A norvég hadsereg 1.0

Történelmi tanulmányainkból tudhatjuk, hogy a messzi Északon mindig is tökös legények éltek (lásd például a finn hadseregismertetőnket), akiknek nem kellett a szomszédba menniük, ha embertársaikat fegyverrel kellett meggyőzniük álláspontjuk tarthatatlanságáról.

Máris helyesbítek: azért néha bizony átmentek ők a szomszédba is (sőt, a szomszéd szomszédjáig is elmerészkedtek), hogy szúró- és vágóeszközökkel, valamint épületek felperzselésével adjanak nyomatékot mondanivalójuknak; gondoljunk csak a vikingek portyázásaira.

Hogy hová akarok kilyukadni? Hát természetesen a norvég hadsereghez, melynek bemutatását egy messzi-messzi galaxisban blogban megszavaztátok úgy bő egy hónappal ezelőtt.

Előzmények

Észak Őrzői (ahogy előszeretettel becézik önmagukat, valami pihent agyú péeres jelzős szerkezetével) intézményesen nem igazán tudhatnak komoly múltat maguk mögött (most a vikingektől nagyvonalúan tekintsünk el). Az első reguláris szárazföldi norvég csapatokat 1628-ban hozta létre IV. Keresztély dán király, aki 60 évig volt a dán-norvég perszonálunió uralkodója. Az első katonai oktatási intézmény csak 1750-ben nyitotta meg kapuit, és bizony a katonai sikerekre is elég sokat kellett várniuk: 1808-ban egy másik skandináv állam (Svédország) próbálta meg elfoglalni, de a svédeket akkor még sikeresen visszaverték.

Ez érdekes amúgy: mi a jó franc fantáziát láttak előbb a dánok, majd a svédek a norvég területek feletti ellenőrzésben, hogy ennyire görcsöltek? A kőolaj akkor még nem játszott, jéggel és hóval gazdagon el van látva minden ország ott fent, aranyló búzaföldekről és napsütötte, homokos tengerpartról pedig szó sem volt…

A napóleoni háborúk során aztán a dánok mégis átengedik Norvégiát a svédeknek, s a változatosság kedvéért az addigi dán-norvég kombó helyett jön a svéd-norvég társult állam, amelyben a norvégoknak külön alkotmányuk és sorozásos rendszeren alapuló hadseregük volt ugyan, de Stockholmmal közös külpolitikát és uralkodóházat kellett bevállalniuk. Nagyjából úgy, mint annó nekünk a sógorokkal, csak ők tolmács nélkül is megértették egymást.

1903-tól norvég barátaink elkezdik fejleszteni a hadseregüket, egyre morcosabban néznek a svédekre, de annak ellenére, hogy 1904-re a háború küszöbére sodródnak, végül egy évvel később békésen szétválnak útjaik. Közel hatszáz év után létrejön a független norvég állam, amelynek minden szempontból saját hadserege van.

Az első világháborút még sikerül megúszniuk, noha a britek (eléggé sportszerűtlen, ámde annál pragmatikusabb módon) gazdasági eszközökkel és lágy fenyegetéssel arra kényszerítették őket, hogy kereskedelmi flottájuk jelentős részét (tengerészekkel együtt) bocsássák az Antant rendelkezésére. Azt nem mondanám, hogy örömmel tették, de a Keresztapa óta tudjuk, hogy vannak olyan ajánlatok, amelyeket nem lehet visszautasítani: több ezer norvég lelte halálát brit zászló alatt az első világháborúban úgy, hogy országa hivatalosan semleges maradt.

Ez a méreg, nem a mustárgáz.

