Castro és a CIA

Te mekkora összeget lennél hajlandó feltenni egy fogadáskor arra a forgatókönyvre, hogy a világ (egyik) szuperhatalmának legbefolyásosabb és anyagiakkal bőven eleresztett titkosszolgálata évtizedeken keresztül megpróbál eltenni láb alól egy külföldi politikust, de kísérletei rendre kudarcba fulladnak?

Fidelt az amerikai sajtó sokáig paranoid, feltűnési mániában szenvedő keljfeljancsinak tartotta, aki kataton monotóniával ismételgeti: engem meg akarnak gyilkolni, engem meg akarnak gyilkolni, engem meg akarnak gyilkolni… Aztán szép csendesen elkezdtek szivárogni az információk, s kiderült: Kuba első számú embere tökéletesen tisztában volt a tényekkel.

A CIA Fidel-ellenes mesterkedései valódi iskolapéldái annak, hogy az idő múlásával (valamint a rendelkezésre álló információk mennyiségi és minőségi bővülésével) bármikor és bármiről bebizonyosodhat, hogy még a legnevetségesebb, legidiótábbnak tűnő vagy leghajmeresztőbb konteók is a valóság talaján állnak. És legyen ez tanulság mindannyiunk számára.

Nem hiszem, hogy posztunk főszereplője különösebb bemutatásra szorulna, ezért csak a rend kedvéért, nagyon-nagyon röviden:

Fidel Alejandro Castro Ruz, az idén nyáron a 84. életévét betöltő kubai államférfi 1959 legelső napjaiban, egy igazi népi forradalom következményeként veszi át a hatalmat a szigetországban attól a Batista-rezsimtől, amely Kubát gyakorlatilag egy bordélyházba oltott kaszinóval ötvözött banánültetvénnyé silányította (kicsit bővebben itt olvashattok az előzményekről, valamint a fordulatot végrehajtó kubai forradalmi hadsereg múltjáról, jelenéről és jövőjéről).

A szomszédos USA (illetve a washingtoni kormány) az első percektől kezdve gyanakodva figyelte az ifjú ügyvéd és barátai által irányított rendszerváltást, s a különböző amerikai titkosszolgálatok válogatott erők, eszközök és módszerek segítségével évtizedeken keresztül próbálták hitelteleníteni és eltenni láb alól Fidelt, s ezzel destabilizálni Kubát. Ezekről a próbálkozásokról (már azokról, amelyekről egyáltalán hallani lehetett) nagyon sokáig az volt a hivatalos nyugati vélekedés, hogy a velejéig rohadt havannai propagandagépezet kitalációi, amellyel a komancsok be akarják sározni a szabad világ vezető hatalmát.

Ma már tudjuk, hogy a valóság meghaladta a képzeletet. Ezekről a merényletkísérletekről olvashattok az alábbiakban. A Disznó-öbölben lejátszódott kabaréjelenetet most kihagyjuk; akit érdekel (és aki szeretne elszörnyűlködve kacarászni egyet), az ide kattintva olvashat róla egy kicsit.

1.) A “Mongúz” műveletsorozat

1961 késő őszén John F. Kennedy elnök aláírja az Operation Mongoose terveit, melyben megbízza az Egyesült Államok igazságügyi miniszterét (akit történetesen, de nem véletlenül Robert F. Kennedynek hívnak) és a CIA-t, hogy a lélektani hadviselés valamennyi eszközét bevetve ássák alá a Castro-kormányba vetett kubai bizalmat és döntsék meg az egyre aggasztóbb méretekben szovjet-szimpatizánssá váló havannai kormányt. Általános felelőssé Maxwell Taylor négycsillagos tábornokot, a 101. Légimozgékonyságú Hadosztály (a híres Vijjogó Sasok) volt parancsnokát, vezérkari főnököt teszi. Taylor helyettese a védelmi minisztérium különleges műveleti szakértője, Edward Lansdale dandártábornok lesz, aki ebben a minőségében a gyakorlati végrehajtásért viszi a balhét, s rajta keresztül valósul meg a hadsereg-titkosszolgálat együttműködés. Amint látni fogjuk, pihent agyú tervezőkből nem volt hiány.

