Aradi vár, 1849. október hatodika, szombat, hajnali fél hat. Elkezdődnek a kivégzések. Először a négy agyonlövés, majd (hat óra után) következik sorban a kilenc akasztás.
Nem hiszem, hogy különösebb magyarázatra szorulnának az akkori történések, s főleg nem itt, a Tiborublogon.
Röviden, katonásan, tisztelettudóan hajtsunk fejet az aradi tizenhárom emléke előtt. Az írásos megemlékezésünk szigorúan névsor szerinti, hiszen minden más sorrend igazságtalan lenne. Mindannyian hősök voltak. A magyar szabadságharc (és így mindannyiunk) hősei.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….



Az elmúlt napokban – egy késes-robbantásos merénylet kapcsán – ismét hallatta hangját a kínai hatóságok által következetesen és kategorikusan terroristának aposztrofált, és döntő többségben ujgurokból álló Kelet-Turkesztáni Iszlám Mozgalom. Mivel az ujgurokhoz bennünket állítólag ősrégi vérségi kötelékek fűznek (amire mérget azért senki ne vegyen), nézzük meg egy kicsit közelebbről: kik is ők, és mit akarnak?