Delila, az első kémnő

Nőnap van, ráadásul nemzetközi. Az íróasztalom fölé görnyedve hosszú órákat töltöttem annak kifundálásával, hogyan is emlékezhetnénk meg méltóképpen erről a jeles alkalomról, mígnem eszembe jutott egy régebbi témaszavazás, ahol szegény Delila a negyedik helyet érte el, alig 12 vokssal.

Sebaj – gondoltam –, akkor itt a ragyogó alkalom, hogy bebizonyítsuk: hősnőnk igazságtalan bánásmód áldozata lett két hónappal ezelőtt. Olvassátok tehát annak a nőnek a történetét, aki ősi prototípusa a mindenkori kémnők femme fatale alfajának. Hölgyeim és uraim, a legelső Végzet Asszonyának kémtörténete következik!

A sztori valamikor az időszámításunk előtti tizenkettedik században bonyolódik a vallás- és hírszerzéstörténelem azóta többször is roppant izgalmassá vált helyszínén, a Közel-Keleten. Hogy képbe kerüljünk, röviden foglaljuk össze azt a córeszt, amiben a zsidók akkoriban (nem először és nem utoljára) voltak.

Az előzmények

Az Ószövetségnél pengébben mi sem tudnánk megfogalmazni a helyzetet, a Bírák Könyve ezt írja: Izrael fiai újra azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében, és az Úr negyven évre a filiszteusok kezébe adta őket.
Nem vagyok bibliamagyarázó, de ebből arra következtetek, hogy a
kiválasztott nép eléggé leszarhatta a kalapács nyelét (biztosan  aranyborjút imádtak vagy tisztátalant ettek), mert a filiszteusoknál nagyobb szopást csak az egyiptomi fogság, meg háromezer évvel később Adolfék jelentettek nekik; ezekhez képest a rómaiak által rájukkényszerített provincia-szerep maga volt a csoki-lufi-rágó. Szóval ott állnak a szerencsétlen zsidó törzsek, a filiszteusok meg szívják a vérüket, mint ahogyan az igazi kizsákmányolókhoz illik (itt jobbra egy virtigli filiszteus harcos azokból az időkből) .

A társadalomlélektan, továbbá a pszichohistória és a Seldon-függvények törvényei szerint (innen is köszönjük, Asimov Mester!) ilyenkor az emberi közösség előbb-utóbb kitermel magából egy vagy több olyan forradalmárt (szabadságharcost, terroristát), akik fizikai és/vagy pszichikai tulajdonságaik révén alkalmasak arra, hogy az elnyomottak élén (esetleg magukban vagy kiscsoportos foglalkozás keretein belül) borsot törjenek az elnyomók orra alá. Ez az eset sem jelentett kivételt.

Sámson színre lép

Egy Mánoah nevű zsidó ember (mindaddig terméketlennek tartott) feleségét többször is meglátogatja az Úr egy jóvágású angyala (természetesen a férj távollétében – az angyalok sem hülyék!), minek következtében a nő teherbe esik. Mintha ez nem lenne önmagában elég probléma egy középkorú földműves-házaspár esetében, az angyal megjövendöli, hogy a születendő gyerek egyrészt fiú, másrészt pedig ő lesz az Isten nazírja.

A Mánoah családnak fogalma sem volt arról, hogy mi a szösz az a nazír, de elég félelmetesen hangzott, úgyhogy nem vitatkoztak tovább az Úr angyalával (ami zsidóktól ugye elég szokatlan viselkedésminta), és dolguk után láttak. Nem sokkal a látogatás után (egészen pontosan kilenc hónap múlva) megszületik a kis srác, aki a Sámson (“A Nap erős fia“) nevet kapja.

Sámson szépen cseperedik, olykor puszta kézzel megöl egy oroszlánt, s a jövendölésnek megfelelően tényleg úgy tűnik, hogy az Úrnak komoly tervei vannak vele: olyan erős lesz, mint egy Caterpillar talajgyalu, és valódi óhéber John Rambóként időről időre rendet vág a filiszteusok között. Senki nem tudta emberfeletti erejének titkát, pedig Hebron környékén számos filiszteus vezér a fél heréjét is odaadta volna ezen érzékeny információ birtoklásáért. Volt pár gyenge próbálkozás részükről, de ezek rendre eredménytelenek maradtak.