1.1.) Röpcédulák

Első körben a Mongúz szerényen (hogy ne mondjuk: vérszegényen és fantáziátlanul) indul: repülőgépekről több százezer példányban leszórt, nyomtatott kiáltványban tűznek ki vérdíjat Fidel és vezetőtársai fejére, majd – miután nyilvánvalóvá válik, hogy a kubaiak elsöprő többsége kedveli az új fiúkat – a Langley-i srácok (és kreatív fantáziájuk) egy kicsivel magasabb fordulatszámra kapcsolnak. Miamiban létrehoznak egy fedővállalkozást (Zenith Technical Enterprises néven, itt fent a központi épülete, ügyvezető: Theodore Shackley), melynek gyakorlatilag az egyetlen feladata az volt, hogy használható terveket dogozzon ki és valósítson meg a Castro-rezsim elsöprése érdekében. Shackley alá 50 CIA-ügynök és (rajtuk keresztül) mintegy 250 informátor tartozott.

  • „Deposing Castro is the top priority of the US Government; all else is secondary; no time, money, effort or manpower is to be spared!”

    „Castrót félreállítani az Egyesült Államok Kormányzatának legfontosabb prioritása; minden egyéb másodlagos; sem idővel, sem pénzzel, sem erőfeszítéssel, sem pedig emberi erőforrásokkal nem takarékoskodhatunk [ennek érdekében].”


Robert F. Kennedy, 1962.


1.2.) A Mercury-próbálkozás

1962. február 20-án a Mercury-űrprogram keretein belül a floridai Cape Canaveralról fellövik a Friendship-7 hívójelű egyszemélyes űrhajót, fedélzetén John Glennel, aki arra készült, hogy (első amerikaiként) orbitális pályán megkerülje a Földet. Mivel a dolog kétesélyesnek tűnt, a lehetséges katasztrófa esetére a CIA már előkészítette a hivatalos magyarázatokat, melyek értelmében az űrhajó kudarcát (és esetleg Glenn halálát) a Kubában található szovjet elektronikai harceszközök által gerjesztett interferencia okozta.

A Friendship-7 öt óra elteltével sikeresen visszatér a földre, s mivel sem vele, sem az ezt követő többi Mercury-űrhajóval sem történik semmi különös, az ötletet (aminek – roppant önkritikusan – a Dirty Trick fedőnevet adták) nem élesítették.

1.3.) A luxusfotók

A CIA fotósorozatot készített, melyeken egy (Fidelre a megszólalásig hasonlóra maszkírozott) színészt olyan helyzetekben fényképeztek le, amelyekben jelentős szerepet játszottak meztelen nők, étel- és italhegyek, s mindez luxuskörülményekre utaló környezetben. Arra számítottak, hogy a fotók láttán spontán népfelkelés tör ki, amely sitty-sutty elsöpri Castróékat. A sorozatot egymillió (!) példányban akarták sokszorosítani és repülőgépekből kidobni Kuba városai fölött, de egy józanabb elme még a nyomdagépek beindítása előtt leállította a Good Times fedőnevű akciót.

  • Fidel elhárításának egykori parancsnoka, Fabián Escalante egyszer összeszámolta a Lider Máximo (vagyis a Legfőbb Vezető) elleni merényletkísérleteket, s állítólag 638 jött ki neki.

1.4.) A Nagy Utazás

A következő elképzelés szerint a szigetországot megszórták volna érvényes, Venezuelába és Mexikóba szóló repülő- és hajójegyekkel. Az amerikai szolgálatok „megbízható” előrejelzései szerint százezrek hagyták volna hátra Kubát, ily módon romba döntve ennek nemzetgazdaságát. Egy kételkedő elemző aztán végeztetett egy közvéleménykutatást, aminek az lett az eredménye, hogy a megkérdezettek 3 százaléka vette volna fontolóra a jegyek felhasználását. A kubai határőrségről meg (a lelkes tervezés közepette) a CIA-nál egyszerűen megfeledkeztek…

