindenre kiterjedő aktivitással kellene szuperáljon. A gyermek felderitőkön átt a kecses lányokon keresztül a lakószobák ágyaiban és minden féle közöségi helyeken.KÉPBEN SZERETNÉK LENNI ÉS NEM FOLALKOZNÉK AZZAL HOGY MILYEN NEMZET VISELETÉBEN FIGYELEK. ŐRZÖK. A harc helyén nincs helye a nyálaskodásnak .Aki mögöt a nép van élet halál küszöbén az áldozatra kész harcos engedelmedel.Minden korosztájból.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.