Delila felbukkan

A Sórek völgyében, a zsidók és filiszteusok között elterülő, vegyes lakosságú vidéken élt akkoriban egy vonzó (máskülönben filiszteus származású) MILF, aki felkeltette az amúgy közismerten szoknyabolond Sámson érdeklődését. Szegény fiú nem tudta, hogy egy gondosan előkészített csapda felé sétál: Delila (“A gyengítő“) ugyanis a filiszteus titkosszolgálat alvó ügynöke volt, aki a bevetés előtt nagyon komoly kiképzésben részesült: megtanult igéző mozdulatokkal táncolni, a férfi-anatómai tekintélyes bel- és külföldi szakértői és pszichológusok foglalkoztak vele hónapokig, elsajátította az irányított beszélgetések kezdeményezésének és lefolytatásának teljes módszertanát, továbbá készségszinten megtanulta a verbális, nonverbális (továbbá az orális és nonorális) befolyásolástechnikák teljes spektrumát.

Miután készen állt, egy utolsó, akció előtti beszélgetésen fogadta őt a FIVALÁSZ – KÜHIMIG (Filiszteus Vallás- és Állambiztonsági Szolgálat Különleges Hírszerzési és Műveleti Igazgatósága) vezetője, maga Akkish dandártábornok, aki a feladathoz egyrészt sok sikert kívánt, másrészt pedig a műveleti tervben megfogalmazott teendők végrehajtásának esetére soron kívüli előléptetést és célprémiumot (egyezeregyszáz siklust, vagyis úgy másfél kilónyi ezüstöt) helyezett kilátásba, mint szakmai motivációs tényezőt.

Szóval Delila megkapta a feladatot („A filiszteus törvényesség szem előtt tartásával meg kell tudnia, mi a zsidó felforgató elem emberfeletti erejének titka!”), a Központban még tanulmányozta Sámson minden bizonnyal vaskos dossziéját, majd mély levegőt vett és (John le Carré felejthetetlen, nagyon találó metaforájával visszaélve) kiment a hidegbe.

A kapcsolatfelvétel

A kühimiges előkészítők jó munkát végeztek: Sámson lakásától nem messze találtak egy megfelelő bázislakást, s mellette létesítettek egy műveleti objektumot: ide költözött Delila, teljes ruhatárával, fátylaival, díszes saruival és a nem elhanyagolható mennyiségű, egyenesen a távoli Indiából, illetve a közeli Egyiptomból importált kozmetikummal és kencével. Úgy intézi, hogy naponta többször is összefusson az utcán a zsidó hőssel: kicsit kihívó szemkontaktus, elpirulás, fejelfordítás, néha kurvás és néha szűzies viselkedés (mármint Delila részéről), vagyis a klasszikus női trükkök garmadája.

Ahogyan azt említettük, Sámson erős volt ugyan, mint egy Terminátorba oltott, 80 százalékos alkoholtartalmú Stroh rum, de tipikus izomemberként néha sokkolóan naiv tudott lenni. Képzeljük magunk elé ezt a kicsit ápolatlan, torzonborz, eléggé izzadságszagú, gyakorlatilag vagyontalan hegyomlást, amint csont nélkül benyeli, hogy a bombázóvá fitneszezett filiszteus csaj (tudta, hogy Delila filiszteus!) őszintén, érdek nélkül kezd el flörtölni vele…

Hát nem megható?