1.5.) A Zorro-szindróma

1963 tavaszán egy pihent, Pentagon-béli agyból kipattant a nagy ötlet: mi lenne, ha kitalálnának és felépítenének egy virtuális szabadságharcost, á la Zorro, „aki” a (máskülönben nem létező) kubai ellenállást megszemélyesítve olyan lelkesítőleg tudna hatni a tömegekre, hogy azok igazi latinos temperamentummal fellázadnának Fidelék ellen. A tervek már ott tartottak, hogy a CIA felbérelt négy kalandregény-írót, akik a nap 24 órájában ontották magukból a konstruált ellenzéki vezér hőstetteit: gyermekeket mentett ki a tűzből, nevetségessé tette az elfogására induló havannai rendőröket, mojitókat és daiquiríket fizetett a cukornád-ültetvényeken robotoló napszámosoknak… Persze ebből se lett semmi, csak azok az ingyenélő írók jártak jól a napidíjjal.

1.6.) Az utolsó ítélet

A CIA egyházügyi szakértőinek szakértelmét dícséri az a terv, melynek értelmében egy hónapon keresztül Miamiból rádión keresztül azzal kell riogatni a kubaiakat, hogy az Úr nagyon nem nézi jó szemmel Castróék istentagadó ügyködéseit és hamarosan bekövetkezik a lokális Apokalipszis, ha nem zavarják el a francba. Miután mindenki jól megijedt – folytatódott a több száz munkaóra ráfordítással kidolgozott előterjesztés –, a kubai partokhoz amerikai tengeralattjárókat kell irányítani, amelyekről nagy erejű fény- és hangszórókkal olyan effekteket kell előidézni, amelyek hatására a mélyen vallásos kubai nemzet elemi erővel fogja elsöpörni a kommunistákat.

Szerencsére itt is akadt egy normálisabb arc, aki lefújta az akciót – pedig biztosan poénos lett volna.

Wayne S. Smith, aki 1979 és 1982 között Havannában volt az amerikai érdekképviselet vezetője, egyszer azt mondta: Kuba olyan hatással van az Egyesült Államokra, mint a telihold a vérfarkasra…

2.) A Johnson-évek

Kennedy halála után a Mongúz művelet hivatalosan befejeződött, azonban a következő elnök, Lyndon B. Johnson sem tudott szabadulni a vérfarkas-komplexustól. A tervezgetések folytatódtak, s további mulatságos perceket okoztak Fidelnek, aki ezek jó részéről már akkor tudomást szerzett, mielőtt az írógépekből kivették volna a papírokat. Ma már tudjuk, hogy a múlt század hatvanas éveiben a kubai hírszerzés és az offenzív elhárítás legalább száz (egyes források szerint 150) ügynököt foglalkoztatott Floridába, akik közül többen egészen közel kerültek az amerikai titokzatosok páncélszekrényeihez.

Itt oldalt látható az a Manuel Piñeiro Losada (becenevén: Barba Roja, azaz Vörösszakáll), aki a hatvanas években a kubai titkosszolgálatot irányította, kiemelkedő eredményességgel. Manuel aztán ’98-ban autóbaleset áldozata lesz Havannában – de ez már konteó…

2.1.) A hallucinogén spray

Castro világéletében híres volt hosszú, papír nélkül, hatalmas lendülettel elmondott beszédeiről, amelyeket (részben önszántukból, részben kötelességtudatból, később meg már óvatosságból és félelemből) százezerek hallgattak végig a kubai városok főterein. A jenkik azt találták ki, hogy egy ilyen beszéd alkalmával olyan kábítószert kell Fidel orra alá permetezni, aminek hatására beszéde összefügéstelenné válik, hallucinációi támadnak és ily módon nevetségessé válik a tömegek előtt. A tervet végül nem léptették életbe.

2.2.) A preparált szivarok

Fidel 1985-ig erős dohányos volt, nem meglepő tehát, hogy az amerikaiak is szemet vetettek a Cohibáira. Hol simán mérgezett szivart szántak neki, hol kábszerrel preparáltat (lásd az előző pont), hol pedig robbanót, amely egy jó mély slukk után levinné a fejét. Mivel azonban Castro testőrsége a főnök szivarjait legalább annyira ellenőrizte, mint a többé-kevésbé alkalmi barátnőket, a jenkiknek semmi esélyük nem volt. Pedig nem kisebb arc vett részt például a botulinum toxinnal fertőzött szivarok előállításában, mint az a dr. Sidney Gottlieb, akinek a nevével már találkozhattunk egy bloggal odébb, a konteóknál, az MK-Ultra projekt főszereplői között.