A második világháború

Huszonöt évvel később Adolf nem akart hibázni, no meg a térképet és a történelemkönyveket is szerette böngészni: rájött, hogy ha Norvégia megint semleges marad (amint azt VII. Haakon király sietve kijelentette), az a Vaterlandnak megint nettó szívás lesz. Rövid tanácskozás a tábornokaival, s 1940 áprilisában a németek bevonulnak Dániába és Norvégiába, kvázi megvédeni őket egy francia-angol inváziótól. A norvég hadsereg egyes alakulatai hősiesen ellenállnak ugyan, de ez fix annyira elég, hogy a Wehrmacht ne két hét, hanem két hónap alatt tegye rá a kezét az országra (Unternehmen Weserübung, vagyis a Weser-gyakorlat fedőnevű művelet).

A két hónapnyi fegyveres ellenállás amúgy abszolút elismerést érdemel: a lengyelek öt, a franciák hat hétig bírták a nyomást. A csehek meg úgy 14 másodpercig.

A horogkeresztes zászló kitűzését követően a norvég hadsereg gyakorlatilag megszűnik: a pilóták és a haditengerészek egy része fogja magát és átszökik Angliába, ahol beállnak a szövetségesek közé és fegyvert fognak a németek ellen. A szárazföldiek pedig vagy a honi ellenállási mozgalmat (Hjemmefronten) választják, vagy csatlakoznak az 5. számú SS Páncélos Hadosztályhoz (Wiking), amely tárt karokkal fogadta a tiszta fajú skandináv önkénteseket. 1943-tól felkínáltak nekik egy másik opciót is: ez volt a 11. számú SS Páncélgránátos Hadosztály (a Nordland).

A háború végén a norvégok (norvégek?) brit segítséggel szervezik újjá a hadseregüket, és (okos emberek lévén) már elég korán rájönnek arra, hogy az a 200 kilométer közös határ a Szovjetunióval pont kétszázzal több, mint a kívánatos. Katonapolitikusaik tanulmányozzák a vonatkozó papírokat és úgy döntenek, hogy a semlegesség nem nagyon jön be; elfogadják az amerikaiak ajánlatát (már megint egy ajánlat…), és 1949-ben a NATO alapító tagjaként írják alá a washingtoni dokumentumot.

A hidegháború

A NATO-tagság automatikusan azt is jelentette, hogy elkezd ömleni a jenki haditechnika: M-114-es, M-109-es és M-105-ös lövegek, M-46-os Patton és M-24-es Chaffee harckocsik, valamint repülőgépekből az F-84 Thunderjet, az F-86-os Sabre és az F-5-ös Tiger. Norvégia (illetve hát a norvég hadsereg) feladata világos: vigyázó szemeit a szovjet Északi Flotta murmanszki bázisáról kiinduló felszíni és víz alatti hajókon kell tartania, továbbá meg kell akadályoznia, hogy egy esetleges szovjet offenzíva esetén a norvég partok mentén az oroszok bázisokat létesítsenek előrenyomuló hadihajóik számára. A norvég haditengerészet lett a Norvégia-Izland-Grönland (később Skócia-Izland-Grönland) között végighúzódó SOSUS-rendszer egyik felügyelője és karbantartója is.

SOSUS: Sound Surveillance System, vagyis a NATO által telepített és fenntartott, az Atlanti-óceán alatt végighúzódó, több ezer speciális vízalatti mikrofonból (hidrofonból) álló hálózat, amely – alapfeladatként – képes (volt?) arra, hogy a nyugat felé lopakodó szovjet tengókat kiszúrja.

A norvégok és a jenkik közötti kiváló katonai kapcsolatokat jelzi az az apróság (?) is, hogy a US Marines már az ötvenes években átszállított és lezsírozva elraktározott Trondheim mellett egy teljes dandárra való hadianyagot és –technikát (a kanálgéptől a téli cuccokon át ötezer ember tetőtől talpig történő felszereléséhez elegendő mindenfélét). Ezt ötévente felülvizsgálják és naprakésszé teszik; az utolsó ilyen áptúdételés 2008 júniusában történt. Úgy tűnik, Amerika hisz a régi mondásokban és tényleg szárazon tartja a puskaport…

Ott fenn, Északon különleges erők vonatkozásában sincs miért szégyenkezniük. Az első ilyen alakulatot már 1951 végén létrehozták, méghozzá a Haditengerészet kebelén belül. Ők a Marinejegerkommandoen. Rendszeresen együtt gyakorlatoznak az amerikai és a brit tengerészgyalogosokkal, akik évente legalább egyszer Norvégia északi területeire küldik embereiket, hogy szokják egy kicsit a hideget, no meg az orosz közelséget.

