A latruni páncélos emlékpark és múzeum

Látogatásom a latruni páncélos múzeumban nem pont úgy alakult, ahogyan azt terveztem. A fene se gondolta volna, hogy Izraelben (ahol május közepén a nap hat óra után nyugszik és még fél nyolckor is világos van) egy múzeum – ráadásul egy olyan, melynek jelentős kiállítási hányada szabadtéri – már fél ötkor bezár. Előre meg nem tájékozódtam, ez az én hibám.


Szóval fél öt után pár perccel érkeztünk meg a múzeumhoz, ahol rosszat sejtve konstatáltam, hogy a csukott rácsos kapunál egy fegyveres katona álldogál. Mivel ráadásul a parkolóban is kevés kocsit láttam, szorongva léptem oda a legényhez, aki a fejét rázogatta és előbb héberül, majd – látva értetlenkedésem – angolul elmondta, hogy mára bezárt a bazár, jöjjek másnap. Másnapra nekünk már bőven volt programunk, úgyhogy könyörgőre fogtam a dolgot, sőt (és Azok, Akik Még Sohasem Hazudtak, most fordítsák el tekintetüket és ne olvassák tovább) hozzátettem, hogy jómagam is harckocsizó katona vagyok ott, a messzi Magyarországon és ha most nem jutok be legalább tíz percre, akkor a lelki trauma miatt egész izraeli tartózkodásom alatt magamba leszek zuhanva a keserűségtől, és ha hazamegyek, ráborulok a saját harckocsimra és olyat teszek, amit később magam is megbánok.

Nem tudom, mi volt hatásosabb: a kétségbeeséstől reszkető hangom vagy a határokon átnyúló fegyvernemi szolidaritás, de (az amúgy marokkói származású) Josszi tizedes (kiderült, hogy így hívják, a továbbiakban: J.)
rámnézett, megvakarta a fejét, majd kis türelmet kért és elővette a rádióját. És itt következik egy olyan történet, amely valamenyi mozgatórugóját azóta sem értem, de megpróbálom hűen visszaadni az eseményeket.

J. héberül beleszólt a rádióba, ahonnan visszacsicsergett egy női hang. Új barátom pattogósan mondott valamit, a csaj válaszolt, majd ismét J. és ismét a csaj. A paláver abbamaradt és J. magyarázatként elmondta: most engedélyt kér az őrség parancsnokától, hogy egy messziről jött kolléga mégis beléphessen a múzeum területére. A női hang az ügyeletesé volt, aki hamarosan továbbítja a kérést a pékának; majd visszaszól.

Bámészkodtam egy kicsit, majd megreccsent a rádió és egy kemény férfihang szólította J-t, aki kihúzta magát, hallgatott egy kicsit, majd megkérdezte tőlem: a parancsnok aziránt érdeklődik, hogy mit is mondtál, honnan is jöttél: Hungária vagy Bulgária?

Először egy kicsit meglepődtem a kérdésen; persze igyekeztem kitalálni, hogy hol itt a csapda és mit kéne válaszolnom, hogy a pékának is jó legyen? Aztán rájöttem, hogy ebben az országban percek alatt lehet bármilyen nyelven beszélő embert találni bármelyik utcasarkon, és – mivel bolgárul csak a fejem tudom rázni – ha rajtakapnak, hogy füllentek, végképp elúszik a sansz. Vettem egy mély levegőt, lehajtottam a fejem és ezt susogtam: Hungaria, Hungary. És torkomban dobogó szívvel vártam a hatást.

J. tolmácsolta, majd – csodák csodája – húsz másodperc alatt a góré beleegyezett, hogy beléphessek tíz percre, de felhívta J. figyelmét, hogy ha a 11. percben még bent bóklászom, őt (mármint J-t) meg fogja fenyíteni.

Azóta sokat gondolkodtam, hogy vajon az őrség vezetőjének tényleg volt valami baja a bolgárokkal, vagy pont fordítva: ha mondjuk Szófiából érkezem, lehet, hogy az egyik harckocsit még egy körre is elvihettem volna és vacsorára is meghívnak a tiszti étkezdébe? Sosem fogom megtudni…

A lényeg: tíz percre bejutottam, készítettem pár fotót, bámészkodtam egy sort, majd a kilencedik percben tényleg visszarohantam a bejárathoz, ahol J. fellélegezve mosolygott. Mondtam neki, hogy a harckocsizók mindig betartják az egymásnak adott szavukat, váltottunk pár szót, készítettem róla néhány képet, majd távoztam.

A harckocsi-emlékpark társbérletben él további intézményekkel. Az mondjuk nem annyira meglepő, hogy a második világháború zsidó katonáinak is itt van a múzeuma, de hogy mit keres itt a költöző madarak vándorlását tanulmányozó nemzetközi kutatóközpont – na erre feleljen, aki igazi spíler! Harckocsik és vándormadarak – hát nem gyönyörű kép?!

