Függetlenül az éppen aktuális rendszertől, ideológiától vagy zászló- és címer-modelltől, a különféle állami méltóságok, valamint az ezek székhelyeként, lakásaként, munkahelyeként szolgáló épületek őrzése, védelme és biztosítása emberemlékezet óta külön szakmát jelent a fegyveresek nagy családján belül. Testőrsége mindenkinek volt, a római cézároktól és konzuloktól kezdve a középkori királyokon át az új- és a legújabb kor különféle diktátoraiig, uralkodóiig, vagy akár a demokratikusan megválasztott állam- és kormányfőkig.

Mai posztunkban a francia Köztársasági Gárdáról (Garde Républicaine, a továbbiakban: KG) mesélünk egy kicsit, abból az apropóból, hogy a szerzőnek valamikor szeptember végén alkalma adódott egy kicsit közelebbről megnézni őket, az alakulat párizsi nyílt napja alkalmával.

Mielőtt belevágnánk aktuális posztunkba, gyorsan még egy általánosságot (főleg a lányok kedvéért, hiszen férfiolvasóink biztosan tudják, ami itten következik):

A „testőr-alakulatok” hierarchiai/hadrendi helyzete nem egyértelmű, hiszen bizonyos államokban a rendőrséghez, máshol a hadsereghez (a francia KG egy csendőr-magasabbegység, vagyis katonaság), ismét máshol a titkosszolgálatokhoz (US Secret Service) tartoznak. Izgalmas téma, már csak azért is, mert idehaza a Terrorelhárítási Központ (ahol a két legfőbb közjogi méltóság testőrei is állománytáblán vannak) egyfajta átmenet a rendészeti szerv és a titkosszolgálat között, de nem most fogjuk feldolgozni; csak megemlítettem.

Akkor kezdjük el a konkrét témát.
A francia KG egyik közvetlen (és jól dokumentált) elődje nagy kedvencünk, Napóleon (akkor még „csak” mint Első Konzul) által 1802 őszén létrehozott Párizsi Gárda. Ebbe az alakulatba csak olyan katonák kerülhettek, akik túl voltak legalább öt csatán, nem voltak fiatalabbak 30 évnél, de idősebbek sem 40-nél, és akik aláírtak 10 évet a korzikainak. Az önkénteseket három ezredbe sorozták be, és a dupla fejadagért és zsoldért cserébe a belüket is kigyakorlatozták. Ennek később meg is lesz a következménye, hiszen amint Bonaparte két évvel később császárrá koronáztatja/koronázza magát, s ezekre a srácokra rögtön nagy szükség lesz Európa csataterein. Ahogyan az az akkori (1805 tavaszi) egyik napiparancsban szerepel:

„A Párizsi Gárdát nem szabad megfosztanunk attól a lehetőségtől, hogy az országhatárokon kívül is kivegye részét a haza dicsőségének további emeléséből”.

Hát a párizsiak (les parisiens, ahogy a Grande Armée többi katonája nevezte őket) derekasan fényezik a gloire-t (1807. május 21-én például ők veszik be Danzigot, majd egy hónappal később háromszoros orosz túlerővel szemben megnyerik a friedlandi csatát, ami egy default testőr-alakulattól meglehetősen derekas teljesítmény), mindaddig persze, amíg a Főnököt arra a távoli szigetre nem küldik azok a disznó britek.

1812-ban feloszlatják őket; századparancsnoktól felfelé mindenkit vagy főbelőnek, vagy száműznek, ami – valljuk be – elég sajátos módja a hadászati reformnak.

