Ha jól utánagondolok, eddigi különlegeseink között nem szerepeltek olyan csapatok, akik főállásban, esetenként kötésig jéghideg (tenger)vízben gázolva – farkasszemet nézve az ezzel automatikusan együtt járó húgyúti megbetegedések és a sós víz bőröregítő hatása bestiális kettősének rémével – szereztek volna harci dicsőséget hazájuknak; sőt, úgy emlékszem, tősgyökeres angolszász-brit katonai egységet sem mutattunk még be tisztelt olvasóinknak (az Isten szerelmére: a gurkhákat most ne soroljuk az angolszászokhoz; van nekik elég bajuk enélkül is, az amerikai ejtőernyősök génállományáról meg – politikailag korrekt csávóként – inkább ne is beszéljünk!)
Ez a mostani poszt tehát a klasszikus két legyet egy csapásra, hiszen mindkét fenti hiányosságunkat egyszerre, egyetlen elegáns mozdulattal pótoljuk, ami csak a legjobbak sajátja. Hölgyeim, uraim, ellenségeim: következik Őfelsége a brit uralkodó tengerészgyalogosa!
Amikor azt halljuk, hogy tengerészgyalogság, bizony a legtöbbünkben az amerikai USMC képe sejlik fel, pedig a brit hasonszőrűek jogelőd alakulata több, mint száz évvel előzte meg a tizenhárom gyarmat képviselői által aláírt Függetlenségi Nyilatkozatot: 1664 októberében jött létre a mintegy 1200 főt számláló Duke of York and Albany’s Maritime Regiment of Foot (York és Albany Hercegének Gyalogos Tengeri Ezrede), a legeslegeslegelső olyan brit katonai egység, amelynek szolgálati és működési szabályzatában az szerepelt, hogy tengerre kell szállni, majd partotérés után kell megfingatni az ellent.
A címerük itt felül, a nyitóbekezdésnél látható; jelmondatuk a Per mare, per terram, vagyis tengeren, (száraz)földön. A földgömböt, a babérkoszorút, a koronát meg az oroszlánt biztosan értitek, a Gibraltar szóhoz két mondat:
1704-ben, a még nem említett (de majd alant…) spanyol örökösödési háborúban bizonyos George Rooke kihasználta a spanyolok zavarodottságát és megkaparintotta a Sziklát Britanniának; az átmenetinek szánt helyzetet kilenc évvel később az utrechti béke szentesítette és véglegesítette (?). A hispánok igazából sohasem adták fel a reményt, hogy egyszer ismét az övéké lesz, de arról, hogy ez csak hiú ábránd maradt, 300 éven át többek között a brit tengerészgyalogosok gondoskodnak. Mi már tudjuk, hogy Francónak voltak ötletei, de ezek – a spanyolok szerencséjére – megmaradtak az elmélet szintjén.
Ha európai kontextusban nézzük (s aki mostanában nem így tesz bármivel kapcsolatban, az nem lehet sikeres ember), Őfelsége II. Károly serege bizony erősen lemaradt a vetélytársakkal szemben: a spanyolok, a portugálok, de még a franciák is megelőzték őket tengerészgyalogos-ügyileg (róluk majd később). Maga a „marines” szócska 1672-ben bukkan fel először egy zsoldkönyvben, tehát – noha tudom, hogy sokaknak óriási csalódás lesz – ez sem Stanley Kubrick , s még csak nem is Steven Seagal nevéhez fűződik.
Ők és utódaik 350 éven keresztül minden olyan csetepatéból kivették részüket, ahol a Union Jack érdekei úgy kívánták: a második angol-holland háborútól kezdve a spanyol örökösödésin és az észak-amerikai függetlenségi harcokon át felbukkantak Indiában, Szudánban, sőt, többször farkasszemet néztek magával Napóleonnal is. Trafalgarnál az akkor már három éve a megtisztelő royal (királyi) melléknevet viselő fegyvernem 2600 katonája harcolt Nelson maradék fél szeméért. Ott voltak a kínaiak elleni ópiumháborúk csataterein, a krími háborúban, és derekasan kivették a részüket a boxer-lázadások leveréséből is.
