HRT – az FBI túszmentői

A bűnözők között fel-felbukkannak olyan egyedek, akik foglyul ejtik embertársaikat, és szabadonbocsátásukat követelés teljesítésétől teszik függővé; alapesetben ők az emberrablók. Ez a követelés gyakorta jelentős mennyiségű készpénz, továbbá szabad elvonulás. Olykor abszolút teljesíthetetlent is szoktak követelni: például hogy mondjon le a pápa, esetleg hogy legyen szabadság, egyenlőség és testvériség, vagy hogy Denzel Washington beteg kisfia azonnal kapjon új szívet.

Azokat az embereket, akiket az emberrablók fogva tartanak, túszoknak nevezzük, azokat pedig, akiknek az a feladatuk, hogy a túszokat (lehetőleg élve) kiszabadítsák: túszszabadítóknak, esetleg túszmentőknek (lásd még hatás-ellenhatás, úgy is mint dinamika harmadik alaptörvénye – csak hogy a reálértelmiség is kapjon egy csontot).



És máris elérkeztünk a világ egyik legismertebb ilyen csapatához, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hasonló ügyekre szakosodott alegységéhez, a Hostage Rescue Team-hez (barátoknak és betűszó-mániásoknak: HRT).

A hetvenes-nyolcvanas években számos amerikai alkotmányjogász kezdett sápítozni, amikor az egyre szaporodó túszhelyzetekben a hadsereghez tartozó Delta Force különleges egység emberei katonás céltudatossággal és lényegretöréssel oldották meg (gyakran véglegesen) a problémát.

Az örök civil aggályoskodók szerint egy demokráciában nem frankó, ha a hadsereg belföldön olyan feladatokat lát el, ami inkább rendőrségi illetékességhez tartozik. Ráadásul közeledett a los angelesi nyári olimpia, úgyhogy 1982-ben megszületett a politikai döntés egy, az Irodán belüli speciális túszmentő csapat létrehozásáról. Júniusban kiírták a belső pályázatot, amelyre kilencvenen jelenkeztek (89 pasi és mindössze egy nő). Az ötnapos vizsgát követően negyven főnek megköszönték az erőfeszítést és további munkasikereket kívántak nekik eredeti munkahelyükön, ötvenen pedig maradhattak.

1983 februárjában harminc napra Fort Braggbe utaznak, ahol a már említett Delta Force-tól (és – vélelmezhetően – magától Chuck Norristól) kapnak némi szakmai útravalót, majd az egyéb célokra már jól bevált, többfunkciós quanticói helyszínt jelölik ki számukra bázisként, ahol azóta is tartózkodnak, ha nem mentenek éppen túszokat, vagy nem vadásznak szökött fegyencekre. Vagy nincs hurrikán, vagy… de erről inkább később.

1983 októberében az új-mexikói Kirtland légitámaszponton, komplex gyakorlat keretein belül mutatják be képességeiket. A forgatókönyv szerint egy nukleáris töltetet megszerző terrorista csoportot kellett semlegesíteniük. A vizsga jól sikerül, az igazságügyi minisztérium megadja a működési engedélyt.

A hivatalos karjelvényük itt jobbra látható. Hát, láttam már ötletesebbet és szebben kivitelezettet is. Már a jelmondatukkal is bajom van: a hivatalos verzió szerint a Servare vitas annyit tesz, mint Életeket menteni.

Túl azon, hogy szerintem ez inkább egy rohammentő-szolgálat vagy transzplantációs központ bejárata fölött lenne adekvát, nekem a fordítással is van egy kis bajom: igaz ugyan, hogy nagyon régen tanultam latinul, de a servare ige inkább a szolgálni értelemben ugrik be. Megköszönnék néminemű lingvisztikai segítséget a kommentekben.

A HRT akciócsoportjai tovább szélesítik ismereteiket: tízen a Navy Sealsnél szereznek harci búvár-szakképesítést, másik tucat ejtőernyőt csatol magára a Task Force 160 bázisán, a tengerészgyalogosoktól az éjszakai hadviselés alapjait lesik el. Ugyancsak a nyolcvanas évek közepén kopogtatnak egyes európai társszolgálatok ajtaján, ahonnan a brit SAS-tól, a német GSG-9-től, valamint a francia GIGN-től is kapnak használható tippeket.

Az FBI igazgatójának utasítására elvileg négy órán belül az USA bármelyik pontján bevethetők. Ezt a kötelezettséget, valamint az Egyesült Államok méreteit figyelembe véve alapos a gyanúnk, hogy nem lóháton közlekednek, de még csak nem is Greyhound buszokkal.