Mi is történt: egy Claude Malet nevű tábornok elhitette pár republikánus érzelmű tiszttársával, valamint a Gárda szinte teljes állományával, hogy (egyszerűen fogalmazva) a császárság rossz, a köztársaság jó, valamint azt, hogy Napóleon meghalt az orosz hadjáratban. Az aktuális (és nagyon is élő) császár – még mindig ugyanaz a Napóleon, ugye… – nem osztotta a lelkes generális véleményét, s ez utóbbi (másfél tucat bajtársa társaságában) 1812. októberének legvégén (kerek hat nap után, amibe belefért a teljes nyomozás, a vádemelés, az ítélethozatal, valamint az összes fellebbezés, panasz, kifogás, stb.) a Grenelle-i erdőben sortüzet kap a kivégzőosztagtól.

Talán mondanom sem kell: Malet kolléga nem az Invalidusok Dómjában pihen.

Zaklatott évek jönnek, de mi most átugorjuk őket, hogy az 1849. február elsejénél megtorpanjuk egy kicsit. Ekkor születik meg a döntés (egy másik – ezúttal republikánus – Napóleon a ludas benne), mely szerint a Párizsi Köztársasági Gárdát (ekkor már így hívják őket) beolvasztják a Csendőrségbe (Gendarmerie). Ez az állapot (egy egészen rövid, 1940-1942-es periódust leszámítva) azóta sem változott.

1880. július 14-én a KG két ezrede (egy gyalogsági és egy lovassági) megkapja harci zászlaját, rajta a jelmondattal: Valeur et Discipline, vagyis Érték (itt Bátorság értelemben) és Fegyelem. Feladataik (a klasszikus VIP-védelmen túl) kibővülnek a fontosabb fővárosi objektumok őrzésével: Nemzeti Bank, pályaudvarok, minisztériumok, Nemzetgyűlés, Élysée palota, illetve a Párizs környéki 25-30 kilométeres védelmi gyűrű…

Mindez később bölcs előrelátásnak bizonyul, amikor 1914 szeptemberében komoly szerepet vállaltak a német előrenyomulás (lásd még Schlieffen-terv, hadtörténelem kollokvium, négyes alá, kérem az indexet) megállításában.

Az első világháború mérlege (mármint a KG szemszögéből), az összesen mintegy 1500 főből, akik otthagyták Párizst és a távoli csatatereken harcoltak: 224 halott, több, mint 600 sebesült, 187 soron kívüli tiszti kinevezés, a Becsületrend és más kitüntetések és elismerések rendjelei mázsaszámra, 548 hadsereg-szintű napiparancs-említés.

De ne legyünk igazságtalanok és ne feledkezzünk meg azokról sem, akik helyőrségen belül maradtak a háború alatt. A személy- és objektumvédelmen kívül a nem kifejezetten népszerű katonai rendészeti feladatok is rájuk vártak: katonaszökevények, önkényes eltávozók felkutatása, segítségnyújtás a közrendvédelmi és bűnüldözési feladatokban a rendőrségnek, sőt: a katonai elhárítás embereinek karhatalmi megtámogatása (van, aki szerint Mata Hari előállítását is ők biztosították 1917-ben, ama februári hajnalon).

A KG a háború után visszavedlik diplomáciai és reprezentációs testőrezreddé. A francia fővárosba látogató külföldi nagykutyák kísérésén kívül ők biztosítják 1919. június 28-án a versailles-i békeszerződés ünnepélyes aláírásának helyszínét, a Tükörtermet, valamint ők adják a díszsorfalat 1921. január 28-án, amikor az Ismeretlen Katonát végső nyughelyére helyezik a Diadalív alatt.

1939. szeptember másodikán 00 óra 05 perckor a KG-t riadókészültségbe, majd két órával később harckészültségbe helyezik. Állományának 35 százaléka (önkéntesként) a frontra megy, de a sors úgy hozza, hogy német egyenruhát meg szvasztikás zászlót azok is hamarosan látni fognak, akik otthon maradnak. Ők próbálják normális keretek közé terelni a menekülő párizsiak hullámait, akik napról napra egyre közelebb és közelebb tudják a Wehrmachtot a Champs Élysées-hez. Jó-jó, Párizst nyílt várossá nyilvánítják, de az ördög nem alszik: fővárosiak százezrei rohanják meg a délre tartó vonatokat, s a KG felelőssége a tumultuózus jelenetek megelőzése, illetve kezelése.