Szóval szép lassan megismerkednek: randik, egy kávé, egy süti, pár virág, mozi, majd vacsora valamelyik gyertyafényes hebroni francia étteremben (Sámsonnak ráment a fél megtakarított pénze), majd… hát igen, megtörténik, aminek meg kell történnie…

  • A kapott utasításoknak, valamint az előzetesen kidolgozott – és engedélyezett – akciólegendámnak megfelelően a tegnapi napon, naplemente után két órával meghívtam magamhoz a célszemélyt, aki eleinte kérette magát, de végül beleegyezett.Eleinte semleges témákról beszélgettünk, majd (kezdeményezésemre) politikai síkra terelődött az eszmecsere. A célszemély (talán az előzetesen elfogyasztott három üveg kóser bor hatására) viszonylag nyíltan, köntörfalazás nélkül nyilatkozott a filiszteus „elnyomókkal” kapcsolatos véleményéről. Szerinte a filiszteus hadseregnek szabadon kellene engednie a politikai foglyokat, kárpótlást kellene fizetnie a zsidó népnek, haladéktalanul ki kellene vonulnia Judeából, továbbá bele kellene egyeznie Judea örökös semlegességébe.A célszemély árulónak tekinti a filiszteus hatóságokkal együttműködő zsidókat, akiknek esetében „az éhes oroszlánok elé vetés jelenthetné az egyedüli igazságos ítéletet”. Kifejtette azon nézőpontját, mely szerint az általa választott terrorista harcmodor kifejezetten szabadságharc-jellegű, s mint ilyen, az utókor számára példaértékű lesz minden elnyomott nemzet haladó forradalmárai esetében. Elmondta, hogy az öngyilkos merénylet nem passzol ugyan az ő egyéniségéhez, de legvégső esetben ezt sem tartaná kivitelezhetetlennek.Az ideológiai tartalmú beszélgetést, valamint két további üveg bort követően (3 siklus, konspirációs okokból számla beszerzésére nem volt lehetőségem, kérem engedélyezni az utólagos elszámolást) felajánlottam neki, hogy (figyelemmel a zsidók számára előírt kijárási tilalomra) töltse nálam az éjszakát. Ebbe – szemmel láthatóan örömmel – beleegyezett. Zuhanyozni már együtt zuhanyoztunk.Az éjszaka folyamán (figyelemmel a célszemély dossziéjának „szexuális preferenciák” fejezetésben olvasottakra) összesen négyszer közösültünk, a hivatkozott fejezetben 4-es, 9-es és 12-es illusztrációkkal jelölt módon; ez utóbbi szerint kétszer. Nekem háromszor volt orgazmusom, a célszemélynek mind a négyszer.A reggelinél tréfásan megkérdeztem, hogy mi a titka a fáradhatatlannak tűnő szexuális és általános energiájának, de viccelődéssel ütötte el a választ. Abban maradtunk, hogy 48 óra múlva ismét találkozunk.A művelet során sem rendkívüli esemény, sem pedig dekonspiráció nem történt. A rejtett kamerákkal készített felvételeket jelentésemhez mellékelem.Kelt: Duuzu havának 15. napján, a Teremtés utáni 2598. évben (zsidó időszámítás szerint). AláírásFn-311

(Kivonat az Fn-311-es fedőszámú titkos ügynök jelentéséből; a szövegben hivatkozott felvételeket – magas fokú erkölcstelenségük miatt – a főigazgatói páncélszobában őrzik.)

Attól tartok, az imént (amikor az IQ-jára tettünk rosszízű megjegyzéseket) egy picikét igazságtalanok voltunk Sámsonhoz: egy kicsit azért gyanakodott Delilára, ezért – amikor egy újabb koituszparti után a nő ismét rákérezkedett az ereje titkára – egy kis dezinformációt dolgozott ki.

A művelet kezdete

Azt találta mondani, hogy (és ismét magát a Forrást idézném): Ha megkötöznek hét nyers gúzzsal, melyek még meg nem száradtak, akkor elgyengülök és olyan leszek, mint más ember.

Miután Sámson eltelt a dugással és a borral, Delila felhívta összekötőjét a hírrel, aki rögvest intézkedett: előkerültek a nyers gúzsok, a bevetési emberek összekötözték az alvó Sámsont, mint egy múmiát – de reggel, amikor magához tért, úgy szakította szét azokat, mint a cérnaszálat.

A dolog pár nap múlva megismétlődött: Delila újabb kérdésére Sámson (újból a bondage felé terelve a témát) azt válaszolta, hogy „Ha erősen megkötöznek új kötelekkel, melyekkel még semmi dolgot nem végeztek, akkor elgyengülök és olyan leszek, mint más ember.

Mondanom sem kell, a filiszteusok megint szívtak egy orbitálisat.

