Blogunk szorgalmas olvasói tudják, hogy az amerikai hadsereg sohasem szűkölködött különleges alakulatokban: mi is írtunk már a Delta Force-ról meg az ernyősökről, a többiek is fenn vannak a listán, úgyhogy lelkiismeretünk majdnem tiszta.
Azért csak majdnem, mert mindeddig kimaradt a US Army talán legpatinásabb alakulata, akik egyfajta katonai arisztokráciaként egészen a XVII. századig tudják visszavezetni fegyvernemi családfájukat, s akikről legalább annyi történet forog közszájon, mint a nagy vetélytársakról.
Igen, itt az ideje, hogy a rangerek is kapjanak két posztot a Tiborublogon. Reméljük, nem bánjátok.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….



Komoly összegben mernék fogadni arra, hogy ezer magyar megkérdezett katona közül a címben szereplő szót talán egy sem ismeri. Ezen olyan nagyon nem csodálkozom…
A melegekről (pontosabban: a homoszexuális férfiakról) a közvélekedésben számtalan téves sztereotípia uralkodik. Ezek egyike, hogy túlhangsúlyozott feminin tulajdonságaik eleve alkalmatlanná teszik őket a katonáskodásra.
Sokat gondolkoztam, hogy bevállaljam-e ezt a posztot, hiszen bolygónkon – a francia Idegenlégión kívül – talán nincs még egy olyan katonai egység, amelyről ennyit írtak volna, mint róluk. Aztán hallottam, hogy Chuck Norris pont holnap lesz 71 éves, úgyhogy döntöttem: blogunk ennyivel tartozik neki. Százezer információ kimaradt, tízmillió kiegészítés is jogos lenne. Aki úgy érzi, a kommenteknél hozzájárulhat a poszt tartalmasabbá tételéhez; Chuck biztosan hálás lesz neki.
Izrael, s ezen belül a zsidó állam hadserege kiemelkedő helyen található minden olyan szakember (és laikus) érdeklődési körében, aki (bármilyen okból) a különböző speciális egységekkel foglalkozik. A zsidó különlegesek múltja és jelene joggal kelti fel a terület iránt érdeklődők figyelmét. Régi olvasóink többször kinyilvánították, hogy szívesen olvasnának róluk, s a szerző most régi tartozását rója le ezzel a poszttal.
A német katonai ejtőernyősök története furcsamód egy rendőri alakulattal kezdődik: 1935-ben az akkori porosz belügyminiszter (bizonyos Hermann Wilhelm Göring – van-e hadtörténelem iránt érdeklődő, ki e nevet nem ismeri?) úgy gondolja, létrehoz egy olyan bevetési egységet (a tőle már akkor megszokott szerénységgel Landespolizeigruppe Hermann Göringnek nevezi el), amelynek tagjai ejtőernyős alapkiképzésben is részesülnek. Kicsit később a spanyol polgárháborúban lesz alkalmuk gyakorolgatni.