2.3.) A preparált kagylók

A szivarozáson és a jó nőkön kívül évtizedekig a könnyűbúvárkodás volt a kubai egyes számú vezető harmadik kedvenc szabadidős elfoglaltsága: imádott merülni, bámészkodni a sekély tengeröblökben, és módfelett kedvelte a színes, érdekes kagylókat. Az amerikaiak természetesen erre a lehetőségre is le akartak csapni.

Kigondolták, hogy a Fidel által előszeretettel látogatott tengerparti vizekben feltűnő szépségű kagylóhéjakat helyeznek el, amelyekbe robbanóanyagot plántálnak. Csacska fejükben összeállt a kép: Castro megragadja a csábító kagylót, ami aztán jól felrobban, huszárosan megoldva a Fehér Ház legégetőbb biztonságpolitikai problémáját.

Állítólag CIA-ügynökök tucatjai töltöttek roppant tartalmas napokat a megfelelőnek vélt kagylók floridai élőhelyei környékén (irtó szar meló lehetett, valljuk be), mígnem valamelyik főnöknek tele nem szaladt a hócipője és le nem fújta a lelkes előkészületeket. Pedig biztos vagyok abban, hogy a srácok még szívesen foglalkoztak volna ezzel a felelősségteljes harci feladattal…

2.4.) A preparált búvárfelszerelés

Ugyancsak a könnyűbúvárkodáshoz kapcsolódott az az amerikai elképzelés, melynek értelmében a Fidel által használt gumiruhát, illetve légzőkészüléket kellene megmérgezni mindenféle baktériummal, gombával és egyéb feneséggel. Több ezer dollárt költöttek az előkészületekre, főleg arra, hogy kit és hogyan kellene megvesztegetni az elnöki búvárcsapatból, mígnem kiderült, hogy Castro maga tartja karban a cuccait, nincs „öltöztetője”, és kifejezetten szereti maga előkészíteni a felszerelését a merülés előtt, illetve elpakolni azokat a merülés után.

Ezután azt találták ki, hogy valaki ajándékozzon Castrónak egy búvárfelszerelést. Meg is találtak egy Donovan nevű amerikai ügyvédet, aki hivatalosan pont Havannában tartózkodott és egészen jó kapcsolatokat alakított ki Fidellel. A CIA (mielőtt még hozzászóltak volna) elkezdte tanulmányozni Donovant (mármint hogy alkalmas lenne-e egy ilyen kényes feladatra), de addig szarakodtak és körülményeskedtek, amíg az ügyvéd (teljesen saját elhatározásból) tényleg odaajándékozott Castrónak egy frankó búvárfelszerelést! És mivel igen átlátszó lett volna egy második, a Cég hagyta a fenébe az egészet.

2.5.) Ereszd el a szakállamat!

Az emblematikus arcszőrzet ugyancsak felkeltette Langley profijainak figyelmét. Konzultáltak pszichológusokkal, akik esküvel állították, hogy Castro szakáll nélkül elveszíti karizmáját. Nosza, több sem kellett Amerika legelitebb szabotázsszakértőinek: elképzelések tucatjait dolgozták ki, melyek kivétel nélkül azt célozták meg, hogy a Comandante en Jefe minél hamarabb csupasz orcával legyen kénytelen megjelenni a fanok előtt. Magam sem értem, a tervet miért nem követték tettek – hacsak nem álszakáll az, ami (ritkulva és őszülve bár), de még mindig ott lengedezik azon a legendás fizimiskán.

Azt mesélik, hogy a nyolcvanadik születésnapjára Fidel kapott egy tengeri teknőst. Nézegette az ajándékot, majd megkérdezte a mellette álló testőrétől:
– Te Rodrigo, meddig él egy ilyen állat? í

A válasz hallatán („100-120 évig, Jefe!”) megvakarta a fejét és azt mondta:

– Látod, ez a baj ezekkel a házikedvencekkel; elkezdesz ragaszkodni hozzájuk, megszereted őket, aztán tessék, már el is pusztultak…


3.) A komoly próbálkozások

Bármennyire csábító is lenne (és az előzőekben felvázolt forgatókönyvek bármennyire is erre engednek következtetni), azért ne higgyük, hogy a CIA-nál és az amerikai hadsereg műveleti egységeinél csupa retardált idióta dolgozik, akik valami mókamesternél töltötték gyakorló szolgálatukat. Nem bizony; Fidel bőrére profik is vadásztak.

