Tell Vilmos legendája

Ha fővesztés terhe alatt híres svájci személyiséget kellene megneveznünk, bizony gondban lennének. A lila tehén ugye nem ember, a nevét amúgy sem tudjuk. A Svájci Gárdával ugyanez a helyzet (mármint hogy nem tudjuk a nevüket).

Talán Dürrenmatt? Á, őt hagyjuk; nem az a tipikus celebritás. Kálvin? Ő meg bevándorló volt, nem echte svájci.

Addig is maradjunk a jól bevált Tell Vilmosnál, elvégre hadtörténeti blog lennénk, vagy mi a szösz.

Kedves gyerekek!

A mai napon egy régi svájci mesét mondok el nektek. Az április elsejei dátum közelsége senkit ne tévesszen meg, ez nem tréfa; a legújabb levéltári kutatások, továbbá a Svájci Nemzeti Hang- és Képarchívum eddig titkosnak minősített felvételei tanulmányozását követően vetettem képernyőre.

Olvassátok figyelmesen.

1.) Bevezetés

Valamikor a 14. század elején élt az Uri kantonbéli Bürglenben egy nagyon tökös családapa, bizonyos Tell Vilmos. Az egész völgyben három dologról volt híres:  kiválóan tudott célbalőni a számszeríjával; elképesztően bírta kormányozni a csónakot a helyi  patakokban és tócsákban, továbbá valami eszement módon utálta a Habsburg-házat és annak minden képviselőjét (merthogy akkoriban ezek a csúnya osztrákok uralkodtak a szabadsághoz szokott svájci embereken, kizsákmányolták őket és ilyesmi).

Ez a nap (1307. november 18-a) is úgy kezdődött, mint az összes többi: Vilmos (a kiadós svájci müzlis reggelit követően) elbúcsúzott feleségétől, Hedvigtől, majd Walter nevű fiát kézenfogva elindult, hogy a helyi bankban vezetett lakossági folyószámlájáról pénzt vegyen ki. Tervei között szerepelt még az is, hogy egy kis tisztáson gyakorolni fogja a céllövészetet, talán fecseg egy kicsit a haverokkal a lottózóban, esetleg felhívja a brókerét és megérdeklődi, hogy hogy állnak a Milka-részvényei.

Akkor még nem sejtette, hogy belőle, a kis nímandból estére igazi szabadságharcos lesz.

Tudnotok kell, hogy akkoriban a gonosz osztrák uralkodók telerakták a három őskantont (Uri, Schwyz és Unterwalden) egy csomó várral, erődítménnyel meg ilyenekkel. Arra való hivatkozással, hogy ők képviselik a haladást és a fejlődést, be akarták vezetni a szociális piacgazdaságot a svájci völgyekbe, ami ellen a helyi parasztok kézzel-lábbal tiltakoztak. Habsburg Albert, az akkori császár azonban eltökélte, hogy nem enged a ’48-ból és bevezeti a kapitalizmust Helvéciában is.

A kapitalizmus egy olyan rendszer, aminek az a lényege, hogy akinek pénze van, az mindent megvehet, a többiek meg szopnak. De ez egy másik mese.

Ez a figura itt jobbra Gessler Hermann, a már említett Habsburg Albert helyi csókosa, a helytartó. Irtó galád pasi volt; délelőttjeit vadászsólymával töltötte, délutánonként szándékosan zaklatta a népet, vacsora után meg azon törte a fejét, hogy milyen új módon zsákmányolja ki másnap a szorgalmas helybélieket.

Hiú ember volt: a kalapjára volt a legbüszkébb, meg arra, hogy Svájcban neki volt az első olyan kabátja, amelyen bélelt zsebek is voltak.

Ennek a Gesslernek (aki nagy barátja volt a szimbólumoknak és sanyargatásos tömeglélektanból írta a szakdolgozatát) egyszer csak támadt egy ötlete:

“Mi lenne? – gondolta -, mi lenne, ha kitűzném a kedvenc kalapom mindenfelé, és megkövetelném az arra járó gyökerektől, hogy ugyanúgy köszönjenek neki, mintha én is ott lennék benne/alatta?”