A németek június 14-én meg is érkeznek, s egyik legelső dolguk megszervezni a város romokban heverő közbiztonságát. Ennek érdekében a KG-t kiemelik a csendőrség kötelékéből és a párizsi rendőrfőkapitányság (Préfecture de Police de Paris) alá rendelik. Mivel a VIP-őrzést és védelmet a németek maguk oldják meg (és nem rosszul), a KG-ből pár nap alatt igazi közbiztonsági rendőrséget faragnak.

1944 augusztusában komoly szerepet vállalnak a párizsi fegyveres felkelés megszervezésében és lebonyolításában, s mire a normandiai partraszállók 26-án megérkeznek, a párizsi minisztériumok bejáratánál ismét a trikolór lobog, a pezsgő be van hűtve, a kávé forró, sőt, még arra is odafigyeltek (hiába, mégiscsak a diplomácia előszobáiban nyüzsögtek annyi éven keresztül), hogy de Gaulle tábornok fényképe a megfelelő számú példányban álljon rendelkezésre.

A háború utáni évtized Indokína jegyében telik; a KG összesen 18 tisztet, 250 tiszthelyettest és mintegy 700 sorállományút küld a későbbi Vietnámba, Laoszba és Kambodzsába. Az ott történtekkel nem nagyon dicsekednek – talán jobb is így mindenkinek.

Az utolsó nagy átszervezésük 1978-79-ben volt, amikor létrehozták a jelenleg is fennálló szervezeti kereteket és meghatározták a feladatokat.

Lássuk tehát a jelent.

Elsődleges feladatuk a Köztársaság legfontosabb intézményeinek és a francia állam kiemelkedő személyiségeinek őrzése, védelme, biztosítása, valamint a díszelgési és reprezentációs/protokolláris feladatok. A védelmi miniszter előzetes engedélyével (ne feledjük: végül is csendőrök, vagyis katonák!) részt vehetnek párizsi helyszínű rendfenntartó műveletekben is, magyarán: karhatalmi feladatokat (például tömegoszlatást) is elláthatnak! Igen, lehet csodálkozni…

Van még egy furcsa (hogy ne mondam: testidegen) feladatuk: szervátültetések esetén a párizsi kórházak között ők bonyolítják a sürgős szállításokat. Na és a Tour de France motoros felvezetése is az ő előjoguk.

A KG három nagy szervezeti egységre oszlik: egy törzsből, valamint két gyalogsági és egy lovassági ezredből áll.

Az első gyalogsági ezred 954 embere (na jó: 906 embere és 48 női munkatársa) kifejezetten a (túsztárgyalói előélettel is rendelkező) köztársasági elnökhöz közvetlenül vagy közvetetten kapcsolódó őrzési-védelmi-biztosítási feladatokat látja el; az összes elnöki rezidencia, hivatal, iroda, az elnöki család valamennyi tagja, a prezidenciális látogatások (biztonsági) előkészítése és lebonyolítása, az elnöki vendégek biztonságának garantálása  – mind az első ezred feladata. Az elnökön (és külföldi vendégein) kívül ugyancsak ők díszelegnek további négy közjogi méltóságnak: a miniszterelnöknek, a Szenátus és a Képviselőház elnökeinek, valamint a védelmi miniszternek.

Az első ezredhez tartozik a motorkerékpáros század és a KG gyalogsági zenekara is.

A második gyalogsági ezred legfontosabb feladata a parlamentáris demokrácia emblematikus épületeinek őrzése és védelme: Szenátus, Képviselőház, Alkotmánybíróság, Számvevőszék, Legfelsőbb Bíróság. Innen is láthatjuk, hogy főként objektumvédelmi feladataik vannak. Ennek az egységnek a tagjai rendelkeznek egy olyan előjoggal, amellyel rajtuk kívül senki más az Ötödik Köztársaságban: csak ők viselhetnek fegyvert a francia törvényhozás épületeiben.