Az amerikai szervezett alvilágot nem kellett különösen kapacitálni; Al Capone utódai eléggé mellre szívták, hogy a prostitúcióból, a szerencsejátékokból és a járulékos bűncselekményekből éveken át a Kubából hozzájuk ömlő dollár-százmilliók egyszerre csak megszűntek.

Érzékeltetésül: 1958-ban (az utolsó Batista-évben) csak Havannában tízezer prostituált végezte a nehéz altesti munkát, s becslések szerint fejenként és naponta átlagosan 80 dollárt fizettek az őket futtató bűnbandáknak – közvetve tehát a maffiának. Egy év múlva már csak ezer kurva számolgatta az egyre fogyatkozó dollárokat, 1960-ra pedig számuk 300 alá csökkent.
Az első próbálkozás egy tartalékos ezredes, bizonyos Sheffield Edwards nevéhez kötődik, aki akkoriban (1960-at írunk) a CIA piszkos műveleteinek szakértője volt. Edwards előhozakodott a korszakos ötlettel, amire Allen Dulles (a Cég főigazgatója), valamint Richard Bissel (tervezési igazgató) rábólintanak, s elkezdődik a J-Mark fedőnevű művelet.

Edwards felbérel egy Robert Maheu nevű alakot (a CIA informátorát), hogy vegye fel a kapcsolatot az illetékesekkel. Ez 1960 októberében meg is történik: a maffia nevében Santos Trafficante és Sam Giancana (mindketten a bűnözői piramis csúcsán levő főnökök) elvállalják a megbízást, potom 150 ezer dollárért.

  • Egy 1960-as dollár vásárlóereje nagyjából hat mainak felel meg, tehát Trafficante és Giancana körülbelül egymillió mai dollárban állapodott meg Edwardsékkal.

Trafficante a fegyveres megoldás felé hajlott, míg a széplelkűbb Giancana (aki amúgy jelentős összegekkel támgatta JFK 1960-as elnökválasztási kampányát) a méreg mellett érvelt. Két vonalon kezdeték tehát az előkészületeket, de ezek aprólékos részletezésére itt és most nem kerítünk sort.

3.1.) Orta tablettái

Posztunk szempontjából az a lényeg, hogy Giancana beszervez egy korrupt havannai főtisztviselőt (Juan Ortát, aki Fidel miniszterelnöki hivatalában dolgozott vezető beosztásban), akinek átadja a CIA-től kapott hat méregtablettát. Orta öt alkalommal próbálkozik, de nem jön össze neki, végül idegei feladják a szolgálatot és 1961 áprilisában menedéket kér a venezuelai hatóságoktól. Akkor még megkapta; ma már inkább azt valószínűsítem, hogy Chávez két perc alatt visszaadná Havannának.

3.2.) Trafficante, a kreatív

A másik vonalon Trafficante (itt balra) is mozgolódik, de ő egy kicsit dörzsöltebben viselkedik: először is speciális fegyvereket, lőszereket, robbanóanyagokat, detonátorokat kér (és kap) a CIA-től. Udvarias ember lévén, ezeket megköszöni, majd felveti, hogy mégiscsak a CIA a profi, ezért azt kéri Langley-től, hogy két emberét képezzék már ki igazi mesterlövésszé. Láss csodát: két maffiózót beiskoláznak egy tíznapos speckó tanfolyamra, ahol a sznájperség mellett még egy kis robbantási, figyelési-ellenfigyelési és közelharci ismeretcsomagot is átadnak nekik, a fegyverbarátság jegyében.

