A múltkor egy baráti beszélgetés kapcsán szó esett a római légiókról is. Mivel a téma amúgy is érdekes (engem legalábbis régóta és nagyon érdekel), azt gondoltam, egy posztot megér; már csak azért is, mert a Colosseum környékén folyamatosan grasszálnak műkedvelő légionáriusok, akikről készítettem pár fotót, s mondandómat ezekkel teszem még színesebbé – már ha ez a fokozás emberi érzékszervekkel egyáltalán elképzelhető.
Természetesen nem akarom magamra haragítani a hivatásos/amatőr történészeket és légió-kutatókat, ezért gyorsan leszögezem: nem tanulmányt akarok a képernyőtökre varázsolni, hanem mindössze pár érdekességet, amivel villoghattok baráti társaságban, ha ügyesen úgy manipuláljátok a környezetet, hogy a téma – mintegy véletlenül – pont a római légió legyen.
Nem nagy ügy; én kipróbáltam és bejött.
Először is itt van ugye az elnevezés, amely máris több táborra szakítja a 
szakértőket. Van, aki szerint a legio szó latinul egyszerűen sorozást jelent (tehát sorozott, azaz NEM önkéntes katonákról volt szó), mások szerint a lego ige tehet róla (amiből a nagysikerű játék is eredeztethető. Lego, legare = összeköt(ni), s ezt úgy tessék érteni, hogy a légió (bocs: a Légió; a továbbiakban: L.) volt az az anyag, amely a Birodalmat összetartotta.
A L. ab start nehézgyalogságból állt; lányoknak mondom, hogy ez nem túlsúlyos, pufók katonákat jelent, hanem azt, hogy nemcsak körömvágó ollóval voltak felfegyverkezve, de ennél mélyebben most ne menjünk bele a
haditechnikai ínyencségek boncolgatásába. A lényeg itt az, hogy a rómaiak alapjában véve sokáig gyalogos náció voltak; persze tenyésztettek lovakat is, de katonai erejük lényegét évszázadokig a gyalogos csapatok jelentették. Egy-egy tökösebb, karizmatikusabb parancsnokkal az élen egy L. naponta akár 70-80 kilométert is le tudott zavarni jelentősebb izomláz nélkül, és ebbe a pisiszüneteket is beleszámítjuk.
Ez a távolság persze eltörpül a Birodalom méretei mellett (fénykorában a kelet-nyugati kiterjedése lehetett úgy 5-5,5 ezer, az észak-déli pedig 2,5-3 ezer kilométer); na ezért is állomásoztak a L.-k szanaszét, a mostani angol-skót határtól a Kaukázusig. Rohamtempós menetelésre főleg olyankor kellett számítaniuk, amikor egy ambiciózusabb hadvezér (a tiltások ellenére) azzal akarta beszaratni a Szenátust, hogy átkelt mindenféle határfolyókon és belengette a fővárosnak a lompost (lásd még a Rubicon esetét a kockákkal és Cézárral).
Hogy mit adott a római hadművészet, illetve a L. az emberiség kultúrtörténetének? Csak két példa:
– A taktikai-hadműveleti hírszerzést, felderítést végző alegységeket speculatores-nek hívták. Ők spekulálták ki az ellenséges szándékokat.
– A mariusi reformokig (amikor is megalakulnak a 60-80 fős centuriák) a L.-nak volt egy 120 fős egysége, amit manipulus-nak neveztek. Úgy tartották, hogy ekkora egységet egy vezető még viszonylag könnyen tud irányítani (manipulálni) a harcmezőn.
Itt a légionáriusok láthatóan cigarettaszünetet tartanak a Colosseum előtt. Ha jól megnézzük, észrevesszük, hogy három katona és egy Julius Caesar van a képen; amikor közelebbről megnéztem a császárt (neki van babérkoszorú a fején), láttam, hogy egyedül ő hordott a tunikája alatt mobiltelefont.
Hiába, az uralkodói előjogok…
Beszéljünk egy kicsit a pénzről is.
Egy normál, mezei légionárius napi zsoldja (az alapbér) mintegy 400 éven keresztül (infláció nem nagyon volt…) úgy 10 as körül mozgott; ez évente 230 denariust jelentett. 