Magáról a harckocsi-kiállításról pár szó: körülbelül 200 tank látható, a tizes-huszas évek kezdeti, esetlen próbálkozásaitól kezdve (a boldogult emlékezetű Mark-4 és társai) egészen a pár évvel ezelőtti Merkavákig; amerikai, francia, brit, szovjet és persze hazai harckocsik szépen letámasztva, jó párba bele is lehet mászni (a gyerekek imádják!).
Nem egy halott intézményről van szó, hiszen a páncélos fegyvernem (amelynek tiszteletet parancsoló fekete-zöld zászlaja legalább száz példányban lobog szanaszét, az izraeli nemzeti lobogóval együtt a park területén) a mai napig tart itt továbbképzéseket, valamint rendszeresen szerveznek hazai és nemzetközi haditechnikai kiállításokat és konferenciákat.

A hátsó részen (ahol nem jártam, mert túl messze volt a tíz percemhez képest) van egy tízezer férőhelyes szabadtéri amfiteátrum is, itt tartják meg évente a fegyvernem napját. Nagy buli lehet.

Van még egy legalább 60 méter hosszú és úgy 2,5 méter magas, hófehér fal, amelyre felírták Izrael eddigi háborúiban elesett, és a fegyvernemhez tartozó katonák nevét, a ’48-as függetlenségitől kezdve a (folyamatban lévő) második intifádáig. Saccra úgy négyezer név olvasható eddig, és észrevettem, hogy roppant elővigyázatosak a szervezők: hagytak még helyet bőven…

17 hozzászólás

 1. radakos — 2011-09-01 14:48 

Rövid látogatás, rövid poszt :D
Azért mit tesz a fegyvernemi barátság. Nem jellemző az ilyen dolog a szigorú izraeli hadseregre. Gondolom, azért a pk. kamerán minden lépésedet követte :D

 2. Szaszyka — 2011-09-01 18:22 

Csókolom.
Én csak annyit kérdeznék, hogy Tigris, vagy Párduc harckocsijuk van? Esetleg Leopárd1/2?
Vagy azok ki vannak tiltva még a harckocsi-múzeumokból is?

 3. tib0ru — 2011-09-01 18:29 

Van ott minden, mint a csatkai búcsúban. Amennyire meg tudom ítélni, az izraeli páncélosok nem a történelmi sérelmeket sorolják, hanem a legteljesebb harckocsi-gyűjteményre hajtanak. Még Panzer IV-es is van, rengeteg szovjet (és ebből átalakított izraeli) gép, amerikai, francia, brit… szóval tényleg szinte teljes a vertikum.

 4. szunditj — 2011-09-01 19:10 

Tigris és Párduc német, angol és orosz múzeumokban is van jónéhány. Sőt Németországban egy Tigrist még működőképenek is helyreállítottak, csak ma már kevés pótalkatrész kapható hozzá, ezért nem sokat járatják. Párducból is több lehet, mert pl. Franciaországban a zsákmányolt példányok az ’50-es évekig hadrendben voltak. Szerintem inkább a Merkavák azok, amikből külföldi múzeumokban keveset látni. Minden előnye ellenére nem egy elterjedt típus.

 5. Szaszyka — 2011-09-01 20:33 

Erről olvastam, mármint a működőképes Tigrisről(Ha jól emlékszem Királytigris, és talán a Patton nevével fémjelzett múzeumban van, de megvallom őszintén már nem emlékszem)…
Azért egyszer szívesen meghallgatnék egy ilyet élőben, de hogy nem kurbliznám, az is biztos, és tuti nem tolnám be, mint a Simsont, hogy beinduljon :D:D:D:D:D
Viccet félretéve, biztos van alkatrész hozzá, csak Krupp-ékat kell felhívni, vagy Stuttgart-ban a Porsche-t, aztán küldik raktárról a hiányzó cuccokat… :D:D:D:D

 6. matifou — 2011-09-01 20:36 

Izraelben nem olyan finnyásak, ha kell még harcolnak is vele.
Az izraeli légierő megalakulása után például használt messerschmitt repülőgépeket. Ezeket Csehszlovákiában gyártották messerschmitt licensz alapján, hivatalosan Avia S-99 volt a nevük. Úgy néztek ki mint egy messerschmitt, és a hangjuk is olyan volt.

 7. Szaszyka — 2011-09-01 21:01 

Erről olvastam….
Jó kis gépek voltak, ha még a háború után is gyártották…
Egy Tigris még 60-70év után is tigris, biztos bírnák még ma is a „kiképzést”, és helyt is állnának valszeg a fronton, bár nem értek annyira hozájuk, csak a német haditechnika érdekel(t) :-$

 8. szunditj — 2011-09-01 22:20 

@szaszyka
Volt egy mondás, mely szerint Tigrissel csatába indulni az már egy fél győzelem. Ezzel együtt ma már labdába sem rúghatna, több generációval túlhaladott típus. Egy mai harcmezőn esélye sem lenne. És bármilyen jó volt a maga korában, nem tudtak annyit gyártani belőle hogy a veszteségeket pótolják, mert azért írtották is rendesen. Egyébként egyik hibája a szinte kezelhetetlen logisztikai háttere volt, rengeteg karbantartást igényelt. És nagyon sok benzint(!) zabált. Ezzel együtt volt olyan példánya, ami több mint kétszáz(!) találatot kibírt, a korabeli filmhíradó nem győzött dicsekedni vele. Ha jól tudom a háború után már nem gyártották, hiszen pár évig nem is volt német hadsereg, a következő típus -aLeopárd1- már a hatvanas években készült.
A YOUTUBE-on remek videók vannak felujított II.VH.-s tankokról ( mert pölö az ISZ-3 sem volt akármi), Tiger tank vagy PZ-VI címmel.

