Kim Philby 1.0

A szovjet/orosz hírszerzés saját, külön bejáratú panteonjában, közvetlenül Félix Dzserzsinszkij egészalakos szobra körül, az általunk is megénekelt Richard Sorge kicsit táskás szemű, enyhén cigaretta-, alkohol- és női verejték-illatú fotója mellett egy egész sorozat fénykép látható, amelyek született brit alattvalókat ábrázolnak.

Ők a Cambridge-i Ötök néven ismert lelkes csapat, akik közül ma a talán legkalandosabb életű Kim Philbyvel foglalkozunk. És mivel a téma nagyon komplex, ismét csak több részletben tárjuk elétek, kockáztatva mindazt, amiről mindenki tud, de senki nem beszél.


Mielőtt belevágnánk hősünk életrajzába, pár mondatban villantsuk fel a színrelépését közvetlenül megelőző műveleti helyzetet.

Sztálin 1934-ben küldi ki Nagy-Britanniába egyik kedvenc mesterkémjét, Alexander Mihajlovics Orlov ezredest, aki londoni rezidensként azt a feladatot kapja, hogy nézzen körül a lobogó szellemiségű angol ifjúság köreiben és kezdje el kidolgozni azt a beszervezési stratégiát, amely közép- és hosszú távon minőségi téglákat eredményez, lehetőleg Őfelsége titkosszolgálatán belül. Orlov előveszi az (azóta is érvényes) hírszerzési alapelveket tartalmazó listát, amelyek közül most csak kettőt említünk:

1.) Sokkal egyszerűbb, olcsóbb és rizikómentesebb beszervezni egy fiatal, ismeretlen és tehetséges csikót, aki majd lassan-lassan felkapaszkodik a titkosszolgálati hierarchia lépcsőfokain, mint megpróbálni becsavarni egy – már pozícióban lévő – nagy arcot.

2.) Egy valóban hatékony és elkötelezett hírszerző esetében nem árt, ha a pénzen, nőkön/férfiakon, valamint a különféle tudatmódosító szereken kívül a motivációk felsorolása tartalmaz valami ideológiai, spirituális összetevőt is.

A fentiek alapján Orlov (aki amúgy összesen másfél évet tölt az angol fővárosban, majd Spanyolországba helyezik, de ez egy másik történet), szóval Orlov rájön, hogy a híres Cambridge-i Trinity College ódon falai között nagyszerű emberanyag tenyészik; az itteni huszonévesek jelentős része egyfelől kacérkodik a kommunizmus gondolatával, másfelől meg az iskola végzősei hagyományosan komoly esélyekkel indulnak a szigetország államigazgatási, titkosszolgálati és gazdasági csúcspozícióiért folytatott versenyben.

És akkor csapjunk a lovak közé.

Harold Adrian Russel Philby 1912. január elsején sír fel először Ambalában, egy indiai (közelebbről: pandzsábi) város szülészetén. Édesapja, Sir Harry John Bridger Philby (itt balra, egyik kedvenc ruhájában) brit köztisztviselő volt a koronagyarmaton, és ha nem félnék a soha véget nem érő zárójelektől, most részletesen elmondanám, hogy mekkora spíler volt; mesélhetnék többek között az első világháborús német ügynökökkel folytatott párharcairól, a közel-keleti titkos megbízásairól (állítólag még Lawrence ezredesnél is tehetségesebb kém volt), de nem teszem…

A Kim nevet a Kiplingért rajongó fatertól kapja. Sir Harry minden bizonnyal sötét erőkkel cimborált, amikor ezzel a becenévvel illeti kisfiát, hiszen tudjuk, hogy a Kipling-féle Kim szinte már pendelyes gyermekként kémkedik  – igaz, a briteknek és Indiában.

Vagy a kémkedésre való hajlam örökölhető, mint a diabétesz? Hm, kínzó kérdés...

Éppen csak betölti a 17. életévét, amikor – szülői noszogatásra – beiratkozik a bevezetőben már említett egyetemre, méghozzá történelem alapszakra. Kicsit gátlásos, enyhén dadogó, zenerajongó, a sportban nem túl eredményes nagykamasz, hatalmas szociális érzékenységgel, akinek van összehasonlítási alapja: az európai agyak számára szinte felfoghatatlan indiai nyomort (szemlélőként) ugyanúgy ismerte, mint az angol felső tízezer hétköznapjait.
Még nincs 19 (mármint éves), amikor felfedezi magának a baloldali eszméket; megismerkedik a CUSS-szal (Cambridge University Socialist Society, ami olyan lehetett, mint a KISZ, csak kevesebb jó nővel és több bőrcipővel), amelynek lelkes tagjává válik. A gazdasági világválság okai annyira foglalkoztatják, hogy harmadévtől kezdve a történelemről a közgazdasági témákra helyezi át érdeklődési területét.