A nyolcvanas évek elején jelentős korszerűsítési hullám sepert végig a norvég hadseregen: először Leopard 1 harckocsikat vettek Németországtól (és nem aprózták el: mindjárt 150 darabot), majd további 40 darab Leopard 2-est is beszereztek, de a légierő sem panaszkodhatott, hiszen csak F-16-osból hetven (!) darabra adtak le megrendelést. És hogy a haditengerészetük se nyávogjon, a németországi Emdenből az elkövetkezendő években újabb húsz (!) Kobben osztályú dízel-elektromos tengeralattjáró érkezett a Bergen melletti Haakonsvern támaszpontra.

Napjaink

A hidegháború végeztével Norvégia geostratégiai szerepe is átértékelődött kissé, ami nem csak a közvetlen szovjet fenyegetés látszólagos megszűnésének volt köszönhető, hanem annak a távolról sem elhanyagolható körülménynek is, hogy az Északi-tenger kőolaj- és földgáz-mezőit nem csak feltérképezték, hanem módszeresen el is kezdték kiaknázni. Mára az egy főre eső mintegy 40 ezer eurós GDP-jével Norvégia Európa leggazdagabb államává vált (a luxembourgi és liechtensteini számokat most ne vegyük figyelembe, hiszen azok mögött nincs termelés, csak folyószámlák és zömében külföldi pénz); összehasonlításként elmondom, hogy a vonatkozó magyar szám 13 ezer euró körül mozog…

Északi barátaink katonai szempontból is óvatosan közelítették meg a Varsói Szerződés (és a Szovjetunió) 1990/1991-es megszűnését. Öt évig gyakorlatilag semmit sem változtattak a nyolcvanas évek doktrínájához képest. Jött aztán az 1995 decemberi norvég-orosz katonai együttműködési megállapodás, majd (ennek egyenes folyományaként) az 1996-os hadseregreform, minek következtében az addigi 13 szárazföldi dandárról 6-ra csökkentették az aktív létszámot.

Úgy tűnik, az oroszok tényleg nagyon megnyugtathatták őket, mert további négy év elteltével a politikusok újabb karcsúsítást vertek végig a kicsit duzzogó (és hivatalból enyhén paranoiás) tábornokok ellenkezése dacára: a hat dandárból maradt négy, ráadásul egyre-másra lakat került a norvég véderő büszkeségeire, a híres (részben rejtett, részben nyílt) északi erődítményekre és föld alatti bunker-hálózatokra. És hogy a végső kétségbeesés szele minden norvég military-rajongót megcsapjon, aki még reménykedett: 2004 óta már csak két aktív szárazföldi dandár áll készenlétben arra, hogy hivatásszerűen életét adja a sárgán ringatózó norvég búzamezőkért gleccserekért és a fjordokért.

A fenti élőerő-létszám a hivatásosokra és szerződésesekre vonatkozik; a sorozott állománnyal együtt a 18 ezres létszám nagyjából 28-30 ezres lesz – de erről bővebben a második részben olvashattok.

A norvég államháztartás felelősei megkülönböztetett figyelemmel kísérik a megcsappant létszámú katonaság pénzügyi igényeit. Oslo a NATO jótanulói közé tartozik, hiszen ebben az évben 6,5 milliárd dollárt fog költeni katonai-védelmi célokra, ami a (rendszeresen szufficites!) norvég költségvetés 1,57 százaléka. Ismét teszek egy fájó összehasonlítást: a 2011-es évben Magyarország körülbelül 1,3 milliárd dollárt (275 milliárd forintot) fordít védelmi kiadásokra, ami a magyar GDP-nek kábé az 1,2 százaléka. És akkor most ne is vegyük figyelembe, hogy mi pont kétszer annyian vagyunk (mármint lakosság szempontjából).