 9. szunditj — 2011-09-01 22:38 

@matifou
A típus neve AVIA s-199 „MEZEK” volt. Az ME-109 G sárkányából és H-111-es bombázók motorjából építették össze a csehszlovák légierő részére. (a mezek állítólag öszvért jelent és erre a megoldásra utal) Egyébként az izraeli légierőben mind a mai napig hivatalosan is hadrendben van egy példánya, a légierő első parancsnokának gépe, ami felszállásra készen várja egykori gazdáját. Hiába no, a tradició! Kár hogy annó nálunk ilyesmikre nem gondoltak, hány típusunkat írtották ki az utolsó szálig.

 10. szunditj — 2011-09-01 22:57 

Izrael az arab háborúk során rengeteg szovjet harckocsit zsákmányolt. A hatnapos háborúban sok olyan nehézharckocsit is épségben szereztek meg, amikkel ha harcolniuk kellett volna csúnyán ráfaragnak, de a hírre hogy jönnek, az egyiptomi katonák kiugráltak belőlük és otthagyták őket. (ha jól tudom T-10-est, de erre nem esküdnék meg) A T-55-öst pl. hadrendbe is állították, miután a motort és a löveget a náluk szabványosra cserélték. (a T-55 a maga korának egyik legjobban sikerült típusa volt) Sőt, manapság sokat újra előszedtek és lövészpáncélosnak átépítik.

 11. szunditj — 2011-09-01 23:16 

Egyébként tényleg, exportáltak valaha is valahová Merkavákat? Van az izraelin kívül olyan gyűjtemény, ahol legalább egy valamilyen példánya látható?

 12. tib0ru — 2011-09-01 23:26 

Úgy rémlik, mintha a Merkava 1-ből vásárolt volna annó a Dél-Afrikai Köztársaság, és tán a Merkava 3-ból (vagy 4ből..?) India.

 13. tib0ru — 2011-09-01 23:30 

Ja, az araboktól zsákmányolt szovjet T-55-ből (korszerűsítés és egy kis ráncfelvarrás után) lett a Tiran 5-ös.

 14. tib0ru — 2011-09-01 23:32 

Ezt az Aviás dolgot nem is tudtam, köszi!

 15. sskatska — 2011-09-05 09:56 

Működőképes és kipróbálható Tigris /tank riding/ Bovingtonban a Tank Museum-ban van
http://www.tankmuseum.org/

 16. zerothisisone — 2011-09-07 15:54 

Jó pár éve volt szerencsém meglátogatni az objektumot, annyit tudtam meg még, hogy brit helyőrség volt eredetileg, az amfiteátrumban éppen sivár hákásoknak volt előadás, mert az alapkiképzésből egy csomó időt itt töltenek (poltáj, gondolom). Irdatlan mennyiségű hk, és mindenféle harcjármű van, az összes létező hadseregtől, akivel valaha is harcérintkezésbe keveredtek. Van egy gipsz csatajelenet, ahol a szereplők (igen, izraeli harckocsizók) arca az eredetiről van megformálva. Az egyik anyja állítólag felismerte halott fiát, pedig nem tudta, hogy ő van kiállítva. Legalábbis az ukrán őrvezetőlány , aki az idegenvezető volt, így mondta.Battlefield legend. Lévén delegáció, a fegyveres – noha kicsit sem katonai – fajtából, koszorúztunk is a sokneves falnál, (ezt előre nem tudtuk, de volt koszorújuk, és bonyolult neveink és még bonyolultabb rendfokozataink hibátlanul voltak a szalagokon, ő,ű zs, minden, amit el lehet rontani, pedig nem voltunk előre bejelentve -hm). Civilben, sapka nélkül (akkor még nem lehetett úgy tisztelegni) aggódtunk az alaki formaságokon, mert az világos volt, hogy itt szalutálni kell. De hogy, hogy nem, hk címeres sapka is került, mi meg – egy kétfős delegációt képzeljünk el – megbeszéltük melyikünk cicceg, hogy egyszerre vegyük le a kezünk. De erre nem adódott lehetőség, mert a koszorúvívőkön túl állt mögöttünk egy ciccegőember, direkt erre a célra, aki ivritül ciccegett, de két ilyen felkészült szakembernek ez nem jelentett problémát. Kollégám meg láthatta azt a technikát, pempővé lőve, amiből annak idején egy zászlóaljnyit vezetett. Hát ilyen kalandjaink voltak.

 17. tib0ru — 2011-09-07 19:36 

Ez nagyon fasza komment volt, még több ilyet kérünk!

És köszönjük persze.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.