Ha hinni lehet a közgazdász-történészeknek, akkoriban egy denarius vásárlóereje nagyjából annyi volt, mint ma 16-18 euróé. Ez annyit tesz, hogy évente úgy egymillió – egymillió kétszázezer forintnyit vágott zsebre nettó, amihez még hozzájött a hadjáratok során szerzett zsákmány bizonyos hányada. Meg amit összelopkodott a harctéren a hulláktól, sebesültektől és a kifosztott településeken. Ja: a kaját-piát-szállást az állam fizette, és egy időben ingyen volt az egyenruha és a fegyver is.
A helyzet értékeléséhez még egy apróság: a katonaidő akkoriban átlagosan 25 év volt. A leszolgált idő után minden katona kapott 3-4 ezer denarius végkielégítést (ez volt a praemia, vagyis a prémium) és/vagy egy jó kis darab megművelhető földet valahol a Birodalomban.
Hogy árakról is beszéljünk: egy asba került egy fél kilónyi kenyér vagy egy liter olcsóbb bor. Ugyanennyiért vállalt be egy lepukkant prosti egy nagyon-nagyon gyors menetet. Hogy ez drága kenyeret vagy olcsó kurvát jelent, döntse el mindenki maga-maga.
Ha hivatásos katonák is vannak olvasóink között, most vegyenek be egy nyugtatót, számoljanak százig, relaxáljanak és csak ezt követően olvassák tovább.
Egy primus pilus beosztású főtiszt (nagyjából megfelel a mai ezredeseknek) az alapbér hatvanszorosát kapta (60-70 millió forint). A primi ordines-ek (alezredes) a harmincszorosát (30-35 millió mai pénzben), míg a közismert centuriones-ek (százados) a tízszeresét, vagyis évente 10-12 millió forintot.
És mivel még a légionáriusok élete sem volt fenékig készpénz, ejtsünk néhány szót a katonai büntetésekről is, amelyeket ugyancsak a rómaiaknak köszönhetünk.
– Volt a castigatio, ami azt jelentette, hogy a vétkest jól felpofozta a centuriója. Szerintem ki lehetett bírni.
– Húsbavágó lehetett a pecunaria multa, azaz a zsold bizonyos hányadának visszatartása. Vagyis pénzbírság.
– A gradus deiectio nagyjából az volt, mint napjainkban a rendfokozatban visszavetés. Ez lehetett ideiglenes vagy végleges.
– A missio ignominiosa azt jelentette, hogy a bűnös elvesztett bizonyos előjogokat, amelyeket a szolgálati idő biztosított.
– Ha egy légionáriust a militiae mutatio büntetéssel sújtottak, akkor helyőrségi áthelyezést szenvedett. Teszem azt egy kényelmes, napfényes itáliai castrumból (erődítményből) áthelyezték egy szopatósabb, nyirkosabb és barátságtalanabb germániaiba. Ennek napjainkban sem örülne egy katonaember; gondold el, hol szeretnél inkább szolgálni: valahol Nápoly mellett vagy Frankfurt külvárosában?
– A decimatio (tizedelés) pont azt bírta jelenteni, amit a szó sugall: a csapatot felsorakoztatták és minden tizedik legényt seccperc kivégezték. Kollektív bűnre (szégyenletes vereség, megfutamodás a harcmezőn, a L. szimbólumának és jelvényének számító sas (aquila) elveszítése) kollektív büntetés volt a válasz. Ilyen egyszerű és lényegretörő csávók voltak ezek a rómaiak.
Zárásként egy részmagyarázat arra, hogy miért is volt olyan hatékony a római hadigépezet.
Tudjátok, hogy hívták azt az istenséget, akihez a legtöbb római katona fohászkodott? Nem, nem Mars volt, nem is Jupiter vagy Apolló, és nem is Diána. Egy másodosztályú istennő (!) volt, úgyhogy ne szégyelld, ha eddig nem hallottál róla.
Disciplina volt a neve. Igen: a fegyelem istennője. No comment.
22 hozzászólás
1. matifou — 2011-09-10 13:11
Tényleg jól kerestek akkoriban a tisztek viszont nagyobb felelősség is volt rajtuk.
A teutoburgi csatát elvesztő Publius Quinctilius Varus például öngyilkos lett.