És mit ad isten: a ZR-Rifle fedőnevű akció (mert ezt a nevet kapta) végül nem jön össze, pedig már a (mexikói) fedőokmányokat is kiállították a bérgyilkosoknak. Viszont Trafficante szervezete köszönte szépen a felszerelést és a kiképzést – egyiket sem kérték vissza tőlük…

Rossz nyelvek szerint Trafficante folyamatosan tájékoztatta Fidelt a helyzet alakulásáról, mert abban reménykedett, hogy ha esetleg Castróék a kaszinók újranyitásáról döntenének, a havannai vezetés nem lesz hálátlan.

3.3.) A Bosch-Posada tengely

A CIA természetesen igénybe vette a Castro-ellenes kubai emigránsok százezreinek érzelmeit, indulatait és szakértelmét is. Az Orlando Bosch és Luis Posada Carilles nevével fémjelzett társaságról ebben a posztban olvashattok érdekes dolgokat, a kezdetektől egészen a kudarcig.

3.4.) A peches (?) Cubela őrnagy

1961 tavaszán Fidel egyik régi harcostársa, Rolando Cubela (amúgy a kubai hadsereg alezredese, itt jobbra, a kubai egyenruha szerves részét képező terjedelmes szakállal) felkeresi a már általunk is említett miami Zenith Technical Enterprises-t (innen is láthatjuk, hogy a fedéssel volt egy-két apróbb gond) és felajánlja szolgálatait a CIA-nak. Rögtön megkapja az AM-Lash fedőnevet és (noha nem vállalja a hazugságvizsgálóval történő ellenőrzést) visszaküldik Kubába, hogy „ellenálló sejteket” szervezzen Fidelékkel szemben.

Rolando szorgalmasan ténykedik (havi kétezer adómentes dollárért ki nem tenné, főként ha a munkaadójától egy szigorúan őrzött határ és egy 100 kilométeres tengersáv választja el…), mígnem 1963 szeptemberében hirtelen Brazíliába rendelik.

  • A világ egyik csúcs-titkosszolgálata szerepében tetszelgő CIA-nek nem tűnik fel, hogy egy kubai katonatiszt milyen simán utazgat külföldre. Csak mondom.

Sao Paulóban Cubela mellének szegezik a kérdést: vállalná-e Fidel Castro meggyilkolását? Rolando szeme sem rebben, rögtön rábólint, de (és most figyeljetek!) azt kéri, hogy személyesen találkozhasson az amerikai elnökkel, mert „ily módon szeretne megbizonyosodni arról, hogy Kennedy erkölcsileg mellette áll”.

A remélt randi nem jön össze, de az elnöki találkozón kívül Cubela őrnagy minden kérését teljesítik. ’63. november 22-én a déli órákban Miamiban megkapja a maroknyi méregtablettát, egy (ugyancsak mérgezett) golyóstollat és Kennedy elnök személyes üdvözletét, amelyet összekötője, Desmond Fitzgerald szóban ad át Fidel reménybeli gyilkosának.

Cubela már a kocsijában ül, amikor a rádió bemondja, hogy az elnököt pár perccel azelőtt Dallasban agyonlőtték. Az akciót azonnal lefújják, további utasításokig.

Rolando Cubela ezt követően még megpróbálkozik egy fegyveres merénylet előkészítésével, de a CIA egyre gyanúsabbnak tartja a dolgokat, mígnem 1965 decemberében megszüntetik a havi apanázs folyósítását. Két hónap múlva a kubai titkosszolgálat látványosan elfogja, bebörtönzik, majd pár év múlva Spanyolországba távozhat. Következtetéseket pedig mindenki levonhat magának az ügyből.

3.5.) A Guevara-szál

Che élete és halála több posztot is megérne (lehet, lesz is belőle valami), úgyhogy most tényleg csak a releváns résszel foglalkozunk.

Szóval egyesek szerint Che akkorát csalódott Fidelben és az általa választott ideológiai-politikai-gazdasági irányban, hogy 1966 végére nyíltan szembefordult vele. Fidellel valakik elhitették (hogy joggal vagy nem, az más kérdés), hogy régi harcostársát és barátját a CIA már az afrikai tartózkodása alatt megkereste és üzletet kötöttek vele, melynek ára Castróék bőre volt. Guevara állítólag beleegyezett, és már megtette az előkészületeket arra, hogy Fidel egy sajnálatos balesetben elhunyjon, de a kubai elhárítás résen volt. A bosszú nem váratott sokat magára: 1967 októberében Bolíviában a kormánycsapatok (rejtélyes forrásból származó, de tuti infó birtokában) rajtaütnek és agyonlövik.

