A spanyol Idegenlégió

Igen, jól olvassátok; a nevezetes francián, továbbá a Svájci Gárdán és a gurkhákon kívül létezik még egy további fegyveres erő, ahol a sorállományú katonák állampolgársága nem feltétlenül egyezik meg parancsnokaikéval és/vagy kenyéradói gazdáikéval. A spanyol légióról (múltjáról és jelenéről) keveset hallani, ezért posztunk valóban súlyos hiánypótlási igénnyel lép elétek. Mivel tényleg van egy csomó érdekesség velük kapcsolatban, ne szarozzunk: vágjunk bele!

1920. január 28-án XIII. Alfonz királyi rendeletben engedélyezi három olyan zászlóalj létrehozását, melynek elsődleges feladata a belső rend fenntartása a spanyol gyarmatokon. Nem titkoltan a franciáktól lopta az ötletet; hogy korrektek legyünk Őfelsége emlékével, nem is ő volt az értelmi szerző, hanem egy José Millán-Astray nevű alezredes, aki olyan színes egyéniség volt, hogy előbb-utóbb külön poszt fog szólni róla.

Szóval az ibériaiak is létrehozták saját idegenlégiójukat, amely azonban csak félig-meddig volt idegen: megalakulása óta elsősorban spanyolok, illetve spanyol anyanyelvűek szerelnek fel; egy-egy ázsiai vagy német arc felbukkanása a mai napig ritkaságszámba megy, de a lehetőség adott.

Létezésük első tíz évében főleg Marokkóban taposták ki a lázadozó bennszülöttek belét. A spanyol polgárháború három éve alatt természetesen a nemzetinek mondott, és (nem kicsit, hanem meglehetősen) fasisztoid puccsisták mellett állnak ki, ami nem is annyira meglepő, ha tudjuk, hogy a Legión egyik alapítóját és parancsnok-helyettesét a húszas évek második felében Francisco Paulino Hermenegildo Teódulo Franco y Bahamonde-nak, rövidebb verzióban Francisco Franconak hívták. És nem, nem névrokonokról van szó.

Ez itt jobbra feljebb a hivatalos címerük. Magyarázatot nem igazán igényel; ahhoz képest, hogy a Legión a huszadik század elején alakul, szimbólumai a hagyománytiszteletet hivatottak megtestesíteni. Kiemelendő a számszeríj, amely Tell Vilmosnak is a becsületére válna.

1939 késő tavaszán (rögtön azután, hogy a Caudillo hivatalosan is az egész ország államfője lett) a légió 18 zászlóaljából tizenkettőt megszüntetnek és a maradékot soron kívül visszazsuppolják Marokkóba; „kell a fenének egy ilyen bevállalós banda az ember közvetlen környezetében…” – gondolhatta Franco tábornok. És ő azért a témában tudta, amit tudott.

1956 áprilisáig egészen jól elvannak, de ekkor vissza kell vonulniuk, mert bizonyos V. Mohamed olyan ügyesen tárgyalt a franciákkal, hogy Marokkó önállósodik, és a spanyol uralom alatti rész is csatlakozik hozzá; rá egy évre a telhetetlen arabok elkezdik hergelni a velük szomszédos, még hispán domínium, Spanyol-Szahara lakosságát. Ezt persze Franco nem tűri szó nélkül, na és kiket küld oda gyorsan-gyorsan? Nem, nem az Üdvhadsereget. És ez lesz az, amit spanyolul – szemérmesen – a mai napig La Guerra Olvidada-nak, vagyis elfeledett háborúnak mondanak. 1976 februárjában Spanyolország (egy picinyke ENSZ-noszogatásra) lemond a területről, a Legión kivonul, otthagyva a sok sivatagi burnuszos csávót, hadd öljék egymást. És lőn.

Franco 1969-ben még Gibraltár ellen is be akarta vetni őket, de aztán győzött a józan ész. Vagy konkrétan leöntötték a generálist egy vödör jéghideg vízzel.

A spanyol légió napjainkban is fogad külföldieket, de a spanyol anyanyelvűek aránya manapság is 80% feletti. Ott volt Irakban, ott van Afganisztánban, Boszniában és Dél-Libanonban, hol NATO-, hol ENSZ-színekben.

És akkor most a hab a tortán: lássuk, milyen specialitásai vannak ennek a – jelenleg két ezredbe szervezett – mintegy ötezer fős alakulatnak.
A legbüszkébbek arra az előjogukra, hogy díszelgés közben köldökig kigombolhatják az ingüket és úgy menetelhetnek. Aki látta három évvel ezelőtt a párizsi, július 14-i díszszemlét, annak feltűnhetett a spanyol légiósok vendégszereplése. Ez volt különben azon ritka alkalmak egyike, amikor a két idegenlégió  egy-egy százada (a franciáé és a spanyolé) egy helyen tartózkodott .

A másik előjog, hogy kurvanagy szakállat növeszthetnek, ha akarnak, na meg hogy díszlépéseik száma percenként 160-180 (a francia kollégák menetütemének fix a kétszerese!) Ez irtó sok ám; aki látta már őket menetelni, az alig tudja visszafogni a vihogást, mert olyan, mintha gyorsított felvételt néznénk, sok szakállassal, akiknek kilátszik a szőrös mellkasuk. Szerintük ez biztosan nagyon macsós. Akárcsak a nemhivatalos szimbólumuk, illetve szerencsehozó kabalájuk, a bakkecske; ceremóniáik állandó szereplője egy-egy ilyen szakállas, mekegő háziállat. A neten láthatók ilyen felvételek, érdemes utánakeresni.

Minden spanyol légióst – rendfokozattól függetlenül – megillet a Caballero Legionario (légiós lovag) megszólítás.

És végül egykori jelszavuk, amit Franco halála után eltöröltek, mert nem volt politikailag korrekt: Viva la muerte! vagyis Éljen a halál!

1 hozzászólás

 1. tib0ru — 2011-03-28 18:18 

Mindig is mondtam, hogy az ibériai félszigeten élőknek egy-két alpkapcsolójuk fordított állásban áll, mint a többi európainak :-)

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.