Radovan Karadžić

Mi lehet kellemesebb rilex egy katonai/rendvédelmi blogon, mint belepiszkálni egy valódi háborús bűnös + köztörvényes bűnöző (2 in 1) magánéletébe.

Következzék tehát egy nagyon rövid áttekintés arról, ki is ez a busafejű Radovan Karadžić (magyar átírásban Karadzsics, de mi maradjunk az eredetinél), milyen pályát futott be és miért volt ez jó neki.

(Miért-miért, hát a lóvé meg a hatalom miatt…)

Bő három évvel ezelőtt (2008. július 18-án) a BIA (Bezbednosno Informativna Agencija, a szerb polgári titkosszolgálat) különleges beavatkozó egysége Belgrádban csuklyát húzott a régóta megfigyelt, háborús bűnök elkövetésének megalapozott gyanújával akkor már 13 éve körözött Radovan Karadžić fejére. (Nagyon meg lennénk lepődve, ha elfogásánál valóban csak a szerb titkosszolgálat emberei vettek volna részt, de ez egy ideig megmarad szerb, amerikai és talán brit államtitoknak; mindenesetre a Delta Force és az SAS egyes tagjai biztosan csak szabadságon tartózkodtak 2008-ban hosszú-hosszú hónapokon át a Balkán különféle államaiban).

Az elfogás, majd a hágai per ismét felelevenítette a kérdéseket: honnan jött, mit akar és egyáltalán, ki ez az ember? Ezekre a kérdésekre próbálunk a magunk egyszerű módján válaszolni.

A boszniai szerbek majdani politikai vezetője 1945-ben született (állítólag ártatlan tekintetű gyermekként) egy aprócska, bosnyák többségű, közép-montenegrói településen, Petnyicában. Apja a második világháború alatt a szélsőségesen kommunista-ellenes (később németbarát) csetnik mozgalom tagja volt, amit utóbb Titóék több éves börtönnel honoráltak; a kis Radovan ezt a bélyeget volt kénytelen magán viselni iskolai évei alatt, s nem lenne meglepő, ha ügyvédje ezt, mint enyhítő körülményt majd a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt hosszasan kifejtené. Mindenesetre még az általános isiben sem viselkedett háborús bűnösként, ami ismét csak aláhúzza azt a régi tételt, hogy a középiskola és az ezt követő időszak szokta felébreszteni a humanoidokban az állatot. Emberek! Kétszer is gondoljátok meg, meddig taníttatjátok gyermekeiteket!

Először azt gondoltam, írok pár sort a csetnikekről, de aztán rájöttem, hogy olvasóink fejenként legalább háromszor látták a Sutjeska című filmet és még legalább tíz hasonlót, úgyhogy sértésnek vennék, ha elkezdenék okoskodni. A lényeg, hogy kemény csávók voltak (balra fent egy csetnik a fotogénebb osztályból), és ez a fekete (itt jobbra) volt a zászlójuk; felirata: A királyért és a hazáért! Szabadság vagy halál!

Nem túl kreatív, elismerem, de azok a srácok komolyan gondolták; főleg a halálfejet.

A középiskoláit már Szarajevóban fejezi be, s az érettségi után ugyanitt kezdi el felsőfokú tanulmányait: a helyi orvostudományi egyetem pszichiátriai karára iratkozik be, ami világosan
mutatja, hogy a származás, illetve a családi ideológia örökségének bélyege húsz év alatt vagy magától lekopott, vagy az ifjú Karadžić valamivel meggyőzte a hatalmat, hogy mégiscsak a jó fiúk oldalán áll. A hetvenes évek semleges és el nem kötelezett Jugoszláviájában mindenkinek alanyi jogon járt útlevél, amit ki is használ: 1974-ben az USA-ba utazik, ahol félig a saját költségén, félig állami ösztöndíjjal a Columbia Egyetemen csiszolja angol nyelvtudását.

Magamnak sem kívánnék ennél enyhébb elnyomást.