Nem akarom fölöslegesen húzni az időt: Sámson harmadszor is átveri a filiszteus ribancot.

A siker

Miután háromszor bebizonyosodott, hogy Delila mindig kipróbálja az alvó Sámsonon az állítólagos erőmegvonási receptet, hősünk tanúbizonyságot ad arról, hogy operatív kombinációs készsége kábé akkora, mint egy főzeléknövényé: nem csak hogy nem töri el Delila karcsú nyakát, hanem negyedszerre (miután a csaj napokon keresztül nyüstöli és faggatja, hogy mondja már el neki a tutiságot, elvégre milyen szerelem az ilyen – ismerjük a nőket, milyen kitartóak és idegesítőek tudnak ilyenkor lenni), megmondja neki a frankót: „Borotva nem volt soha az én fejemen, mert Istennek szentelt vagyok anyám méhétől fogva; ha megnyírattatom, eltávozik tőlem az én erőm, és megerőtlenedem és olyan leszek, mint akármely másik ember.

Bummm…..

Sámson mellesleg ugyanabba a hibába esett, mint amelyikbe az azóta eltelt több, mint háromezer évben annyi politikus és hadvezér: meg volt győződve arról, hogy elég eszes ahhoz, hogy egy nyilvánvaló (vagy legalábbis nagyon valószínű) ellenséges titkosszolgálati megkörnyékezést felismer, kezel, kordában tart és még élvezi is. Ráadásul hiú volt, mint egy meleg divatdiktátor: biztos volt abban, hogy vonzerejét kizárólag személyes sármja adja.

Nos: tévedett.

Delila ollót ragadott, s miután a 3-as, 7-es és 8-as variációkat is kipróbálták (a minden alkalommal sorra kerülő 9-es mellett), Sámson elalvását követően nekiállt és lenyiszálta az összes szőrzetet szeretője (azaz mit beszélek: célszemélye!) fejéről. Reggel pedig megjelentek a még életben lévő filiszteus kommandósok és az immáron valóban tehetetlen Sámsont összevissza kötözték, kiszúrták a szemeit és elvitték Gázába, ahol tömlöcbe vetették, majd kényszermunkára fogták egy malomban.

Az utójáték

A sikeres beépülést követően Delilát úgy fogadták a fővárosban, mint egy istennőt: üdvözlésére több tízezer ember tódult ki az utcákra, az iskolákban tanítási szünetet rendeltek el és lobogtak a filiszteus zászlók.

A Tom Jones-féle Delila

A katonai zenekar folyamatosan nyomatta a lelkesítő indulókat, és a virágeső is csak azért maradt el, mert a filiszteus kormány növénybeszerzési háttérosztályának vezetője elsikkasztotta a szirmokra szánt összeget, amiért még aznap hajnalban felnégyelték, de ez végül is nem tartozik szorosan a történetünkhöz, s csak azért említettük meg, hogy gyakorlati példával is bizonyítsuk a közélet tisztasága iránt érzett elkötelezettségünket.

A FIVALÁSZ székhelyén, egy bensőséges háziünnepség keretein belül Delila megkapta a megígért előléptetést, a másfél kiló ezüstöt, valamint tárgyjutalomban is részesítették: egy kis tincset Sámson hajából. A ceremóniát követő állófogadáson pedig bizalmasan a fülébe súgták, hogy hamarosan számíthat minden hírszerző álmára: diplomáciai fedéssel ki fogják helyezni a ninivei filiszteus nagykövetségre, ahol ő lesz a kulturális attasé.

A sztori végül elég szomorúan végződik (legalábbis Delila szempontjából), hiszen amikor hat hónap múlva a filiszteusok megünneplik Sámson elfogásának féléves évfordulóját, díszvendégként ő is részt vesz a filiszteus istennek, Dágonnak szentelt nagytemplomban szervezett nagygyűlésen. Ide elhozzák a vak zsidó rabot is, hogy jót lehessen gúnyolódni rajta. Arra azonban senki sem számított, hogy időközben Sámsonnak visszanőtt a haja (fejét állandóan egy turbánszerűség takarta), s ezzel együtt bizony visszatért az ereje is.