Az első és a második világháborúban is szorgalmasan felléptek, de nem akarok itt további városnevekkel dobálózni, Gallipolitól Antwerpenen át Murmanszkig. Említésre méltó, hogy az első hivatalos kommandók egyikét (nem várt fordulattal Royal Marine Commando néven) belőlük alakították ki 1942-ben, azzal a feladattal, hogy a Dieppe-ben állomásozó németeket cseszegessék. A Wehrmacht azonban nem illetődött meg, sem tőlük, sem az utánuk érkező mintegy hatezer, főleg kanadai és brit gyalogostól és augusztus 19-én úgy visszarugdosták őket a tengerbe (már azokat, akik élve maradtak), hogy a szövetségesek veszteségei meghaladták az 50 százalékot. Szegény idealista kanadaiak akkor szembesültek igazándiból először azzal a kegyetlen európai ténnyel, hogy a juharszirup nem jelent mindenre automatikus megoldást…
Ez itt balra egy teng-gyal 1952-ből, amikor Malajziába mentek, hogy az állítólagos kommunista hatalomátvételi kísérletet megakadályozzák. Khm.
Haladjunk egy kicsit nagyobb léptekkel, mert már a 478. szónál tartok és a szuezi válságról nem is beszéltem.
Nos, nem is fogok. Három kommandóval ott voltak 1956-ban, ez a lényeg.
1969-ben – szégyenletes módon – ők is átrándulnak Észak-Írországba, s majdnem harminc éven keresztül van is képviselőjük Nyugat-Belfastban és Dél-Armagh megyében, vagyis általában Ulsterben. És nem az északír népszerűségi versenyben indultak, legyen ennyi elég.
Mi sem természetesebb, hogy 1982-ben Maggie róluk sem feledkezik meg: a 40., 42. és a 45. RM Commando (ugyanaz a három egység, mint 26 évvel korábban Port Saidnál!) San Carlosnál partraszáll, az utóbbi kettő pedig nyakig belemerül a Falkland/Malvinas éjszakai életébe: vattacukor, ringlispíl, céllövölde.
Most, hogy utánagondolok, leginkább céllövölde. Itt jobbra egy céllövöldés akkoriból. Állítólag elég hűvös volt arrafelé, azért van így felöltözve.
Azt azért elmondom, hogy a Commando szó a RM esetében gyakorlatilag ezredet jelent; a fentiekben már kétszer is említett három RMC alkotja jelenleg a kábé 7 ezer fős 3. RM Dandárt, amely a Royal Navy keretein belül ügyködik (a briteknél tehát nem számít külön haderőnemnek a tengerészgyalogság, mint a tengeren túli nagytesónál).
Jelenleg a 40. RMC Afganisztánban vadászik azokra a tálibokra, akik voltak olyan hülyék és ott maradtak, a másik két „ezred” otthon (ahogyan szemlesütve mondani szokták: valahol Délnyugat-Angliában) gyakorlatozik. Róluk is elmondható, hogy Kuvait, Koszovó, Irak, Bosznia, de ezt gondolom sejtettétek.
Ennek a társaságnak zöld barettje van, ami üdítő színfolt a sok kakastaréj-színű ejtőernyős sityak után.
Azt már csak futtában említem, hogy a Special Boat Service (SBS) tagjainak jó részét is a RM adja, de róluk egyszer külön poszt lesz, ezért most nem lövök le egyetlen további poént sem.
A honlapjukat érdemes megnézni, illetve meghallgatni; a Weapons & Equipment fül alatti alfülekre kattintva (egy kis angol nyelvtudással) olyan csábító szöveget nyomnak, hogy ember legyen a talpán, aki ellenáll a kísértésnek és – csapot-papot hátrahagyva – nem jelentkezik rögtön brit tengerészgyalogosnak. Szerintem egy költő írta a szöveget. És a rendfokozata legalább főtörzs.
És persze hirdetnek is. Nem is rosszul.