9/11 óta a HRT feladta addigi – nagyon merev és belterjes – toborzási elveit. Napjainkban már nem kötelező, hogy a reménybeli tag legalább 3 éves FBI-múlttal rendelkezzék; ez kiváltható ugyancsak három év speciális katonai tapasztalattal: olyan rangerek, sealsesek, deltások, tengerészgyalogosok, kommandósok is jelentkezhetnek, akik idősebbek 23 évnél, de a 36-ot még nem töltötték be.

Ha van olyan olvasónk, aki szeretné kipróbálni fizikai képességeit, álljon itt a felvételi alap-procedúra vonatkozó követelménye (minden FBI-ügynök-jelöltre vonatkozik!):

Felülések: maximális pontszámért 57 (nők), illetve 58 (férfiak) egy perc alatt;

300 méter sprint: maximális pontszámért 49,9 másodperc (nők), illetve 40,9 másodperc (férfiak) alatt;

Fekvőtámaszok: maximális pontszámért 45 (nők), illetve 71 (férfiak), időkorlát nélkül;

1,5 mérföld (2414 méter) futás: maximális pontszámért 10:34 (nők), illetve 08:59 (férfiak);

Húzódzkodások: maximális pontszámért 12 (nők), illetve 20 (férfiak), időkorlát nélkül.

A két héten keresztül tartó kiválasztási-felvételi eljárás ezeken kívül persze tartalmaz pszichológiai, fegyverkezelési, lövészeti, harcművészeti, büntetőjogi számonkéréseket, továbbá a jelöltek részt vesznek csapatépítési, tájékozottsági és más próbákon is. Az amerikaiak általános műveltségét alapul véve biztosan van olyan embertpróbáló feladat is, hogy vaktérképen be kell jelölni Európát.

Elnevezésével és eredeti feladataival ellentétben viszonylag ritkán veszik igénybe őket kifejezetten túszmentésre (az elmúlt évtizedben gyakorlatilag minden jelentősebb amerikai városban és megyében alakult túszhelyzet-megoldó rendőri egység); a HRT-t inkább egyfajta szövetségi szuperkommandóként alkalmazzák, akár van túsz, akár nincs.

Az amerikai bűnözés kedves színfoltját jelentik azok a (faji és/vagy vallási alapokon nyugvó) szélsőséges csoportok, amelyek – a tagjaik számára előírt paramilitáris kiképzésen túlmutatóan – előszeretettel szoktak hadat üzenni a washingtoni szövetségi kormánynak. Ezek a srácok (túl azon, hogy az adófizetés minden formáját nettó hazaárulásnak tekintik, márpedig az Óceán túlsó partján a szövetségi adók be nem fizetése közvetlenül a pedofil motivációjú gyilkosság után következik a súlyossági rangsorban), szóval ezek a félkatonai szervezetek imádják elbarikádozni magukat pár mázsa lőszer és tucatnyi vallásos könyv társaságában, valami kies déli erdő közepén épült tanyán.

Na, a szóbanforgó vidéki erődítményeket szokta esetenként megrohamozni a HRT, ha a helyi sheriff észreveszi, hogy az összes helyettesét már kilőtték mellőle a szabadságharcosok.

A témában tudományos igényességgel elmélyedni kívánóknak javasoljuk Steven Seagal mester életművéből a ’98-as The Patriot-ot.
Ahogyan azt már említettük, a HRT feladatköre elképesztő mértékben kibővült: vadásznak körözött bűnözőkre, védenek politikusokat, helyszíneket biztosítanak, börtönlázadások ellen vetik be őket, de előfordult, hogy utcai zavargások leküzdésében is szerepet vállaltak (például 1992 áprilisában Los Angelesben), sőt, olyan is volt, hogy hurrikán-riadó miatt helyezték őket készültségbe. És ne feledkezzünk meg a szövetségi sitteken lezajló börtönlázadások leveréséről, ahol lassan ugyancsak nélkülözhetetlenné tették magukat. Nem biztos, hogy ez így van jól – tesszük hozzá csendesen, de ugye nem a mi dárdánk és nem a mi bozótunk. Ez itt fent egy mobil irányítási központ, amelyikbe annyi és olyan technikát pakoltak, amit egy – véletlenszerűen kiválasztott – közép-amerikai ország másfél éves dzsídípíjéből sem tudna kifizetni.