Persze szép ruhájuk is van: ritkán ugyan, de ha szükség úgy hozza, ők is tudnak díszlépésben masírozni a párizsi macskaköveken, ha – mondjuk – a Szenátus elnökének olyanja van és meg szeretné mutatni Kövér Lászlónak, hogy milyen stramm fiúk tartoznak az udvartartásához.

A mintegy 1350 fő az alábbi szervezeti egységekbe tömörül:

– négy biztonsági és díszelgő század;
– két őrzés-védelmi biztonsági század (egy-egy a törvényhozás két házához rendelve).
A KG harmadik ezrede a lovassági ezred, amely a francia hadsereg legutolsó ilyen alakulata. Elvileg hasonló feladatai vannak, mint a két gyalogságinak, azzal a kiegészítéssel, hogy itt a kábé ezer emberen kívül még ötszáz ló is szerepel a bérlistán.
Biztosan sokan láttátok már őket, amint azokban a nagyon színes és csillogó egyenruhákban végigügetnek (ezt soha nem tudom megjegyezni, pedig már elmondattam magamnak legalább ötször, szóval nem tudom, hogy egy ló mikor üget, mikor vágtat, mikor poroszkál, satöbbi, de tudom, hogy nem mindegy…), szóval ők a kirakat kirakata.
Ez a fotó itt fent csak azért került ide, mert itt tudtam meg, hogy az idegesebb lovak mellé egy másik élőlényt szoktak tenni (itt fent egy fekete fülű fehér nyulat láthattok a szalmában), s a ló ily módon állítólag megnyugszik.A nyulat szerintem nem kérdezte senki, mindenesetre elég megszeppentnek tűnt.

Itt kapott helyet a KG Beavatkozó Szakasza (Peloton Intervention) is, akiknek nem csinálnak túl nagy reklámot, de innen biztosítok mindenkit, hogy bármelyik rendőrségi vagy csendőrségi SWAT teammel felveszik a versenyt, ha muszáj.

Ehhez az ezredhez tartoznaka KG fegyvermesterei, lószerszámkészítői, kovácsai, és a teljes háttér-támogató szolgálat: orvosok és állatorvosok, technikusok, szállásmesterek, valamint a lovassági zenekar (NEM összetéveszteni az első ezredhez tartozó gyalogsági zenekarral, mert ebből óriási balhé szokott támadni, sértődéssel, hüppögéssel, haragszomráddal…).

A lovak (lovasok) három menetszázadba vannak osztva, s (nem túl meglepő módon) az ötszáz ló a szőre színe szerint tagozódik:

– az első századba a sárga lovakat teszik („sárga a csikó, sárga nyereg rajta, most akartam hozzád menni rajta”, satöbbi…), itt vannak az üstdobot hordó lovak is, amelyek szigorúan csak szürke színűek lehetnek; a sárga és a szürke lovak kizárólag zenekari feladatokat kaphatnak;
– a második század a világospej, a harmadik a sötétpej lovaké; ez a két egység adja a díszelgőket.

Lévén, hogy biztosan kevesebb ló olvassa a blogot, mint lovas, a négylábúakra vonatkozó információkból szerintem ennyi elég is. Na jó, még annyit, hogy évente a lóállomány 12-15 százalékát (azaz 60-70 példányt) cserélik le fiatalabbra.

A poszt fotóinak jó részét két évvel ezelőtt, a KG szeptember 27-28 közötti nyílt hétvégéjén készítettem, a Céléstins laktanyában, Párizsban. És innen is köszönöm Maurice-nak az idegenvezetést, valamint a Beavatkozó Szakasz karjelvényeit.