A csatát a Kalkrise környéki erdős/mocsaras – mondhatni lápos – területen vívták. Itt, a természeti adottságok miatt felbomlott a légiók alakzata, és a szövetkezett germán törzsek Arminius vezetésével felmorzsolták az ellenük küldött három légiót. Ennek köszönhető hogy hogy a Dunától északra és a Rajnától keletre eső területek nem lettek a Római Birodalom részei.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Teutoburgi_csata
2. szunditj — 2011-09-10 13:34
Én úgy olvastam valahol, hogy a római légióknak nem volt (mai kifejezéssel) hadtápjuk. A katonák maguk főzték meg amit enni akartak és a kenyerüket is maguk sütötték. Ha jól tudom (ha nem, hát vessenek a mókusok elé), pl. Caligulát (akit a légiósok becéztek így, császárként más neve volt) azért is kedvelték a katonák, mert köztük nőtt fel és akkoriban ő is magának sütötte az un. katonakenyeret. Persze ettől még lehet hogy a lisztet ingyen kapták hozzá. Mindenesetre nem lehetett valami fényes egy egész napos menetelés, vagy egy üdítő csata után még nekiállni főzőcskézni is, ha enni akartak.
3. szunditj — 2011-09-10 13:42
Lehet hogy innen ered a vicc is:
Félreértett katona! A tábornok nem tisztelteti az egységét, hanem tizedelteti!
4. szunditj — 2011-09-10 13:58
Már a köztársaság korában is a légióknak szerves része volt a lovasság. Csatákban főleg a szárnyakon használták őket, míg a gyalogság falanxkénk középen harcolt. De pl. a caeni csatában (amit a bekerítő hadműveletek klasszikus példájaként tanítanak máig is), a római lovasság, miután nem tudta áttörni az ellenséget, leszállt a lováról és a katonák gyalogosként harcoltak tovább.
Egyébként a csatából vesztesen visszatérő Varró consult a rangjának kijáró tisztelettel fogadták Rómában.
Scipio (aki Hannibal legyőzéséért kapta az Africanus utónevet) találta ki (fel) a három manipulusból álló cohorsot. Ez már olyan erejű alakulat volt, ami képes volt önnállóan is tevékenykedni.
5. szunditj — 2011-09-10 15:20
A gyalogságnak többféle fegyverzete volt. És ez még a legelején, a görög falanx-szerű harcászatnál alakult ki. Voltak katonák akik karddal harcoltak, voltak akik pilummal (rövid, kb. 2m.-es hajítódárda) és voltak akik hastával (hosszú, nehéz lándzsa, főleg a veteránok használták). Persze ahogy fejlődött a harcászat és a haditechnika, nyílván más fegyverzetű egységek is létrejöttek. A falanx egy nagyon nehezen kezelhető alakzat, csak szemtől szembeni harcra alkalmas, amikor a két fél egymással szemben sorakozik fel. Gyakorlatilag az előre (és hátra) történő mozgáson kívül semmi más manőverre nem alkalmazható. Csak az első, esetleg a második sor harcol, a többiek meg keményen bíztatják őket. (na erre találták ki a hastát, amivel a hátul álló veteránok is -kopaszok előre, ugye ismerős- valamilyen hatásfokkal tudtak harcolni) Éppen a falanxok merevsége miatt találták ki a rómaiak a manipulusokat, amik egységként mozogva és megbontva a falanx sorát tudtak külön-külön is előre vagy hátra mozogva manőverezni, attól függően, hogy milyen erős ellenség állt velük szemben.Így a hátul álló katonák is be tudtak avatkozni a harcba, oldalba támadva a másik manipulussal harcoló ellenséget. Főleg az elején sok győzelmüket köszönhették ennek a taktikának.De ez csak olyan ellenséggel szemben alkalmazható, aki maga is így harcol.
6. Pusi — 2011-09-10 22:36
Annyi pontatlanság volt ezekben a kommentekben, hogy az hajmeresztő.