Mivel Hermann a tettek embere volt, ki is próbálta: első körben a saját vára egyik bástyájára kitette a satyót és leste, vajon a helyiek normakövetők-e: biccentenek-e legalább a helytartói fövegnek.

Időközben Vilmosunk ott téblábolt, sertepertélt a környéken és összefutott Fürst Walterrel, az apósával (itt jobbra). Mivel hősünknek nem volt ideje a reggelinél átfutni a Hivatalos Közlönyt, nem tudta, hogy új jogszabály hatályosult Altdorf környékén. Erről – szörnyülködve – az apósa számolt be neki.

Vilmos hányavetin csak annyit mondott: Gessler bekaphatja.

(Kisfia ezeket a csúnya szavakat szerencsére nem hallotta, mert ezalatt pont egy béka agyonverésével volt elfoglalva a patakparton).

A pikírt megjegyzésnek fültanúja volt Rudenz Ulrich, egy helyi nemes (itt balra), aki lojális volt ugyan az osztrákokhoz, de mellkasában mégiscsak hazafias szív dobogott.

Azt mondta Vilmosnak, hogy szerinte meg jobb lesz, ha befogja a pofáját (mármint Vilmos), mert ezzel a hozzáállással soha nem jut állami megrendelésekhez.

Vilmos őt is végighallgatta (ilyen csávó volt: empatikus), és neki is csak annyit mondott: te is bekaphatod!

Teljesen véletlenül éppen arra járt Reding Itell, aki főállásban Schwyz főbírájaként dolgozott (itt jobbra), másodállásban pedig a helyi tehenészetnek adott jogi tanácsokat, számla ellenében.

Ő is csitította Vilmost, mondván: a forradalmak általában felfalják saját gyermekeiket.

Ezt a metaforát senki sem értette, legkevésbé Vilmos, aki – hogy palástolja zavarát – azt válaszolta az ősz jogásznak: te is bekaphatod.

Részösszefoglaló:

Ott tartottunk, hogy mesteri ecsetvonásokkal felvázoltuk a történelmi és perszonális előzményeket, valamint az aktuális (szűkebb) környezetet, megismerkedtünk a főszereplőkkel, ezek jellemvonásaival, továbbá körvonalazódik a konfliktus esszenciája is.

Vilmos határozott léptekkel halad tehát a járásközpont, Altdorf főutcáján, mellette neveletlen csemetéje, Walter.

2.) Tárgyalás

Ami Gesslert illeti, időközben levette a sapkáját a vároromról és – hogy tovább hergelje a lakosság amúgy is pattanásig feszült idegeit – az altdorfi főtéren, egy földbe tűzött póznára helyezi. Hermann nem hülye, csak nincs tisztában a megszorításoktól amúgy is ingerült svájci emberek tűrőképességének határaival. Azt szokta volt mondogatni: a fondue nem robban.

A karóra tűzött kalap tehát ott virít a főtéren, egy kiszáradófélben levő hárs, egy kerítés és egy apróbb trágyahalom mellett. Akkoriban a svájciak még nem gyakorolták a szelektív hulladékgyűjtést, ezért a trágyadombon mindenféle nem-biodegradábilis szemét is hever, úgymint csokis sztaniol, használt autópályamatricák, egy törött Barbie-baba, valamint üres kólásdobozok.

Gyerekek! A szemetet mindig gyűjtsétek szelektíven: külön-külön az üveget, a műanyagot, a fémet és a papírt!

Odaérve a kalaphoz, a kis Walter megrángatja apja kezét és azt mondja: nini, Fatti, egy kalap! Ne vigyük be a Talált Tárgyak Hivatalába, ahogy az iskolában tanultuk?