Vannak persze rosszindulatú szerzők (például Ronald Kessler, akinek az Irodáról szóló könyve magyarul is megjelent jó pár évvel ezelőtt), akik szerint a HRT-t mindig is elfogó egységnek tervezték, csak PR-megfontolások miatt nevezték el túszmentőnek – így a politikusok és a lakosság pacifista része jobban el tudta fogadni.

Kessler amúgy nagy franc: az FBI-ról szóló könyvén kívül írt egyet a CIA-ról is, és nagyon meglepne, ha a Pentagon megúszná cseszegetés nélkül.

Be where Special becomes Extraordinary.

Légy ott, ahol a különleges rendkívülivé válik.

Ezzel a csalogató reklámszöveggel népszerűsítik magukat. Szellemes célzás arra, hogy az FBI-os fiúk/lányok beosztásának hivatalos megnevezése Special Agent, vagyis különleges ügynök.

Ha valaki azt hinné, hogy a fegyveres testületek folyamatos átszervezése kizárólag a posztbolsevista erőszakszervezetek keresztje, téved; a HRT-t (fennállásának nem egészen 30 éve során) eddig úgy hatszor szervezték át kreatívabbnál kreatívabb ötletgazdák, méghozzá – ahogyan az lenni szokott – főleg a jelentősebb botrányok után:  ’92 – Ruby Ridge, ’93, Waco, satöbbi.

Ami stabilnak mondható, az a viszonylag kislétszámú munkacsoportos megoldás: alapesetben egy taktikai egységük (most éppen) egy góréból, hat beavatkozóból és négy mesterlövészből áll. Természetesen van saját logisztikai csapatuk, kommunikációs szakembereik (most nem azokra gondolok, akik megmagyarázzák, hogy mit miért nem sikerült normálisan megcsinálni, hanem olyanokra, akik mondjuk működő rádiókat és viszonylag tiszta képet adó kamerákat biztosítanak), de nem kell a sarki helikopterkölcsönzőbe menniük, ha sürgősen át akarnak érni A-ból B-be. Minden HRT-ügynök kap túsztárgyalói alapképzést (noha elég nehéz elképzelnem azt a szituációt, amikor mondjuk egy sznájper próbál a túszejtő lelkére hatni), de – természetesen – vannak főállású (értsd: pszichológusi végzettségű) tárgyalóik is.

Ha egyszer neadjisten túsz lennék, mégiscsak Chuck Norrist hívnám. Esetleg Cüneyt Arkint.

Jelenleg mintegy 160-an vannak, és három súlyos, vagy hat közepes intenzitású, időben párhuzamos vészhelyzet felszámolását lehet rájuk bízni Alaszkától Floridáig. Ha minden kötél szakad (ami nem szokatlan az FBI életében), külföldön is fellépnek, elméletileg a fogadó ország felkérésére vagy beleegyezésével (ha-ha-ha). Így már ellátogattak Afganisztánba, Irakba és Szaúd-Arábiába is, de állítólag jártak már Boszniában és olyan afrikai államokban is, amelyeket egy átlagos fehér ember bő másfél óráig keresgél a térképen, mielőtt a kudarcélmény miatt sírva fakadna. És bizony előfordult, hogy – akárhogy csűrjük-csavarjuk – embert is raboltak, noha biztos vagyok abban, hogy ők egészen másként fogalmaznának.

Most pedig egy konkrét esetükről szeretnék mesélni nektek, már csak azért is, mert megismerkedhettek “A Közel-Kelet legbutább embere” vetélkedő győztesével.

1985. június 11-én egy Junnisz Favaz nevű libanoni csákó – hasonszőrű cimboráival együtt – eltérítette a jordán légitársaság 402. járatát. Pontosabban a fenét térítette el: simán elfoglalta a bejrúti reptér kifutóján várakozó gépet, benne hetven mit sem sejtő utassal. Mindenféle hülye követelése volt, de senki nem vette komolyan – biztos ismerték, mint a rossz pénzt. 30 óra vitatkozás után az utasokat elengedik, az üres gépet felgyújtják, Junnisz (akit innen kezdve nevezhetünk úgy, hogy Junnisz, a Nagyon Hülye, a továbbiakban JNH) ad egy szenvedélyes, forradalmár riportot valamelyik tévének és mindenki ment dolgára.