Legnagyobb hatással egyik professzora, bizonyos Maurice Dobbs van rá, aki akkora komancs volt, hogy mellette Lenin szélsőjobbos elhajlónak tűnt. Dobbs noszogatására kezdi el olvasni Marxot, és (noha erre nézve csak találgatások vannak) ő mutatja be egymásnak a három ígéretes fiatalembert: a mi Kimünket, Guy Francis de Moncy Burgesst és Donald MacLeant.

Ha ezek után arra gyanakodnánk, hogy Dobbs professzor személyi és munkadossziéja több kötetre rúgott a messzi Moszkvában, nem tévednénk olyan túl nagyot.

Mielőtt továbbmennénk, gyorsan szögezzük le: a harmincas évek Angliájában egyáltalán nem számított sátáni dolognak, ha valaki sarlós-kalapácsos emblémát vagy Lenin-tetkót viselt, esetleg whiskyszopogatás közben az Internacionálét énekelte a fürdőkádban. A high society elnéző mosollyal figyelte fiai kacérkodását a nagy, bumfordi keleti eszmével, s úgy tekintették, hogy egyfajta szellemi gyermekbetegség, amin mindenki átesik, majd harmincassá érve és apja klubjának tagjává válva szorgalmasan építgeti tovább a kapitalizmust. Ez a vélekedés az esetek 99,99 százalékában be is jött.

Asszem Churchill mondta, hogy a huszas éveiben mindenki szociáldemokrata, a harmincasaiban liberális, de miután benő a feje lágya, a normálisabbja konzervatívvá válik. Ő csak tudta…

’32–ben ellátogat Németországba és élőben végignézi von Papen kancellárráválasztását. Okos fiú és nagyjából látja, mi várható az elkövetkezendő években attól a kefebajszú osztráktól. Az egyetemet 1933 nyarán fejezi be, majd (mivel a Németországból érkező hírek hatására az antifasizmus már úgy lobog benne, mint ahogy pásztortűz ég őszi éjszakákon) úgy dönt, hogy Ausztriába utazik, ahol a két szélsőséges ideológia napi fegyveres összecsapásokat produkál a fasisztoid Heimwehr és a kommunista befolyás alatt álló Schutzbund között. Mondanunk sem kell, Kim melyik oldalt érzi közelebb magához.

Ahogyan az a heteroszexuális férfiak és a leszbikusok esetében oly gyakran előfordult már a világtörténelemben, a végső lökést egy nő adja: Kim bécsi szállásadója egy Kohlmann nevű, lengyel származású zsidó emigráns, akinek volt egy nagyon csinos, Alice nevű, alig húsz éves lánya (akinek nemi érése jócskán befejeződhetett, lévén ekkorra már elvált asszony). Nos, ez az Alice (barátoknak csak Lizi) meghódítja a visszahúzódó angol szívét, ami önmagában még nem fabrikált volna mesterkémet Kimből, de volt ott még valami.

Zsenge korához és tekintélyes mellbőségéhez képest Lizi (akit Kim feleségül is vesz) ugyanis elég komoly kapcsolatokkal rendelkezett a lassan az illegalitásba átcsúszó bécsi kommunista mozgalom felé. És mivel magyarok mindenhol vannak, azt is elmondom, hogy (bizonyos források szerint) Lizit a kommunista pártba egy Péter Gábor nevű magyar női szabó szervezte be.

Igen, az a Péter Gábor (itt balra).

Nagyon valószínű, hogy Bécsben, valamikor 1934 januárjában kerül először kapcsolatba az OGPU egyik rezidensével, aki “Szinok” fedőnéven (ez oroszul olyasvalamit tesz, hogy Öcsi, Fiacskám) be is szervezi, ellátja ideológiai munícióval és egy pár napos gyorsított oktatáson megtanítja neki a hírszerzés alapfogásait. Pár hónappal később Lizivel együtt hazatérnek Londonba, ahol a szovjetek egyik nagyon tehetséges embere, „Ottó”, valódi (?) nevén Arnold Deutsch lesz a tartója. Ottó javasolja, hogy a fedőnevet változtassák németesre, és innen kezdve a hírszerzési jelentésekben „Söhnchen”-ként szerepel.

’34 őszétől kezdve Kim elkezdi a hosszadalmas, ám később elképesztően gyümölcsözőnek bizonyuló menetelését a brit titkosszolgálat felé: látványosan szakít addigi baloldali elkötelezettségével, tagja lesz a (finoman náciszimpatizáns) Angol-Német Baráti Társaságnak, sőt – és ez igényelte részéről a legnagyobb megerőltetést – még Hitlert elismerő jelzőkkel illető politikai tanulmányok is kikerülnek a kezei alól. Az álca annyira beválik, hogy 1935-1936 között többször meghívják Németországba, ahol a külügyminisztérium vezetői is fogadják (egyszer például maga Ribbentrop doktor is).