Vilmos csak mordul egyet és – anélkül, hogy legalább odabiccentene a helytartó amúgy ízléstelen sapkájának, ahogyan azt az önkormányzati rendelet előírja – továbbmegy.

Azaz csak menne, mert a trágyadomb mögül hirtelen előpenderül az itt jobbra szemügyre vehető Harras Rudolf, a kormányzó testőrparancsnoka (más források szerint főlovásza, de ez hülyeség: a főlovász a főlovakkal foglalkozik, nem bújkál egy trágyadomb mögött és nincs ilyen szép kardja; mit is csinálna vele? Szurkálná a főlovakat?! Őrizzük már meg a komolyságunkat…)

Szóval Harras (aki rendelkezett a törvényes erőszak állami monopóliumával) felelősségre vonja Vilmost a nyilvánvalóan jogszabályellenes magatartása miatt, de főhősünket nem kell bemutatnunk senkinek; még akkor is neki áll feljebb, amikor a helyszínre érkezik maga Gessler, a Habsburgok láncos kutyája.

A szadista Gessler büntetésen töri a fejét. Rápillant Vilmos számszeríjára és eszébe jut, hogy ez az a csákó, aki a múltkor regionális bajnokságot nyert céllövészetben. Mivel közben a kis Walternek is pofázhatnékja támad, és azzal henceg, hogy az apja száz méterről képes lelőni az almát a fáról, hirtelen beugrik neki (Gesslernek) a sátáni megoldás: utasítja Tellt, hogy büntetésből a fia fejéről kell lelőnie egy almát.

Időközben a fél kanton odagyűlt köréjük, és mindenki el van képedve az ítélet hallatán.

A helybéli Kuoni is jelen van (itt balra). Foglalkozására nézve pásztor ugyan, de ettől függetlenül egy autonóm személyiség, tehát véleménye is van és nem fél ennek hangot adni.

Ő azt mondja, hogy szerinte minden népnek jogában áll általános, titkos és szabad választások útján kijelölni vezetőit, meg még azt is mondja, hogy szerinte az lenne a legkorrektebb, ha a világ összes proletárja egyesülne.

Ezt hallva Kuonit felpofozzák a helybéliek, sőt, fenékbe is rúgják és azt mondják neki, hogy ha ilyen okostojás, miért nem takarodik el Havannába vagy Phenjanba. Kuoni sértődötten elhallgat.

Ott van még Stüszi is (itt jobbra), aki eredetileg csősz, csak valami miatt vadásszá léptették elő. Ő a szomszédos Unterwaldenből érkezett és irtóra civilizált: például mindig jelentkezik, amikor szót kér. Mondjuk ezzel nem sokat ér Altdorfban, mert itt ennél azért egyszerűbb emberek élnek.

Stüszi végül elmondja a véleményét, ami összefoglalva annyi, hogy szerinte a törvényeket be kell ugyan tartani, de a sima önkormányzati határozat nem elég jogforrás arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát ily mértékben csorbítsa. Innen is látszik, hogy Stüszi levelezőn végzi a jogot Zürichben; most pont tanulmányi szabin van.

Hiába, Gessler hajthatatlan. Vilmos eleinte szabódik, de nincs mit tennie: előkészít két nyílvesszőt, Stüszi elszalad a közeli zöldségeshez és hoz egy almát, Walter kap két pofont, mert elkezd nyávogni, satöbbi.

A száz lépést lemérik, Walterbe belenyomnak egy nagy adag nyugtatót, hogy ne mocorogjon, az almát felteszik a fejére, Vilmos hidegvérűen céloz, a nyílvessző pedig kábé 2,8 Joule csőtorkolati energiával kiröppen és az alma, illetve Walter felé tart…

3.) Katarzis

A számszeríjból kiröppenő nyílvessző egy nem várt fordulattal kettéhasította az elkábított Walter fején található almát, sértetlenül hagyva a svájci gyerek tenyérbemászó arcát, ami biztosan jó pontnak számít a Helvét Gyámhatóság jegyzőkönyveiben. Kuoni, Stüszi, az öreg jogász és a többi naplopó üdvrivalgásba törnek ki.