Eddig semmi rendkívüli nincs a dologban, mondhatnánk: arabok szórakoznak egy kicsit egymással. Igenám, de volt egy prücök a dologban; nem is egy, hanem kettő:

1.) A gépen volt négy amerikai állampolgár is az abroszfejűeken kívül;
2.) 1986-ban módosítják az amerikai bétékát; ennek az a lényege, hogy az amerikai állampolgárok sérelmére külföldön elkövetett terrorcselekmények ügyében az FBI külföldön is nyomozhat, a bűnösöket pedig izomból hazaviheti az Államokba.

Nos, JNH volt az új törvény első kísérleti alanya: az FBI megtudja, hogy Bejrútban bújkál. Odaküldenek hát két HRT-akciócsoportot, akik ezúttal nem erőből  oldják meg a problémát, hanem séróból.

A dollár napjainkban is nagy úr, hát még mekkora volt 25 évvel ezelőtt: megtudják, hogy JNH két dolognak nem tud ellenállni: az egyik a kokain, a másik a nagymellű, duzzadt ajkú szőke nők; mindkét terület vékony jég egy igazi forradalmár számára.

Az amerikaiak szereznek tehát nagymellű, duzzadt ajkú (vagy duzzadt mellű, nagy ajkú?) szőkéket, jól tartják JNH-t egy pár napig, időközben elhitetik vele, hogy egy csodaszép jacht fedélzetén a még duzzadtabb ajkú és még nagyobb mellű szőkék mellett jelentős mennyiségű, első osztályú és hihetetlenül olcsó kokó csak arra vár, hogy egy igazi muszlim szabadságharcos feltolja az orrlyukaiba (az elmaradt nyolcvanas években ugyanis a kokaint még csak ilyen primitív módon fogyasztották, a fogíny és/vagy a genitáliák bedörzsölését, illetve a sütik beszórását nem számítva; a feloldós-tűvel szurkálós technika később terjedt el).

A csodaszép, fullszervízes jacht nem volt kamu: az amerikai adófizetők vérrel és verejtékkel megkeresett pénzéből bérelte egy hétre az Iroda, és állítólag a Moszad egyáltalán nem segített nekik. Ezt Izrael és az USA egybehangzóan állítja, nincs okunk tehát kételkedni a kijelentés valóságtartalmában.

JNH beszopja a csalit: rövid kapacitálást követően győznek a hormonok és felszáll a fedélzetre, elfogad egy jéghideg, velkamdrink-jellegű koktélt, majd amikor magához tér, azon kapja magát, hogy a jacht valahol Ciprus mellett, nemzetközi vizeken himbálózik, monokinis bombázók helyett szúrós szemű borostás pasik állják körül, akik közül az egyik reszelős hangon pont a Mirandát mondja fel neki arabul. A történethez még hozzátartozik, hogy barátunk harminc év szigorítottat kap egy különösen empatikus szövetségi bírótól (elvileg negyvenöttel is megmérhették volna), majd 2004-ben (18 év sitt után) hirtelen szabadlábra kerül és hazatoloncolják Libanonba.

További sorsáról nincs információnk, de ez egyáltalán nem meglepő a világnak azon a felén, arab szabadságharcosok esetében. Csak az tűnik majdnem biztosnak, hogy az amerikai börtönben nemcsak a kokóról, hanem a nagymellű szőkékről is bőven volt alkalma és ideje leszokni. Hogy cserében mire szokott rá, jobb bele sem gondolni.


A HRT hivatalosan eddig egyetlen tagját vesztette el erőszakos körülmények közepette: a sors iróniája, hogy James A. McAllister különleges ügynök a bázison, egy helikopteres ereszkedési gyakorlat során veszti életét, 1986 áprilisában. Ez az ereszkedés máskülönben a HRT-sek monomániája; ha tőlük függne, mindenhová helikopterrel mennének és mindenhová kötélen ereszkednének le. Szerintem a vasárnapi mise helyszínét is így közelítik meg.

Az alaptanfolyam négy hónapig tart, de a folyamatos továbbképzés az egész pályafutása során végigkíséri a HRT-tagokat; rotációs alapon (kéthavi váltásban) mindig van egy egysége, amelyik készenlétben van, egy második, amelyik tréningezik, továbbá egy harmadik, amelyik a háttér-támogatást biztosítja. Hétköznapjaikról sem lehet azt mondani, hogy unalmasak lennének: napi kötelező két órányi fizikai állóképesség-erősítés, speciális szaktréningek házon belül vagy belföldi, esetleg külföldi partnerszolgálatoknál (közelharctól a robbanóanyag-ismeretig, úszástól a hegymászásig, fotózás, megfigyelés, elsősegély, bukfenc, stb). A lövészetre különösen komoly hangsúlyt fektetnek: nem számít rendkívülinek az olyan hét, amikor fejenként 1000 (ezer!) töltényt elpuffogtatnak a lőtéren vagy a szimulációs taktikai házban, esetleg a 767-es Boeing valósághű (külön nekik leszállított) 1:1-es modelljén.