Az oroszokkal tényleg egészen jól megvannak; egyetlen komolyabb nézeteltérésük az egymással határos északi-tengeri területek hovatartozásának eldöntése körül izzik fel időről időre. Persze azt senki sem gondolja, hogy a jegesmedvék vagy a jéghegyek feletti rendelkezési jog okozza a parázs vitákat. Nem bizony; becslések szerint a környéken (mármint az ottani tengerfenék alatt) van a Föld még fel nem tárt gáztartalékainak 25-30 százaléka – ez azért elég nyomós ok egy kis szkanderezésre.

Norvégia és Izland 2007 áprilisában aláírtak egy védelmi megállapodást, melynek értelmében a jenkik fokozatos keflavíki visszavonulásával párhuzamosan a (hadsereg nélküli) szigetország védelmét biztosítandó Oslo csapatai rendszeresen szerveznek hadgyakorlatokat Izlandon, beleértve a haditengerészeti műveleteket, valamint az izlandi légtér biztosítását is a norvég légierő közreműködésével.

A nemzetközi jelenlét ugyancsak fontos prioritás a norvég hadsereg életében; 1948 óta több, mint 50 ezer norvég katona szolgált kék sisakban valahol a nagyvilágban. A belső rendelkezések és a jogszabályi háttér jelenleg kétezer katona egyidejű külföldi jelenlétét teszi lehetővé, ami a teljes létszámnak több, mint a 10%-a, de szó van a felső korlát emeléséről. A különböző békeműveletekbe főként a „Telemark” gépesített zászlóalj, illetve a 2005 óta működő ISTAR (Intelligence, Surveillance, Target Acquisition and Reconnaissance, vagyis egyfajta különleges felderítő feladatokat ellátó) zászlóalj szokott embereket delegálni. És azt sem hallgathatjuk el, hogy (noha Norvégia nem tagja az Európai Uniónak), szoros katonai együttműködést folytat az EU szakosodott szerveivel.

A poszt második részében (amire nem kell túl sokat várni) áttekintjük a felszerelést, a szervezeti alapelveket, röviden a különleges erőiket, valamint egy kicsit részletesebben foglalkozunk a haditengerészettel, a légierővel és „negyedik haderőnemmel”, a híres norvég Nemzeti Gárdával, a Heimevernettel.

41 hozzászólás

 1. Külföldi bankszámla — 2011-03-31 15:25 

Nagyon rendben van az írás, bár több képet követelek a norvég női kommandósok nyári úszótáboráról! Erről az ISTAR-ról egy kicsit bővebben is beszámolhatnál. Az elnevezésük alapján nem lehet túl unalmas beosztás ott szolgálni!

 2. Titus Pullo Urbino — 2011-03-31 15:31 

Gratula Mester! Szép bevezetőt írtál, lájkoltam, mert teccett. A wesel nem menyétet jelent?

 3. Titus Pullo Urbino — 2011-03-31 15:32 

Weser – akarom mondani.

 4. tib0ru — 2011-03-31 15:32 

A katonanők fotója iránti igény erőteljes zsexizmust feltételez, amelytől a blog keményen elhatárolódik!!!

A norvég ISTAR-zászlóaljról pedig lesz szó a második részben!

 5. tib0ru — 2011-03-31 15:34 

zsexizmus = szexizmus; bocs, csak beremegett az ujjam :-)

 6. tib0ru — 2011-03-31 15:37 

A menyét asszem Wiesel.

 7. tib0ru — 2011-03-31 15:38 

A lájkolást meg külön köszönöm :-)

 8. stoppos — 2011-03-31 16:52 

Nagyszerű poszt. Van valami komoly oka mester, hogy ide másztál át a lemilblogról?

 9. tib0ru — 2011-03-31 17:58 

Ó, csak teleszaladt a zsákom a másik szolgáltatóval (nem a Lemillel!)

És köszi az elismerést.