Gessler elégedett az eredménnyel, gratulál a sznájpernek, de azért megkérdezi Vilmostól, hogy mi végre az odakészített második nyílvessző?

Kedvenc céllövőnk – ahelyett, hogy eufemisztikus, konfliktuskerülő magyarázatot adna – ismételten el bírja játszani az őszintét: a kormányzó pofájába vágja, hogy ha az első vesszővel sajnálatos módon keresztüllőtte volna fia fejét, a másodikat arra használta volna, hogy Hermannt eutanáziában részesítse.

No, több sem kell a habsburgbérenc Gesslernek: kiadja az utasítást Tell Vilmos őrizetbe vételére. A parancs szerint a luzerni tavon kell átszállítani a legközelebbi büntetésvégrehajtási intézetbe.

Úgy alakul, hogy nagyon nagy vihar kerekedik, s a Vilmost szállító csónak személyzete pánikba esik: a svájciak ugyanis közmondásosan rosszul úsznak; a hegyek között akkoriban sajnálatosan kevés volt a medence, ahol meg tudtak volna tanulni fennmaradni a víz színén.

Eszükbe jut, hogy az őrizetes profi csónakirányítói oklevelet is szerzett egy gyorstalpaló tanfolyamon, ezért leveszik róla a bilincset és megkérik, hogy mentse már meg az életüket, ha úgyis ráér.

Vilmos kéreti egy kicsit magát, de végül átveszi a bárka feletti parancsnokságot és szakszerűen kivezeti a társaságot a viharból, de mivel neki is önmaga felé hajlik a keze, megragadja a talán soha vissza nem térő alkalmat, a parthoz érve lazán kiugrik és ott hagyja a sok hülyét a sziklák alatt, ostobán maguk elé bambulva.

A szabadság levegője ismét átjárja Vilmos tüdejét, aki – ő is gyarló ember! – a bosszún töri a fejét.

Beugrik neki, hogy Gessler saját vára Küssnachtban van, s ezt a helységet csak egyetlen úton lehet megközelíteni. Nosza (gondolja), leshelyet foglalunk el, mintegy rajtaütésre készülve.

Viszonylag rövid idő elteltével lópata dobogása hallszik (asszem a lópata dobog, legalábbis olvasmányaimból erre következtetek), s a kanyarban – mit sem sejtve, dudorászva – megjelenik maga a Negatív Főszereplő, arcán a már megszokott, tömény rosszindulattal.

Vilmos a szeméhez emeli számszeríját, céloz, keze nem rezzen, a madarak is abbahagyják a csiripelést, a szél pedig a mogyoróbokrok hajlítgatását… egyszóval teljes összhang teremtődik a drámai végkifejlet érdekében.

A kettes számú nyílvessző surrogva elhagyja Tell Vilmos számszeríját, és a már említett, kábé 3 Joule-os csőtorkolati energiával kiröppenve, alig 28,78 métert megtéve, 1,24 másodperc múlva becsapódik Gessler Hermann mellkasába, ahol áttöri a bal kettes bordát és 6,7 centiméter mélyen belefúródik a helytartó mellkasába, halált okozó súlyos testi sértést előidézve az artéria kettészakításával.

Az állatvédők megnyugtatására közlöm, hogy a lovat nem érte sérülés.

4.) Befejezés

Az előre kitervelt emberölés hatására az egész völgy fellázadt, elzavarták az osztrákokat és helyi csatlósaikat. Svájc meg azóta prosperál, mint állat, és Habsburgot csak akkor lát, ha Ottó bácsi beugrik valamelyik helyi bankba felvenni a kamatokat.

Kedves gyerekek, ez volt Tell Vilmos története.