Magánvélemény, de személy szerint nem tartom kizártnak, hogy esetleg a Vaterland valamelyik titokzatos szolgálata is megpróbálta beszervezni – hejjjjj, micsoda sztori lett volna: a németek által beszervezett szovjet hírszerző, aki később (fedésként) brit kém… De ne mondjunk le teljesen erről a vonulatról, elvégre számos Philby-akta még úgy 20-30 évig zárolt.

Újságíróként is kivív magának egy komoly tekintélyt, olyannyira, hogy a The Times is egyre gyakrabban kéri fel cikkírásra, s 1937 májusától a híres napilap haditudósítójaként Spanyolországba megy. És mivel annó szinte nyílt titok volt, hogy a Times külföldi tudósítói olykor szívességeket tesznek a Secret Intelligence Service-nek (többek közülük később főállásban is az MI-5 vagy az MI-6 hivatásosaivá váltak), az első komoly lépés megtörtént a fő cél felé: beépülni a brit titkosszolgálatba. 

Bónusz-érdekesség: amikor 1937-ben a szovjet katonai hírszerzés akkori nyugat-európai koordinátora, Valter Krivitszkij (itt balra, azokkal az érdekes füleivel) úgy dönt, hogy neki a párizsi levegő valamivel jobban ízlik, mint a moszkvai, elmondja a Deuxième Bureau-nak, hogy tudomása szerint Franco közvetlen környezetében van egy angol újságíró, aki az NKVD-nek dolgozik és a spanyol államfő meggyilkolását készíti elő.

Ahogy a Stirlitzes viccekben mondanák: Kim soha nem volt ily közel a lebukáshoz.

És tudjátok, hogyan úszta meg? Hát, nem fogjátok elhinni: a franciák ezt akkora marhaságnak tartották, hogy egyszerűen szégyellték átadni az infót a briteknek, mert attól féltek, kiröhögik őket.

Ezekkel a történésekkel párhuzamosan egy másik „vakond”, Burgess is elkezdi karrierjét építgetni, s három évvel később már olyan pozícióban van, hogy Philbyt ő fogja beajánlani a gumitalpúakhoz…

Úgy látszik, a csúcskémek (legalábbis a heteró férfiak) tényleg mind nagy pinabubusok voltak: Kim Spanyolországban igen közelről megismerkedik egy angol nemes színésznő feleségével, Lady Lindsay-Hogg-gal, aki aztán bemutatja a teljes spanyol arisztokráciának, majd amikor a sors (azaz – hogy korrektek legyünk – az NKVD) szeszélye folytán Franciaországba kerül tudósítónak, ott is talál magának egy nagyon attraktív nőszemélyt, aki egyrészt kiváló legenda-kiegészítő, másfelől meg tökéletesen alkalmas volt az unalmas órák színesítésére. Időközben elválik Lizitől, s vidáman éli az újdonatúj agglegények életét. Amúgy meg a harmincas évek végén sokat utazik mindenfelé Európában és a dél-spanyolországi Gibraltártól a távoli porosz Königsbergig mindenfelé igyekszik játszópajtáslányokat toborozni a szürke hétköznapokra.

Az első hivatalos kapcsolatra Kim és a frissen megalakult SOE (Special Operations Executive, Különleges Műveleti Végrehajtó Szolgálat) között 1940 kora nyarán kerül sor, amikor (ahogyan azt már jeleztem: Burgess javaslatára) Kim Philbyt heti 15 fontos fizetésért felveszik a D ügyosztályra, amelynek elsődleges feladata szabotázscselekmények megszervezése és végrehajtása a nácik által elfoglalt szárazföldi Európában. És nem számított sem a kommunista ifjúkor, sem a nácibarát további évek: Burgess ajánlotta, ráadásul jó családból származott, kiváló iskolát végzett, a megfelelő klubok tagja volt és mindig ízléses nyakkendőt viselt. Ennyi.

Röviddel ezután hírszerző iskolát indít és vezet Beaulieu-ben, ahol a kontinensről érkező nációk kiemelt képességű ellenálló képviselőit oktatták mindenre, ami diverzió: emberölés, robbantások, mérgek, dezinformáció, röplapok készítése, ejtőernyős ugrások… A szigorúan titkos hallgatói listát természetesen Moszkva folyamatosan kapja; még az előmenetelükről, az érdemjegyeikről és a szakmai-magánemberi jellemzésükről is hamarabb értesül az NKVD-központ, mint a megrendelő londoni illetékesek.

