A kezdeteket bemutató első poszt után következzék a Kim Philbyről szól második, amelyben hősünk már frankó brit hírszerző, s ebből a pozícióból érzi kötelességének, hogy a nemzeti érzést magasan überelő internacionalista küldetéstudatára támaszkodva több, mint húsz éven keresztül szívassa Londont és támogassa Moszkvát.

Ott tartottunk, hogy 1941 októberében Kim elkezdi a melót a Secret Intelligence Service V. ügyosztályán.

Hölgyeim, uraim: Kim Philby reloaded!

Szokásunkhoz híven először is megkíséreljük felvázolni az általános helyzetet, amelybe hősünk belepottyant.

A negyvenes évek eleje távolról sem jelentette a brit hírszerzés fénykorát – és ezzel roppant udvariasan írtuk körül a helyzetet. Alig másfél év telt el az úgynevezett venlói balhé óta, amikor 1939 novemberében a német hírszerzés (egészen pontosan az egyik elhárítás, a Sicherheitsdienst, azzal a gézengúz Alfred Naujocks-szal – itt balra lent – a buliban, aki annó szerényen kirobbantotta a második világháborút Gleiwitznél) rettenetesen megszopatott két brit kollégát: elhitették velük, hogy egy Hitler-ellenes összeesküvésről szeretnének dumcsizni velük Hollandiában, a német határtól 6 kilométerre.

Amikor a két brit megérkezett, a németek egyszerűen elrabolták és átvitték őket a Vaterlandba, ahol kiderült, hogy az egyik (nagyon hülye) angol zsebében van egy lista a teljes közép- és kelet-európai hálózatukkal… Nem is folytatom, el bírjátok képzelni a faszi felkészültségi fokát.

Szóval gáz volt az MI6, és Kim ebbe a bandába került bele.

Eleinte nagyon élvezte a munkát, hiszen ő elsősorban antifasisztának tartotta magát, márpedig ’41-ben a brit, illetve szovjet középtávú cél közös (és viszonylag egyszerűen megfogalmazható) volt: Adolfot jól fenéken billenteni. Philby tiszta erőből beleveti magát a munkába és szép eredményeket ér el: sorra buknak le a Britanniába készülő német hírszerzők, többek között az olyan munkatársaknak köszönhetően, mint egy bizonyos Henry Graham Greene (itt jobbra) akit maga Kim szervezett be brit ügynöknek (NEM szovjetnek!), és aki később holmi regényekkel tette híressé magát a nagyközönség szemében.

Érdekességként elmondjuk, hogy 1943 januárjában a The Times megpróbálja „visszaszerezni” egykori külföldi tudósítójukat a hírszerzéstől, de kikérőjükre az V. osztály vezetője, bizonyos Cowgill őrnagy ezt írja: „Nem támogatom. Philby nélkülözhetetlen!”

Ekkor történt, hogy – féligmeddig poénból, illetve tesztként – az archívumból kikéri a teljes európai MI-6 ügynöklistát (tehát az egykori, a pihentetett és az aktuálisan működő, brit fizetési listán szereplő valamennyi tégláról szóló infót, Norvégiától Portugáliáig és Izlandtól a Szovjetunióig). A legnagyobb meglepetésére kérdés nélkül meg is kapja. Szerintetek mit csinált vele?

Nyert. Azt.

Óriási diplomáciai érzékét bizonyítja az a tény, hogy ő volt szinte az egyedüli MI-6-os kiemelt főoperatív tiszt, aki nagyon normális kapcsolatokat ápolt a „szomszéd várral”, az MI-5-tel.

A két szervezet (az elhárításért felelős MI-5 és a hírszerzés területén illetékes MI-6) szívből gyűlölte egymást; vetélkedésük nem ritkán az egységes brit nemzeti érdekeket sértette. A hírszerzők az elhárítókat bugris, hülye, minden apróságra ugró rendőröknek tekintették, az ötösök pedig öntelt, felhőtologató, ingyenélő, zsíros napidíjért külföldre utazgató senkiháziaknak a hatosokat. Furcsa, ugye? Vagy ismerős valakinek?

Szóval Kim mindig odafigyelt, hogy (hatos létére) emberi, kollegiális viszonyt ápoljon az ötösökkel (különösen a Roger Hollis által irányított, ottani szovjetellenes egységgel), rendszeresen csöpögtetett olyan információkat, amelyeket azok hivatalosan nem kaptak meg, s ezért ő volt a jó fiú, a kivétel az elhárítók szemében. Szívesség szívességért cserébe – ez az alapelv már akkor is működött, s Philby később kamatostól behajtotta a tartozásokat.

1943 nyarán Kim már alosztályvezető az V. osztályon; hozzá tartozik az Ibériai-félsziget, Francia- és Olaszország, valamint Észak-Afrika. Egyre szorosabb kapcsolatot épít ki a frissen megalakult amerikai hírszerző szervezettel, a CIA elődjével, az OSS-szel (Office of Strategic Services).  A jenkik már őt tekintik igazi partnernek, s nem a lassan halványuló csillagú Cowgill őrnagyot.