Remélem, a hulladékot továbbra is szelektíven fogjátok gyűjteni, és eszetek ágában sem lesz egymás fejéről számszeríjjal almát lövöldözni.

A legolcsóbb, de az emberi szem kilövésére tökéletesen alkalmas számszeríjakat mellesleg a [moderálva] boltban tudjátok megvásárolni Budapesten, a [moderálva] utca 24. szám alatt. Almát meg minden rohadt zöldségesnél lehet kapni.

Jó szórakozást!

25 hozzászólás

 1. Gloria Mundi — 2011-04-01 14:34 

Még mindig imádom ezt a posztót, mester :) Delila után a 2. kedvencem. Írjál MÉG!

 2. guyu — 2011-04-01 18:16 

Üdv Mester!
Ezen már egyszer szétröhögtem magam, de most is teccett.
Végre sikerült avatárt cserélni. (úgy látom mások is rühellik :)

 3. tib0ru — 2011-04-01 18:20 

A léha szórakozás ideje éjfélkor lejár :-)

 4. tib0ru — 2011-04-01 18:20 

Asszem fellázadtak a júzerek :-)

 5. northumberland — 2011-04-01 23:47 

Mi ez a [moderálva]?

 6. tib0ru — 2011-04-02 01:32 

Hát csak nem fogok egy fegyverboltot reklámozni!

:-)

 7. sanyandy — 2011-04-04 16:18 

Pénteken könnyesre kacagtam magam. Kifejezetten tetszik a 40-100 ultimó használata (végigbogarászom, mert motoszkál bennem a kisördög).
Most már vadászom a történeteket, de jelzem, hogy egyre gyorsabban olvasok…

 8. tib0ru — 2011-04-04 16:48 

:-)

Egy blogommal odébb (a csurtuson) ma jelent meg a krakkói sárkány története; ajánlom szíves figyelmedbe :-)

 9. Absolut Zero — 2011-04-06 00:16 

Öööööö, én olvastam olyasmit, hogy alapsztorit – lelődözzük a büdös kölök fejéről az uzsonnát – Írországból lízingelték a svájci srácok, de egy jó remeke ártani nem használ.

 10. Copfos — 2011-04-07 19:05 

Remekbeszabott kis történet. Jókat nevettem a nyelvezeten. :-)

 11. tib0ru — 2011-04-12 00:43 

Az elsődleges érdem természetesen Tell Vilmosé :-)

 12. tib0ru — 2011-04-12 00:45 

Ezt nekem totál újdonság, köszi! Tudsz valami közelebbit mondani az ír gyökerekről, vagy cuppanjak rá a guglira?

 13. GloriaMundi — 2011-11-19 15:23 

Már megint elolvastam, nemtom, hányadszorra, és még mindig mosolygok rajta. Na jó, kuncogok :-)
Azóta meg Ottó bácsit se látják már a svájciak, béke poraira.

 14. siccaplemplem — 2013-05-17 20:40 

“…délutánonként szándékosan zaklatta a népet…”
“…nem volt ideje a reggelinél átfutni a Hivatalos Közlönyt…”
stb,stb.
Beszarás!
Mester!Én nő vagyok,hidegen hagynak a militáris dógok,de,minthogy a Konteón szabi van,átnéztem ide és akkora dumád van,hogy mindent el fogok itt is olvasni!
Nagy tisztelőd vagyok,nagyon tetszik a humorod,élvezet olvasni minden sort,amit leírsz. Azonnal tudnom kell,hány éves vagy!Na jó,várok,míg válaszolsz.
Csóközön!

 15. tiboru — 2013-05-19 17:33 

@siccaplemplem:

Attól tartok, az életkorom nem tartozik a női szemmel legvonzóbbnak látott ismérveim közé, arról nem is beszélve, hogy a nejem rendszeres olvasóm :-P

De az elismerést köszönöm; hazudnék, ha azt mondanám, hogy hidegen hagyott.