 10. sanyandy — 2011-03-31 18:57 

Nőneműként is lájkoltam. Nagyon élvezem az írásaidat. :) Már majdnem mindet végigolvastam. Itt legalább könnyesre kacagom magam, míg a végszóban említetteken néha zokogok.

 11. tib0ru — 2011-03-31 19:22 

Szia!

Kiemelkedő örömmel fogadjuk a gyengébb (?) nem képviselőit! Érzed jól magad a blogon és térj vissza gyakran!

 12. stoppos — 2011-03-31 21:17 

Jesszusom, hogy cserélek avatárt? Mi ez a plázaporcelánbaba??? :D

Lehet hülye voltam és nőként jelöltem be magam? Amilyen dekoncentrált vagyok ma, simán lehet.

 13. tib0ru — 2011-03-31 21:35 

Nem, ez a kép a postr ajándéka :-) Cserélni meg valahol az admin-felületen lehet.

Engem az Omen című filmek gyerek-főszereplőire emlékeztet, meg arra a horrorra, amikor a játékbaba sorozatgyilkos lesz :-)

 14. Papírzsepi — 2011-03-31 21:40 

Jó volt. Már hiányoltam. És a blog is jó.
Azt azért sajnálom, hogy így összekaptál a bloghuval. Nem könnyíti meg az olvasók helyzetét sem ez a regisztrálgatás több blog követés…jó lenne jó sok átirányítás a Lemilről. (Meg egyszer elmesélhetnéd a költözés többi okát is…)

 15. stoppos — 2011-03-31 21:40 

Érdekes egy agyad van koma. :D

 16. tib0ru — 2011-03-31 21:52 

Köszi!

Átirányítás lesz a jövőben is. A költözés hátteréről meg majd egyszer, holmi sörök mellett :-)

 17. Papírzsepi — 2011-03-31 21:52 

A film címe talán “Játékok” (The Toy), és nem keverendő a “Játékszerek” (Toys) című zseniális Robin Williams-filmmel (amiben a játékgyár találkozik a hadsereggel).
Amúgy tiborunak igaza van. Mikor egy figura képe csak kicsit hasonlít a valóságra, akkor a hasonlóságokra koncentrálunk: és a figura barátságos lesz. Aztán ha növeljük valóság-szerűséget, akkor a dolog megfordul: egy idő után már a különbségekre kezdünk koncentrálni, és a figura ijesztő lesz. Így lehet a játékbabából rémalak.
A fenti avatar pont a határon van… (szerintem rémesen ronda)

 18. tib0ru — 2011-03-31 21:53 

Ez semmi; láttad volna a lobotómia előtt!

 19. Papírzsepi — 2011-03-31 21:53 

OK, igazad van. Pedig az erről szóló posztnak lenne olvasottsága…

 20. tib0ru — 2011-03-31 22:37 

Á, nyilvánosan nem köpködünk hátrafelé :-)

 21. Vén betyár — 2011-04-01 03:34 

Két éve olvasom és élvezem tiboru irásait.
Azok közé tartozom, akiknek a pontos és korrekt tartalom mellett a sajátos, egyedi és utánozhatatlan humoros stilus, a napi politikai gyűlölködésektől mentes előadás is tetszik.
Nagyon sokat tanultam tőle, nagyon jókat szórakoztam közben, köszönöm!

 22. Vén betyár — 2011-04-01 03:36 

Hihi!Én is kaptam egy Onibabát!:)

 23. tib0ru — 2011-04-01 07:50 

Köszönöm; zavarba hozol…

 24. Moharos Csaba — 2011-04-01 13:09 

Jo a cikk, vagy ahogy a norveg mondana, Kjempe bra! varom a 2. reszt.:)

 25. molnibalage — 2011-04-01 16:27 

Miért itt és nem a lemilen jelent meg? A lemil is meg fog szűnni, mint a konteó és ideköltözik? Egyáltálán hogyhogy eddig nem ismertem ezt a felületet?

