Amikor 1915-ben az olasz csapatok a Dolomitokban elkezdték feszegetni az osztrák-magyar pofonosláda tetejét, a Monarchia katonai vezetői meg voltak győződve arról, hogy egyedül is el tudnak bánni a spagettifaló taljánok szedett-vedett seregével.

A szövetséges német vezérkar azonban résen volt: a porosz tábornokok kisakkozták, hogy jódlizással meg alföldi magyar bakákkal elég nehezen lehet megfelelni a magas hegyek által támasztott harcászati követelményeknek, ezért megszületett a döntés: létre kell hozni egy olyan német katonai egységet, amelyik alpesi körülmények közepette is leteszi a Vaterland olykor véres asztalára azt, amit a germán ősök elvárnak tőlük; megszületett az első német hegyivadász-alakulat, melynek feladata az osztrákok megsegítése volt az olasz fronton.

Az Alpenkorps-os srácok (akiket később az ellenség is a német császári hadsereg egyik legjobb magasabbegységének nevezett) ekkor választották maguknak a havasi gyopárt, mint fegyvernem-jelzést (az osztrák Landesschützentől kapták elismerésként a szimbólumot), amit aztán orrba-szájba kölcsönvettek tőlük mindenféle hegyi csapatok, mint például a lengyel strzelcy podhalańscy, ami a hagyományos német-lengyel barátságot figyelembe véve azért eléggé furcsa. Az Edelweiss (Leontopodium alpinum) szép karriert futott be indulóként is, és külön örömömre szolgál, hogy Adolfnak nem sikerült szalonképtelenné tennie ezt a szimbólumot. Pedig (a hadtörténészek tanúim rá) bizonyisten megpróbálta.

Nem túl közismert dolog, ezért talán nem bánjátok, ha elmondom: Erwin Rommel, minden idők egyik legtehetségesebb német tábornoka a Württembergi Hegyi Zászlóaljnál kezdte élesben a tiszti szakmát (még 1914-ben).

A második világháborúban bőven volt alkalom domborítani: a német hegyivadászok Norvégiától kezdve Krétán és Oroszországon keresztül a Balkánig és a Vogézekig mindenhol felbukkantak, ahol a földkéreg pár évmillióval ezelőtti gyűrődése magas hegyeket bírt az emberek útjába állítani.

Apropó Kréta: a Merkur fedőnevű hadművelet kapcsán mindenki a Fallschirmjägerek hímvesszejét illeti nyelves puszival (hogy finoman fogalmazzak), a Gebirgsjägerekről meg a történelem szinte megfeledkezett, pedig ők is ott voltak (az 5. Hegyivadász hadosztály) és harcoltak, mint állat.  Ez a pasi itt jobbra volt a parancsnokuk: Julius Ringel tábornok. A helyre kis szakáll megtévesztő: Ringel igazi katona volt és nemcsak vigyorgásban volt erős.

Adolféknak annyira bejött a hegyivadász-fíling, hogy mindjárt két típusát is bevezették, hiszen volt gebirgsjägere a reguláris szárazföldi hadseregnek, a Wehrmachtnak, s voltak hegyi alakulatai a Waffen-SS-nek is. Ez utóbbiak közé tartozott például a híres 6. SS-Gebirgs-Division Nord, melynek a hivatalos jelvényét itt láthatjátok baloldalt.

Ha ismerős lenne a szimbólum, ne törjétek a fejeteket: ez az úgynevezett Hagel-rúna, az élet és a halál jelképe egymásra helyezve, s minden hazai mentőautón szemügyre vehető.

A Barbarossa hadművelet keretein belül (tudjátok, amikor Adolf elfelejtett számolni és szentül meg volt győződve arról, hogy a minőség képes úrrá lenni a mennyiségen), szóval a nagy szovjet földön az első és a 4. Birodalmi Hegyivadász Hadosztály eljut egészen a Kaukázusig, és (amiről az orosz tankönyvek biztosan nem írnak) bizony kitűzi a szvasztikás zászlót az Elbrusz 5642 méteres tetejére.

Az ő életük sem volt fenékig tejföl; elég, ha az ember ránéz a térképre, mondjuk a finn-norvég-orosz hármas határ vidékére. Nos, bizonyos német hegyivadász-alakulatok fix négy, katonai szempontból igen tartalmasnak mondható évet töltöttek el ezen a vidéken: 1941-1945. Igaz, túl magas hegyek nincsenek (feltételezem, hogy hatvan évvel ezelőtt sem voltak), de a környezet zordsága felveszi a versenyt egy kőbányai sörözővel. Nem üdültek a fiúk, ebben megegyezhetünk. És nem a Mikulásra vadásztak, az is szinte biztos. Maximum Gyed Marozra.

És ne feledjük, hogy gebirgsjäger volt az a Hetzenauer őrvezető is, akinek mesterlövész-képességeiről ebben a posztban olvashattok.

Ugorgyunk.

A háború utáni Németország szakított ugyan pár csúnya dologgal, de a hegyivadászok örökségében nem látott semmi kivetnivalót, s így van ezzel a 2012. évi Bundeswehr is. Arrafelé is reform reformot követett, s a jelenlegi állás szerint a bajorországi Bad Reichenhall-i központú, igazi, németesen pattogó nevű Gebirgsjägerbrigade 23. Bayern az egyedüli örököse mindannak a szépnek és jónak (khm…), amit a német hegyivadászok az elmúlt 92 évben össze tudtak szedni. Természetes, hogy az itt szolgáló mintegy 7000 hegyivadász 80 százaléka eredeti, bőrnadrágos bajor legény, akik – szükség esetén, a NATO hívó szavára – akár Afganisztánban is népszerűsítik a füstölt-főtt csülök-savanyúkáposzta-szűretlen búzasör bajor alapkatekizmust.

Végezetül még egy érdekesség: Bad Reichenhallban van egy speciális kiképzőközpont, ahol katonai szolgálati állatkiképzés folyik: itt készítik fel azokat a lovakat és öszvéreket (esetenként más állatokat is), amelyek – miután átmentek a különleges vizsgákon – a hegyivadászok társai és (szó szerinti) fegyverhordozói lesznek a terepen.