1944-re nyilvánvalóvá vált, hogy Adolfnak harangoztak, Britannia és az USA rádöbbentek, hogy az új ellenség, az új célpont Sztálin Joe és országa. A háború alatt a hatosoknál a szovjetellenes ügyosztályt visszafejlesztették, s ’44 nyarára egy ötfős, nyomorult kis műmájer-csapat, a 9. osztály feladata (lett volna) a Szovjetunió (és a kommunista pártok) hírszerzési szempontból történő ellenőrzése, ami önmagában is mulatságos. A partraszállást követően a brit kormány elhatározza, hogy új erőt pumpál a haldokló osztályba, felfejleszti, annyi lóvét ad nekik, amennyit kérnek, létszámbővítés (mert lesz munka bőven a háború után – mindta Churchill és csippentett a szemével…). És hát új főnök is kéne az újjászervezett antibolsevista hírszerző egység élére…

Igen, kitaláltátok: a megfelelő ember a megfelelő helyre. Kim Philbyt, a szovjet hírszerzés őrnagyát (ha minden igaz, akkorra már rendfokozatot is kapott Moszkvától) maga az MI-6 első embere, Sir Stewart Graham Menzies vezérőrnagy (itt balra) nevezi ki az új beosztásába. És ami külön poénos: négyszemközt maradva barátian felhívja az új és roppant szimpatikus osztályvezető figyelmét, hogy óvatosan az amerikaiakkal, mert elképzelhető, hogy onnan a britek által átadott információk esetleg Moszkvában kötnek ki!

Philby a kezét a szívére téve megesküszik Menzies főigazgatónak, hogy a jenkikkel mindig különösen óvatos lesz… És mivel szavatartó ember volt, ezt a figyelmeztetést a jövőben végig figyelembe is vette.

A háború alatt és közvetlenül utána Kim (és a többi Cambridge-i haverja) nagyon nagy szolgálatokat tettek a Szovjetuniónak. Példálózó jelleggel álljon itt pár fegyvertényük (amelyekre az első poszt kommentjei között már céloztam is):

– Az Intelligence Service teljes szervezeti felépítése, létszámokkal, vezetőkkel, telephelyekkel, fedett objektumok címével és alaprajzával (Philby, 1941.)

– Rudolf Hess kihallgatásainak teljes, több ezer (!) oldalas jegyzőkönyve (Blunt, 1941.)

– A kurszki tankcsata előtti német hadrend (Cairncross, 1943.)

– A Foreign Office hivatalos álláspontja és a javasolt tárgyalási stratégia a Jaltai Tanácskozás előtt (MacLean, 1944)

– London kapcsolatkeresése a Hitler-ellenes németországi összeesküvőkkel (Philby, 1944)

– A szovjet katonai és hírszerzési kódok feltörésére irányuló brit-amerikai Venona művelet (Philby, 1947)

– A német katonai kódok megfejtésére létrehozott Bletchley-parki amerikai-brit összefogás részletei (Blunt, 1944)

Philby olyan jó információkat továbbít Moszkvának, hogy Sztálin közismert paranoiája megszólal és megvádolja Kimet, hogy a britek biztosan visszafordították és kamu hírekkel etetik. Ez a gyanú csak 1944-re oszlik egy kicsit; addig még Philby meggyilkolása is szóba került párszor a Generalisszimusz által tartott hírszerzési eligazítások során…

1945 ismét forró perceket szerez hősünknek. Egy augusztusi délelőttön a főfőgóré magához szólítja és olyat mond neki, amitől még Kim harcedzett záróizmai is majdnem felmondják a szolgálatot.

Miben is kéri Menzies Philby tanácsát?

Az isztambuli brit összekötőt felkereste egy Konsztantyin Volkov nevű (ugyancsak Törökországba akkreditált) szovjet diplomata, aki felfedte, hogy ő valójában hírszerzési rezidens (mondjuk ezzel nem okozott nagy meglepetést), és ünnepélyesen menedékjogot (valamint az újrakezdéshez egy szimbolikus, 27.500 fontra rúgó összeget) kért az Egyesült Királyságtól. Mivel Volkov sem akkor jött a biatorbágyi gőzössel, rögtön fel is vázolta, mit tudna cserében prezentálni Őfelsége titkosszolgálata részére: a Törökországban működő szovjet ügynökök névsora, az NKVD teljes gépkocsiparkjának fedőrendszámai, az NKVD valamennyi objektuma, azok riasztási rendszere, kulcslenyomatok a páncélszekrényekhez és az irattárakhoz, kommunikációs rejtjelkulcsok, tárgyi postaládák, riasztási és mozgósítási forgatókönyvek, satöbbi.

Volkov még egy homályos célzást is megeresztett arról, hogy ha az üzletet nyélbe ütik, annak sem látja akadályát, hogy három, mélyfedésben dolgozó szovjet ügynök valódi nevét és beosztását is közölje, akik közül ketten a londoni külügyminisztériumban, egy pedig magánál a brit hírszerzésnél dolgozik, vezető beosztásban.

(Ekkor Burgess és MacLean valóban a Foreign Office-nál ügyködött, a felajánlott harmadik skalp pedig az övé – mármint Philbyé – volt).

Gondold csak el, kedves olvasó, te hogyan reagáltál volna Kim helyében? Elkezdesz sikoltozni, esetleg fogod magad és – miután nyakon szúrod a főnököd egy papírvágó késsel – rögtön berongyolsz a londoni szovjet nagykövetségre és sírógörcsben fetrengve követeled, hogy azonnal vigyenek Oroszország Anyácska ölelő karjai közé? Lebénulsz és csak makogni tudsz? Véresre csíped a saját karod és várod, hogy felébredj a rémálomból? Herén harapod magad és lehunyt szemmel várod a végzeted?

Nos, a mi Kimünk szeme sem rebbent, sőt.

És hogy pontosan mit és hogyan csinált, megtudjuk hamarosan a harmadik, befejező részből.

Ápdét: jelen poszt kibővített verzióját elolvashatod a 2015. október 13-án a könyvesboltokba kerülő Kémek krémje című kötetben, további izgalmas hírszerző-életrajzokkal és kémszervezet-ismertetőkkel együtt.