 26. molnibalage — 2011-04-01 16:46 

“A két hónapnyi fegyveres ellenállás amúgy abszolút elismerést érdemel: a lengyelek öt, a franciák hat hétig bírták a nyomást. A csehek meg úgy 14 másodpercig. ”

A cseheket feladarbolták elvben szövetségesei és odadobták a náciknak. Nem fair.
Lengyelek? Nos 6 hétig bírták úgy, hogy a besszállt a SZU is. Lengyelország egy batárnagy síkság szinte egészében. Norvégia szinte egy alpesi ország…
Egyedül a francia az, ami tényleg gigantikus szégyen.

 27. Tudi — 2011-04-01 18:16 

Na végre vagy 1000 idegszálam halála árán sikerült kommentelnem.
Grat jó poszt.

 28. tib0ru — 2011-04-01 18:29 

Velkam!

A lemil marad a régi helyen (többségi szerkesztői szavazással), csak jómagam kiáltottam ki a függetlenségem :-)

Szerkesztőként még azért ott is ügyködni fogok.

 29. tib0ru — 2011-04-01 18:31 

Köszi! Látod, a kitartás meghozza gyümölcseit!

És ha csak ezer idegszálad ment rá, akkor olcsón megúsztad :-)

 30. Kószák Egyike — 2011-04-02 18:52 

off
Na mi van szép csendben költözünk? :) ;)
on

Az íráshoz pedig nem kell kommentár. Olyan amilyet megszoktunk. Hiányt potló volt, köszi. Várjuk a folytatást.

 31. tib0ru — 2011-04-02 19:34 

Szia!

Hát csak úgy finoman, lopakodva :-)

A folytatás meg – remélem – egy héten belül itt lesz.

 32. Gloria Mundi — 2011-04-02 19:51 

Nem gyengébbik nem! :) És én annó a portugál hadseregre szavaztam …
Lám, azért sikerült regelésre csábítanod néhány embert, lehet jönni hozzám is kommentelni, ha már beregeltetek :)
http://postr.hu/rss/blog/portugalosdolgok
Legyezgettem egy kicsit a hiúságodat, remélem, értékeled :P

 33. tib0ru — 2011-04-02 20:04 

Vajon miért nem lep meg, hogy te a portugálokra szavaztál..?

Hú, de furcsán néz ki a blogod ezzel a linkkel…

 34. Básthy Gábor — 2011-04-03 18:50 

Azért a norvégok második világháborús ellenállása egy kicsit többet érdemelne:
Az Oslo elfoglalására induló, zászlóshajójáról, a Blücher nehézcirkálóról Oskar Kummetz ellentengernagy által irányított 5. sz. harccsoportot 1940. április 8.-án este az Oslofjord bejárata előtt észlelte a Pol III őrhajó, amelyet a németek megtámadtak, ám az azonnal riasztotta a norvég védelmet. A hajó kapitánya volt az invázió első norvég áldozata.
A német hajók az Oslóba vezető fjordban haladtak felfelé, amíg el nem érték a Drøbak-szorost, melynek bejáratát a háborút sohasem látott Oscarsborg erőd védte.
A német harci kötelék közeledtére az erőd parancsnoka, Birger Eriksen ezredes betöltette a háromból két üzemképes, 1890-ben a német Krupp-művek által gyártott 280 mm-es elavult partvédelmi ágyút és készültségbe helyeztette a muzeális, 1900-ban vásárolt, Magyarországon, Fiuméban készült Luppis-Whitehead torpedókat. A harc egyenlőtlennek és reménytelennek tűnt.
Április 9-én hajnali 5 óra 15 perc körül a német kötelék lőtávolba ért. Az erőd ágyúi tüzet nyitottak és négy lövésből háromszor eltalálták a Blüchert. A cirkálóra kilőtt két torpedó is talált és fel is robbant.
A flotta többi hajóján azt hitték, hogy a Blücher aknára futott és inkább kihátráltak a szorosból. A német csapatok így nem tudták megszállni Oslót pirkadatkor, mint ahogy azt tervezték. Körülbelül egy órával az első találat után, a Blücher felborult, és elsüllyedt. A fedélzeten tartózkodó 2200 tengerészből és katonából 830-an vesztek oda.
(http://www.webradio.hu/index.php?option=content&task=view&id=199271&Itemid=99&limit=1&limitstart=7)