3.6.) A Bingo művelet

A jenkik még azzal a gondolattal is eljátszottak, hogy (ha már a németeknek 1939-ben Gleiwitznél olyan jól bejött), esetleg ők is megszerveznének egy kamu támadást a guantanamói amerikai támaszpont ellen, amit majd a kubaiakra, egészen pontosan Castróra lehet fogni. Szerencsére itt is akadt valaki, aki idejében megakasztotta a lelkes tervezgetést; a hatvanas évek USA-ja mégsem volt azonos a 25 évvel korábbi Németországgal: nem bíztak abban, hogy titokban tudják tartani.

A fentieken kívül Fidel Castro ellen még számos merényletet terveztek, s jó párat el is kezdtek megvalósítani. Beszerveztek prostituáltakat, szakácsokat, testőröket és diplomatákat, próbálkoztak lőfegyverrel, robbanóanyaggal, méreggel és kábítószerrrel, nekifutottak a dolognak Kubában és külföldi helyszíneken, de valahogy úgy alakult, hogy a kubai politikus a mai napig él és minden jel arra utal, hogy nem politikai gyilkosság áldozataként fog meghalni.

Politikai ízlésének függvényében mindenki eldöntheti, hogy Fidel túlélésének örül vagy bosszankodik miatta. Egyvalamit azonban mindenkinek el kell ismernie: ekkora túlélőt, akinek bőrére a világ vezető nagyhatalma minimum 25 éven keresztül gyúrt, keresve sem lehet másikat találni.

1976. február 18-án Gerald Ford elnök aláírja a 11905. számú Elnöki Utasítást (Executive Order 11905: US Foreign Intelligence Activities), melynek tárgya az USA külföldi hírszerző szervezeteivel kapcsolatos tevékenységek szabályozása. Ennek a dokumentumnak az 5/g alpontja (roppant nagyvonalúan…) megtiltja a kormányalkalmazottaknak a politikai gyilkosságokban való részvételt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezt követően amerikai kormányhivatal nem próbálkozott ilyesmivel (avagy nem hajtott végre politikai gyilkosságot), de kétségtelen, hogy azóta ezekről sokkal kevesebb hír szivárgott ki.

Mai posztunk (akárcsak az összes eddigi) nem törekedett (nem is törekedhetett) a téma teljességére. Mindössze azt akartuk érzékeltetni (az ismeretterjesztési szándékon túl), amit már az elején is említettünk: egy-egy konteó hallatán senki ne legyintsen csuklóból csak azért, mert az elmélet első blikkre hihetetlennek, abszurdnak, elképzelhetetlennek vagy idiótának tűnik. Láthattuk, hogy az élet sokszor felül- (vagy alul?)múlja a legprimitívebb krimiszerzőket is.

Megismétlem: a posztban felvázolt történetek és gyilkossági próbálkozások nem sima találgatások (talán az egy Che Guevarást kivéve, amire nincs bizonyíték). Valamennyi szerepel az USA kormánya (illetve a CIA és az FBI) által különböző időpontokban nyilvánosságra hozott dokumentumokban, amelyek közül (példálózó jelleggel) megemlítem a Church Bizottság jelentéseit, illetve a House Select Committee on Assassinations (az USA képviselőházának különbizottsága, amely a politikai okokból elkövetett gyilkosságokkal és gyilkosságkísérletekkel foglalkozott) dokumentumait.

Noha nem nagyon szoktam, most kivételt teszek: az angolul értő, és a téma iránt érdeklődők szíves figyelmébe ajánlom ezt a honlapot, ahol nemcsak a Castro-ellenes merényletkísérletekről, hanem a Kennedy-ügyről és más érdekességekről is olvashattok eredeti dokumentumokat. Az amerikai Külügyminisztérium hómpédzsét is érdemes böngészni, mert nagyon frankó papírok minősítését szüntették meg az elmúlt években.