Kezdjük azzal, hogy a legiós (ÉS NEM LÉGIÓS!) hadszervezet úgy nagyjából az ie. V-VI. sz.-ban alakult ki. A legiók ekkoriban valóban falanxban harcoltak, de már ekkor a centuria volt az alapegységük. Veii elfoglalása idején rómának 2 legioja volt. (ie. 396/358) és ezek már nagyjából ekkor használták a manipuláris hadrendet. (Érdekes módon a görögök is ekkoriban találják fel és alkalmazzák először taktikai egységként a falanxot kisebb egységre bontó ún lokhoszokat.)
A klasszikus legio nehézgyalogsága (egészen Marius koráig) a következő felépítést követte: a nehézgyalogság 1 legio=30 manipulus=60 centuria=600 contubernium. – Erre később még visszatérek – A centuriákba a katonák életkor szerint voltak beosztva, mégpedig 20 hastus (16-25 éves kor), 20 princeps (25-35) és 20 triarus centuria. Előbbi kettőben a támadófegyver a pilum (hajítódárda, általában 2 db), utóbbiban a hasta (gyalogsági lándzsa). A hastus és a princeps centuriák 60, a tirarii 30 főből álltak. Vagyis teljes feltöltés után összesen 3000 fő. Ehhez kisegítő erőként (auxiliaris) általában 1200 velites (római könnyűgyalogos; a vagyontalan polgárokból toborozva) és 300 equites (lovagrendi lovas) csatlakozott, de ezeket nem tekintették a legio szerves részének.
A manipuláris hadrend lényege pedig az volt, hogy a manipulusok, a sakktábla azonos színű kockáihoz hasonlóan állva fel három, egymástól függetlenül mozgatható vonalat képeztek, a kor szereinti beosztással. (Elöl a hastus, majd a princeps és leghátu triarus) A manipulusok közti térközök arra szolgáltak, hogy egyrészt a második vonalnak legyen helye manőverezni és használni a hajítódárdát, másrészt hogy a támadó vonala megtörjön a résbe való benyomuláskor, így sebezhetővé váljon. Erre különösen a falanxban felálló ellenség volt érzékeny.
A triarii-t amúgy csak válsághelyzetben vetették harcba. Erre utal a latin közmondás „ad triarius rediisse” vagyis „Jöjjenek a triariusok!”, amit akkor mondtak, ha a helyzet az utolsó tartalékok felhasználását is megkövetelte.
Egyébként maga hadtápszolgálat – logisztika – kifejezés egyébként latin eredetű. Arról, hogy ez a hadtáp hogy működött csak annyit, hogy Caesar „Commentarii di bellum Gallico” című könyvében részletesen leírja, hogy a gallok miként „kezelték” a rómaiak rekviráló egységeit.
Amúgy a centurián belül is voltak kisebb egységek, ezeket contubernium-nak hívták általában 8 főből állt és az egy sátorban lakó, egy üstöt használó, egy öszvéren és csatlóson osztozó katonákat jelentette. Vagyis ez élelmezési-felszerelési alapegység volt.
7. Cassio — 2011-09-10 22:53
Sziasztok! Mivel engem is érdekelt a téma, különösen a korabeli pénzügyi viszonyok, utánajártam, s a neves olasz szakértö Piero Angela munkaja alapján a következö akkori árakat (s mai Eurora való körülbelüli átváltását) osztanám meg veletek:
a korabeli romai birodalomban fontossagi sorrendben a következö pénzérmek vannak forgalomban mint
aureo (arany), denario (ezüst), sesterzio (bronz), dupondio (bronz), asse (réz)
A sesterziust hasznaltak inkabb a mindennapokban annak közepesen nagy értéke miatt, s a váltása a következöképpen alakult mint
1 sesterzio= 2 dupondio = 4 assi = 8 semissi = 16 quadranti
nagyobb vásárlásoknal
1 denario = 4 sesterzi, 1 aureo = 100 sesterzi (a sesterzio cca megfelel mai 2 Euronak). Ezt az értékét megörzi cca 115 d.C -ig (Kr.utan 115)
S végül néhány ár amit az olasz történészek hellyel közel megállapitottak:
1 l oliva olaj= 3 sesterzi = 6 euro
1 l közepes minöségü bor= 1 sesterzio = 2 Euro
1 l jobb fajta bor = 2 sesterzi= 4 euro
1 kg kenyér = 1/2 sesterzio = 1 euro
1 kg buza = 1/2 sesterzio = 1 euro
1 tányér (korabeli) leves (minestra) = 1/4 sesterzio (1 asse) = 1/2 euro
1 fürdöjegy a termalfürdökbe= 1/4 sesterzio= 1 asse = 1/2 euro
1 db tunica (ruha) = 15 sesterzi = 30 euro
1 db öszvér = 520 sesterzi = cca 1000 euro
1 rabszolga= 1200-2500 sesterzi = 2500-5000 euro
ja s a pásztoróra :) a gyors menet: 8 assi = 4 euro
udvözlettel
8. Cassio — 2011-09-10 23:05
kiegészités: amit bizonyosan tudni lehet hogy a korabeli átlag romai polgár cca 30 sesterziust hord magánál (60 Euro). Az fenmaradt adatok azonban azt mutatjak hogy a szegeny-gazdag közti különbség nagyon nagy volt. 6 sesterzi naponta elegendö volt egy kis család (3 fö) lakásköltségére (lakbér), mig egy jómodú romai polgar (lasd ha kimentek a Roma déli részen az Appia melletti Ville dei Quintilli tulajdonosa lehetett) éves költségvetése elérte a 20.000 sesterzit azaz 55 sesterzit naponta a közvetlen kiadásaira.