 35. Básthy Gábor — 2011-04-03 18:57 

Egyébként régi olvasója vagyok a blogodnak. Szívesen bedolgoznék, amikor időm engedi. Referencia: http://www.webradio.hu/index.php?option=content&task=category&id=2169

 36. tib0ru — 2011-04-03 22:55 

A poszt általánosságban szól a norvég hadseregről; nem a második világháborús szerepüket és teljesítményüket akartam feldolgozni.

Amúgy persze köszönöm a korrekt kiegészítést.

 37. tib0ru — 2011-04-03 22:58 

Köszönöm az ajánlatot, de itt, ebben a blogban nem tervezek vendégposztokat, a régi Lemil viszont egy tipikusan közösségi felület.

 38. betli — 2011-04-05 01:11 

Gratula! Két őszhajszálba került a reg, bár csak töredékét tudtam elfogadtatni a másik felhasználónevemnek.:(

Sajna a mindennapokhoz hozzátartozik ez is:

http://www.silobreaker.com/female-pilot-killed-in-afghanistan-5_2264470929281122411

R.I.P.

Bocs Tiboru, de személyesen ismertem a hölgyet!

 39. tib0ru — 2011-04-05 01:40 

Örülök, hogy végre sikerült regelned!

Ami pedig az alezredes asszonyt illeti, nyugodjék békében!

 40. alex71 — 2011-04-10 16:36 

Ha jól emlékszem 1996-ban voltam Norvégiában, Oslo-tól Bergen-ig jártuk végig a fjordok országát. Már akkor is feltűnt -pedig még csak a norvég komphajón tartottunk Oslo felé- hogy nagyon “amerikásak” a norvégok. A hajón mindenütt amerikai zászlók (éttermekben, boltokban, stb) lógtak. Nagyon barátságos nép, mindenki beszéli az angolt. Emlékszem egyedüli “normális” ételük akkor a hamburger volt, amiből volt vagy 20 féle és már akkor 1000-1200 Ft-ba került átszámolva! Na jó, a benzin is 400 Ft-volt! Mondon 1996-ban! Úgyhogy inkább nem számolgattunk át semmit. :-) Azért ettük a hamburgert, mert minden más halból volt és semminek nem volt semmi íze. Azért nekünk ez -a kiváló magyar konyhán felnőtt magyaroknak- sajna nem jött be. Sok srác -akivel esténként a helyi bárban beszélgetésbe elegyedtünk- mesélt a katonai tapasztalatairól, pl. Kuwaitról, ahol az amerikaiakkal szolgáltak, harcoltak. Aztán persze mindenki lerészegedett, minden norvég, férfiak-nők, fiúk-lányok egyaránt. :-)
A fenti kommentelők figyelmébe: az egyedüli ország életemben, ahol a lányok hívtak meg minket mindenre (ez náluk természetes). Rendszeresen előfordult, hogy a haverral álltunk a pult mellett, amikor egy 5-6 fős szép szőke lányokból álló asztaltársaságból odajött az egyikőjük és megkérdezte nincs-e kedvünk hozzájuk ülni. Ki az a hülye aki nemet mondana?:-) Mondjuk később azért rájöttünk a dolgok miértjére… Sajnos a hímneműek nagy része vonzódik a saját neméhez, így a lányok sokszor egyedül érzik magukat. Én örülök, hogy abban a két hétben segíthettünk ezen -az egyébként többségében nagyon helyes lányokat felvonultató- nemzeten.:-) Szóval hajrá aki arra szeretne kirándulni!:-)

 41. tib0ru — 2011-04-10 16:53 

Máris kedvet kaptam egy norvégiai nyaraláshoz :-)

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.