8 hozzászólás
1. pobeda — 2011-07-14 17:34
Tisztára mint az angol gyep.Majd 350 éve. :)
2. tib0ru — 2011-07-14 22:05
Az írek megint betettek az angoloknak :-)
3. sztupi — 2011-07-15 11:52
:-( ilyen rövid ? Amikor hiányom van ? Na látom marad megint a munka. Tiboru a sírba fogsz ezzel a sok melóval engem juttatni :-)
4. BenczeZsolt — 2011-07-17 14:13
Szia Tiboru!
Részletesebb jobb lett volna! Rengeteg linket betettél „csak” azok maradtak el, ahol „szakmai részről” szólna a harsona, ezért a hátsó sor halkan duruzsolni kezd:
1. a dieppei partraszállás volt. A nemrég feloldott (nemúgy mint nálunk 89 évre titkosított hazaárulási műbilivihar:DDD) ténylegesen katonai titkokat tartalmazó 2. vgh-s angol dokumentumok alapján dieppénél olyan fedőakció történt, amelyhez 10000 ember feláldozása a még éppen elfogadható statisztikai hibahatár értékénél lebegett – oké hogy ezt nehezen emésztették meg az anyák, apák, feleségek, gyermekek, szeretők stb., de akkor háború volt és a kanadaiak nagyrésze önkéntes volt – tehát az ENIGMA birtokában is kénytelenek voltak meglépni. A lokátorháborúról egy nagyon jó könyv született. ( amikor még az átkosban megtaláltam a könyvtárban eldugva hátul porosodni és töri versenyre mentem a vizsgáztató tanárokkal kellett vitatkoznom,hogy a németeknek jobb radarjuk volt, csak a brittek folyton ellopták az újításokat – persze ki is vágtak, milyen hülyeségeket beszélek:-))) ) Lord Lovat az örök kedvencem és mindig lenyúlják a karakterjellemét( http://www.youtube.com/watch?v=0Wd2HBVxYBs#t=02m07s – hamár az avanti, avanti viccet megejtettük az olasz ernyősökkel kapcsolatban – stílusosan olaszul nézzétek)
2. indokína előtt volt még etiópia és egy japóversengés (bár lehet, hogy ez más posztot is megérne most nem jut eszembe az illető angol katonatiszt neve, de majd utána nézek a noteszeimben vagy FP koszorús HT könyvei között :-))))
3. indokína a 2. vgh után na ez aztán darázsfészek volt a javából az ájrópai felsőbbrendű faj számára külön posztot ez is megérne, ha jól emlékszem az egyik TG-ban írtak róla egy cikket régebben
4. a Falklandi háborúról meg már írtál korábban és a Zrínyi is kiadott egy jó összefoglaló könyvet még a módszerváltás tájékán. Onnantól használnak gora-texes zoknikat, mert sok RM-nek lefagyott a lába ujja a saját bepált bakancsában.
Amúgy jó újra látni, hogy a köz szolgálatában időként szabira menni lehet, de posztot abbahagyni sohasem:-)))
4.
5. tib0ru — 2011-07-26 13:09
Köszi a kiegészítéseket! Szabinak vége :-)
6. richvar — 2011-07-28 21:17
A Falklandi háborúról tervezel valamikor teljes posztot írni? A szárazföldi csatákról szívesen olvasnék, mert elég keveset tudok róluk. Sandy Woodward admirális kitűnő könyvét, a One Hundred Days-t olvastam, de az a szerző személyéből kifolyólag inkább a tengeri részre fókuszál.
7. tib0ru — 2011-07-31 12:17
Szia!
A falklandi balhéról nem szerepel poszt a terveim között, de jó szívvel ajánlom hami barátom négyrészes sorozatát egy másik blogról.
Az első rész itt olvasható:
http://toriblog.blog.hu/2008/04/04/a_falklandi_haboru
8. richvar — 2011-07-31 20:25
Köszönöm szépen, el fogom olvasni, így vasárnap este kellemes időtöltés lesz.
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.