11 hozzászólás

 1. Bisztő Gyalla — 2011-03-18 13:58 

Ez eggy bloglabirintus, és csak arra való, hogy aki végigmegy a stációkon a végén beleragaggyon, és sose jöjjön ki belölle.

 2. tib0ru — 2011-03-18 22:21 

Ejnye, hát meg kellett érnem, hogy pont egy hozzád hasonló régi motoros buktat le..?

 3. Utazo89 — 2011-06-04 03:51 

A humorod az ami megfogott, de lassan be kell látnom, hogy rengeteget tanulok tőled. A történelem nem volt az erősségem, annak idején, és a két évet is nehezen szolgáltam le Szolnokon ernyőzgetve. De ahogy, és amikről írsz, az igazán érdekfeszítő. S én még azt hittem, hogy a History International channel volt egy jó forrás megtudni olyan dolgokat amiket 3o éve még elképzelni sem tudtam. A Kubai történetet is csak a Godfather elemeiből ismertem és nem hiszem, hogy Copolla mindenben pontos és történelem hű volt. Szóval egy új követőd akadt. Köszönöm.

 4. tib0ru — 2011-06-08 11:31 

Én köszönöm az elismerő szavaidat; térj vissza máskor is és kommentelj!

 5. koxi — 2013-06-10 08:33 

Azért tényleg hihetetlen, h a nagyvezért ennyi év alatt sem tudta az usa likvidálni. Ennyire toppon lenne a kubai elhárítás? Vagy a szovjet/orosz? Mert gondolom tőlük tanultak.
Főleg annak fényében tűnik nekem csúcsteljesítménynek, h Kuba a földi paradicsom fekvését tekintve. Meg amúgy is, rum, nők, szivarok, tengerpart, kinek van ott kedve elhárítóskodni? Egy német akinél állandóan esik, sokkal könnyebben vág bele ilyen melóba, úgysem tud mást csinálni a fos időben. De egy kubai elhárítónak jobb dolga is akadhatna. Respect nekik.

 6. Rene96 — 2013-06-16 16:16 

Egyet értek azzal,hogy ez egy labirintus :D Elkezdtem a Konteónak indult… c. cikkel és már két órája Fidel Castro életét bújom XD(mert tilos kihagyni a kiegészítéseket! :O) :D de ez legalább hasznos és élvezetes időtöltés :D Köszönöm! :D

 7. tiboru — 2013-06-17 01:29 

@koxi:

Valóban a KGB-től tanulták a szakmát, de az elmúlt években már saját lábon állnak – és elég jól csinálják :-)

 8. tiboru — 2013-06-17 01:30 

@Rene96:

:-D

Én köszönöm az elismerő szavakat, térj vissza máskor is!

 10. kszabo — 2016-08-14 06:54 

Az USA szolgálatai döntő részben pénzmosó kádertemetők. Sokszor lólábkilógó mértékben az amerikai hadipar dílerei. Bekavarásból Nobel díjat érdemelnének, előrelátásból és megoldásból meg egyes alá háromszor.
Ilyen bevezető után térjünk vissza nagy kedvencemhez, Kubához. Az usákok el nem tudták képzelni, hogy ilyen közel, ennyire meg tudják utálni őket. Bővebben angol nyelven biztosan írnak róla, de most ennyi is elég – https://hu.wikipedia.org/wiki/Fulgencio_Batista a kedvencük tett róla rendesen.
Úgy lapozták a történelmet, hogy Castro nyerjen. Ezzel nyertek egy akváriumot, amiben a szemük előtt úszkált a működő szocializmus minden bájával és hibájával együtt. Ráadásul felderítési szempontból karnyújtásnyiról szemlélhették az orosz haditechnika minden szakágának a működését. Máig ismeretlen okokból az akvaristákat nem vették komolyan, ebből eredően Tiburunak is egy jó pár írásához adtak ötleteket.
Nem tartozik ide, de bajuszos bácsival sem boldogultak: Épp tegnap volt a Hitler elleni 42 merényletkísérletről szóló film.

 11. tiboru — 2016-11-26 09:02 

A tegnap este elhunyt Fidel. Nyugodjék békében.

http://444.hu/2016/11/26/elhunyt-fidel-castro

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.