  A fegyverzetükről és egyéb felszereléseikről inkább nem írok, nehogy olvasóink közül többen szívszélhűdést kapjanak; elégedjetek meg annyival, hogy mindenből a legjobbal rendelkeznek, lett légyen szó lőfegyverről, lövedékálló mellényről, kommunikációs eszközökről, helikopterről vagy akár alsógatyáról.

Pár évvel ezelőtt volt alkalmam meglátogatni őket Quanticóban és meghallgatni pár előadásukat, illetve megnézni egy bemutatót. Emlékezetes marad. Érdekes – mondhatni feltűnő – volt, hogy akkor egyetlen női tagja sem volt a HRT-nek, ami joggal piszkálhatta fel az alvó amerikai feminista oroszlánt. A jelenlegi ivararányt nem ismerem. Volt viszont afro-amerikai, ázsiai, sőt, két indián harcos is köztük. Persze mindenki azt gondolná, hogy az indiánok nyomkereső, késdobáló vagy lószelídítő beosztásban dolgoztak, de nem: az egyik helikopter-pilóta volt, a másik meg robbantómester. És hogy minden sztereotípia rombadőljön: az ázsiai származású srác sem a közelharcra specializálódott, hanem ő volt az egyik eü-tiszt.

Az eligazítójukban a falon – fő helyen – J. Edgar Hoover fotója volt látható, amiről mindenki gondoljon, amit akar.

19 hozzászólás

 1. dudi01 — 2011-09-03 11:47 

Lehet,hogy én gondolom rosszul de ha egy csoport minden tagjától ugyan azt a teljesítményt várják el akkor a nőknek miért kell kisebb fizikai erővel rendelkezni,vagy ha a feladatok ellátásához elegendő a kisebb fizikai erő akkor a férfiaknak miért kell többet tudniuk?

 2. ThomasGreg — 2011-09-03 12:28 

Wow. Mindig élvezet olvasni az írásaid.

 3. tib0ru — 2011-09-03 12:33 

A meglévő férfi-nő anatómiai különbségeket azért a legtöbb helyen figyelembe veszik a minimumkövetelmények meghatározásánál: más a csontozat, más az izmok tapadása és tömege, más a tüdőkapacitás, stb.

Ezen kívül pedig az egyik hajdani őrmesterem szavait idézném:

“Emberek! Tudjuk, hogy a teljesítőképességük nem egyforma, ettől függetlenül mindenkitől ugyanazt várjuk: az egyéni maximumot!”

És bizony volt, aki elismerést kapott (például) az akadálypálya 4 perces teljesítéséért, s volt, akit oltári módon lebasztak a három és félért…

Valahogy így működhet ez a koedukációnál is. Ha vért izzadsz, a teljesítményed valószínűleg megfelelő :-)

 4. tib0ru — 2011-09-03 13:29 

Köszi!

Jó az avatárod :-)

 5. sznar10 — 2011-09-03 14:17 

Ha valaki jobban megnezi ezeket a fizikai normakat, hat van mit szornyulkodni. A noi limit teljesitese bizony barkit buszkeseggel tolthet el, nemtol fuggetlenul. Es ez meg csak a beugro. Gondolom a napi trening ezt a szintet csak tovabb emeli. Nekem egyebkent a felules tunik a leghuzosabbnak, plane egy perc alatt. Gondolom az ellenorok szigoruan nezik a szabalyos vegrajtast is:-)

 6. sznar10 — 2011-09-03 14:19 

Fonok! Koszonom a Nep neveben az ujabb, gondoskodo szereteted pompas megnyilvanulasat. Gratulalok!

 7. dudi01 — 2011-09-03 16:05 

sznar10

Rendszeres napi sportolással ezek a szintek teljesíthetőek.Ahhoz,hogy ezeket megcsináld nincs szükség semmire csak egy olyan helyre ahol tudsz futni,felülni fekvőzni és van valami ami lehet húzódzkodni azaz egyszerű orosz kondi.

tiboru

Azt akartam ezzel mondani,hogy nem lesz könnyebb a fegyver vagy a mellény vagy bármi mert nő vagy de a bűnöző sem lesz tekintettel rád emiatt nem értem,hogy miért tesznek különbséget a két nem között.