Késöbb az inflació is megjelent: az 1 sz. során 6,5 kg búza (1 modio) 3 sesterzibe került,a 3 sz. végére ezért már 240 sesterzit kellett fizetni. (80szoros leértékelödés)
9. tib0ru — 2011-09-10 23:24
Hm, az árak vonatkozásában van egy-két furcsaság, de természetesen nem kérdőjelezem meg a szakértők hozzáértését.
a.) Szóval egy kiló búza egy eurónyi sestercius volt, akárcsak egy kiló kenyér, vagyis 270 forintnyi? Az elég durvának hangzik, hiszen ma egy kiló búza 50-55 forint, egy kiló átlagos fehérkenyér meg nagyjából 200-220 forint. Magyarán: napjainkban egy kiló kenyér négyszer annyiba kerül, mint egy kiló búza, míg a rómaiak idejében egy árban volt?
2.) Egy liter olívaolaj hat eurónyi sestercius..? Abban az időben, amikor alapvető élelmiszernek minősült, és az olajba mártogatott kenyér volt a nincstelenek szinte egyedüli kajája?
3.) Egy liter közepes minőségű bor két euró? Akárcsak ma…
Szóval érdekes.
A mariusi katonai reformokról (és az időszámításunk előtti első századi Rómáról általában) ajánlom ezt a könyvet; nem dokumentumkötet ugyan, hanem regény (ráadásul egy nő írta…), de nagyon plasztikusan foglalja össze a fontosabb tudnivalókat (noha pár tévedés be-becsúszik).
http://konyvar.hu/colleen-mccullough/roma-elso-embere-i-ii/
10. tib0ru — 2011-09-10 23:24
És persze köszönöm a kommenteket!
11. Cassio — 2011-09-11 07:44
Igazad van, de ne felejtsd el, ma a búza ára erösen torzitott a különféle szubvenciók miatt, s ez érvényes a kenyérre s szinte minden agrár termékre. Lehet ezért. Még ha a 100 évvel ezelötti magyarorszagi élelmiszer árakat figyeled akkor is láthatsz hasonló furcsaságokat.
A kiváló példád az olivaolajjal: most jut eszembe, az olaj nemcsak élelmiszer volt de használták (használjak) szinte mindenre: mécsesbe, gyógyszernek, kiegészitönek stb ezért volt annyirra alapvetö élelmiszer.
12. stoppos — 2011-09-11 14:26
Ha jól tudom akkoriban a búza messze nem hozott annyi termést, mint manapság. Talán 3 szem volt egy kalászon. De majd a nálam tájékozottabbak megmondják. Ráadásul a 3. századra Róma éléskamrája Észak Afrika lett, mivel az olasz félsziget nem tudta volna kielégíteni a keresletet. Ez viszont sok szállítással jár, így drágább is. Ezért is tör ki éhínség, mikor a Vandálok feldúlják Észak Afrikát.