Diplomája megszerzése után pszichiáterként helyezkedik el, ahol (a szakmaiakon kívül) megcsillogtatja üzletemberi kvalitásait is, elvégre a Balkánon vagyunk, ahol minden értelmes ember igyekszik egynél több lábon állni: Szarajevóban és környékén egyre többen szereznek tudomást arról, hogy az amúgy magánpraxist is folytató Karadžić doktor némi készpénz (általában pár ezer nyugatnémet márka) ellenében bárkinek pecsétes papírt ad arról, hogy rokkantsági foka elérte a korhatár előtti nyugdíjazáshoz szükségeset, illetve (egy kicsivel többért, mondjuk ötszámjegyű márkaösszegért) pszichiátriai igazolásokat is kiállít olyan köztörvényes vádlottaknak, akik az ily módon bizonyított részleges beszámíthatóságukra (agylágyulás, satöbbi) támaszkodva olykor éveket nyertek egy-egy ítélet meghozatalakor. Az egykori német bankjegynyomda tervező grafikusai óriási jövőbelátási képességről tettek tanúbizonyságot, amikor az ezermárkásra a Grimm testvéreket tették…

Lám, ilyen dolgok estek meg akkoriban azon a félbarbár Balkánon… Milyen jó, hogy mi itt ilyesmiről (pénzen vett beszámíthatatlansági dokumentumokról) csak olvasmányélményeinkből értesülhetünk! Méghogy pszichiáterek pénzért megszegjék az esküjüket… 

Elképesztő viszonyok uralkodtak abban az átkos bolsevizmusban, ott, az elmaradott Boszniában…

Egyes források azt is tudni vélik, hogy egyszer egy fiatal pár fordult hozzá tanácsért, megromlott családi viszonyaik lélektani rendezése érdekében. Radovan türelmesen meghallgatta őket (százötven márkás konzultációs óradíj ellenében én is borzasztóan türelmes bírnék lenni), majd az ifjú férjtől megkérdezte: hányszor szoktad megverni az asszonyt? A kicsit pironkodó, szemlesütve kimondott válaszra („maximum havonta egyszer, doktor úr!”) megcsóválta a fejét és ezt válaszolta: legalább hetente egyszer kellene, már ha igazi férfinak tartod magad…

A nyolcvanas évek elején Belgrádba költözik, ahol belevág egy meglehetősen homályos, ám annál több pénzt hozó bizniszbe: hamis igazolások, valamint kapcsolati tőkéjének felhasználásával több millió márkának megfelelő állami támogatást vesz fel állítólagos (természetesen képzeletbeli) mezőgazdasági beruházásokra. A pénzből luxusvillát építtet magának Pale-ban, valamint egy – családi vállalkozásként üzemelő – síparadicsom alapjait is leteszi. Úgy tűnik, itt egy kicsit elveti a sulykot, mert az ugrósáncot és a sífelvonót még a minisztériumi barátai sem tudják kukoricaföldként vagy arató-cséplő gépként elszámolni; Karadžić 1984 őszén előzetes letartóztatásba kerül csalás és sikkasztás miatt. Egy év vizsgálati fogság után óvadék ellenében szabadul, majd jogerősen három évet kap, amit sosem ül le, vagyonához nem nyúlnak; a barátok minden körülmények között barátok maradnak, holló a hollónak nem foglalja le az úszómedencéjét, s azt pedig, hogy a kéz mit szokott csinálni a másik kézzel, mindenki tudja, aki olvas latin klasszikusokat.

Azt, hogy a kőkemény üzletemberi külső érző szívet takar, gyermekkönyveivel szerette volna  bizonyítani. Verseket is írt (állítólag elég egyszerű, de annál hatásosabb patrióta mondanivalóval), ennek ellenére a szerb kulturális elit nem fogadta be; Szarajevóban és Belgrádban mindig is megmaradt a montenegrói hegyek közül érkező, egzaltált és torzonborz vidéki bugrisnak.
Az 1989-es, többpártrendszer-szagú forrongások idején alapító tagja a bosznia-hercegovinai Szerb Demokratikus Pártnak, melynek elsődleges célkitűzése volt a szétszórattatásban élő balkáni szerbek egyesítése és Nagy-Szerbia létrehozása. Három évvel később a frissiben megalakult, és a milosevicsi Jugoszláviával szövetséges Boszniai Szerb Köztársaság elnöke. Innen kezdődik az a fejezet, amit a legobjektívebb elemzők is csak a „népirtás” szóval tudnak jellemezni: etnikai tisztogatás, Európában a második világháború óta nem tapasztalt kegyetlenkedések, fegyveres és irreguláris martalóc-csapatok garázdálkodása, csoportos erőszak, tömegsírok, Srebrenica…