 8. GloriaMundi — 2011-09-03 19:30 

Ami a latinos kérdést illeti, a servo, servare tényleg őriz, megóv, oltalmaz stb
Finály-szótár:

servo, 1.
1) (többnyire költ.) megügyel, valamire ügyel, gondot visel, valami után les, valamit megles, gondoskodik, ügyel, nehogy stb.

2) A) ügyel, hogy valami sértetlenül és épségben megmaradjon, megtart, sértetlenül fentart, megügyel, nem cselekszik ellene, etc.

A servio, servire a szolgál meg még 600 másik jelentés …

1) rabszolgaságban él, rabszolgáskodik, szolgál, nem szabad, valami szolgálatra alkalmas, valamire használható, való

2) átv. ért. A) valamihez szabja v. köti magát, alkalmazkodik, valaminek uralma alatt van, valaminek feltétlenül enged, valamit tekintetbe vesz, valaki kedvéért valamit tesz, akaratját teljesíti, kedveskedik, szolgálatot tesz, valamely dologban szorgalmatoskodik, valamire fáradságot fordít, valamire v. után igyekszik, törekszik

Szóval rendben van a jelmondat, noha nem túl fantáziadús :-)

 9. GloriaMundi — 2011-09-03 19:32 

Nem lesz könnyebb a mellény, bár nehezebb lesz felvenni :-) De egy bűnöző biztos másképp néz egy nőre, még egy kommandós nőre is. Lehet, hogy olykor nem árt, ha van nő, akit be lehet vetni valamire. Gondolom én …

 10. tib0ru — 2011-09-03 19:54 

No, sejtettem én, hogy akad majd szakértő :-)

Köszi!

 11. matifou — 2011-09-03 20:16 

58 felülést egy perc alatt fizikai képtelenség megcsinálni.
Lehetetlen.
Teljességgel LE-HE-TET-LEN!
x-(

 12. ParanoidMarcipan — 2011-09-03 21:41 

végre sikerült pont megjelenéskor érkezni, hurrá.

a futásos szintidőn kár fennakadni, tőlünk 6. osztályban ezt várta a tesitanár. én ugyan mondtam neki, hogy tökhüje, de valamiért nem hitte el… :)

 13. tib0ru — 2011-09-03 22:53 

Hohó, régi nickek az új helyen :-)

Kézcsók, légy üdvözölve!

 14. ParanoidMarcipan — 2011-09-03 23:13 

ó, hát járok én ide :) csak a kommentakitvitásom nem túl nagy, valahogy a munkahelyek nem lelkesednek, ha nem a melóval foglalkozom. ki érti ezt :)

 15. BenczeZsolt — 2011-09-05 01:43 

Szia!

Nem lehetetlen, ha a lábat támaszthatod/támasztják, mert akkor “rezgő íjként” pörögsz, mint a motolla. Sorkatonaként áll-leesést lehetett vele produkálni, illetve presztízst növelni:-))

Tiborunak meg gratula az eddigiekhez!

 16. Vnbetyr — 2011-09-05 11:53 

Bizony, nem árt, de azt hiszem, hogy hagyományosabb szereposztásban messze jobban teljesitenek, mint az erősebb nem.:)

 17. zerothisisone — 2011-09-09 13:13 

Illő tisztelettel jegyzem meg, hogy a túsztárgyalók nem feltétlenül pszichológusok, sőt sok szervezet ellenjavaltnak tartja, hogy gyakorló pszichológus tárgyaljon. A tárgyalóteam-ben persze szokott lenni, mint támogató elem. Még azon gondolkodtam, hogy az ijesztő busz alőtt álló ágensek (az a kék naci! WOW!)vajon az Einstein-i téridő melyik görbületében futják a jelzett szintidőre a 1,5 mérföldet.

 18. tib0ru — 2011-09-09 14:16 

Igazad van; én három túsztárgyalót ismerek személyesen (egy magyart és két külföldit), ezek közül egy (a magyar kolléga) rendelkezik szakpszichológusi végzettséggel, a másik (külföldi) kettő közül az egyik “csak” rendőr, a másik pedig már 8 éve dolgozott túsztárgyalóként, amikor elvégezett egy pszichológia-szakot.

 19. zerothisisone — 2011-09-09 16:16 

Egyéni felszerelés: lövésálló mellény, H-K USP, Rorschach teszt, analítikus dívány (kerekes) baseball sapka , “Negotiator – Cognitive-behaviourally oriented” felirattal.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.