13. tib0ru — 2011-09-11 16:12
Igen, olvastam olyan véleményt, amely szerint a mediterrán civilizációkat (görög, római, pun) eredetileg az olívacserje termése tette naggyá, hiszen sokoldalú és viszonylag problémamentes felhasználása (amire te is utalsz) lehetővé tette, hogy az ottani embereknek jusson idejük másra is, ne csak az élelmiszer felkutatására…
Persze ez így biztosan túlzás, de lehet benne valami.
14. tib0ru — 2011-09-11 16:14
Hát ha ez a 3 szem egy kicsit kevésnek tűnik is, az akkori terméshozam biztosan nem érte el a mai 3,5-4,5 tonnát hektáronként.
15. stoppos — 2011-09-11 17:48
http://www.reshafim.org.il/ad/egypt/timelines/topics/agriculture.htm
Tudom, internetes adat. :) Itt azt írja, hogy 750 kiló hektáronként. Mondjuk ez Egyiptom, de nagyságrendileg jó lesz.
http://www.bible-archaeology.info/agriculture.htm
Itt meg azt íja, hogy 13,5 kilót vetettek 0,2 hektáronként, ami a fele a mainak.
Az köbö 11 szem szálanként, szal télleg több, mint 3. :)
16. tib0ru — 2011-09-11 21:21
Ezek szerint a búza hozama 3000 év alatt csak az ötszörösére nőtt. Érdekes; ha tippelnem kellett volna, legalább tizenöt-húszszoros növekményt saccoltam volna.
17. BenczeZsolt — 2011-09-12 08:15
Sziasztok!
A Klasszikus világ hadművészete című kiadvány remek képekkel és illusztrációkkal igazán szemléletes és informatív. (előlap így néz ki:http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=a-klasszikus-vilag-hadmuveszete&ID=36692)
egyéb:
a birodalom történetében a békés/háborús évek aránya konvergál a nullához így nézzétek a zsold nagyságát ( az tény, hogy a katonának a háború drog, de érdemes/tanulságos elbeszélgetni egy-egy harci zónát megjárt katonával, hogy tényleg olyan rózsaszín hálivúdi-e a lét, ha tényleg az a tét…)
18. stoppos — 2011-09-12 09:49
Azért Egyiptomon kívül, lehet hogy messze nem volt ennyi a búza hozama. Bár megint csak öteltelek. Ha lesz egy kis időm rákeresek, mert most már marhára kíváncsi vagyok.
19. Lebrac — 2011-09-14 19:49
Ez nemcsak a légióban volt szokás. Nemrég olvastam Somogyváry Gyula 1848/1849 szabadságharc idejében játszódó könyveit (4 db), ami egyébként Görgey Artúrt mutatja be külső szemszögből. Igaz ott már volt hadtáp, de a katonák a napi menet előtt/alatt/után „lefőztek”. A kenyeres pajtás-ok voltak az együtt főzők. Tanulságos, hogy a tavaszi hadjárat előkészítése során, hogyan nézett ki pl. az utászok Tiszafüred-Tokaj-Kápolna vonulása. Hogyan történt pl. a faanyag és egyéb kellékek biztosítása vagy az. ún. beszállásolás, amikor a katonák ott aludtak „valakinél” az adott faluban.
20. kalasnyikov — 2012-04-02 22:08
A tizedelés egyébként kicsit nagyobb felhajtással járt. Ilyenkor elővették , és szétszedték a fascest (vesszőnyaláb, igen az, amiről a fasiszták kapták a nevüket). Ebben általában kilenc vessző és egy bárd volt. A folytatás sejthető: a felsorakoztatott legionariusok közül kilencnek a vessző jutott, a tizediket meg szépen lefejezték a bárddal.
21. outatime — 2013-04-05 05:07
en azt hittem regebben nagyobbak voltak a seregek. Olvasgattam most kicsit a dolognak utanna, meglepodtem. Logikus mondjuk hogy nem voltak akkora seregek, hiszen eleve a nepesseg is kisebb volt.
tiboru ( a legmelyebb hodolatom ellenere is kisbetuvel irom mert o is igy irja ) felnyitotta ismet a szemem :)
22. kalasz — 2016-08-12 12:34
Apróság: a LEGO név nem latinból eredeztethető, hanem a dán „leg godt”, azaz kb. „játssz jól” rövidülése.
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.