A svájci bicska

A kezembe akadt egy régesrégen ajándékba kapott svájci bicska, innen az ötlet, hogy egy poszt keretein belül terjesszek egy kis ismeretet, hiszen a zsebkés elég fiús dolog ahhoz, hogy egy katonás blogban szerepeljen, arról nem is beszélve, hogy az egész világ katonai bicskaként hivatkozik rá.

Reméljük, hogy a közelgő húsvéti ünnepekre nagyon sok fiúgyerek, apa, férj, nagyapa, homo-, hetero-, transz- és aszexuális barát kap majd ajándékul svájci bicskát. Mivel a magyar fejekben elég nagy a kavar a helvét ármádia nevével fémjelzett eszközzel kapcsolatban, úgy gondoltam, önzetlenül segítek tisztába tenni egy-két dolgot.

A történet 1886-ban kezdődik, amikor a svájci hadvezetés elhatározza, hogy alapfelszerelési tárgyként minden katonának biztosítani kell egy kést, amelyen a becsukható penge mellett kötelező módon szerepelnie kell egy csavarhúzónak, egy konzervnyitónak és egy pontvéső/lyukasztónak. Öt év múlva egy elvakult svájci hazafi, bizonyos Karl Elsener (itt jobbra; más források szerint Elsner) rádöbben, hogy hazája hadseregének a németek szállítják az ellátmány szerves részét képező zsebkéseket.

Tell Vilmos méltó utódjaként ezt nem bírta szó nélkül hagyni, ezért az addig sebészeti eszközöket gyártó kis gyárában gyorsan átállítja a technológiai sort, meghív sörözni egy pár magasrangú svájci katonát, majd elkezdi gyártani az akkor még fanyelű, négyfunkciós katonabicskákat. A hadfiak szempontjából igazán hasznosnak mondható alkotórész (igen, a dugóhúzóról beszélek; mit gondoltatok, a varrókészletről?!) csak öt évvel később kerül rá.

Amikor Elsener édesanyja (Victoria) 1909-ben elhalálozik (itt balra lejjebb), a szerető fiú Frau Elsener-Ott keresztnevét adja cégének, majd amikor tizenegy évvel később nyersanyagként a rozsdamentes acélt (franciául: inoxydable) kezdi használni, összevonja a két szót és megszületik a Victorinox.

A kapitalizmus véres alaptörvényei nem kímélik Elsenert: már 1893-ban felbukkan egy konkurens, aki hasonló késeket kezd gyártani, ráadásul mindketten a svájci keresztet használják védjegyként, és ugyancsak mindketten szállítanak termékeikből a honi hadseregnek. Ez a másik cég a Wenger, amelyik Theodore Wenger főmérnökről (későbbi tulajdonosról, itt jobbra) kapta a nevét.

Nos, mi a teendő? Lévén, hogy – kapitalizmus ide vagy oda – mégiscsak Svájcban vagyunk és nem Dél-Oszétiában, s még csak nem is a kilencvenes évek Budapestjén, Elsner és Wenger nem fordul bérgyilkoshoz, nem mérgezi meg egymás kutyáját és egyikük sem kiált hazaárulást. Olyat tesznek, hogy szégyellem is leírni, mert cselekedetük homlokegyenest ellenkezik mindazzal a gyakorlattal, ami a sikeres észak-balkáni vállalkozók sajátja.

Elsner és Wenger MEGEGYEZNEK! 1908-ban leülnek egy kockás abroszú asztalhoz egy kies hegyoldalban, kortyolnak párat valami olvasztott sajtból, mellé biztos csokit és röstit harapnak, s közben lepacsizzák, hogy mostantól fogva nem vágnak egymás alá, nem fikázzák a másik termékét, hanem kultúremberek módjára az együttélésre törekednek. Erre a számunkra furcsa forgatókönyvre lecsap a svájci hadsereg is, mindkét céggel újjáírva a szerződéseket, s mivel arrafelé, azoknál a hülye svájciaknál egy állami szerződés elég fixre vehető és egy ilyennel a zsebedben hosszútávon lehet kalkulálni, azóta is 50-50 százalékban részesednek az állami megrendelésekből.

Hogy őszinték legyünk, volt ebben a nagy rugalmasságban egy csipetnyi tipikus svájci belpolitika is: a Victorinox központja Ibach-ban, egy német őskantonban, Schwyzben van, míg a Wenger a francia nyelvű Jura kantonbéli Delémont-ban. Lám, így kell fenntartani a nemzetiségi békét.

Igen, kereken száz éve a Victorinox kapja a svájci hadsereg bicska-megrendelésének felét, a Wenger a másik felét. Ez évente úgy 20-25 ezer darabot jelent cégenként.

  • Hogy ez kartellgyanús? Na nemá’… Kartell akkor lenne, ha létezne több szereplő, akiket a szövetség korlátoz a szabad versenyben. De könyörgöm: a piacon száz éve NINCS több szereplő, csak ők ketten. Ha pedig mondjuk a bivalycseszneki szerszámgyár úgy gondolja, hogy legalább olyan jó késeket tud gyártani a helvéteknek, csak rajta: küldjön pár mintát Bernbe.

Amúgy meg a szabadkereskedelem zászlóvívőinek megnyugtatására mondom: 2010-re akkora megrendelést adott a svájci hadsereg, hogy a két ős-cég maga vetette fel, hogy esetleg harmadik szereplőként oda lehetne engedni külföldi gyártót is a húsosfazékhoz.