Az 1995-ös daytoni  békemegállapodás véget vetett Karadžić ámokfutásának. Kiválóan működő, titkosszolgálati támogatottságú háttere, valamint több tízmillió eurós magánvagyona 13 éven keresztül lehetővé tette, hogy – fedőnéven bár, de háborítatlanul –, szakmai tevékenységet folytatva éljen a szerb fővárosban (miközben állítólag a boszniai hegyekben keresték ezerrel…), sőt, kisebb-nagyobb külföldi utakat is tegyen Ausztriába, Olaszországba és még a jóisten tudja, merrefelé. 

Én személy szerint roppantmód csodálkoznék, ha mifelénk nem járt volna, minimum Szegeden, egy homeopátiás vagy természetgyógyászos dzsemborin. Persze senki sem feszegeti, mert cink lenne beismerni, hogy bennünket is átvert.

Á, teljességgel kizártnak tartom, hogy esetleg Moszkvában és/vagy Minszkben is töltött volna hónapokat, féligmeddig orosz/belarusz államköltségen, s az is elképzelhetetlen, hogy akár maradhatott is volna a rubel-övezeten belül, amennyiben hajlandó sok-sok nullában végződő összeget adományként átutalni valamelyik orosz párt számlájára. Aki ilyet feltételez, az gonosz-gonosz-gonosz!


Azt, hogy Belgrádban sokan évek óta tudják, hogy hol és milyen identitás alatt bújkál, nyilvánvaló. 2008. július 18-án azonban betelt a pohár. Valahol, valakik között komoly alkuk köttettek, férfias kézfogások pecsételtek meg szigorúan titkos minősítésű (vagy írásba sohasem foglalható) megállapodásokat.
Szerbia hozott egy stratégiai döntést, amelynek hosszú távú következményeit nem lehet előre látni. Egy biztos: Radovan Karadžić fogoly (már amíg netalán öngyilkos nem lesz a börtönben…), előzetes letartóztatásban üldögél Hága külvárosában, Scheveningenben és a nemzetközi bíróság vár rá. Blogunk olvasóközönsége érdeklődve várja a fejleményeket; új hír hosszú-hosszú hónapok óta nem keletkezett róla.

4 hozzászólás

 1. 42 — 2011-09-15 09:08 

Bar a borton tenyleg a varos szelen van (es nem korhaz :) ), Scheveningen maga Haga egy tengerparti, elokelo resze. A borton tkp. egy csaladi hazas, draga ovezetben van: http://maps.google.com/maps?q=Pompstationsweg, Scheveningen, The Netherlands&hl=en&ll=52.109734,4.300268&spn=0.004817,0.009645&sll=52.053968,4.286041&sspn=0.154325,0.308647&vpsrc=6&t=h&z=17 .

 2. stoppos — 2011-09-15 14:43 

Adolf barátunk meg festett. Bár lehet, ő pont ettől kattant meg.
– Nem tudom lefesteni ezeket a kurva fákat!!! KINYÍROK MINDENKIT INKÁBB!!!

Ki volt a harmadik Milosevicsen, meg ezen a csókán kívül, akit elkaptak? Rémlik még egy fószer, de azt nem Belgrádban, hanem valahol vidéket nyomták le. Aztán jól meg is halt a börtönben.

 3. BenczeZsolt — 2011-09-16 17:05 

Szi Stoppos!

Tudtommal az alábbi emberek szerepeltek a listán:

Ratko Mladic még él

Goran Hadzsic még él

Željko Raznatovic (alias Arkan) már 2000-ben meggyilkolták

 4. tiboru — 2016-03-24 18:24 

Mai hír:

Az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta és negyvenéves börtönbüntetésre ítélte Radovan Karadžić volt boszniai szerb elnököt csütörtökön a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.