Jó másfél évig igazgatja az iskolát, de 1941 nyarán új utasítás jön Moszkvából: köszönik szépen a több száz nevet, fotót és komplett személyi anyagot tartalmazó listákat (amiből aztán a háború után gazdagon szemezgettek), de itt az ideje egy kicsit közelebb kerülni a tűzhöz. A szovjeteknek tippjük is van: a Secret Intelligence Service, vagyis az MI-6 hírszerző szolgálat V osztálya, amely az úgynevezett offenzív kémelhárítással foglalkozott. Ennek a szekciónak (a kézenfekvőeken túl) ugyanis volt még egy óriási előnye: irodái ugyanabban az épületben voltak, ahol az egész SIS titkos archívuma lapult, a London melletti St. Albans-ben.

Kim elkezdi mozgatni a szálakat, és mivel (ne feledjük: a jó szakembernek szerencséje is van!)
a titkosszolgálat vezetőjének első számú helyettese akkoriban az a Valentine Vivian ezredes volt, aki az öreg Philbyt még Indiából ismerte, Kim 1941 Borító_200október elsején új munkahelyén kezd, és innen datálódik az a titkosszolgálati karrier, amihez fogható nem igazán volt a második világháborút követő években – vagy mi nem tudunk róla.

Folytatáshoz ide kell kattintani!

Ápdét: jelen poszt kibővített verzióját elolvashatod a 2015. október 13-án a könyvesboltokba kerülő Kémek krémje című kötetben, további izgalmas hírszerző-életrajzokkal és kémszervezet-ismertetőkkel együtt.

10 hozzászólás

 1. radakos — 2011-11-04 08:53 

Szia!
Jól kezdődik, várom a folytatást. Apropó, engem a sok zárójel nem zavar, sőt… :D

 2. Bib — 2011-11-04 10:29 

Visszatért a mester!
Macska beélesítve, akció ‘11.11.11-én indul 11:11 órakor. (hogy az informatikusok is örüljenek).
Remek, és alig várom a folytatást.

 3. focsevesz — 2011-11-04 12:33 

1973 júniusban Philby erősen konspirált körülmények között de hivatalosan Magyarországon járt. Az akkor már erősen elhízott pipás öregúr világos, ötletes gondolatait több zártkörű és fölöttébb tanulságos beszélgetésen fogalmazta meg.

Bár jól hangzik, bizton állíthatom, hogy sem a szovjet hírszerzésnek sem az orosznak nem volt és nincs ma sem, sem zárt körletben sem máshol pantheonja.

 4. focsevesz — 2011-11-04 12:48 

Még valami: Mint kategória, valóban a jó helyeken tanuló ifjúság volt a szovjet hírszerzés célpontja. Közülük pedig a különféle deviáns magatartást tanúsítók. (Alkoholizáló életmód, homoszexualitás stb. )Ez utóbbit tekintve az “ötöknél” legalább két találat is volt. Szívesen környékezték meg a különféle balodali pártok és békemozgalmak aktívistáit, de miután ezek egyre inkább az adott ország rendőri-titkosszolgálati erőinek látőkörébe kerültek, e kategória később definitíven tiltottá vált.

 5. tib0ru — 2011-11-04 13:02 

A “pantheon” szót egyrészt metaforaként használtam, másrészt én eddig három olyan “házimúzeumban” (ha úgy tetszik: pantheonban) jártam, amelyeket egy-egy titkosszolgálat tart fenn abból a célból, hogy a múltjuk egyes szeleteit bemutassák az újabb hírszerző-elhárító nemzedékeknek. És itt bizony vannak szobrok, fotók és más személyes relikviák is…

Meglepne, ha ebből a típusú hagyományőrzésből pont az oroszok maradnának ki (akik köztudottan érzékenyek a múltra), de persze biztosan nem állíthatom…

 6. Tudi — 2011-11-04 20:36 

Az NKVD-nál ekkor még az lehetett a fő mottó, hogy türelem rózsát terem és ez emberünk esetén igaz is volt.

 7. GloriaMundi — 2011-11-04 20:41 

Nagyon izgi megint :-)
A srácaim csak azt panaszolják, h a kommentek melletti barbie babákon kívül más nő nincs a posztban (mármint képileg) :-P

 8. tib0ru — 2011-11-05 11:23 

Hehe, a fiúk nem fiatalok még egy kicsit a hasonló élvezetekhez?

 9. GloriaMundi — 2011-11-05 15:25 

Ugyan, nem pornóképekre gondoltam :-) Csinos nőket ők bármikor szívesen nézegetnek, bár még elég hamar áttérnek a mozdonyokra.

 10. tiboru — 2013-03-05 12:14 

RSS feed for comments on this post.

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.