Amikor odakötözik a templom két fő tartóoszlopához, Sámson még egyszer, utoljára megrázza magát, s az ott üvöltöző, őt gyalázó teljes filiszteus vezérkarra (továbbá a tetőn és a környéken összegyűlt bámészkodókra, Delilára és önmagára) omlasztja az épületet. A jelenlévők közül az eseményt senki sem élte túl, másnap a bulvárlapok (a szokásos túlzásokkal) háromezer áldozatról számoltak be.

Így ért véget a filiszteusok mesterkémjének pályafutása, azé a nőé, akinek története később számos művészt és női hírszerzőt, valamint titkosszolgálati tervezőt megihletett.


Mivel tudom, hogy olvasóink sokszor hiányolják posztjainkból a felhasznált forrásokat, ezúttal kivételt teszek, s a rendelkezésetekre bocsájtom a forrásjegyzéket:

1.) Szent Biblia, Ószövetség, Bírák Könyve, 13 – 16 rész;
2.) A FIVALÁSZ Archívuma, „F” épület, F-113. terem, a barna polcoknál jobbra; itt a „D” betűs dossziék közül a „Delila – elszámolások”, a „Delila – jelentések”, illetve a „Delila – képek” feliratúakat tanulmányoztam;
3.) Az Izraeli Védelmi Erők „Sámson tincse” Hagyományőrző Egyesületének évkönyvei;Borító_200
4.) A „Hebroni Futár” különböző lapszámainak mikrofilmes példányai, az i.e. 1161. évből (a Teremtés 2598. éve);
5.) Akkish dandártábornok kiadatlan visszaemlékezései (kézirat, a szerkesztőség magánkönyvtára).

Ápdét: jelen poszt kibővített verzióját elolvashatod a 2015. október 13-án a könyvesboltokba kerülő Kémek krémje című kötetben, további izgalmas hírszerző-életrajzokkal és kémszervezet-ismertetőkkel együtt.

8 hozzászólás

 1. sanyandy — 2011-03-08 14:53 

Rég nevettem ilyen jót. Köszönöm! A történetet is, a megemlékezést is.
Olvashatok még ilyeneket valahol? (Hmm… Lehet, hogy megkedvelem a mindenféle katonás dolgokat?)

 2. Gloria Mundi — 2011-03-08 15:17 

Remélem, tiboru nem veszi rossz néven, de ha nem is ennyire jót, vmi hasonlót az én blogomon is olvashatsz. :) Mondjuk, pont bibliai témában ezt az egyet:
http://szexcsatakanno.blog.hu/2011/02/01/a_tobbnejuseg_edes_gondjai_avagy_hogyan_alapitsunk_nepet_negy_novel

 3. tib0ru — 2011-03-08 18:35 

Szia!

Örülök, hogy tetszett. Lesz még ilyen itt is, no és ha bejön a stílus, a többi blogomba is érdemes bekukkantanod!

 4. tib0ru — 2011-03-08 18:35 

Épp javasolni akartam :-)

 5. csetel — 2012-03-08 14:41 

Remek poszt! – szokás szerint.

 6. csetel — 2012-03-08 14:43 

reblogként is :)

 7. kszabo — 2012-03-08 18:31 

Jó írás, köszönjük!
Az időszak egy részének feldolgozása http://marakonyves.blogspot.com/2010/09/joseph-heller-isten-tudja.html – tiszta 22-es csapdája egy régebbi korban:)
És egy kis kiegészítés: Nagyapám néha motyogott valamit a Tunguszkáról, hogy az anyósáék akkor mentek haza és azóta jobban érzi magát:) Meg mesélt valami adóvevőről, amit adtak egy nyughatatlan sivatagi népnek, akik átkeresztelték valami frigysátornak és állandóan valami tízparancsolatot sugároztak vele a világűrbe. Ezt megunva a főnöke elvitette belőle a központi egységet, mint az írek a Malév gépeket:)

 8. cseko46 — 2014-06-06 21:57 

Az ilyen jelentést bisztos hogy szigoruan bizalmasá teszik. és nem lehet kivonatosan felhasználni.A majdani kinevezés okán.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.