2005-ben a Victorinox szőröstül-bőröstül megvette a Wengert, de a márkák maradtak, és maradt egyelőre az 50-50 %-os szabály is.

Egy jópofa nyelvészeti bravúrra is hadd hívjam fel a figyelmet: közös megegyezésen alapuló reklámszlogeneket is kidolgoztak, melyek értelmében a Victorinox jelmondata: Original Swiss Army Knives, míg a Wengeré: Genuine Swiss Army Knives. Ha esetleg valaki nem tudna angolul, az első jelentése: Eredeti Svájci Katonai Kések, míg a másodiké Valódi Svájci Katonai Kések. Jó, mi?

Na, akkor magáról termékről is pár mondatot:

Százezermillió fajta svájci bicska van, a nyolceurós egypengéstől kezdve  a többszáz eurós monstrumokig, amelyekbe már USB-memória, digitális óra, lézerpointer és MP3-as lejátszó, esetleg 2 négyzetméternyi halászháló, nagyító, golyóstoll és istentudjami van beépítve. Szakmák és hobbik kaptak saját svájcibicskát: van spéci szerszámuk a horgászoknak, vadászoknak, alpinistáknak, szakácsoknak, kozmetikusoknak, műépítészeknek, újságíróknak, számítógépeseknek… Ebben a Giant fantázianevű izében itt oldalt 85 funkció van beépítve, és 650 eurót kóstál.

Ha beszerzed a megfelelő bicskát, össze tudsz szerelni egy tengeralattjárót.

De lássuk, milyen is az igazi svájci katonai kés? Honnan tudod, hogy csak egy szánalmas utánzattal szúrta ki a szemed az a fösvény nagynéni, esetleg tényleg olyan kést kaptál szerelmedtől, amelyik ikertestvére ott lapul mondjuk a svájci hadkiegészítő rendszer egyik hegyivadászának zsebében?

A minőség megállapítása mindenkinek a magánügye; ha a másodszori nyitáskor kiesik a penge, ha az első borosüveg parafájába beletörik a dugóhúzó, esetleg ha egy hét múlva apró rozsdafoltok lepik be a fémrészeket, nos, akkor megalapozott a gyanú, hogy vagy te vagy nagy balek, vagy azt a nagyon spórolni akaró hozzátartozódat verték át brutálisan, aki elhitte, hogy a gyáli piacon 500 forintért eredeti svájci bicskát árul a [moderálva] család nagyobbik középső gyermeke.

Az eredetileg is a svájci hadseregnek gyártott valamennyi modellen a hamisítatlan svájci címer látható (itt balra felül). És egy igazi katonai bicska meg így néz ki (itt jobbra felül).

A Victorinox termékein a piros alapú fehér kereszt ilyen díszes pajzsban van (ide jobbra lefelé tessénk nézni), míg a Wenger-kések nyelén egy teljesen egyszerű, lekerekített négyzet a háttér (itt baloldalt, a felirat fölött).

Remélem, érzékelhető a különbség. Amúgy a kettő között én nem látok minőségi eltérést, de hátha majd olvassák a posztot nálam nagyobb spílerek és ők majd megmondják a tutit.

A frankó katonai célú cuccok nem piros nyelűek, hanem ezüstösek; a pirost annó állítólag azért találták ki (a nemzeti zászlójuk színeinek figyelembevétele mellett), hogy a hóba esett bicsakot könnyebb legyen megtalálni.

Napjainkra a szivárvány minden árnyalatában készülnek markolatok, ami az igazi rajongók szívét szomorúsággal tölti el. A két cég is prostituálódott kissé: készítenek már órákat, ruházatot és kiegészítőket, napszemüveget, irodaszereket, stb… De az igazi termék (amelynek 80 százalékát az USA-ban adják el) mégiscsak a zsebkés marad.

  • Kínzó kérdés, hogy a Svájci Gárda kap-e felszerelésül svájci bicskát?

Becsüljétek meg, mert örök darab. Az aggódó női családtagok megnyugtatására közlöm: a svájci bicska olyan ajándék a férfiak szerint, mint a nők szerint a nyakkendő: sosem elég belőle.

De micsoda különbség, istenem… Mit is mondhatnék mást, mint hogy hajrá Svájc!

5 hozzászólás

 1. Rainmaker — 2011-03-24 21:07 

Remek kis blogod van, tetszik a stílusod:) Azért ide írom, mert pont a svájci bicskákról keresgéltem anyagot, és ide lyukadtam ki. :) Grat hozzá!

 2. tib0ru — 2011-03-24 21:44 

Köszi, igyekszem!

És maradj olvasóm – a jövőben további érdekes posztok várhatók!

 3. kszabo — 2012-08-23 16:53 

węgier ejtsd wenger – ezt is rólunk nevezték el :)

 5. realcorpus — 2014-06-01 16:54 

Nem illúziórombolásnak szánom!
“Mit adtak nekünk a rómaiak?!” =)
http://www.fitzmuseum.cam.ac.uk/opac/search/cataloguedetail.html?_function_=xslt&_limit_=10&priref=70534#4

Jut eszembe! Egyszer Rómában kaptam egy példányt (a svájci változatból). Természetesen nem tönkrement, évekkel később elhagytam. =(

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.