 16. siccaplemplem — 2013-05-26 17:28 

@tiboru:
Ó,a férfi minél érettebb,annál jobb.
De ne gondold,hogy tisztességtelen szándék vezérelt,mikor a korodat kérdeztem és jól tudom,hogy van nejed. Csak plátói a rajongásom és kizárólag az írásaidat akarom élvezni ezután is,minden pajzán hátsó gondolat nélkül.
Konteótiboruné,dicső nejed-akit szintén kedvelek,mert ilyen férje van,tehát bizonyára nagyszerű asszony lehet-nyugodtan alhat,nem török az erényedre. :)Egyetlen “testrészed”,amire gerjedek,az az írói vénád. :)
A korodra azért vagyok kíváncsi,mert van egy kép a fejemben rólad és ahhoz kellett volna adatként,de látom,titkolod.Sebaj!

Írj sokat!Ez a lényeg.
Sicca

 17. siccaplemplem — 2013-05-26 17:31 

@siccaplemplem:
Mármint írj sokat a blogjaidban,nem nekem. :)

 18. tiboru — 2013-05-30 10:50 

@siccaplemplem:

Értem és köszönöm a biztatást :-)

 19. csuri — 2013-06-19 12:30 

@siccaplemplem: Jesszuska, és én ezt csak most olvasom!!!
Sicca, naggyon köszi hogy engem is kedvelsz drága páromon keresztül, áttételesen mintegy.
Amúgy a rajongás (mármint iránta) teljesen rendben van, én még csak 46 éve ismerem, de még nem sikerült megunni :)))
A Tell Vilis poszt pedig a nevettető kategóriában tán a best ever, bááááár, a Matahari is valahol ott a nyomában. Olvasgass csak tiborut, az fiatalítja a bőrt és a torkot is tisztíccsa.

Konteótiboruné
(beszarás!! ezentúl így fogok bemutatkozni!)

 20. mico — 2013-06-22 20:51 

Helló!
Én még új vagyok itt, de maga alá temetett a röhögés, mert nagyon tetszik a stílus! ( a facén találtam az igazi Trebischről szóló szösszenetet onnan kerültem ide! hála istennek!)
Üdv: M

 21. tiboru — 2013-06-24 22:13 

@mico:

Szia!

Üdv köreinkben! Nézz körül és érezd jól magad!

 22. zazabeno — 2013-06-27 23:39 

Bravo, bravo, bravo. :D

Sajnos a hét éves lányom kicsivel az utolsó sorok előtt bealudt, de még mindig a kezében van egy fél pakli magyar kártya és vigyorog :D

OFF: (pár napja vagyok amúgy olvasó, az egyéb cikkekhez is grat., noés a kommentelő társaság is egész értelmesnek látszik :p)

 23. tiboru — 2013-06-28 00:55 

@zazabeno:

Köszönjük az elismerést, a kommentelők tényleg válogatottak :-)

 24. siccaplemplem — 2013-06-29 19:54 

@csuri: Naccerű Konteótiboruné,mély tiszteletem!Örvendek a válasznak!Most már legálisan is rajonghatok a Mesterért. :)
Kegyed aztán megfogta az Isten lábáját!
A Tell Vilmos valóban a best ever,de az összes többi poszt is élvezetes a többi blogon is,nem hagyok ki egyet sem.Pláne,hogy fiatalít és a torkot is tisztíccsa,amit igazolok!
Látom,a nej hasonló tehetséggel rendelkezik,mint a Mester,a szóforgatás terén.

További öömöt és bódottágot kívánok és tartsd jól a Mestert,hogy sokáig olvashassuk!

Üdv,Sicca

 Visszajelzés25. A Magyar Kártya Titka | Kaizen Blog — 2014-12-31 14:08 

[…] Aki esetleg -hozzám hasonlóan- alulművelt a svájci  nemzeti és a magyar kártyatani történelemből, az biztosan jót szórakozik majd ezen a kis irományon […]

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.